Kassai Ujság, 1924. április (86. évfolyam, 76-100. szám)

1924-04-20 / 93. szám

LXXXVI. évfolyam, 93. szám. Ara 2 (kettő) korona. Szemesz­tese; és kiadóhivatal: KoSice-Kassa. Fő-utca 64. földszint. fNerczeli színházzal szemben.) Telefonszám • 185 oooooood Megjelenik naponta. oooooooo FELEI 05 SZERKESZTŐ: KÖVES ILLÉS Előfizetés! díjak helyben is vidéken ! Egy egész évre. 216 korona, félévre 108 korona, negyedévre 84 korona, egy hónapra 20 korona. — Egyes széni­ára 1 koron. Mai számunk huszonnégy oldalas különálló melléklettel -- 1­40 oldal ....... - :-----: Húsvét reggelén Feltámadt Krisztus ez napon! Az Igazság! A Lelkek­ Lelke! Az Esz­mények Eszménye! Az eszmék Eszmé­je! Az életek élete! Alleluja! Alleluja! ♦ Nincs végleges halál. Örökös fagy! Maradék nélkül való megsemmisülés! Tökéletes pusztulás! Van feltámadás! Van újjászületés! Van tavasz! Tavasz hozza a remény balzsamát! A bizalom szent olaját! A hit édes ke­netét! Az élet magasztos érzését! ♦ A szeretet melege vezessen bennün­ket keresztül békés mezőkön, boldog réteken, illatos ligeteken és dús berke­ken! Gyógyuljatok be véresre vert ször­nyű szenvedések sebei! Tűnjetek el őrületbe kergető vad Iszo­nyatok! Pusztuljatok embert alázó elnyomá­sok! Dallal áldunk szent Feltámadás! ♦ Ne kérdezd: Mi az Igazság? Ki az Igazság? Hol van az Igazság? Van-e Igazság? Higgj! Ma higgj az Igazság létében, erejében, hevében, alkotó képességé­ben, eltemethetetlenségében és feltá­madásában. Ne kételkedj! A kételkedés: a halál. Dobd el magad­tól a halált. Mert ma a halált, a gonosz­ságot, az Irigységet, a tudatlanságot le­győzte az Élet. Az az élet! A Föltáma­­dás! Dr. PARÁNYI PÁL. 1924. Húsvéti szám. Mese a gólyáról és verébről Mifelénk a tó partján vén nyír tetejé­ben van egy gólyafészek. Félig emberi építmény, félig madár­­készítmény, — s a „mi gólyáink“, ahogy a hévíziek hívják, minden visszaérkeznek fészekrakni, áprilisban gólyafia­­kat nevelni. A kénes, iszapos, rózsaszín és kék nymphea termalis virágú tó für­­dőzői mindennap el-elnézik, amikor föl­­megy a gólya, ez a kecses, karcsú, hos­­­szú repülésre berendezett légi jármű és sokszor percekig fent kering a magas­ban egyetlen szárnymozdulat, rebben­­tés nélkül, majd hirtelen siklórepüléssel lecsap s viszi a fészekbe a kicsinyek­nek a zsákmányt. A fürdőközönség babonás barátja, kedvence a két gólya, amely immár megsokasodott, mert a fészekben a két öreg mellett két fiatal üldögél... .Jövőre majd valahol a szomszédban azok is fészket raknak, mint ahogy a múltéviek is letelepedtek arra az új csendőrotthon felé. De az ősi fészek, a szimbólum, a tavi öreg fán várja a visszaérkezőket. Az öregeket. Lajos, a cipőpucoló, a mindenesszolga a gólyafészek gondozója, s ez idén ér­kezésre szintén neki kellett volna rend­behozni a fészket, hogy a messze Afri­kából jött vándorok egy pillanatra se nélkülözzék a hazai kényelmet. De Lajos — amint ő meséli — elké­sett. Egy este felnéz az alig rügyező fára, hát ott a gólya. Csak az egyik. Repdes, keres, kutatja a fészket, de nem leli, mert a szél a léccel együtt, amelyre erősítve volt, már régebben levene. A magányos gólya rögtön munkához lá­tott, még este, amikor jött, csádét, (szá­raz gólyát) hozott mindenfelől s reggelig úgy ült el a fán. Reggel Lajos, aki haj­dan postás volt, hát tud emeletet járni, fölmászott a fára s fölvitte a régi fész­ket. Megerősítette, a