Kassai Hirlap, 1912. július-december (9. évfolyam, 147-297. szám)
1912-12-04 / 277. szám
IX. évfolyam. Kassa, 1912. December 4. (Szerda) Kassai Hírlap FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési sirak : Helyben egész évre 14 K, félévre 7 K, negyedévre 3‘50 K. Vidékre egész évre 20 K, félévre 10 K, negyedévre 5 K. Ejtj’es szám mra 4 fillér. Felelős szerkesztő: LÁSZLÓ BÉLA. 277. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kassa, IPö utca 60. szám alatt. Telefon H.fim : 198. ——Megjelenik minden délután 5 órakor. == Krónika. Három hét múlva itt van a szép karácsony. Örömünnepe mindenkinek : szegénynek, gazdagnak egyaránt. Iparosaink és kereskedőink nagy munkában vannak most, az ünnep előtt. Serényen dolgoznak, hogy a közönség válogathasson a sok szép áru között, mert hát a karácsony az ajándékozások napja, az ajándékokat pedig csak iparosoknál és kereskedőknél vásárolhatjuk meg. Az emberek nagy csoportokba verődve szemlélik a fényes kirakatokat, melyekben szebbnél-szebb tárgyak láthatók. Minden iparos és minden kereskedő a maga portékáját tartja a „legcélszerűbb karácsonyi és újévi ajándékának s ebbeli nézetének nagy fölirásokban ad kifejezést. Az utóbbi pár évi karácsonyi vásár azonban, dacára minden nagyhangú reklámnak, nem sikerült. Az üzletemberek ajkairól csak panaszok hangzottak, mert míg a régebbi időkben ember ember hátán szorongott az üzletekben így karácsony táján, addig a legközelebb múlt években még csak észrevehető sem volt, hogy karácsony közeledik. Az üzletek kongtak az ürességtől, a sok szép drága portéka mind raktáron maradt, mert nem volt pénz, nem volt vásár. Valóban mélyen leszállított árakon is alig sikerült a fölhalmozott árucikkeknek egy nagyon is jelentéktelen kicsi részét kiárusítani. Hogy milyen nagy csapás volt ez az iparra és kereskedelemre, azt mindnyájan tudjuk. De hát ennek oka nem a vásárlási kedv lanyhulásában, nem is a régi jó szokások elhagyásában keresendő, hanem a megváltozott viszonyokban, amelyek mindenkit egyformán sújtottak. A viszonyok a múlt éviekhez képest csak annyiban változtak, hogy egy kicsit rosszabbra fordultak. Javulás semerre sem észlelhető, kilátás van tehát arra, hogy az idei karácsonyi vásár is elég rosszul fog sikerülni. Bámuljuk a kirakatokat, gyönyörködünk azok szépségében, de csak kívülről, mert ez nem kerül pénzbe. Belépni az üzletbe alig merünk, talán be sem lépünk, mert ahoz pénz kell. Pénz pedig, óh, az nincs! Szomorú kilátások nemcsak a karácsonyra, hanem az egész jövőre. Kellemetlen ez mindenkire, de legjobban mireánk nézve, akiknek a szégyenkező közönség helyett ki kell mondanunk, hogy: nagyon szegények vagyunk ! Az országnak mai nagy nyomorúságában, amikor úgyis elég gond nehezedik mindenkire, amikor a mindennapi betévő falat megkereséséhez és biztosításához valóban emberfölötti erő szükségeltetik, most egy újabb gyötrelem támad a népre, az, hogy minden pillanatban megbomolhatik az európai egyensúly, melynek eredménye beláthatatlan. Damokles kardjaként lóg a vén Európa fölött a háború ijesztő réme s ki tudja, melyik pillanatban szólítják el katonai szolgálatra az apát, vagy a fiút, aki a család kenyérkeresője, föntartója, reménye. Más országnak ily aggodalmakkal és szorongásokkal teli napjaiban még mindig marad egy biztos talapzata, oszlopa, támasza, amelyre reményeivel és bizalmával támaszkodhatik a parlament. A parlament, amelynek soha fontosabb szerepe nincs, mint akkor, ha az ország békéje alatt reng a talaj; hangos szavával mindeneket megnyugtathat és illetékességével a jövő eshetőségeit megjelöli. De nálunk épen most ilyen parlament, amely politikai erejével és tekintélye súlyával a sötétségben nyugtalankodókat bizalommal tölthetné el, nincs. Nincs bizony, mert az ellenzék mást sem tesz, mint aláássa tekintélyét annak a parlamentnek, melyet előbb megbénított, azután pedig ott