Kassai Ujság, 1921. október-december (83. évfolyam, 219-276. szám)

1921-11-25 / 253. szám

LXXX11I. évfolyam, 253. szám. StoírtcartSirg é* V­adahreaisl: Kofiee-hassa, FiJ-utca 64. tUdkzúit. (Kemwíi su.házzal Kernben.) Telefonszéra: 185. 9­0 ooo-oo­ o Megjelenik naponta, oooooooo FELELŐS SZERKESZTŐ: DR* KÖVES ILLÉS Előfizetési díjak helyben és vidéken: Egy egész évre; 216 korona, félévre 108 korona, negyedévre 54 korona.) egy hónapra 18 korona. — Egyes szám­ára 1 korona.. Megtorló lépéseket emlegetnek Ausztria ellen Paris, nov. 24­ (Bécsi tudósítónk távirata.) A nagykövetek értekezlete foglalkozott a soproni népszavazás szervezésével, különösen azon fel­tételekkel, amelyek biztosítják a rendet. Bécs, nov 24 (Saját tud. táv) A »Neues Achturbliht” jelenti, hogy az ánfánihaialmak meg­torló lépéseket helyeztek kilátásba abban az esetben, ha Ausztria a velencei egyezményt nem ratifikálná kellő időben. A megtorló intézkedé­sek valószínűleg a hitelsegélyre vonatkoznak, amelyre pedig Ausztriának égető szüksége van. Új magyar orientálódás Ruszinszkón Ruszinszkó politikai életében nagy és mély­reható változások várhatók. A magyarság meg­elégelve az eddigi politikát, ma olyan vezér és olyan párt után vágyakozik, amely sz­ámbaveti a magyarság reális erejét, anyagi és kulturális értékeit, és ezen tényleges erőviszonyoknak megfelelően kívánja a maga fenmaradását, po­litikai befolyását, kulturális előrehaladását és anyagi boldogulását biztosítani. A ru­szinszkói új magyar orientáció azzal akarja megkezdeni az átmenetet, hogy Korláth­ Endrét, a Jogpárt vezérét és a Ruszinszkói Magyar Pártok Szövetségének vezetőjét félre akarja tenni az útból. Ez a politika helytelen, meg nem felelő és csak káros következményei lehetnek, mert rop­pant nagy visszahatást kelt a nagyközönség­ben. Ne feledjük ugyanis, hogy a népszerűség varázsával, glóriájával és tündöklő lényével ivattja be a közvélemény annak az alakját, elmúlt szereplését és minden jövendő tényke­dését, akit hatalmi szóval­ rendelnek el helyéről. A­­ világon az emberek lelki berendezése olyan, hogy mindenkor a gyen­gébb pártjára ál. Sok helyen nyíltan, de leg­többször titokban. A hatalommal való össze­ütközésből teh­át Korláth mindig népszerűbben, így politikai befolyásában megerősödve kerül ki. Ezt az előnyt Korláthnak nem szabad adni. Annál is inkább, mert visszavonulása úgyis ideiglenes; ő maga jelentette ki, hogy a párt­­vezetőségekre bízza, vájjon jövőben is alkal­masnak tartják-e az ő személyét politikai ve­zetésre s arra, hogy a magyarságot a hatósá­gokkal szemben és a hatóságok előtt képvi­selje: igen vagy nem? A pártvezetőség pedig azt fogja határozni, hogy igen és Korláth még erősebb és intenzí­vebb, nem­ is ellenzéki, hanem egyenesen ellen­téti politikát fog űzni. Erre pedig a magyar­ságnak a jelen körülmények között nincsen szüksége. Mi népi az ellenzékieskedés ellen be­szélünk, mert a parlamenti élet mai fejlettségé­ben és kifejlődöttségében igenis szükség van ellenzékre is. Annyira, hogy egy kormány, amely életképes és viruló, szóval a köz javára eredményes kíván lenni, annak egyenesen meg kell teremteni az ellenzéket. Egy demokrati­kus, liberális, nemz­etiséget elnyomni nem akaró kormánynak teljesen mindegy, hogy milyen el­lenzék áll vele szemben: cseh-e, szlovák-e, német-e vagy pedig magyar. Ha a kormány nem fog kizárólag nemzetiségi politikát űzni, ellenzéke sem fog kizárólag nemzetiségi ele­mekből kikerülni. Szóval: ellenzék kell. S egy olyan ellenzé­ket a kormány szívesen és örömmel lát magá­val szemben, még ha nemzetiségi is, amelyről meg van győződve, hogy­ az ellenzék pusztán azt a vezérelvet vallja, követi és valóságban meg is valósítja, hogy minden ténykedésével, szavával, akaratával a köznek érdekét