Kassai Ujság, 1921. április-június (83. évfolyam, 74-145. szám)
1921-04-22 / 90. szám
Massail DJaAfl 5 oídstí Napi problémák (Erotika és civilizáció) IV, írja Keller Imre. Az erotikának a civilizációhoz való viszonyában eljutottam a reneszánsz korig, amelyet igen sokan erotikus korszaknak szeretnek feltüntetni, holott igen nagyot tévednek, mert ez a nagyjelentőségű kort erotikusnak nem lehet mondani. Erotikus ugyanis akkor valamely korszak, nép, társadalom, ha minden erkölcsi és szellemi erejét az erotika szolgálatába szegődted. Ilyen volt eddigi elmélkedésem során feltüntetett görög, római, bizánci és a XIII. század utolsó évtizedei. De maga reneszánsz már csak azért sem lehetett erotikus, mert az ember életének legfőbb javául a műveltséget tartották. Taine mondja a renaiszanszról: „A régi műveltség bukása óta először akadunk oly társaságra, mely első helyre teszi a szellem elveit. " S hogy ezen kor milyen erkölcsi magaslatra és magasztosságra emelte a nőt, annak nagyszerű rajzát adja Acsay Antal, aki ezeket írja: „Eszményibb és szenteltebb alapon nem nyugodhatik a nőkultusz, mint aminőn a középkor folyamán nyugodott. A nőnek tisztelete vallásos motívumokra támaszkodik, a keresztény nő tiszteletének Mária tisztelete képezi alapját. A dalt zengő trubadúrok, illetőleg a ószkánai poéták szűzi tisztaságba helyezik a nőt; testi szépségét összekötik lelki szépségével és magas piedesztálon örökítik meg halhatatlan költeményeikben. A föld szennye nem érinti a tiszta szerelmet ; a nőt eszményi szépségében éneklik meg: a bűnnek mérge, a vétkezésnek gondolata távol van a költőktől. Ebben is Dante az elsők elseje. Ilyen az ő szerelme Beatrice iránt. Ez a szerelem nemcsak költészetét lelkesíti, nemesitőleg táplálja, hatással van az újkor társadalmi életére, családi jellegére is!“ Igen, Danténak szerelme, a nőnek eszményesítése, ezen eszményhez kötött ifjúkori álmoknak újból és újból való megrajzolása — mutatja leginkább, mennyire tisztelte a reneszánszkori ember a nőt, a maga legnemesebb, legmagasztosabb és legmagasabb tulajdonságaiban. És Dante nem állt egyedül ebben a felfogásban. Pater Walter „A reneszánsz" című munkájában ezeket írja: „Michel Angelo költészetének értéke abban áll, hogy világosan és tisztán megmutatja azt a küzdelmet, amelyet ez önmagát emésztő erős lélek folytatott, amely arra vágyott, hogy éppen ebben a küzdelemben oly édessé, széppé, lemondóvá, elmélyedővé legyen, mint Dante.” És Michel Angelonak is megvolt a maga Beatricese Vittoria Colonna személyében, akivel végre 70 éves korában ismerkedett meg, amikor már mindketten a fáradt emberek útján haladtak. S Michel Angelo maga bevallja, hogy szerelmesének csak kezét csonkolta meg, azt is csak halottas ágyán. Végül ott van harmadikul Petrarca, akinek Laurája iránt érzett szerelme annyira eszményi, hogy sokan még Laura létezését is kétségbe vonták Így gondolkodtak, éreztek, írtak e kor legnagyobbjai a szerelemről. Tagadhatatlan azonban, hogy az erkölcsi érzésnek hiánya, az erotikának kisebb-nagyobb mértékben való behódolása tapasztalható a reneszánsz különböző társadalmi rétegeiben De másrészt, amint Jászi Oszkár is nagyon helyesen rámutat: „Az erő, egészség, szellemi és erkölcsi hatalom nagy jeleivel is találkozunk ezen korban. Az apró lirannusok vetélykedése, fényűzése, élvvágya kétségkívül óriási tényező volt a művészet fejlesztésében. De egészben véve a társadalom nem egy