Kassai Hirlap, 1920. január-június (17. évfolyam, 1-146. szám)

1920-01-01 / 1. szám

XVII. évfolyam. rm Szarkasztóség és Misdóhivatat: KOSICE, IÖ-UTCA 60.IH SZÁM. Telefonszám t 184. ibuibbubi ímím naponta d. a. 11 órakor Kosice, 1920. január 1. Csütörtök ....■ [UNK].......................................... NAPILAP FELELŐS SZERKESZTŐ : LÁSZLÓ BÉLA. Előfizetési «fi­ak - Egész évre M korona, félévre W kor, negyttc évre 24 korona, egy kére 8 Mm­ m Egyes szám éra 40 HHór. m A keleti szlovákok0 Az j­elzőhöz idők országútján új mértföld­­érkezett feltartózhatlan ha­­ladásában Chronos. Ennek az útnak utolsó öt mért­­földjelzője abban a világrészben, mely az emberi kultúra, műveltség, szel­lemi és anyagi értékek tökéletessége tekintetében vezető helyen állott, borzalmas és vigasztalan látványt tár elénk. Ez az utolsó hat esztendő romokba döntötte az emberi kultúra és tudás vívmányait, a szellemi és anyagi ér­­tékek megbecsülhetetlen kincsei pusz­tultak el, a háborús őrület szenve­­délyei szembeállították egymással az embert az emberrel. Homo homini lupus. Úgy tetszik azonban, hogy a ha­­todik m­értföldjelző az utolsó a há­ború borzalmainak országútján­. Úgy tetszik, hogy ezen a mért­földjelzőn túl lassan virrad, hogy las­­san lélekzethez jut a háború fúriáitól fojtogatott emberiség. úgy tetszik, hogy ifjú államunk népei is a hat esztendős háború romjain keresztül feltartózhatatlanul haladnak a lelki megnyugvás, az anyagi és erkölcsi stabilizáció felé. Szomszédunkban — északra és délre — ugyan még halljuk a fene­kedő bosszúállás fegyverzörejét, nyu­­gatról még elhat hozzánk egy vég­veszélyben vergődő állam éhező és fázó népeinek jajkiáltása, ifjú, egy esztendős köztársaságunk is napon­­kint számtalan gazdasági és politikai veszedelemmel b rrózik, de Európá­nak ezen a foltján, melyen a sors és vezéreinek emberfeletti küzdelmei és áldozatai új, független hazát jelöl­tek ki és biztosítottak az ezer éves lothargiából felébredt szlovák nép­nek ; ezen a területen, a csehszlovák államban feltartóztathatatlanul halad előre a lelkek konszolidációja, az elvesztett, vagy elpusztított szellemi és anyagi értékek rekonstrukciója. Nem lehet feladatom az újév ün­nepi hangulatában eseményeit tárgyalni a napi politika és még­sem térhetek ki előle, mert hisz itt ezen a földön, ahol a napi megélhetés gondjain kívül, vagy talán még azt megelőzve is, még mindig harcban állanak egymással az irredenta tö­rekvések és politik­ai szenvedélyek : önkéntelenül is kényszerítő erővel visznek erre az útra. írni akarok e helyen röviden — mert hiszen az erről szóló anyaggal az objektív és lelkiismeretes író kö­tet­­et tölthetne ki — ifjú köztársa­ságunk nemzeti öntudatban legel­hanyagoltabb népéről — a keleti szlovákokról. Hangsúlyoznom kell mindenekelőtt, hogy a keleti szlovák nép politikai, nyelvi, erkölcsi, vallási, szellemi és gazdasági viszonyainak ismertetésé­ben, valamint a magyarsághoz va­l­ó vonatkozásaiban nem elegendő an­­­­nak a kritikai mértéknek alkalmazása, s melyet publicistáink — szlovákok és csehek egyaránt — az egész szlovák nép ismertetésénél a múltban és a jelenben használnak. Ismerjük azt a körülményt, hogy a keleti szlovák népnek nyelve csak torzképe az irodalmi szlovák nyelv­nek ; tudnunk kell azt is, hogy a keleti szlovák nép öntudatában hos­­­szu évszázadokon át halvány nyoma sem volt meg annak az érzésnek, amelyet a természet minden, még a legalacsonyabb rendű népfajok szi­­­­vébe is beoltott és amelyet az ethno­­­­grafusok faji érzésnek, vagy kulturné­­r­péknél nemzeti öntudatnak neveznek. Tudnunk kell azt is, hogy a keleti szlovák népnek a nemzeti