hagyott, mert nem lehetett benne parancsoló. Épen most, amikor az észlelhető intézkedések még növelik az ország népének általános nyugtalanságát és izgatottságát, kétszeresen hibáztatnunk kell azt a tényt, hogy midőn a kormány ismételten fölajánlotta az ellenzéknek a megértő parlamenti együttműködést és a komoly napokban annyira nélkülözött parlamenti békét, az ellenzék a kormány közeledését ridegen elutasította. Hiszen senki sem kívánja, hogy az ellenzék meghunyászkodjék, vagy szavazzon bizalmat a kormánynak, csak azt, hogy folytassa a mai többséggel az együttműködést. De, amikor az országnak olyan szüksége van a parlamentjére, mint viharban működő hajónak a szilárd part világító tornyára, akkor az ellenzéknek legalább meg kellett volna kísérelnie egy megkezdett tanácskozásban a parlamenti életműködés helyreállítását. De az ellenzék nem hajlott meg a kivételes helyzet sürgető okai előtt, hanem ridegen elzárkózott a kormány közeledésétől. És ezzel tette a legrosszabb szolgálatot az országnak. Nem hisszük, hogy akadna csak egy, józanul és higgadtan gondolkodó ember ebben az országban, aki örülne az ellenzék magatartásának. Mert mostanában igazán olyan napokat élünk, amikor a parlament tekintélyes szavára és cselekvőképességére nagyobb szüksége van az országnak, mint a pártpolitikai önfejűség dacos következetességére. Ezt az igazságot nem cáfolhatja meg még maga a békétlenkedők főnöke, Justh Gyula úr sem, bármennyire mutogatja is rézfokosát, bármily „meggyőződéssel“ kiáltja is, hogy: még most sem engedek! Láthatja, hogy elernyedt már serege, ugyan miért nem tér már jó útra, miért nem munkálkodik ő is ebben a nehéz időben a parlamenti béke létrejöttén? Az OTTHON -kávéházban November hó 30-tól minden este Vécsei Weisz Ferenc NŐI ZENEKARA hangversenyez Keleti Annuska hegedűszólistanő közreműködésével. A parlament. fl városi vagyon leltározása és törzskönyvezése. Bármilyen nehéz és kellemetlen munkának látszik is a városi vagyon leltározása és törzskönyvezése, mégis csak meg kell azt csinálni, mert enélkül sohasem láthatjuk tisztán anyagi helyzetünket, nem tudjuk, hogy tulajdonképen mivel is rendelkezik Kassa városa. Márpedig helyes és észszerű gazdálkodásról ott szó sem lehet, ahol a gazda maga sincs tisztában birtokának állapota felől. A város vagyonát körülbelül négy évtizeddel ezelőtt leltározták utoljára. Az akkori állapotok számítanak tehát ma is tényleges állapotoknak. Ami akkor egy forintot ért, az ma két koronát számít, ami pedig aligha fedi a valóságot. A napokban beszélgettünk egy úriemberrel, aki meglehetősen ismeri a városnak minden egyes ügyét s az ügyeknek minden részletét s tőle hallottuk azt, hogy a városi vagyon leltározása csak nagyobb megterhelést jelentene a városra nézve. Mert, ha az ingatlanoknak nagyobb árat állapítanak meg, amely esetben azoknak értéke a mainak legalábbis kétszeresét üti meg) , akkor legalább is kétszer annyi adót (körülbelül 56 ezer koronát) kell azok után fizetnünk. Igaz, hogy nagyobb érték kimutatása mellett könnyebben kaphatnánk nagyobb kölcsönöket, de akkor meg ezeknek törlesztése róna óriási terheket a lakosságra. Mert hiszen a nagyobb érték kimutatása nem jelent nagyobb bevételt; ha tehát az adó is magasabb lenne, többet is kellene törlesztenünk, akkor a pótadó két-három év alatt 110— 120%-ra szöknék föl. Sok tekintetben igazat adunk az illető úrnak, aki — mellesleg megjegyezve — nemcsak a saját nézetét mondta el ezekben, de a fölhozott okokat nem fogadhatjuk el olyanoknak, amelyek az új leltározás elhalasztására döntő befolyást gyakorolhatnának. Ha ugyanis a városi vagyon újabb fölvételében legalábbis kétszeres értéket mutatna, akkor sokkal könnyebben és mindenesetre olcsóbban is kaphatnánk nagyobb kölcsönt, amit leltározás nélkül is elő kell teremtenünk, mert különben azokat a nagy feladatokat, amelyeket magunk elé tűztünk, megvalósi-