Kassai Ujság, 1922. április-június (84. évfolyam, 75-146. szám)

1922-05-14 / 110. szám

LXXXIV. évfolyam, 110. szám. Vasárnap, 1922. május 14 . t» : Ksätc-itwvi*. f'S-nrie* M. IwihdeC mäjM&zxc! JzenMB.) Telefc*»*w: ÍM •iöj."v$e <9 0-0 O'-*®*“» Mcgjeioák-napoxU. 00000000 FELELŐS SZERKESZTŐ ! D*- KÖVES ILLÉS ÍÜSÍIjcsíw dijak helynén fc* ví«Sefcc*5 Cj £ y ejgínfc iám.i 316 korona. ífcléwe 108 korona, negyedemre 34 h­iftmu. ho­napra 18 h­ormwa. — Egyen szám­ára * íwsrormt Az utódállamok magyarsága és a magyarországi kurzus Válasz egy válaszra. — Néhány szó Lovászy Mártonnak. Beregszász, május 12. Aki elolvassa Lovászy Mártonnak a „Kassai Ujság“-ban megjelent cikkét, valamint az igen tisztelt Szerkesztőség nyomban e cikk után kö­vetkező válaszát, arra a meggyőződésre jutha­tott, hogy Lovászyéknak (vagyis a emigráció polgári demokrata árnyalatának) és a K. U.-nak az „Utódállamok magyarsága és a magyaror­szági kurzus“ felől alkotott felfogásában mutat­kozó ellentét csak látszólagos, sőt eme felfogá­sok — legalább is a végcélt illetően teljesen azonosoknak nevezhetők. Szomorúan kell azon­ban tapasztalnunk, hogy ezen látszólagos ellen­­ tét még­is mennyi baj kulforrása volt eddig is: magyarságnak évek óta gyönge párt­töre­dékekben szétforgácsolt erői az általános em­beri jogok kivívásáért csak eredménytelen szél­­i­malom harcot folytathattak, mert hiszen hiány­­­­zott az a fascináló erejű gondolat, és az a célra vezető Programm, mely a szétdarabolt magyarságot egységes táborba sorakoztatta volna. Ez a tény késztetett engem arra, hogy bár az aktív politikai élettől mindig távol áll­tam, ezúttal mégis tollat ragadjak s a „K. U.“ olvasótábora előtt a magyarság jelenlegi leg­nagyobb problémáját a magam minden pártpo­litikától mentes és így teljesen objektív állás­pontjának kifejezésével — közelebb segítsem a megoldáshoz. Egész helyesen állapítja meg a választ adó cikkíró, hogy a külföld, melynek segítségére számított az emigráció, egyszerűen nem törődik a magyarországi kurzus uralommal . Így az egész eddigi emigrációs politikának szükségkép­pen meg kellett buknia. A legsúlyosabb termé­szetű könnyelműség azonban ebből azt a követ­keztetést vonni le, hogy a legsötétebb reakció­nak magyarországi fellegvára ellen nem sza­bad kívülről harcolni, és hogy az emigrációnak ölhetett kezekkel, némán kell szemlélnie a fehér terror maga kirombolását, éppúgy, mint ahogy az utódállamok magyarsága sem avatkozhat bele az események magyarországi menetébe, mert hiszen — ahogyan a cikkíró optimizmus­sal véli — „Magyarország majd csak elintézi a maga baját, úgy ahogyan tudja“. Mindenek előtt le kell szögeznünk: a jelenlegi Magyarország belpolitikája és az összmagyar­­ság érdekei között szerves kapcsolat áll fenn. Ugyancsak szűk politikai látókörről tesz tanú­bizonyságot az, aki meggondolatlanul meg meri kockáztatni azt a kijelentést, miszerint az elsza­kított országrészek magyarságára teljesen kö­zömbös, milyen kormányzati rendszer tartja kezében a hatalmat az anyaországban. Éppen a legutóbbi három esztendő története bizonyítja, h­ogy a néhány politikai hazardőr és konjunk­túra lovag martalékául esett Magyarország, mely az atrocitások végnélkü­li sorozatának szo­morú színterévé vált, elvesztette minden tekin­télyét a hatalmas és művelt Nyugat előtt s így a vele szemben ellenséges érzületű uj államok közt izoláltan maradva, nem rendelkezhetett az­zal az erkölcsi súllyal és erővel, amellyel egye­dül lehetne az utódállamokba szakadt magyar­ság nehéz helyzetén segíteni. Sőt: az a fékte­len, olykor még a kardcsörtetéstől sem vissza nem rndó „Nem-nem sohás“ demagógia, amely tetszetős frázisaival sajnos elszakadt magyar­ság