korhadó, pusztuló, hanem egy életerős és fejlődő benyomást teszi." Ugyanez a véleménye Burckhardtnak is, aki szerint „A jó és rossz sajátos keverékben hever össze-vissza a XV. század olasz államaiban." S hogy erotika szempontjából mégis olyan rossz híte támadt a renaiszánsznak, annak az a magyarázata, hogy az epigonok, a törpék, a kicsiny majmosok feltűnési vágyukban alkotóképtelenségüket az erotikának dús köpenyegébe takarták. Ezek azok az egyéni és hivatásukra hiv állrók, álköltők és áltudósok, akiket Battista Mantovano a halálos bűnök lajstromában említ, mint a gőg legfeltűnőbb példáit. Ezeket jellemzi Symonds a következő éles, de találó szavakkal : „Egy dicső műlt fölélesztőinek, uj műveltség alapítóinak tekintették magukat s igy nem elégedtek meg azzal, hogy valódi érdemeiket a tudomány mezején hangoztassák. Odébb mentek, követelték, hogy bölcseknek, politikai filozófusoknak, örökhitű történetek szerzőinek és halhatatlan költőknek ismerjék el őket. A legsilányabb versfaragókat babérral koszorúzták ; a legköznapibb eszű emberek ítéletet mondtak a kormányzásról. A puszta műveltséget lángésznek vélték és azt képzelték, hogy mivel elolvasták az ókor íróit és tisztességes távolból utánozták Osidiust, hírnevök késő utókorra fog eljutni!" Ezek a hiúságukban pöffeszkedő, létsikereikre kevélykedők tartottak minden alacsony dolgot jónak arra, hogy irodalomban és művészetben helyet találjon. Ezeknek révén és segítségével vonult be az irodalomba és művészetbe az erotika. S akkor az erotika egész nagyságával meghódította az irodalmat és művészetet, akkor már el is kezdte a maga romboló munkáját. Ezért volt olyan rövidéletű a reneszánsz, alig 50 éves. A XV. század utolsó két évtizedére és a XVI. század első harminc évére terjed virágzásának kora Ami ez után jött, az már a hervadás, a lekonyulás, az elvonulás és az eltűnés minden jelét magán viseli, amint tényleg el is múlt, elpusztult nagyon hamar. Ha tehát a nagyon erősködőknek és bizonyítgatóknak annyit engedek is, hogy a reneszánsz az erotikának talán tágabb kaput nyitott is, mint amennyit az irodalom, a művészet ápolására, fenmaradására és előrehaladására okvetlenül szükség volt, azt mindenkinek el kell ismernie, mihelyt a kor az erotika előtt a kapui teljes szabadjára kitárta, az irodalom és művészet összehúzódott, begubódzott és elsorvadt Van még egy ilyen kora az európai műveltségnek, amely kimondottan erotikus, a tizennyolcadik századé. Az ancien regime erotikus láza annyira uralkodott az embereken, hogy még egy Bouchert, még egy Fragonard-t, még egy Diderot-t, még egy Mirabeaut is igájába tudott hajtani. Ennek az erotikus korszaknak következményét, a francia forradalmat minden művelt ember ismeri. Az emberiség művelődéstörténetéből elővett ez a néhány példa kell, hogy minden elfogulatlan gondolkodót arra a meggyőződésre bírjon, hogy abban a pillanatban, amikor az erotika fellép s mind több hívőre, követőre akad, abban a pillárban — ismétlem — elszakad az emberi fonala. Megáll az előrehaladás, civilizációnak Visszasiklik az európai kultúra, Belekerül valami piszkos ingoványba, amelyben a legrutabb halállal pusztul el. Ezért ijedezem, rémüldüzöm, valahányszor erotikus költemény kerül a kezembe, valahányszor az erotikus művészetnek valamely hajtása kerül a szemem elé. De félelmen, ijedelmem, remegésem akkor a legnagyobb, ha az erotikát tudomány s tudományos elmélkedések külszínében