Kassai Hirlap, 1912. július-december (9. évfolyam, 147-297. szám)

1912-12-04 / 277. szám

IX. évfolyam. Kassa, 1912. December 4. (Szerda) Kassai Hírlap FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési sirak : Helyben egész évre 14 K, félévre 7 K, negyedévre 3‘50 K. Vidékre egész évre 20 K, félévre 10 K, negyedévre 5 K. Ejtj’es szám m­ra­­ 4 fillér. Felelős szerkesztő: LÁSZLÓ BÉLA. 277. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: K­­a­s­s­a, IPö­ utca 60. szám alatt. Telefon H­.fim : 198. ——Megjelenik minden délután 5 órakor. == Krónika. Három hét múlva itt van a szép karácsony. Örömünnepe mindenki­nek : szegénynek, gazdagnak egy­aránt. Iparosaink és kereskedőink nagy munkában vannak most, az ünnep előtt. Serényen dolgoznak, hogy a közönség válogathasson a sok szép áru között, mert hát a ka­rácsony az ajándékozások napja, az ajándékokat pedig csak iparosoknál és kereskedőknél vásárolhatjuk meg. Az emberek nagy csoportokba ve­rődve szemlélik a fényes kirakato­kat, melyekben szebbnél-szebb tár­gyak láthatók. Minden iparos és minden kereskedő a maga portéká­ját tartja a „legcélszerűbb karácso­nyi és újévi ajándékának s ebbeli nézetének nagy fölirásokban ad ki­fejezést. Az utóbbi pár évi karácso­nyi vásár azonban, dacára minden nagyhangú reklámnak, nem sikerült. Az üzletemberek ajkairól csak pa­naszok hangzottak, mert míg a ré­gebbi időkben ember ember hátán szorongott az üzletekben így kará­csony táján, addig a legközelebb múlt években még csak észrevehető sem volt, hogy karácsony közeledik. Az üzletek kongtak az ürességtől, a sok szép drága portéka mind rak­táron maradt, mert nem volt pénz, nem volt vásár. Valóban mélyen le­szállított árakon is alig sikerült a fölhalmozott árucikkeknek egy na­gyon is jelentéktelen kicsi részét ki­árusítani. Hogy milyen nagy csapás volt ez az iparra és kereskedelemre, azt mindnyájan tudjuk. De hát en­nek oka nem a vásárlási kedv lany­hulásában, nem is a régi jó szoká­sok elhagyásában keresendő, hanem a megváltozott viszonyokban, ame­lyek mindenkit egyformán sújtottak. A viszonyok a múlt éviekhez képest csak annyiban változtak, hogy egy kicsit­­ rosszabbra fordultak. Ja­vulás semerre sem észlelhető, kilátás van tehát arra, hogy az idei kará­csonyi vásár is elég rosszul fog si­kerülni. Bámuljuk a kirakatokat, gyönyörködünk azok szépségében, de csak kívülről, mert ez nem ke­rül pénzbe. Belépni az üzletbe alig merünk, talán be sem lépünk, mert ahoz pénz kell. Pénz pedig, óh, az­­ nincs! Szomorú kilátások nem­csak a karácsonyra, hanem az egész jövőre. Kellemetlen ez mindenkire, de legjobban mireánk nézve, akik­nek a szégyenkező közönség helyett ki kell mondanunk, hogy: nagyon szegények vagyunk ! Az országnak mai nagy nyo­morúságában, amikor úgyis elég gond nehezedik mindenkire, amikor a mindennapi betévő falat megkereséséhez és bizto­sításához valóban emberfölötti erő szükségeltetik, most egy újabb gyötrelem támad a népre, az, hogy minden pillanatban megbomolhatik az európai egyensúly, melynek eredménye beláthatatlan. Damokles kardja­ként lóg a vén Európa fölött a háború ijesztő réme s ki tudja, melyik pillanatban szó­lítják el katonai szolgálatra az apát, vagy a fiút, aki a család kenyérkeresője, föntartója, re­ménye. Más országnak ily aggodal­makkal és szorongásokkal teli napjaiban még mindig marad egy biztos talapzata, oszlopa, támasza, amelyre reményeivel és bizalmával támaszkodhatik­ a parlament. A parlament, amelynek soha fontosabb szerepe nincs, mint akkor, ha az ország békéje alatt reng a talaj; hangos sza­vával mindeneket megnyugtat­hat és illetékességével a jövő eshetőségeit megjelöli. De ná­lunk épen most ilyen parla­ment, amely politikai erejével és tekintélye súlyával a sötét­ségben nyugtalankodókat biza­lommal tölthetné el, nincs. Nincs bizony, mert az ellenzék mást sem tesz, mint aláássa tekinté­lyét annak a parlamentnek, melyet előbb megbénított, az­után pedig ott