bizonyos rétegeiben is utat tört magának, szükségképpen a legnagyobb reakciót váltotta ki a magyarsággal szemben amúgy is bizalmat­­lankodó új nemzeti államokban. Valóban csak a véletlenen múlott, hogy ez a reakció hét hó­nappal ezelőtt Csonkamagyarország újabb meg­szállására és ezzel teljes megsemmisítésére nem vezetett. Az utódállamok magyarsága tehát súlyos hi­bát követett el akkor, amikor — megtévesztve a szépen csengő „keresztény és nemzeti“ jel­szavaktól, — a kurzus iránt érzett szimpátiájá­val annak mintegy erkölcsi támasztékot és jo­gosultságot nyújtott kívülről s így közvetlenül hozzájárult ezen ultrareakciós, sőt véreskezü rendszer életének meghosszabításához. Mert nyilvánvaló, hogy az anyaország belpolitikája és az utódállamok magyarságának politikai helyzete között a legközvetlenebb kölcsönhatás áll fenn. Ha Csehszlovákia, Jugoszlávia és Ro­mánia magyarsága már régebben nyíltan és fél­reérthetetlenül adta volna tudtára a kurzus szel­lemi és politikai vezéreinek, hogy megtagad minden közösséget azzal a rendszerrel, mely a kifejezetten antidemokratikus, sőt a vörös bol­­sevizmus erőszak ideológiájával ominózusan rokon mentalitásával csak szégyent és megalá­zást szerzett a magyar névnek, — úgy nagyon valószínű, hogy — ezzel egy igen jelentős er­kölcsi bázist rántván ki a kurzus talpa alól — ennek az amúgy is tarthatatlan rendszernek élete megrövidült volna. S mert ez nem történt meg, ezért — ezt ma már egész őszintén be­­vallhatjuk; — az utódállamok magyarsága eddig valósággal öngyilkossági politikát folytatott. Ennek tulajdonítható, hogy például itt nálunk Szlovenszkóban és Ruszinszkóban alig van már magyar nyelvű iskola, illetőleg hogy magyar iskolák felállítására irányuló jogos kérelmeinket az államha­lam következetesen visszautasít­ja, mert attól tart, hogy gyermekeinket irreden­ta szellmben neveljük s főleg, hogy mi a hor­­thyzmus számára akarjuk itt előkészíteni a ta­lajt. Odabenn a külvilágtól hennetire elzárt anyaországban a legnagyobb méretű jogfosz­­tottság a magyar nép milliói számára, — itt künn az utódállamokban pedig a magyarság anyagi és kulturális létének szisztematikus megfojtani akarása; — ez az az abszolút negatí­vum, amivel a magát „keresztényinek és „nem­zeti”nek hazudó kurzus szerencséltet bennün­ket. Nem Lovászy és vele az októberista emigrá­ció az, amelyet az utódállamok magyarságának sorsa „hidegen hagy“, hanem igenis a Bethlen— Gömbös és az ébredők kurzusa az, akiket a leg­ridegebb pártpolitikájukon kívül egyéb se ér­dekel, — mégha egy egész ország s vele egy jobb sorsa érdemes nemzet végromlása is vol­na az ára áldatlan uralmuknak. Nagyon helyte­lenül teszi tehát a K. U. igen tisztelt politikai rovat vezetője, amikor Lovászyt arra szólítja fel, hogy „ne az anyaországban most uralkodó kormányrendszer ellen izgasson“, mert hiszen ő, valamint harcostársai kitűnő politikai érzék­kel, csalhatatlan biztossággal látták meg, hogy jelenlegi szerencsétlen helyzetünk rákfenéje Bu­dapesten keresendő, itt van a veszélyes kelevény, amelyet operatív uton el kell távolítanunk, hogy a beteg meggyógyulhasson. Ilyen formán egy cseppet sem csodálható, ha Lovászyék és Jásziék nem közvetlenül az utódállamok kor­mányainak reakciós nemzetiségű politikája ellen irányítják nehéz küzdelmüket: nekik az anya­országban tisztek és ébredei­ terrorja alatt nyű­gó hét milliónyi magyarság sorsa mégis csak elsőbbsorban fekszik szívükön, mint a­­ még­is csak szabadabb levegőjű utódállamok közel három milliónyi magyarságának sorsa. Nekünk itt legalább a tiltakozás lehetősége áll rendel­kezésünkre, az anyaországban azonban az el­lenvéleményt megkockáztatóknak számolniok kell a pokolgéppel, vagy