szol­gálja. Az ilyen értelemben vett egyetértést kereső munkában számítani kell minden magyarra, Korláth­ Endrére is, társaira is. őket kizárni nem szabad és nem lehet. Semmi erőszak. En­nek magától megérnie és bekövetkeznie kell. Ha ugyanis a magyar közönség észreveszi és a maga bőrén keresztül érezni fogja az új po­litikai orientációnak előnyeit, ha látni fogja, hogy a megértés nem jelenti egyszersmind feltétlen szolgalelkűséget s alárendeltséget, ha­a nem emellett megmaradhat sőt meg is kell maradjon mindenki magyarnak, akkor iga­zán válaszút elé kerül Korláth Endre és né­hány lűve, vagy a magyarság zömével tart, s akkor értékes munkát fejthet ki a magyarság számára, vagy pedig a magyarság érdekei el­len dolgozik, akkor majd meghozzák önmaguk­­tól annak idején maguk a magyar pártok azt az egyhangú határozatot, amellyel Korláth Endre megkezdheti politikai vissza­vonulását. Még egyet! Említettük, hogy minden józan, okos, hig­gadt és becsületes szándék­ú­ kormány a hazafias ellenzéki munkát szívesen veszi. Mi azonban sokkal szívesebben látjuk, ha a magyarság sem ellenzéki, sem kormánypárti politikát nem foly­­tat, hanem­ pártokon kívülit, vagy ha úgy tet­szik pártokon felettit, de minden izében ma­gyart. Az ellenzéki politikát m­a m­é­g nagyon könnyen félreértik a csehszlovák állam és kor­mányférfiak; a kormánypárti politika pedig ma­gában a magyarságban keltene élénk feltűnést és a mai helyzetben visszatetszést. De nem is szabad kormánypárti politikát űzni a magyar­ságnak, mert a magyarság politikáját nem köt­heti egy kormányzási irányhoz! Mert ha ez a politikai irány megbukik, veszélyeztetve van­nak az elért politikai és egyéb eredmények, fia pedig a magyarság a mindenkori kormánypárt­nak kiegészítő része, holtkéz-birtoka, amelyet egyik kormány a másik után örökségképen kap, akkor a magyarság politikai súlya, tekintélye, gerince és értéke száll a minimum alá. Ezt tilt­ja eddigi politikai múltunk, rátermettségünk és önérzetünk, így hát a józan magyar politika nem lehet más, mint az ellenzékieskedéshez és kormány­pártisághoz nem kötött független politika amely nem zárja a kritikát, amikor meggyőző­désünk szerint egyes kormányténykedések­­ ártanak akár a köztársaság összérdekének akár az ország egyes számottevő osztályának nemzetiségének, vagy akár egy jelentős ember­­csoportjának is. Ezt izenjük mi — akik mögé nemcsak itt Szlovenszkóban, hanem Ruszinszkóban is legnagyobb olvasótábor sorakozik — az ottani magyaroknak, mielőtt véglegesen döntenének és meghatároznák politikájuk jövendő irányát! A ruszinszkói alkotmány végleges kiépítése Dr. Patejdl nem fogadja el a kormányzói állást. Prága, nov. 24. (Saját tudósítónktól). Értesüléseink szerint a belügyminisztérium már elkészült a ruszinszkói autonómia kiépítésére vonatkozó törvényjavaslat­­tal. A jövő év elején megtörténik a kormányzó­tanács tagjainak megválasztása is, mely az új kormányzóval együtt előkészíti az autonom ru­szin parlament (szojm) választásokat. Kormány­körökben az a vélemény alakul­ ki, hogy a mzinszkói parlamenti­­ kép­viselőválasztásokat 1922. év közepén ejtik meg. Valószínű, hogy a köztársaság elnöke még december havában kinevezi az új kormányzó­, dr. Patejdl jelöltsége ellen a példa sem emelt kifogást . Így kinevezése csak saját akaratán tört meg, mert visszautasította azt, mivel a ruszia pártok tiltakoztak ellene. Dr. Patejdl ugyanis a nagyoroszok pronon­­szírozott képviselője , s így a ruszin pártok függetlenségüket féltették tőle. A közoktatásügyi minisztérium illetékes osz­tálya szintén ruszin ügyekkel foglalkozik, mert a ruszin iskola kérdést akarják végre rendezni. Ezzel kapcsolatban dől el a nagy vitára alkal­mat adott ruwinsskéi tannyelv ügye is. Óriási botrány a budapesti közgyűlésen Budapest, nov. 24. ,Saját tud­táv) Budapest székesfővires törvényhatósági bizottsága tegnap este tartott ülésén viharos jelenetek játszódtak Le, smaSy a közgyűlést óriási botrányok szín­helyévé tette. Éber Antal bizottsági tag beszéde alatt ugyanis Baracs Marcell, az ellenzék vezére, a keresztény pártra a követk­ező közbeszólást tette: „Önök nem nemzet, hanem demagóg banda !