adják be. Méreg ezüstpapirba burkolva. Mert amíg a görögök erotikus élete csak Görögország nyakára hozta a szolgaságot, amig Róma erkölcstelensége csak római birodalom alapjait ingatta meg, amig a reneszánsz kikapásai csak amolyan durva férfimulatságok voltak, amelyhez a nőnek, a tisztességes nőnek semmi köze sem volt, amig a XVIII. század erotikus tüze csak az arisztokrácia tagjait égette meg és hamvasztotta teljesen, addig a mostan fellépő erotománia egész Európában dúl, az összes társadalmi osztályokat lógva tartja és korra, nemre való tekintet nélkül mindenkit behódít az erotikának. S ezt az erotikát előrehaladásában megakadályozni annál kevésbbé lehet, mert a gonoszság megfogta az embereket hiúságokban. Azt hirdetik ugyanis úton-útfélen, hogy a modern művelt embernek mindent kell tudnia és a modern művelt embernek olyan túlfinomult, kicsiszolódott az érzéke, hogy bátran hozzányúlhat minden dologhoz, soha sem lesz szagos tőle. Ezt a ma dívó minden tudást nem úgy értik azonban a félműveltek, a félig kulturáltak, hogy a történelemtudományban legyenek járatosak, a filozófia tételeit ismerjék, a természettudomány kutatásai után érdeklődjenek, vagy a szociológia eredményeit tegyék kritikájuk tárgyává, hanem úgy, hogy az tisztába jöjjenek. erotikának minden oldalával És a magántudósok egész tábora küzködik. vért izzad, hogy mint orvos, pszichológus, történetbúvár, szociológus, etnográfus, antropológus, esztétikus és művészettörténelem kutató lepje meg az újabb és újabb felfedezésekkel az emberiségnek állítólagos túlművelt rétegeit. S éppen azért, mert az erotika a tudományosság külszíne, a műveltség örve alatt férkőzik a nagyközönséghez, ezért vagyunk tehetetlenek Krafft-Ebingékkel, Iwan Blochokkal és a többi értéktelen erotomaniákusokkal szemben. Mit jelent ez ? Sem többet, sem kevesebbet, mint azt, hogy az emberiség szellemi életének fejlődésében, kultúrájának művelésében, civilizációjának ápolásában legalább egy félszázadra, de lehet, hogy még továbbra is meg fog akadni, meg fog állani. Pont. Ezen lehet keseregni, ezt lehet sajnálni, ezt lehet elkeseredett erővel hátráltatni akarni, de megállítani egyenesen képtelenség. Mint minden átmeneti korban, most isvannak még nagyszerű költőink, kiváló íróink, zseniális tudósaink, elsőrangú felfedezőink, de mire a mai fiatalság vezető pozicióba jut és helyükbe ama kisdedei és gyermekei lépnek, akiknek első háziolvasmányuk a Szent Skarabaeus s borzadalmasan lenézik azt, aki nem olvasta Eugen Dühren (Iwan Bloch álneve) Marquis de Saderói írt munkáját és nem esküszik Artur Rimbandra, Paul Verlainere, Wall Whitmanra, Richard Dehmerre, Pierre Louysra és a többi piciny és apró erotikus szentekre, mondom, ha ezek veszik át a társadalom vezetését, akkor végleg megakad az emberi gondolkodás, progresszivitás Ekkor köszönt megint reánk az igaz középkor sötétsége, amelyet pedig olyan szívesen emlegetnek ijesztő példaként épen azok, akik rövidlátásukban, áltudományosságukban, félkulturáltságukban az emberiséget éppen a civilizáció ellen akarják vezetni. Sajnálom szegényeket, de nem tehetnek róla. Nem ők a hibásak, hanem a kor — .Madách szerint— amely szülte őket. Tisza István grófról írta :Marczali Henrik. Schilten írja egy epigrammjában, hogy az asszony ne ítélje meg a férfi eszes tettét, de az egész ember fölött ő mondja ki a döntő szót. Talán ez a mondás tartott engem mindig vissza attól, hogy azokról, kikhez