a csendőrszuronnyal (mint aminőre a legújabb választási komédia minden argumentumnál fényesebb és egyben megrázób­b példát nyújt.) Mindegyikünk egyet akar, — a K. U. politikai rovatvezetője éppen úgy, mint Lovászyék, s ál­talában minden becsületes szándékú egyén, aki csak a magyarsággal együtt érez: az összm­a­­gyarság érdekeinek előmozdítását, a magyar nép millióinak külső erőszak folytán lekötött politikai, gazdasági és kulturális éleíenergiák felszabadítását.A különbség csak az, hogy kö­zülünk egyesek (attól a tévhittől befolyásol­­tatva, miszerint a kurzus ellen küzdeni annyit tesz, mint Magyraország ellen áskálódni,­ merő szentimentalizmusból nem tartják ildomosnak, hogy kívülről beavatkozzunk Magyarország belpolitikájába. Pedig eljön még az idő, amikor a K. U. igen tisztelt politikai rovatvezetője is be fogja látni, hogy az előbbi tévfelfogással el­lenkezőleg: a kurzus ellen harcolni annyit tesz, mint Magyarországért, az össz­magyarság érde­keiért küzdeni. Örvény szélén állunk, nincs sok idő a habo­zásra. Magyarország hajója az ántant jóvátétel­ követeléseinek Scyllája és az uj nemzeti álla­mok gyűlöletének Charybdise közt hánykoló­dik s miközben ezernyi veszély fenyeget, a hajó legénysége ahelyett, hogy a gyors mentésre gondolna — egész a polgárháborúig menő véres harcot folytat egymással — a hatalomért . . . Nekünk, akik a hajón kívül vagyunk . Így józa­­nabbul ítélhetjük meg a helyzetet, egyetlen kö­telességünk lehet: minden rendelkezésünkre álló­­ erővel segítséget kell nyújtanunk, mielőtt még­­ nem késő. Mindez azon múlik, van-e az utód­­i államok magyarságában annyi politikai öntu­dat, mely a veszélyt kellő mértékben fölértékel­je s annyi elszántság, mely a múlttal szakítani képes?! Legyünk végre tisztában a helyzettel és vessük szivünkbe ezt az igazságot. Az anya­ország bukása, a mi exisztenciánk végleges megsemmitését, — m­íg Magyarország fellen­dülése és az európai kulturközösségbe való beleilleszkedése az utódállamok elnyomott magyarságának a megmentését is jelenti. Örvény szélén állunk, nincs sok idő a ha­bozásra . . .! DR. ZÁKÁNY ELEMÉR. P. S. Közvetlenül a fenti cikk elküldése előtt jelent meg a Kassai Újságban dr. Molnár Bélának a szerkesztőséghez intézett levele. Miután az a vak gyűlölködés, amelynek hatása alatt a le­közölt levél íródott, már ab ovo kizárja a pro­blémához való k­­o­m­o­l­y hozzászólni akarás egyetlen előfeltételét: a tárgyilagossá­got, illetőleg a tárgyilagosnak­ lenni törekvést, épp ezért, nem tartottam szükségesnek, hogy a fenti cikkben változtatást eszközöljek. Külön­ben is, azt hiszem, hogy a levél érdemi ré­szére vonatkozólag fenti cikkem megfelelően válaszol, — egyéb vonatkozásaival (pl. egyné­mely alaptalan meggyanúsításával és súlyos té­vedésével) szemben pedig a K. U. szerkesztő­sége nyomban a cikk után olvasható válasz­megjegyzésében már a maga nevében is leszö­gezte a bizonyára minden efogulatlanul gondolkodó magyarnak elutasító álláspontját.­ ­ Dr. Z. E. BBHB Válasz dr. Zákány Elemér cikkére: Határozottan állíthatjuk, hogy ebben a cikkk­­b­en van igen sok életre való gondolat és a szög fejére való találás, de éppen annyi politikai tá­jékozatlanság is jell­emzi. Me­rt hogyan­­ képzeli el például­­ Zákány Elemér, hogy az utódállamok magyarsága beleavat­koz­hat a magyar politikai ügyekbe, amikor magában Magyarországba is a­­­egilletékesebb polititikusok felszólalásai és fi­gyelmeztetései eredménytelenek és­­ hatástala­nok volta­k. Hiszen ma úgy áll a­­ helyzet, hogy a régi politikai világnak összes szerkin­télyes Ap­­ponyi, Andrássy, Rakovszky, Beniczky, Búza Barna, Batthányi, Baltazár, Mikes stb. stb. a legerélyesebben emelték és emelik fel