“ Erre a közbeszólásra megbomlott minden rond. A bizottsági tagok egy része felemelt ököl­lel rohant Band­ arcen­xe, Baracs barátai és hivat segítségére siettek és a támadók ellen megvédték vezérüket. Baracs Mar­cell meg­vette a kész ülést, de a közgyűlés tagjai nem fogadták el, hanem szék­­sértésért kétszáz koronával megbénisották. A Habsburg-ház kulisszái mögül (Saját tudósítónktól.) A „Kassai Újság“ már több ízben közölt cikket Wölfling Irt pót (az egykor toskániai Lipót főherceg) „Habsburger unter sich“ cím alatt kiadott könyvéből. Mielőtt tovább lapoznánk Lipót főherceg könyvében, vessünk futó pillantást a mű jelentőségére. A hangulat, ami Wölfling könyvéből kiárad, hasonlatos egy, a tradíciók által megszentelt történelmi arcképcsarnok levegőjéhez. Ismert nagyságok, a régi társadalmi rendnek kiváló­ságai, a dinasztia hercegei, akiket az író gyors­fényképei pongyolában mutatnak be, — és akik így, pongyolában, közelről, még kiválóbbak­nak, még nagyobbaknak tűnnek fel, akik a fe­jedelmi rokon megvilágításában is egész embe­reknek mutatkoznak. Lehet, hogy Wölf­ingnek nem tetszett az udvar hűvös előkelősége, néha kegyetlen és mindig kötelező konzervativutása, lehet, hogy nem bírta el a főherceg! sors szenv­telen formalizmusait, — de hatásai alól ő sem, és még ma sem tudja magát kivonni. Önkénte­lenül is csak hódolattal beszél Ferenc József­ről, és csodálkozó tisztelettel a császár által megteremtett hatalmas szervezetről, a mon­archia nagyszerű mechanizmusáról. Pedig Wöhfling Lipót nem tehetségtelen em­ber. A Habsburg-ház mindig kiválónak tartott toscanai ágából származik. Az apja még Tos­­­cana nagyhercege volt, akit 1859-ben, amikor az olasz egység megalakulásakor elvesztette trón­ját, népének áldása kísért el a száműzetésbe. Fivére, a szerencsétlen kezű József Ferdinánd a hidd katasztrófa dacára is könnyelmű, de zseniális katona hírében állott. Ő maga pedig liberális nézeteivel, egyéni felfogásával és em­beri törekvéseivel sokszor kivált kortársai kö­zül Füljegyzései tehát annál nagyobb figyel­met érdemelnek, mert színei találóak és köz­vetlenek. Csak az a kár,­ hogy a könyv n­em tekinthető kerek egésznek. A munka hézagos, és saját nevelésének jelentéktelen történetétől eltekintve, csak egyes portrait-kat kapunk. Ám lássunk ez­ekből néhányat. Orth János, János főherceg - írja Wölfling jószívű, pedáns­, gyors felfogású ember volt, aki minden iránt érdeklődött, ami felett azonban úrrá lett, azzal nem törődött többé. Szeretett társalogni, tréfálkozni, szerette, a v­icceket, a meglepeté­seket, a szabadságot és az életet. Mint katona, minden erejével azon volt, hogy a hadseregbe­ új Szellemet vigyen bele, — s amikor ez a tö­rekvése megtört a császár „konokságán“ és környezetének bizantinizmusán, mikor látta, hogy lelkesedése és fáradtsága gyü­m­ölcstelen marad, megunta a hiába való küzdelmet, s magának akart élni . . . Péntek, 1921 november 25 Teljesen hasonló karaktere volt fivérének, Lajos főhercegnek, csakhogy ebben több volt a gyakorlati érzék. Lajos nem sokat törődött a családjával. Az udvari levegőt ez sem sze­rette. Bécs és az ott kötelező uniform idegesí­tette,­­ és sokkal szívesebben időzött a ten­geren vagy Mallorca-szigeten, ahol egy kis bir­toka volt. Itt valóságos háremet rendezett be magának és mint egy öreg pátriárka, úgy élt feleségei és gyermekei között, akik