hagyott, mert nem lehetett benne parancsoló. Épen most, amikor az ész­lelhető intézkedések még nö­velik az ország népének álta­lános nyugtalanságát és izga­tottságát, kétszeresen hibáztat­nunk kell azt a tényt, hogy midőn a kormány ismételten fölajánlotta az ellenzéknek a megértő parlamenti együttmű­ködést és a komoly napokban annyira nélkülözött parlamenti békét, az ellenzék a kormány közeledését ridegen elutasította. Hiszen senki sem kívánja, hogy az ellenzék meghunyászkodjék, vagy szavazzon bizalmat a kormánynak, csak azt, hogy folytassa a mai többséggel az együttműködést. De, amikor az országnak olyan szüksége van a parlamentjére, mint viharban működő hajónak a szilárd part világító tornyára, akkor az el­lenzéknek legalább meg kellett volna kísérelnie egy megkez­dett tanácskozásban a parla­menti életműködés helyreállí­tását. De az ellenzék nem haj­lott meg a kivételes helyzet sürgető okai előtt, hanem ri­degen elzárkózott a kormány közeledésétől. És ezzel tette a legrosszabb szolgálatot az or­szágnak. Nem hisszük, hogy akadna csak egy, józanul és higgadtan gondolkodó ember ebben az országban, aki örülne az ellen­zék magatartásának. Mert mos­tanában igazán olyan napokat élünk, amikor a parlament te­kintélyes szavára és cselekvő­­képességére nagyobb szüksége van az országnak, mint a párt­­politikai önfejűség dacos kö­vetkezetességére. Ezt az igaz­ságot nem cáfolhatja meg még maga a békétlenkedők főnöke, Justh Gyula úr sem, bármen­­nyire mutogatja is rézfokosát, bármily „meggyőződéssel“ ki­áltja is, hogy: még most sem engedek! Láthatja, hogy eler­­nyedt már serege, ugyan miért nem tér már jó útra, miért nem munkálkodik ő is ebben a nehéz időben a parlamenti béke létrejöttén? A­z OTTHON -kávéh­ázban November hó 30-tól minden este Vécsei Weisz Ferenc NŐI ZENEKARA hangversenyez Keleti Annuska he­­gedű­szólistanő közreműködésével. A parlament. fl városi vagyon leltározása és törzskönyvezése. Bármilyen nehéz és kellemetlen munkának látszik is a városi vagyon leltározása és törzskönyvezése, mégis csak meg kell azt csinálni, mert enélkül sohasem láthatjuk tisztán anyagi helyzetünket, nem tudjuk, hogy tulajdonképen mivel is rendel­kezik Kassa városa. Már­pedig he­lyes és észszerű gazdálkodásról ott szó sem lehet, ahol a gazda maga sincs tisztában birtokának állapota felől. A város vagyonát körülbelül négy évtizeddel ezelőtt leltározták utoljára. Az akkori állapotok számítanak te­hát ma is tényleges állapotoknak. Ami akkor egy forintot ért, az ma két koronát számít, ami pedig aligha fedi a valóságot. A napokban beszélgettünk egy úri­emberrel, aki meglehetősen ismeri a városnak minden egyes ügyét s az ügyeknek minden részletét s tőle hallottuk azt, hogy a városi vagyon leltározása csak nagyobb megterhe­lést jelentene a városra nézve. Mert, ha az ingatlanoknak nagyobb árat állapítanak meg, a­­mely esetben azoknak értéke a mainak legalább­is kétszeresét üti meg) , akkor legalább is kétszer annyi adót (kö­rülbelül 56 ezer koronát) kell azok után fizetnünk. Igaz, hogy nagyobb érték kimutatása mellett könnyebben kaphatnánk nagyobb kölcsönöket, de akkor meg ezeknek törlesztése róna óriási terheket a lakosságra. Mert hiszen a nagyobb érték kimutatása nem jelent nagyobb bevételt; ha te­hát az adó is magasabb lenne, töb­bet is kellene törlesztenünk, akkor a pótadó két-három év alatt 110— 120%-ra szöknék föl. Sok tekintetben igazat adunk az illető úrnak, aki — mellesleg meg­jegyezve — nemcsak a saját néze­tét mondta el ezekben, de a fölho­zott okokat nem fogadhatjuk el olya­noknak, amelyek az új leltározás el­halasztására döntő befolyást gyako­rolhatnának. Ha ugyanis a városi vagyon újabb fölvételében legalább­is kétszeres értéket mutatna, akkor sokkal könnyebben és mindenesetre olcsóbban is kaphatnánk nagyobb kölcsönt, amit leltározás nélkül is elő kell teremtenünk, mert különben azokat a nagy feladatokat, amelye­ket magunk elé tűztünk, megvalósi-

Next