öntudat teljes hiánya folytán sem számottevő irodalma, sem művészete, sem kul­túrája nem volt, sem pedig politikai, vagy kulturális tekintetben kimagas­lóbb vezérei soha nem akadtak. Hogy egy kompakt területen lakó nagy néptömeg dacára az ezer esztendős ittlétnek — miért került nemzeti szempontból a teljes züllés állapotába, arra felelni igen könnyű és nem is újság az, amit feleletké­­pen leírok. Ethnológiai törvény az, hogy min­den népfaj kulturképes és csak ked­vezőbben gazdasági vagy ethnográ­­fiai, vagy pedig elsősorban ellentétes érdekű idegen politikai vagy kultúr tényezők erőszakos befolyása gátol­hatja meg egy népfaj kulturális fejlő­dési képességét. Ez az utóbbi — az ellentétes ér­dekű gazdasági, kulturális és politikai tényező érvényesült a szlovák nép nemzeti fejlődésével szemben akkor, amidőn a magyar kultúra, a magyar nyelv és a magyar nagyhatalmi tö­­rekvések évszázadokon keresztül erő­­szakosan elfojtották a szlovák nép nemzeti érzéseit, vagy legalább­is megfosztották ezt a népet kulturális életképességének minden feltételétől. Ismétlem, olyan alapvető igazság ez, a­melyet a ,,túlsó parton" a magyarság , jóhiszemű politikusai az utolsó időben majdnem kivétel nélkül beláttak, és És ha ezt kellő jóhiszeműséggel objektivitással megállapíthatjuk, természetes következmény gyanánt vehetjük azt is, hogy a rövidlátó kárhozatos és végzetes magyar nem­zetiségi politikán­ak romboló hatásai ott mutatkoztak a legintenzívebben, a­hol az autochton lakosságnak ellent­állóképessége kifejlett nyelv, saját nyelvű műveltség és kultúra, vala­mint hivatott vezérek híjján a legki­sebb volt, tehát a keleti szlovákok által lakott területen. Nyilvánvaló az is, hogy a bűnös magyar nemzetiségi politikának ez a romboló hatása az egységes és fejlett­­ nyelvű, öntudatos és áldozatkész fér­fiak vezetése alatt álló, titokban lap­­­­pangó saját nyelvű kultúrájára és a szomszéd hatalmas cseh nemzeti önérzetre támaszkodó nyugati szlo­vákokkal szemben kevesebb kárt tudott okozni, mint Kelet Szlovákiában. Igaz, hogy ez olyan cir­cuius viciosus, a­hol az okot könnyen összetéveszt­hetjük az okozattal. De kétségtelen, hogy a felvázolt helyzetnél fogva és nem a keleti szlovák nép hibájából lendült a poli­tikai mérleg a szlovák nemzeti öntu­dat tekintetében a keleti szlovákok hátrányára. Ezen helyzetnél fogva halad keleti szlovák népünk lelki és politikai meg­nyugvása ifjú köztársaságunkban las­sabban előre, ezen okból van itt erősebb irredentismus, ezen okból férhetnek hozzá közelebb az államot veszélyeztető idegen agitációk és ta* Iáinak a szivekben termékenyebb talajra a romboló aknamunkák. Pedig jegyezzék meg jól a szlovák nép ellenségei: ezen a földön, Kelet Szloven­szkóban is vérben, szárma­zásban, nyelvben, erkölcsben, szoká­sokban és vallásban egységes nép lakik ezer esztendő óta. Ez a nép felébredt álmából és nemzeti öntudathoz jutott vagy nem­zeti öntudatra fog jutni. Arra a nem­zeti öntudatra, amely őt összekap­csolja nyugati vérrokonaival egységes nyelvben, kultúrában és nemzeti souverain államban. Bármilyen ve­szedelem érné ezt a szlovák népet, nincs többé hatalom, amely őt nem­zeti öntudatától megfoszthatná. Meg kell tanulniok elvégre a szlo­vák nép ellenségeinek, hogy ennek az elhanyagolt, de becsületes lelkű, szorgalmas, tanulékony keleti szlovák népnek is ősjoga van saját nyelvű kultúrájára, saját nyelvű, idegen be­­folyástól mentes köz­igazgatására, bí­­róságaira, iskoláira és mindazon élet­feltételekre, amelyek egy souverain állam kialak­ulásához és megmaradá­sához szükségesek. Meg kell tanulniok elvégre azt is, hogy a szlovák nép által lakott