az életben közel állottam, összefoglaló képet alkossak. És ha most megemlékezem arról az államférfiról, kinek alakja körül oly élesen csapnak össze a pártok, csak egyes vonásait emelem ki politikai meggyőződésének és tevékenységének. Alikot írok, tőle hallottam, vagy tőle származó aktákban és levelekben olvastam. Ha rész szerint való is ez a rövid rajz, tán lesz benne tanulni és megszívlelni való. Két kérdést intézek csak: a nemzetiségit és a külpolitikait, különösen a délszláv területen való terjeszkedésre vonatkozó nézetét . Számolnunk kell, így szólt, a reális tényezőkkel. Hazánkban más nyelvűek is laknak nagy számban. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy azok közülök, kik őszintén csatlakoznak hozzánk, itt lehetőleg jól érezzék magukat. Nemzetiségi politikámnak ez volt az alapja. Ez a meggyőződés vezetett arra, hogy 2014 elején a hazai románokkal való megegyezés érdekében fellépjek. Ez a meggyőződése és becsületes szándéka minden honpolgárnak megadni a törvényes oltalmat, a háború idején tettekben is megnyilvánult. Ismeretes, hogy a háború kitörése előtt milyen izgatott volt Bécsben a hangulat a szerbek ellen. A „Neue Freie Presse“ élesen megtámadta Tisza engedékeny magatartásét és az emberiség érdeké A hold se nézi Jaj, veres farsang rossz, tékozló átka szakadt le égre, földre, csillagokra, ablak kilincsen holtan lóg a mátka, a gyermekek az úton tétováznak, hol genny és szenny, hólé csordás patakba, szép homlokokon csókja már aláznak, a szelek bomlott szalmazsákot ráznak, a cédák összebújnak s szólnak: ámen, a részeg őrszemek harmonikáznak, téboly táncol a néma zongorában, rongyos zsebekben nyílnak ósdi kések, mákony fapár a csapléros boréban, mozdonyok zugainak veszett bamba, veres szemek a kunyhókba világít, a kunyhóiba, ott felriad a bamba, mogorva balter,lámpását kutatja, ásít és nézi, mint rohan el messze a gyorsvonat zord, fekete utakra, hosszú sorba, minitabasztag a réten, feküsznek a holtak — a hold se nézi — s véres szivük ott bűzlik a szeméten A bolondok Irta: Szánthó László, VOZÁRI DEZSŐ A kócos, fekete haja libegett a szélben. A barna csuháját fázósan végigsműtotta a testén és összehúzott homályos szemeivel nézett a nagy hegyek feje a bolond barát Az omladozó, régi várfalak alatt megindult és gyerekesen, játszni nézte a bolond eszével a mohos falakat. Virágokat tépett és a ruhájára tűzte. Csendesen, nevetve a madarak után szaladgált. Azután a törékeny, vékony testével odatámaszkodott egy magas fához, csudásan elnézett e völgyek felé és a bolond, elborult lelkéből feltört valami siró, régi nóta Énekel e bolond barátok Lent a domb aljában dolgoztak a paraszts mellettük csendesen botorkált egy másik barnacsuhés barát. A parasztok meghallották az éneke? És az egyik odaszólt durván e barátnak : — Hallod-e bolond barát, menj, ott énekel a pajtásod. Most rajta van megint az órája No te bolond, menj már. Lesztek együtt két bolondok És fölröhögött butón. A báréi hallgatózott ez arcát széthúzta mosolygón, bárgyún és elfutott Féltest szaladt a dombnak. Egy kis parasztgyerek bámulva nézett utána, amint rohant a regivér felé, ahol, tudta, hogy két bolond barát lakik Ahonnan hallotta az elnyújtott «iró éneket. A bolond fenn a dombon meglátta közelegni a társa! Elébe szaladt, összetalálkoztak és imbolygó mozdulatokkal beszéltek egymásnak. Azután mentek ketten a két bolond barát. Tépték a vad virágokat, simogatták