Kassai Hirlap, 1917. január-június (14. évfolyam, 1-146. szám)
1917-05-24 / 118. szám
2. oldal. KASSAI HÍRLAP A fizetésemelések. . Nincs e világon kézenfekvőbb j i valami, mint az, hogy a köz- és magántisztviselők fizetéseiből a mai uzsoraárak mellett úgy megélni, amint azt az emberi szervezet és a társadalmi helyzet megkívánja , lehetetlen, s ezt bizonyítani felesleges. Hogy tehát a megélhetés feltételei megváltozzanak, nincsen szimplábban kézenfekvőbb gondolat, mint a fizetések megfelelő magasításának gondolata. Ha magasabb a fizetés, akkor a javak beszerzéséhez szükséges eszközök megvannak, a létfentartás terhei csökkennek. Ez az általános elfogadott elv. A köz- és magántisztviselők, továbbá az így alkalmazottak, helyzetüknek javítása végett többször tartottak gyűléseket, sőt kongresszusokat is, amelyeknek határozatai majdnem kivétel nélkül a fenti igazságokat hirdetik. Amikor a már túlcsigázott drágaság gyötri az embereket, ármaximálásért kiálljanak. Pontosan így tettek a franciák is, 13 évtizeddel ezelőtt. Amikor a megélhetés feltételei , a fizetések és jövedelmek kevésnek bizonyulnak, akkor pedig a béremelés kívánsága mozdítja meg az embereket. Látható ezekből is, hogy az élet standardja minő kiegyenlítésre törekszik. És ez természetes is, — másként nem lehet. Ha ezt a kiegyenlítődést az áruk emelkedett volta felé törekvőnek látjuk, akkor pozitív irányúnak nevezhetnők. De vajjon nem-e lehetséges a kiegyenlítődés negatív, tehát az áruk árának redukált irányában is? Kétségtelenül nincs akadálya ennek sem. Ha tehát a törekvések nem a fizetések emelése, hanem az áruk árainak csökkentése felé irányulnak, a megélhetés feltételei ugyanúgy megjavulhatnának. A kapitalisztikus termelőmód hibája — hogy ne mondjuk: bűne, — hogy a megélhetés feltételeiben ilyen ingadozások lehetnek. A tőkehalmozás vágya ennek indító oka, amely az árak felcsigázásában, áruhalmozás és egyéb után jelentkezik. A magánalkalmazottak országos szervezkedése juttatja felszínre a fennebbieket. De kérdjük, vájjon a magánalkalmazottak nem tudnának általán a megelégedettebb viszonyok megteremtésére közreműködni a — mondottuk — negatív irányban, s ha az ő szemük láttára folyó áremeléseket csírájukban elfojtanák? Hiszen a vásárló közönséggel ők állanak a legszorosabb összeköttetésben. Tehát ne béremelés, hanem árcsökkentés legyen a jelszó. Kétségtelen, hogy az ily irányú mozgalom gyorsabb eredményt mutatna, mint a pozitív irányú törekvések és hogy az időbeli Inntitude, amely a helyzetjavítást meghozza, összébb szorulna. De kétségtelen az is, hogy éppen a magánalkalmazottak működhetnek a negatív irány előmozdítására a leghatásosabban közre, amely esetben az összes alkalmazottak és fix-fizetéses exisztenciák hálájára számíthatnak. Ha pedig a végeredményt keressük, akkor megállapíthatjuk — és ez ismét a kapitalizmus hibája, — hogy az árak ismét visszafejlődnek a kereskedelem szabadforgalma esetén — természetesen békében, — amikor a fizetések is visszafejlődni kényszerülnek. Nem-e okosabb a kapitalistákat előbb észretéríteni, mint később? — Hiszen ennek végül is be kell következnie. 1 . Faragó Ödön beszámolója, A harmadik szezon. Nyolc és félhónapi dicsőségteljes kamuzmunka után e hó 2- án rövid időre ismét bezárulnak Thália szent telt csarnokának kapui. Lejárul a Kassai Nemzeti Színház harmadik új szezonja. Faragó Ödön direktor ebben a három háborús esztendőben tett igazán fényes tanúbizonyságot színigazgatói jeles tulajdonairól. Csodálatraméltó akaraterővel, fölülmúlhatatlan művészi ambícióval nemcsak leküzdötte a működése elé gördülő tengersok akadályokat, amelyek már végveszedelemmel is fenyegették Kassa város színészetét, hanem derekasan végre is hajtotta azt a hatalmas kulturprogrammot, amelyet maga elé tűzött. Az ország színügyének legfőbb vezetője, a kultuszminiszter maga állította ki Faragó Ödön színigazgató részére azt a kitűnő bizonyítványt, melyet e derék művészember méltán megérdemelt, s egyben a legteljesebb elismerés ’ pálmáját nyujtotta át neki, amikor leiratában kijelentette, hogy Falattó Ödön a vidéki színigazgatók között az