Kassai Ujság, 1937. június (99. évfolyam, 123-147. szám)

1937-06-08 / 129. szám

Csehszlovákia—Franciaország 4:1 — Bologna—Chelsea 4:1 Magyar csapat nyerte Szlovenszkó futballbajnokságát A Füseki TC másodszor is legyőzte a CsSK-ot (Saját tudósítónktól.) FTC—CsSK 1:0 (0:0). Bíró: Bízik (Ruttka.) Közel 4000 néző előtt a következő két csapat állt fel Szlovenszkó bajnokságának második döntő mérkőzésére: FTC: Uram, Vanek, Böhm, Zubkó, Csukás, Hudec, Vymlatil, Mihók, Egri, Qleisza, Pilát. CsSK: Horák, Tomkó, Csarny, Herman, Jurhy, Zlebek, Jurenkó, Láncos, Herdicky, Brzoukupil, Jerga. A CsSK erős támadásaival indul a fontos mérkőzés, azonban­­ a fülekiek úgy látszik számítottak erre, mert ugyancsak minden erejükkel védekeznek. A helyi csapat lehen­gerelő stílusa a nagyfokú idegesség miatt nem vezet eredményre s tíz perc múlva már az FTC is támadáshoz jut. Ezután szünetig már kiegyenlített játék folyik. A II. félidő első perceiben dacára, hogy most nap ellen játszik, megint a helyi együt­tes diktál gyilkos iramot, de 10 perces nagy fölényét megint nem tudja gólra váltani. A 11-ik percben már Fülek indít el veszélyes akciót és Gleisza bombája a léc mellett süvít el. Ha kapura megy ez a lövés, Horák aligha védhette volna... Két perc múlva újból Gleisza jut nagy gólhelyzetbe, de Horák egy pillanattal előbb éri el a bőrt. Egyre nagyobb tért kezd most nyerni a füleki csapat, érik a dugó... A 14-ik percben Vymlatil lövése Zsebekről sarokra perdül, de a beívelt bőrt Pilát mellé­fejeli. A CsSK eredménytelenségén úgy pró­bál segíteni, hogy csatársorát átcsoporto­sítja: Herdicky lesz a szélső, Jurenkó az összekötő és Láncos a center. De így sem megy jobban, sőt a 21-ik percben remek fü­leki támadás bontakozik ki. Mihók szökteti Pilátot, ez Gleiszához játszik, aki kicselezi a védőket , és a szabadra futott Pilátot ki­ugrasztja, a szélső 20 méterről bombagólt ragaszt a CsSK hálójába. A helyi csapat ezután még rendszertele­nebb, de néhány perc múlva úgy-ahogy le­­küzdi idegességét és a 24-ik percben Her­­dicky szép beadásából ki is egyenlíthetne, de a befutó Jerga lyukat rúg. Röviddel ez­után Jerga centerezése száll a kapu elé, ezt Láncos föléfejeli. Óriási erőbedobással, el­keseredetten küzd tovább a CsSK, mégis majdnem újabb gólt kap. A 27-ik percben ugyanis Csarny hibázik Egrivel szemben, majd röviden játszik hátra és a kiugró Mihók elől Horák csak az utolsó pillanatban tudja elcsípni a bőrt. Három perc múlva túl erélye­­sen támadja Hudecet, aki ÖSSZEESIK. KIVISZIK A PÁLYÁRÓL, de már a következő pillanatban talpra ugrik és folytatja a küzdelmet. Nagy tapsot kap érte. A 34-ik percben Jerga vezet veszélyes támadást, de Vanek sarokra szereli. A 36-ik percben az FTC egy támadásánál Horák ki­ejti a bőrt, úgyhogy Vymlatil majdnem há­lóba továbbítja azt. A 41-ik percben a ven­dégcsapat védelme sarokra hibáz, Jerga­­ ideálisan beívelt rúgásából azonban a bőr a kapu fölött száll el. A 42-ik percben Vymlatil­­ tisztára játsza magát, de a lövés pillanatában Zsebek elnyomja a 16-on belül! A bíró nem lát okot a beavatkozásra, a közönség annál inkább... Két perc múlva újabb füleki táma­dás sarokkal végződik. A FTC teljes mértékben kiérdemelte győ­zelmét. Technikásabb, kiegyensúlyozottabb és jobban összejátszó fair együttes volt. Győzött a jobb csapat! Fejjátékban is fölötte állott ellenfelének és általában rendszer és stílus volt játékában. A helyieknél csak a dicséretes küzdenitudás és győzniakarás emelhető ki, amely azonban nem párosult megfelelő észszerűséggel. A csa­patban feltűnő sok volt a gyenge pont. A legjobb csapatrész a füleki támadósor volt, amely klasszis futballt játszott; a leggyen­gébb a helyi fedezetsor, amely teljesen meg­feledkezett csatársorának támogatásáról. Így történt, hogy a két sor között állandóan nagy űr tátongott. Egyénileg, a támadósor minden emberén kívül, talán Vymlatil volt kissé gyengébb, a fedezetsorban leginkább Csukás és azután Hudec, a védelemben Vanek emelkedett ki. S. K. Russ—Kassai A. C. 4:4 (2:4). Bíró: ifj. Boross: KAC: Szacsuri, Drab, Groszmann, Takáts, Lebenszky, Makai, Tóth, Keszi, Kertész, Pásztor, Pataky. SK Rusj: Boksay, Krizs II., Pavlincsák,­ Skirják I., Frida (Kopcsay), Skirják II., Ko­­­vács, Krizs I., Krajnyák, Kármán, Mozer., A 12-ik percben Mozer lefut, bombalövése a hálóban köt ki. A gól után a KAC-ot mintha * kicserélték volna. Gyönyörű összjáték után* Kertész már a 15-ik peerben egyenlít. To­vábbra is a KAC marad támadásban. A 23-ik­ percben Kertész a kapufáról visszapattanó* labdát Boksay feje fölött emeli hálóba. A* KAC-támadás állandósult, a­ JRust gyors, lefu* tásokkal kísérletezik, a 35-ik percben ki-* egyenlít. A kiegyenlítés nem töri le a KAC-ot , a 38-ik percben Keszi, majd a 39-ik percben­ Pásztor beállítja a félidő eredményét.