gólya rendbehozta s egy hét múlva este, pontosan ugyan­abban a percben — mintha a gólyáknak is heti számításuk lenne — megérkezett a másik gólya. Hol volt addig? ... Lajos se tudja, én se. És azóta folyik a gólyák idilli élete. Fészekrakás, szeretkezés, kelepelés, gólyaköltés, a fiókák nevelése, etetés, útrakelés... Három fióka volt, de a harmadikat Lajos egy reggel holtan találta a fűben. Kidobták. Nem kell túlprodukció... az egyke, vagy kétke rendszerét se az ember találta ki. És a fürdővendégek a parkból, a víz­ből egyebet se tesznek, mint a gólyát nézik. Hogy hozza a fészekbe az eledelt, míg a másik őrt áll és vigyáz, hogy el­lenség ne közeledjék. Mert a gólyák élete se csupa giliszta és béka, a megélhetésért nekik is küz­deniük kell. Úgy, mint tegnap este is. Hangos kelepelés és vijjogás riasz­totta fel a park sétálóit, a fürdőzőlt. Jött, sebesen, mint az aeroplán, jött a gólya ... Valamit hozott a csőrében, mert a fiókák ugyancsak nyújtogatták feléje a maguk csőrét. De szélsebesen jött mögötte egy vijjo­gó kánya is, lecsapott a fészekbe, ahol az öreg gólyák vadul kelepeltek és na­gyokat suhintottak csőrükkel a gaz ká­nya felé. — El akarja vinni a kis gólyafiak élel­mét! — jajongtak a nők, akik idegen fészekben szeretik a gólyát... — Gonosz kánya... Rabló­.... — hangzott az emberi ítélet. Holott mi történt? A gólya a nem messze kányafészekre tört és a kis fiókkán­yát elrabolta. Azt hozta csőrében és a vijjogó kánya a gyermekéért szállt harcba. Szerencsétlen harcot vívott. Elvesztette gyermekét, de ellene for­dult az emberek rokonszenve is. A kánya rabló és gonosz, a gólya pe­dig a szeretet, a fészekrakás, a­­ hűség atavisztikus jelképe. Miért? Mert minden évben visszaérkezik oda, ahonnan a rossz idő beáltával el­költözött. Neki nem kell a hideg, havas, a sáros, csatakos világ, neki nem kell zsupfödeles ház kéménye télen, ő jobban érzi magát akkor valahol egy fekete lakosságú afrikai falu kalyibái te­tején s éppen úgy tud télen négerül, mint tavasszal és nyáron magyarul. Naiv és gyerekes szimbólumnak szép és meseszerű a gólya jötte és távozása,­­ de végre is revidiálni kell a dolgokat. A gólya nem a hűség, de a hűtlenség szimbóluma. Oda megy, ahol jobb dolga van. Az internacionalizmus madara és mégis a hazafiság sajátította ki magá­nak. Mert ez a legkézenfekvőbb, legegy­szerűbb, legprimitívebb és legolcsóbb költészet. Elrabolja a kánya fiókáját,­­­ és az emberek a kányát szidják. Elhagyja — „tempora si fuerint nu­­bila“ — az ősi földet, és az emberek a gólyát dicsőítik és nagy költők magasz­talják. Mennyivel meghatóbb, igazabb és szenvedőbb a veréb. Télen, nyáron, jó és rossz időben ott­hon van, ott repdes az eressz alján, ka­­pargál az utca piszkában, keresgél a tarlón, itt él, dolgozik, sokasodik, és soha szó se esik­ róla. Ő a paraszt, a munkás. És ha valaki előtt felvetnéd a kérdést, ki nagyobb hazafi: — a gólya-e, vagy a veréb?... Meggondolás nélkül­­ felelné: — A gólya!... Pedig a szürke, a semmi, jelentéktelen veréb az. A gólya az arisztokrata, az intellek­tuális, aki a nagy távolságokat bírja, a kényelem célszerűsége a parancsolója, és ha egy meteorológiai változás követ­keztében örök tél köszöntene a mi da­rabka földünkre, egyetlen gólyafészek lakója se térne vissza. Hiába a dédelgetés, hiába a nagy sze­retet, a dicsérő óda és bus allegória. — ha nincs