első helyre emelkedett s a kassai Nemzeti Színháznak jó hírnevét nemcsak megőrizte, hanem újabb dicsőséget is szerzett ennek a fagyra hivatott kultúrintézménynek. Jóleső érzéssel vettük tudomásul a miniszter elismerő sorait mi is, akik mindennapi szemlélői vagyunk Faragó és társulata nemes, hazafias művészi munkájának és a miniszteri elismerés méltó megpecsételése annak a jó véleménynek, amellyel közönségének adózik a derék színigazgató és művésztársulata iránt. Kedves kövességünknek tartjuk azért most, fi színi évad végeztével rövid visszapillantást vetni a színház ez idei működésére, amelyről Faragó részletes jelentést tett a szinügyi bizottságnak. A beszámoló: A szinügyi bizotsághoz beterjesztett színigazgatói jelentés elmondja, hogy a tavalyi évad befeezése óta Faragó társulata Eperjesen, Brassóban és Kassán 1917. május 28 ig 381 előadást tartott. Ezek közül az operákra 27 előadás esik. Klasszikus, prózai és zenei művekből 32 előadást rendezett, népszínmű 4 volt, míg az újabb magyar szerzők prózai munkái 103 estén voltak műsoron. A többi előadásokon vegyes műfajok, leginkább énekes darabok szerepeltek, különösen az újabb magyar szerzők darabjai. A vendégszereplésekről szóló statisztika ünnepi értékek gazdag foglalata. Sokáig emlékezetes színházi festők a Zádor Dezső szász kir. ka j mariénekes fellépései, Svardström, i Varsányi, Gombaszögi, Pethes stb. i játékai. A művészeti eredményeken kívül följegyzést érdemel Faragó Ödön páratlanul álló jótékonysága. Hiteles statisztika számol be róla, hogy a színigazgató a színház múlt évi bevételéből közel 10 ezer koronát fordított háborús jótékony célra. Ez az adat teszi teljessé és harmonikussá Faragó Ödön szezonjának fölemelő, művészeti és emberi érték sorozatát. Eredeti illat;ssí« rek, »szappanok) toilette garnitúrád, a* öjswose« pipere én cosmetikai eikfitek nagy raktára, ,Számos eo *w meri Leai készítmény egyedüli föraktárosa HOLLAY MIKLÓS illatMzercfu-a Koschik Lujo« - uten ti x Május 24. Kassa hetven év előtt. Mit ír városunkról Petőfi és Fáy Ferenc? A múlt század negyvenes éveiből idézzünk két tanút, akik az akkori Kassáról alkotott véleményüknek adtak kifejezést írásban. Az egyik Petőfi, aki az 1848-ik évben átutazóban emlékszik meg kassai tapasztalatairól. A másik Fáy Ferenc, aki talán képviselője volt Abauj megyének, ugyanis megyei utasítást emleget Sárosy Gyulához 1840 ben irt levelében. íme a két tanúvallomás: Fáy Ferenc. „A váltótörvényszékre nézve, megvallom, részint megyém utasításából, részint önnön meggyőződésem szerint is én Kassát s nem Eperjest pártoltam, mert felföldünknek az a szerencsétlensége, hogy sok apró, de igazi fővárosunk, hol becsületes kereskedés és kézmívek készíttetnének, így sincs s erre csak Kassát tartom alkalmatosnak; a többinek még ötven esztendő kell, hogy csak oda juthasson, hol Kassa most áll; Kassának pedig csak egy kis táplálék kell ahoz, hogy a kívánt célra juthasson“ — írja Fáy Ferenc „Kelecseribe 21 Junii 1840.“ Sárosy Gyulának, az Aranytrombita írójának, aki ekkor Sáros vármegyei első aljegyző volt. Petőfi Sándor 1845 ben kelt úti jegyzeteiben pedig így ír rólunk: „Utazásom harmadik napján estefelé végre megláttam a kassai gót templomot, mely a város közepén úgy áll, mint valami óriás barát sötét csuklyában . . . Maga a város szép, igen szép halott. Semmi élet benne. A pesti gyorsszekér csak Kassáig jár, onnan egy másik viszi az embert Eperjesig. Kassára úgy uzsonnatájban értünk s az eperjesi szekér csak másnap indult s igy az éjét ott töltöm. Gyalázatos fogadónak, leggyalázatosabb szobájába esvén, resteltem otthon maradni. Bejártam a várost. Különben az is csalt kifelé, hogy amint már többektől hallottam, Kassán igen sok szép leány van s ezek látásáért én mindig örömest fáradok. De biz én egyetlen egy szép fehér cselédet sem láttam, kivévén azokat, melyek festve vannak dinerül imiü-amott a boltok elébe; már ezek oly remekek, hogy Pestre is beillenének, ha a Váci utcába nem is, de a Váci útra bizonnyal“. K. L. Myomdász-tanulónak 3—4 középiskolát végzett ifjú azonnal felvétetik a „Kassai Hírlap“ könyvnyomdájában. ::