Kassai Ujság, 1933. november (95. évfolyam, 269-272. szám)
1933-11-26 / 269. szám
95-ik évi. 269. szám Vasárnap, 1933. november 26. ü&L&eßuu&poooo üzerkesztirség és kiadóhivatal: ooeo , Előfizetési díjak helyben és vidéken: Egy egész évre 240 Kosice-Massa, Stefánich utca 96. szám Főszerkesztő: DR. KÖVES ILLÉS korona, félévre 120 korona, negyedévre 60 korona, egy oooooo Telefon 2427 oooooo hónapra 22 korona — Egyes számára 1 korona 96. szám O O O O O ■ §m Nemei demars AZ EISODORI RÁKÓCZI írta: dr. Köves Illés Elolvastuk egyszer, százszor, de mindig csak ugyanazon eredményre jutottunk, — a városi tanács tényleg azt véleményezte, hogy „felesleges“ a Rákóczi-Emlékmű felállítása Kassán és minthogy „nem is időszerű" ilyen ideával foglalkozni, az Emlékmű felállítására még a magyar éra alatt összegyűlt százezreket a Dóm restaurálására ajánlják fordítani. A Rákóczi-Emlékmű ügye tehát belekerült a benzinkutasok és trafikbódésok folyamodványainak sodrába és olyan sommásan is intézték azt el. S talán igazuk is van. Tényleg vakmerőség volt ilyesmivel előrukkolni most, amikor városunk nyakig úszik adósságban, világhíres Dómunk pedig repedezik és amikor csak a Rákóczi-alapítvány áll még csengő aranyaival ilyen jótékonyáém restaurálások rendelkezésére. Koncedálunk tehát mindent, de mindent a világon, csak egyet nem értünk: ha már az Emlékmű is szóba került, nem lehetett volna ezt a gyönyörűséges mesét — melyet Rákóczi élete a mai generáció számára jelent — több tapintattal és bölcsebb lojalitással kezelni? Éppen Rákóczi városától érdemel olyan sztereotip frázisokat a Szabadság mártírja, mint „felesleges“ és „nem időszerű“? Hogy ezen fájó kérdésekre érdemleges választ adhassunk, pólyáljuk ki emlékét a múniasorból és nézzük közelebbről, mit köszönhet a mai Szlovenszkó és a mai Podkarp.Rus, de különösen a mi városunk a kuruc világnak? ★ Mindenekelőtt tudnunk kell azt, — amit különben a csehszlovák lapok állandóan „szemünkre vetnek“ — hogy egykori krónikák szerint a Rákóczi-család cseh származású. Ez a körülmény — még ha igaz is — semmit sem jelent. Budapest neve például tisztára szláv szó. Buda őrhelyet, Pest pedig meleg, hévizes vidéket jelent. Nyilvánvaló azonban, hogy Budapest éppen úgy nem szláv alapítás, mint ahogy a besszarábiai Őrhely (Őrhely sem magyar. Ami most már egyes családok nemzeti hovatartozását illeti, azt sem a vérségi kötelék dönti el, hanem az érzelem. A Rákóczi-családdal ugyanaz történt magyar földön, mint a többi nagy asszimáltunkkal- mondjuk a Hunyadiakkal, vagy Mátyás királlyal. De minek megyünk olyan messzire, itt áll előttünk Herczeg Ferenc, a már életében halhatatlanná lett nagy magyar regényíró. Versecen, ma már szerb területen született és bizony első nagysikerű regényében, a Fenn és lenn-ben még erősen viaskodott nyelvünk szellemével, de ez a géniusz később lángra lobbant benne és összeforrasztotta a magyarsággal. Nos, Rákóczin—Petőfin—Herczeg Ferenczen keresztül pregnánsul bizonyíthatjuk, hogy a nemzeti hovatartozás alapja nem a névvegyelemzés, sem a származás, hanem tisztára az érzelem. Az aradi vértanúk közül gróf Leiningen, Pöltenberg és Auffenberg Norbert ezredes magyarul sem tudtak, mégis mártírhalálukkal pecsételték meg a magyar szabadságharcot. Kell jobb, igazabb és nemesebb magyar ezeknél? A Rákóczi-családdal is egyszerűen az történt magyar földön, mint Ankerschmidt lovaggal, az uj földesurral Jókai regényében. Rájöttek az elnyomó osztrák uralom hazugságaira és erkölcsi defektusaira, egyek lettek e néppel, e levegővel, e szellemmel és lassanként ugyanazon ritmus atomjává váltak, mely végül is örökös szabadságharcokban robbant ki. Hozzájárult a Rákócziak ellenállóságához és zászlóbontásához az a körülmény is, hogy a törökök leverése és kiűzése után Bécs úgy kezelte Magyarországot, mint valami hódított tartományt. A „rebellisek“ ellen minden fegyver jó volt. A leopoldi politika az erőszak, a vérpad és lélekvásárlás eszközeivel dolgozott. Magyarországot „előbb rabbá, aztán koldussá“ akarták gyúrni. A szó szoros értelmében tűzzel-vassal „gleichschaltolták“ a népeket. Hobbes állami egységelmélete diadalkort ült. Aki nem hajolt, betörték. Persze Magyarországot is ilyen drasztikus kúra alá fogták, de a török vészt kiállott nemzet keményebb diónak bizonyult, mint gondolták, ami kizárólag Rákóczi érdeme. Elsősorban azonban örök hála és hódolat illeti a mi országrészünk részéről, mert a mai Szlovenszket ő mentette meg a biztos pusztulástól és rémuralomtól. Kassa ugyanis már fekvésénél fogva a mindenkori hatalom végvára volt. Aki városunkat — mely már akkor is a legékesebb vidéki empórium volt — elfoglalta, annak ölébe hullott az egész környék. De a hadászati szempontoktól el is tekintve, nagy kereskedelmi gócpont hírében is állott akkor ez a város, mert a Lengyelországból és Sziléziából szállított árukat itt raktározták be és innen irányították tovább. Nem csoda tehát, hogy Bocskay, Bethlen és I. Rákóczi György idejében a mi környékünkön viharzottak a legveszettebb csaták. Jól tudták ezt a császári vezérek is, mert mikor Erdély elveszett és a nagyszombati béketárgyalások elposványosodtak, a fölfuvalkodott bécsi kamarilla teljes gőzzel feküdt a magyar — elsősorban a Kassa környéki — szabadságmozgalmak letörésébe. Starhemberg és Rabutin császári tábornokok vették ki a dicstelen munkából az oroszlánrészt. Az akkor még töretlen kuruc hadak azonban Starhemberg katonáit úgy elpáholták, hogy futva menkültek Bécs felé, mire Rabutin szörnyű felháborodásában egyenesen Kassának tartott. Útjában mindent elpusztított és felégetett. Miskolc és Szikszó a tűzvész martalékává lesznek és ez a sors várt a mi világunkra is. A mi városunk után aztán Eperjest és a szepességi városokat is tűzlángok falták volna fel, ha a kuruc csapatok nem sietnek az itteni védőrség segítségére és felszabadítására. Aki elemi csapások idején életet, vagyont, értéket ment meg, az dicséretet érdemel. Még azt is ki szokták tüntetni, aki önfeláldozásával a tűzvész terjedését lokalizálja, hát még milyen rendjelhez és zenés fáklyásmenethez jut az a tűzoltó, aki egész utcákat ment meg! Aki tehát Rákócziban nem tekinti a szabadsághőst, lássa benne legalább a tűzoltót és tűzze fel melléje a legragyogóbb medaillont, mert hiszen ő lokalizálta országrészünkön a vészt, amivel módot és alkalmat adott, hogy városaink megtollasodjanak és szorgalmukkal, tehetségükkel rendezett kulturcentrumokat varázsoljanak vizeink mentén, völgyeink mélyébe és hegyeink hátára. Hiszen nem mondom, ha Kassát is — Miskolc és Szikszó után — hamuvá perzselik, talán újraépítik, talán újra felcicomázzák, de az a sok szép értékes alkotás, melyre ma oly büszkék vagyunk és amely kőben, szellemben szabadságot, nemzetiségi békét, kölcsönös munkakészséget lehel ki magából, az talán mind elhamvadt volna a nérói kéjvágyak tobzódásában. Rákóczinak köszönhetjük így, hogy Európának ebben a piciny sarkában folytonos népi küzdelmek és különleges életnehézségek között kulturvárosokat építettünk ki s e centrumok falai között olyan szellemet honosítottunk meg és mentettünk át az új impériumba, melyek között ma is készséggel keressük az együttműködést a többségi nemzetekkel, sorstestvéreinkkel városházán, közéletben, társadalmi életben kommunális életünk további fejlesztése és boldogulása érdekében. De nemcsak Etappenraumként kezelte és szerette Rákóczi speciálisan Kassát, hanem olyan otthonosan is érezte itt magát, hogy Munkács után legkedvesebb városának tekintette. Kitüntetésekkel, jutalmakkal halmozta el állandóan hős hajdúit és a falak polgári védőit. A nép között pedig az a hit járta, hogy „ő az, aki a sót felszabadítja és a porciót kiűzi.