napfény, nincs olvadt pocsolya, s benne kis kígyó, béka, halacska, legszebb gólyafészek is üres maradna, a ha mindjárt művész rendezné is be... Ez is allegória! Egyenlő mértéket kérünk... Ne hir­dessék, hogy csak a gólya magyar ma­dár, mert neki két hazát adott a vég­zete és aki a legegyszerűbben és a leg­természetesebben hagyja ott az ősi föl­det, ha az nem ad neki napfényt és me­leget ... Irtsuk ki a szép és szentimentális ha­zugságokat a szivünkből és ismerjük el az itt élő és haló, szürke és nyomorult verebet. Adjuk meg a verébnek is a gólya elő­­­jogait... Higyjék el, a veréb is — jó magyar! Rongyos lesz a feje 756 minden harisnyának, ZJSX'sZÜl FEUERSTEIN MIKLÓS ... gyártmányú­ harisnya ámícásába Épen ezért nenjVn éi KoSfce, Fő-utca 101. szám alá, ahol a legelsőbb­b rendű­ harisnyát, kétCít és divatárut a legolcsóbban vásárolhatja. Beszélgetés Macchiavellivel Ma éjszaka Nicolo Macchiavellivel beszél­gettem. A firenzei signoria titkára olyan sokat foglalkozott a politika tudományával, hogy őt mindig ér­dem­es és tanulságos megkérdezni. Nicolo Macchiavellinek éles és határozott vé­leményei vannak és megállapításai gyakran a dolgok mélyébe vágók. A világpolitika nagy kérdéseiről beszélget­tem vele mindenekelőtt. — Maestro, mi a véleménye a Versailles- békéről és egyáltalán a békekötésekről? — Sohasem okos dolog olyan szerződéseket kötni, amelyekről tudjuk, hogy akivel meg­kötöttük, úgysem fogja megtartani. (Discorsi t, 22.) — Kinek van ön szerint igaza: Angliának, Franciaországnak, avagy a németeknek? — A világ mindenkor ugyanaz marad; min­dig volt jó és rossz. Csak éppen az a különb­ség, hogy a Jó is, meg a rossz is, országról országra vándorol. (Discorsi II.) — Franciaország végeredményben meg fog egyezni Németországgal? — Köztársaság és uralkodók mindig meg­találják a módot ahhoz, hogy nagylelkűségből megtegyék azt, amire a szükség kényszeríti őket. (Discorsi I., 50.) — Az antant állandóságában bízik ön, maestro? — Jó haszonért a legjobb szerződéseket is mindenkor megtörik. (Discorsi I., 59.) — Mit gondol, megváltoztatja a világ poli­tikai sorsát, ha egykor csakugyan többségbe került a munkáspárt Angliában? — Az embereket éppen úgy ki lehet elégí­teni csalóka képekkel, mint a valósággal: gyakran a látszat sokkal inkább hat, mint a lényeg. (Discorsi I., 25.) — Miyennek látja az Egyesült Államok po­litikáját? — Tudni kell azt, hogy az emberek gyakran úgy cselekszenek, mint gyakran a kis rabló­madarak. Ezeket annyira hajszolja a vágyuk, hogy zsákmányt ejtsenek, miután a zsákmány­ejtés természetükben van, hogy nem véde­keznek eléggé azoktól a nagyobb rablómada­raktól, amelyek fölöttük lebegnek és amelyek mindig készek arra, hogy zsákmányostól föl­falják őket. (Diecorsd I, 40.) — Mi a véleménye arról, hogy Lloyd George ma már ellene fordult a versa­ti­lesi békének? — Az okos emberek szeretik a maguk ér­deméül felróni azt, hogy amit cselekszenek, azt ők is csinálják, noha magukban jól is tud­­ják, hogy mindenre a kényszerűség viszi őket. (Discorsi I., 51.) STECKENPFERD­SZAPPAN a régóta jól ösmert liliom tejszappan-márka volt a múltban is, a jelenben is a nők kedvenc szappana, melyet arcbőrük ápo­lásához legszívesebben használnak. Vásárlásnál ügyeljen a „Steckenpferd“ véd­jegyre és az etikettán a „Bergmann & Co.“ cégjelzésre. Minden e szakba vágó üzletben kapható. SÍI -n

Next