terü­leten semmiféle autonotrisztikus csáb­­képek ürügye alatt nem lehet többé idegen nyelvet és kultúrát újba behozni. Ezek az igazságok nem a chauvi­nizmus jelszavai, hanem ethnológiai törvények, melyek kíméletlenül ke­resztül gázolnak és bosszút állanak azokon, aki — mint Magyarország sorsából kézzé fo­­gható­an látjuk — érvényesülésük útjába állanak. Virrad már a keleti szlovákok el­hanyagolt puszta és szomorú földjén is, de a nemzeti felébredésnek nap­ját ez a nép nem keletről, hanem nyugatról várja. Ex occidente lux! Dr. Benkó István. 1. szám Egy év története. Hősies 1919-ta. Izgalmas eseményekben gazdag esz­tendő bukott le a végtelenség óceán­jába. Az 1919 évnek úgyszólván min­den napjára esett egy-egy olyan esemény, amit a világpolitika hullámzása dobott a felszínre s városunk ez események legtöbbjének színhelye lett. Kosice városa az egész 1919­ esz­tendő folyamán csehszlovák uralom alatt állott s ha eleintén nehezen törő­dött is bele a lakosság az új hely­zetbe, aránylag mégis hamar meg­békélt és zavartalanul folytatta mun­káját. Rendzavarás, éretlen tüntetés egyetlenegy esetben sem fordult. Még a márciusi sajnálatos esetet sem lehet ilyennek minősíteni­ Voltak nehézségek az élelmezés terén, de a hatóságok fáradhatatlan buzgalmának és agilitá­sának sikerült e nehézségeket is leküz­deni, ugyannyira, hogy ezek a zavarok csupán kisebb zökkenéseknek mond­hatók. Az esztendőből 4 hét a vörösek uralma alatt telt el. • Ennek a rövid időnek azonban még emlékei is elmo­sódnak előttünk, mert gondolni sem­­ akarunk a poklok fölszabadult erőinek pünkösdi királyságára. A cseh-szlovák uralomnak két idő­szakát különböztetjük meg, amelyek között a vörösek garázdálkodása von határt. Az első időszak — mint min­den kezdet, —­ mozgalmasabb volt; az utóbbi csendesebb, nyugalmasabb. Akkor háborgott minden, most pedig a rendes mederbe tér vissza minden. Az 1919. esztendő legnevezetesebb eseményei a következők: Január hó 1-én szállotta meg a cseh­szlovák katonaság az adóhivatalt és őrizetbe vette a dohánygyárat. 3-án érkezett meg Schöbl ezredes 80 tiszt­ből álló vezérkarával s 4-én adta ki proklamációját, mely szerint az antant Kosice városát a cseh­szlovák köztár­saságba kebelezte. 7-én vette át dr. Mutnyánszky Vladimír a városi köz­­igazgatást s 8-án tűzték föl a város­házára a cseh és szlovák zászlókat. 11-én este érkezett először Kassára dr­ Srobár teljhatalmú miniszter. 12-én adta ki hirdetményben dr. Mutnyánszky zsupán­ szarosta, hogy Kassa a Szlo­­venszkóra hozott törvények hatálya alatt áll, 18-án pedig elrendelte, hogy hogy a középületekre föl kell vonni a cseh és szlovák lobogókat. 20-án érke­zett Kassára dr. Stanek kereskedelmi miniszter s e napon tartott díszszemlét Piccione tábornok Február 1-én vette át Kohouth József a főkapitányi széket s ugyan e napon lépett életbe az útlevél-kényszer. 7-én bizonytalan időre betiltották a Kassai Hírlapot, 13-án kezdődött az 5 napos nagy sztrájk. 23-án jelent meg az első rendelet, hogy akik cseh-szlovák köz­társaság területén nem honosak, hagy­ják el a várost. 27-én dr. Lukács zsu­pán kihirdette a lapok előzetes cen­zúráját. Március 3 án vette kezdetét a pénz­lebélyegzés. 3-án, 4» és 5-én tilos volt minden mulatság. 8-án jelent meg Szobár miniszter rendelete, mely meg­tiltotta a magyar kormánnyal való érintkezés. 11-én tiltották el a március 15. megünneplését. 17-én döntötték le a Honvédszobrot. 21-én kapta a zsu­pán a felhatalmazást, hogy a rend­zavaró elemekkel szemben saját hatás­körében­ eljárhasson. 29-én bezárták a­­ Munkásotthont s kiadták a szigorú záróra-rendeletet és statáriumot­ 30-án

Next