“ Ide kötötte őt a fiúi kegyelet is, mert az egykori jezsuita (ma premontrei) templom sírboltjában örök álmát alussza atyja, I. Rákóczi Ferenc és nagyanyja, Báthory Zsófia, aki a templomot is emelte. Rákóczi neve itt, a mi körünkben tehát nem csupán egyszerű emléket, vagy szürke élményt jelent, hanem szimbólumot. Elsősorban szimbolizálja azt a forradalmi lendületet, mellyel megkísérelte az előjogaihoz és kisistenségéhez csökönyösen ragaszkodó rendi magyar államban a legkirívóbb szociális egyenlőtlenségeket paralizálni. Ezt írja vallomásában: „ a jobbágy (magyar, szlovák, ruszin) úgy el van nyomva és megfosztva emberségétől, hogy már csak a lelkét vallhatja magában magáénak.“ ő volt tehát az első fejedelem, aki a köznépet is — nemzetiségi különbség nélkül! — észrevette, a főrendek frontját pedig kegyetlenül áttörte, amikor tábornokait nemcsak közülök, hanem a köznemesek soraiból is válogatta. Sejtése — sajnos — később valóra is vált. Fővezérei csaknem mind elárulták a szerencsétlen trencséni csata után, a köznemesek és a nép ellenben halálig kitartottak mellette. Rákóczi nacionalizmusa így felszabadító gondolatként jelentkezett, nem pedig elnyomó gondolatként, összefoglaló gondolatként, nem pedig szétbontó gondolatként. Egyesítő gondolatként, nem pedig bosszúálló gondolatként, amivel például a mai horogkeresztes és fasiszta nacionalizmusok dicsekedhetnek. Merjük állítani, hogy Rákóczi a rendi Magyarország első demokrata uralkodója volt. Mert mi a demokrácia? A humánum érvényesítése a közélet legelrejtettebb zugában is. És ő alkalmazta is e humánumot ott és ahol csak mód kínálkozott rá. Amit legszebben bizonyít, hogy amíg körülötte a bécsi önkényuralom maga ellen vadította az egész világot, az ő méltósága, fenkölt hagyománya és népszeretete világ közvéleményeket hódított meg a magyar ügy számára. Igenis hódított, mert meg tudta találni azt a szintézist, melynek alapján a gyakorlat emberévé és mégis olyan eszmények hitvallójává lehetett, melyekből rendeltetésének sorsszerű tudata sugárzott. Különös fátum üldözte azonban a magyar szabadságharcokat. Városunk falai között például éppen akkor tör ki a pestis, a „gugahalál“, mikor a császári hadak ostrom alá fogták. Azután meg a 48-as szabadságharcot sem Bécs, hanem az orosz cár katonái tiporták halálra. Mohácsi pártoskodás, dögvész, muszka cár... íme ezek szabadságharcaink unhappy-endjei... ... S mikor aztán elesett Kassa vára, majd Huszt és Munkács, összeomlott a színes kártyavár. Ami történt a csehekkel a fehérhegyi csata után, ugyanaz a sors várt a magyarokra. Jött a háború nélkül annexió és Magyarországot is beskatulyázták Ausztria örökös tartományai sorába. Rákóczit pedig szörnyű csalódás érte. Amíg ő külföldön fűhöz-fához kapkodott, hogy a magyar korona felajánlásával hazájának legalább eszmei integritását mentse meg, ugyanazok a főnemesek, akik felesküdtek rá, hazaárulónak proklamálták és mérhetetlen vagyonát egymás között felosztották... Egyedül, nagyon árván bolyongott a nagyvilágban, sehol nem talált fészket a megsebzett turulmadár, akinek egyetlen tragikuma, hogy népiesebb és szabadabb atmoszférát teremtett maga körül, mint amennyit az ő lusta korszelleme elbírt — és feszíteni merészelte egy kiélt, düledező rendi világ bordázatát. Mikor a kegyetlenségeiről hírhedt Narvaez Ramon Mária spanyol altábornagy, Valencia hercege halálát érezte, gyóntatója felszólította, bocsásson meg minden ellenségének. A herceg tiltakozott: — Nincs ellenségem, mindegyiket agyonlövettem! Rákóczi nyugodtan rebeghette halálos ágyán: — Mindenki ellenségem, mert mindenkinek megbocsátottam! ★ ic A „KORZÓ“ jelenti: Régen nem tapasztalt siker jegyében folyt le tegnapi premierünk! A távozó közönség arca a legnagyobb megelégedést fejezte ki LENGYEL MENYHÉRT halhatatlan drámájának, a TÁJFUN Jön! Jön! Az operettek operettje: Mámorkeringő Eggerth Mártha, Willi Eichberg, Paul Hörbiger, Szőke Szakáll, Hansi Niese filmváltozatának megtekintése után. E nagyfokú megelégedettségre valóban okot is ad: INKISINOV, LIANE HAID, VIKTOR de KOWA, BERNHARD GOETZKE és a többi szzreplő mesteri játéka, ROBERT WIENE elsőrangú rendezése! VASÁRNAP délelőtt 10 és 11 órakor GYERMEKELŐADÁSI Minden jegy ára 1 korona! 7 r