tiltakozó szavukat az ott uralkodó rendszer ellen és semmi látható javulás nem tapasztalható. Ezek a politikusok ugyan­azt hirdetik, amit mi, ép­pen úgy elítélik a felelőtlen elemek terroriszti­­kus és Magyarország tekintélyét aláásó büntet­len cselekvényeit, mint mi. És nem emlékezik Zákány, hogy ezért falragaszokon állapították meg ezekről a nagyfetamin politikusokról, hogy hazaáruilok?! És ha az utódállamok magyarsága ugyanezt teszi, akár népgyűjtéseken (amint a munkásság nem is egyszer megtette), akár a parlamentben (tiltakozó szó itt is elhangzott!), akár a szlo­­venszikói sajtóban, nem közelfekvő az a felte­vés, hogy ha egy Andrássyt, egy Apponyit il­lettnek hazaárulás vádjával, ezt a vádat még ha­marabb kiterjesztik mindazon utódállambeli magyarságra, akik nem gondolkoznak és érez­nek úgy, amint ők akarják. És hányan, de há­nyan vannak, akik szívesen elviselik és büszkén hordanák a hazaárulás bélyegét, ha ezzel hasz­nálnának Magyarországnak. Vagy azt hiszi, hogy Szabolcska Mihály ama erős kijelentése: — Ha azok odaát keresztények, akkor én nem vagyok keresztény? bármit is használt. Legfeljebb Szabolcska annyit ért el, hogy be­került a fekete könyvbe s ha átmegy, a határon lefogják és internálják, mint hazaárulót. Nem látja Zákány, hogy a­­ mostani választáso­kon az egész magyar nép tiltakozni akar a li­berális, demokrata képviselők megválasztásá­val a mai rendszer ellen és a kormány már­is avval fenyegetődzik, hogy második, harmadik választást rendeli el mindaddig, amíg olyan többséget nem kap, amely nem az ország népé­nek akaratát képviseli, hanem a kormány aka­ratának szolgai végrehajtója. Hát ezzel szemben amilyen gyenge az utód­államok magyarságának a hangja és erőtlen az akarata! De ha a hangunk erő­s volna, ha akaratunk célt érő, még akkor is tiltakoznunk kell minden idegenből jövő beavatkozás ellen. Mert nekünk magunknak, utódállamok magyarságának kell tüntető példát adnunk arra, hogy anyaorszá­gunk függetlenségét abszolút tiszteljük. Szí­vünk bármennyire fájjon is az ott lefolyó ese­mények miatt, mi ez események ellen kívül­ről semmit sem tehetünk. Mert csak egyszer sikerüljön az utódállamok magyarságának az, hogy akaratát elfogadtatja Magyarország­gal, akkor Magyarország igazán kívülről dró­­ton ráncigált torz állam, árnyékország lesz, amely végelemzésben az utódállamok kor­mányainak fog engedelmeskedni. Mert vilá­gos, hogy az utódállamok kormányai az alat­tuk élő magyarságnak csak azt az akaratát fogják engedni, hogy m­egnyilvánuljon, amely az ő céljaikkal és szándékaikkal egyezik, minden egyebet elnyomnak és ezen a kor­mány intencióival ellenkező magyar akarat képviselőit üldözni fogják. Az üldözés címe itt is „hazaárulás!“ Az utódállamok magyar­ságának állásfoglalása tehát lehetetlen hely­zetet teremt úgy az utódállamok magyarsá­gára, mint magára Magyarországra nézve. És ez a tarthatatlan helyzet még elkép­zelhetetlenebb, ha tekintetbe vesszük, hogy az utódállamok magyarsága négy államban foglal helyet. Mind a négy államnak más-más rendszerű a kormánya. Mindegyik kormány más politikai elvben találja meg a maga kor­mányzati igazságát. Mind a négy kormány ezt a maga­ speciális igazságát akarná Ma­gyarországra az utódállamok magyarsága- H „Laurin & Klemet“ automobil­­gyár vezérképviselet: Kosicén! Vezérképviselet: Vezérképviselet: AUTOZENTRALE A „Laurin & Klement“ A.­G. automobiljai versenyen felül állanak minden más gyártmánnyal szemben. Kitűnő anyag, precíz kidolgozás, stílusos kivitel. Legmesszebbmenő garanciák. Kedvezményes fizetési feltételek. Állandóan raktáron minden típus. Díjmentes bemutatás. TOPERCZER KOSICE, SZEPSI-KÖRÚT 42. SZÁM. — INTERURBAN-TELEFON 375.

Next