félmeztele­nül szaladgáltak a szigeten . . . József főherceg, a cigányok királya. Az öreg József főhercegről, a honvédség megteremtőjéről is van Wölflingnek egy találó felvétele. Magas termetű, megfontolt beszédű, száraz humorú és­ pedrett bajusza embernek festi őt, aki magyaros ruhájában és magyaros gondolkozásmódjával már egészen magyar fő­­úrrá vedlett. Miután beszámol József főherceg­nek a cigányok iránti előszeretetéről és a ci­gány nyelvészet terén végzett tanulmányairól, egy látogatást beszél el, melyet tengerészka­dét korában tett az alcsuti kastélyban. — József főherceg­­— beszéli Wölfling — négyesfogatott küldött elénk a vasútra. A lovak azonban megvadultak, és az árokba fordították a kocsit. Nekem és kísérőmnek nem történt ba­junk. A kocsisnak azonban betört a feje és a lovak összetörték magukat. Szerencsére más kocsik is jöttek az utón s ezek egyórás késés­sel bár, de elvittek Alcsutra. Mikor balesetün­ket elbeszéltem József bátyámnak, ő egész szárazon így felelt: Hab ich mir glaiclt gedocht, Kutscher hat vorigen Monat Kronprinz von Portugal auch umgescltmissen . . . József bátyámat Magyarországon mindenütt szerették. Mindenkihez kedves volt, de azért senkit sem engedett közel magához. A család­ja ép úgy magyarrá vált, mint a mienk a tos­canai tartózkodás alatt olasszá. Talán épp ezért volt József bátyám és apám közt,oly nagy a különbség, hogy csak jó ismerős fedezhetett fel bizonyos karakterbeli hasonlatosságot, me­lyek a nagyapák testvér­ volta tesz érthetővé. Harc a „merev rendszer“ ellen. Ferenc Józsefnél a dinasztikus szempont, a családi politika mindenekfelett való volt. Az agg uralkodó jól tudta, hogy az ő személye és a dinasztia tartja össze a monarchia százfelé , húzó népeit és ezér­t a házi törvényekhez ép oly kevéssé engedett hozzányúlni, mint a hadsereg­hez. Családi ügyekben maga ítélkezett, néha gorombán, de mindig igazságosan és kegyetlen szigorúsággal megkövetelte, hogy ítéletet végre­hajtassanak. A családi rangsoron sem engedett változtatni. Első volt ő és a családja, a fia és testvérei. Azután következett a toscanai csa­lád épp ilyen sorrendben, majd a Károly-, a József- és a Rainer-ág. Ferenc József ízig-vér­ig uralkodó volt. A saját lányai is csak Felségnek szólíthatták, s a tekintélyt, a disciplinát, a hagyományokat vas energiával védte, még akkor is, ha ezzel akár saját magának, akár másnak a lelki életén gá­zolt keresztül. Wölflingnek is egy ilyen eset­ ingatta meg hitét a főhercegi élet boldogságá­ban. Szerelmes a unokahúgába, Don Carlos mad­ridi herceg, Elvira nevű leányába. Mikor apjá­nak elmondta házassági terveit, az a császár­hoz ment engedélyért. Ezután neki kellett Fe­renc Józsefhez audienciára mennie s az ural­kodó röviden közölte vele, hogy a házasságot politikai okokból megtiltja. A fiatal Lipót fő­herceg le volt sújtva s csak a nagy szerelem adta neki a bátorságot, hogy ezen politikai okok iránt közelebbről érdeklődjék. A császár egy pillanatig ránézett, de azért még válaszolt:­­ Az államraison nem engedi meg, hogy a trónkövetelő Bourbonokkal most újabb kapcso­latot létesítsünk. Többet azonban már nem leh­etett kérdezni és a szerelmes főherceg életkedve, jövője, kar­­rierje törött meg ezen az audiencián. Hasonló sors érte őt katonai pályáján. Lipót új eszmék­kel jött, új irányt akart i­angurálni. Neki más nézete volt a nevelésről, mint­­ Ferenc Jó­zsefnek. Azonban hamarosan észre kellett ven­nie, hogy az utóbbi az erősebb. A császárnak­ nem kellettek „modern eszmék" a hadseregben,­ — neki egységes, érintetlen hadsereg kellett. És Wölfling egyszerre azt vette észre, hogy hi­degre tették. Mint ezredes — csak zászlóaljat kapott s mikor egyszer szabadságáról vissza* akart térni, közölték vele, hogy „még nem

Next