az erős fákat és énekeltek a madarakkal Mentek befelé az erdőben és meglátták a leányt. Egy szép szőke leányt Szomorú szemei voltak és a karcsú derekét ölelte egy férfi. Csókolta a fehér arcát és a szép nyakét. A leány pedig visszacsókolta erővel, vágyon Nagyon szerették egymást. A két bolond bárói egyszerre hirtelen megállóit Elbámultak. A sovány, barna arcuk nyitva nézett és a homályos szemeik borongva kimeredtek. Olyan egyforma volt most a két szegény bolond. Rég nem láttak ilyet Az elborult lelkek lassan fogta fel az uj benyomást. Megindultak nesztelenül a férfi és a leány felé. És amikor már közelükben voltak, megzörrent a levél a lábuk alatt. Ijedten szétrebbent az ölelkező pár. És az egyik barnacsuhás bolond barát hozzájuk szaladt és mosolygón nézett rájuk, a másik, az félőn elbújt a bokrok közé.hez A szőke leány remegve húzódott a férfibarátot mikor meglőtte a sovány, sápadt arcú Az pedig ott állt előttük és nézte őket Látta, hogy a szép szőke leány oda húzódott védelmet keresőn a magas férfihez. Látta a leány gyönyörű arcát és látta, hogy a férfi átkarolja a leányt erősen bátorítón Nagyon tetszett neki ez a kép. A két szép ember” Valamit érzett a bolond barát, hogy ez jó lehet mikor egy szép, szőke leány húzódik valakihez szeretőn, tetve ő is szerette volna ezt. És odaugrott a leányhoz, megtámogatta a ruhájét és meg akartfi fogni a karját. A magas férfi csudálkozva nézett, azután ellökte a bolondok A bolond barát mégis visszament és simogatta és szavakat mondott neki.A magas férfi dühös lett megragadta a barátot és ellökte egy fához A szegény bolond elesett . . De felugrott rögtön, e réveteg szeme csillogni kezdett, borz vigyorgásra húzta szét a szájét, dühös lett Nekiugrott a férfinek és a sovány öklével belecsapott az arcába A szőke, szép leány ijedten felsíkolott A magas férfi felhördült Két kézre fogta az erős botját és rettentőn, nagyot üttott a szegény bolond barát fejére. A botecsegve tört össze és a bolond barátot elöntötte a vér. Lezuhant a földre. A férfi átkarolta a sápadt remegő leányt, és elmentek le a völgy felé A másik, szegény bolond látta ezt mind a bokorból. Látta, hogy elterült a társa pirosan, véresen. És most előjött a bokrok közül Félőn, sunyin nézett a távozók után. Azután lehajolt a véres emberhez. Nézett rá és a homályos esze nem tudta, mit csináljon Nézett bámulóan, semmittevőn. És elindult botorkálva be az erdőbe. Elért egy kis patakhoz, levette a kámzsáját, belemártotta a hideg vízbe és visszaszaladt a társához. Lehajolt hozzá és lemosta a vért az arcáról Azután az ölébe vette a sovány testet és elindult a régi vár felé Bevitte a mohos falak közé és letette piszkos szalmára. Azután mégegyszer végignézett e fáradt, seszinü szemeivel a sebes arcon és lefeküdt melléje Leszaladt az égről a nap és sötétség lett Bent a várban aludt az egyik bolond barát ét tt másik falon, csendesen nyöszörgött Reggel jel! és felébredt nagy fájdalmára e sebzett barát Csodálkozva nézett maga köré Okosan csillogott a két szeme a mély seb alatt, Úgy érezte, hogy valami rossz álomból ébredt fel, ampelyik tartott Nem emlékezel! semmi másra, sokáig csak régen múlt dolgokra Amikor még ő „ember" volt, erős, nagyságban és szeretett Amikor büszkén járta vegy asszonyt nagyon. Azután emlékezett homályosan reá, hogy valami borzasztó dolog történt vele. És emlékezett hosszú, süni sötétségre Végignézett magén. a rongyos, barna