­­ A második félidőben a Rusj régi fénykorára emlékeztető játékot mutat. A 25-ik percben Mozer megcsinálja a mesterhármast, majd Krizs I. a 32-ik percben kiegyenlít.­­ KERÉKPÁRVERSENY UNGVÁRON • Hölgykategória 20 km.: 1. Olenics 48, 2. Madár 1.30. Férfiak 40 km.: 1. Weiczen 3 ó. 26 p. 2. Bolics 3 ó. 27 p. 3. Huleja 3 ó. 28 p. Férfiak 80 km.: Arely 5 ó. 2 p. 2. Béres 5 ó. 4 p. 3. Klaszák 5 ó. 7 p. UAC-BFTC 4:3 (1:1). Beregszászon. Biró: Fuchs dr. * UAC: Miczák, Grohmann, Vojtkó, Böhr­i, Himley, Placzer, Zádor, Darcsi, Csongor, Varjassy. BFTC: Schönfeld, Pánczél, Vámossy, Jenei, Kalocsay, Szladek, Várady, Bírta, Nosák Lefner, Ortutay. A 22-ik percben gyors BFTC-akció nyo­mán Kalocsay 25 m.-es bombája kapufáról pattan vissza. A 25-ik percben Varjassy és Kovács-akció fut, Zádor jut lövéshez és lö­­vése védhetetlenül vágódik a sarokba. A 30-ik percben két komért ér el a BFTC. A 30-ik percben Várady fut le, Miczák felesle­­­gesen kifut és Várady feje fölött emeli a labdát gólba. A II. félidő BFTC támadásokkal indul,­­a 8-ik percben mégis az UAC ér el gólt Kovács révén. A 14-ik percben Grohmann 11-est vél a büntetőt Nosál védhetetlenül belövi. A gól után az UAC jön fel, de Pánczél szabadít, Nosálhoz kerül a labda, ki az UAC-védője: hibájából megszerzi a vezetést a 23-ik perc­­­ben. A 27-ik percben Placzer bombája Vá­mossy lábáról gólba pattan. A 33-ik percben Kovács tisztára játsza Varjassyt, aki meg­­­szerzi az UAC-nak a 4-ik s egyben győztes gólt. — Jók: Himley, Varjassy, Kovács, Or­tutay, Várady, Kalocsay. CSAPI SE—UTKSC 2:1 (0:1). MLSz. Kupa-mérkőzés Ungváron. Játék­vezető: Róth. CsSE: Dankó, Balogh IL, III., Rada, Pap­p, Mecsey, Kóji, Ligi­ III., Kovács, Ternila, Csopak. UTKSC: Bandura, Klein, Bartha, Becs I., de a többiek is megfeleltek. Uram kapusnak alig akadt nehezebb védeni valója. A helyi­eknél a védelem feladata magaslatán állott. Tomkó volt ennek a triónak legjobb tagja, miután Csarny a játék végefelé megingott már. A csatársorban Jurenkó és Jerga nyúj­tottak elfogadhatót. A Füleki TC ezúttal harmadszor küzdött Szlovenszkó bajnokságáért és harmadszorra sikerült is kiverekednie magának a büszke bajnoki címet. Ezzel megnyílt előtte az ál-Pollák, Szilágyi II., Vitek, Spiegel, Kain, Szi­lágyi I., Feuerstein. Az első félidő UTESC-támadásokkal indul, azonban tehetetlen csatárai a jobbnál­ jobb* helyzeteket is kihagyja. Végül is 11-esből* Szilágyi I. szerzi meg, csapata részére a ve­zetést. A második félidőben állandó csapi* fölény: a 25-ik percben Ligi III., majd a 35-ik* percben Ternila góloz. lamliga felé vezető út!... De amit eddig el­ért, az is nagy fegyverténynek számít, mert a SK Bratislaván és az ungvári Rusjon kívül egyetlen más csapatnak sem sikerült még az országos bajnokságot megnyernie. A füleki 2:1-es győzelem után az FTC 3:1 arányban biztosította maga javára a továbbjutást. DURVA MÉRKŐZÉS A MAGYAR KUPÁÉRT A nagy mérkőzés miatt délelőtt került el­döntésre a csehszlovákiai Magyar Kupa­­mérkőzés II. fordulójának egyetlen helyi mérkőzése a KSC és a BSC között. A szép­nek indult küzdelem — Sponer bíró gyenge­sége miatt — a II. félidőben teljesen eldur­vult. Az I. félidő 30-ik percében ugyan kiállí­totta Slivkárt és Kruppát, de ez nem félem­­lítette meg a BSC balhátvédjét, aki szünet után a 25-ik percben Ivankót súlyosan le­rúgta. A sérült KSC centerhalfot le kellett vinni a pályáról. Végeredményben A KSC 4:0 (3:0) arányban győzött. Góljait: Kainz 3 és Pásztor lőtték. Ezek és Ivankó voltak a csapat legjobbjai, míg a vesztes csapatból Pásztor balszélső tűnt ki. A CsSK jobbnak mutatkozott ellenfelénél, megérdemelte a győzelmet. . IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG: CsSK II.—UTKSC II. 0:0. Biró: Kain. — CsSK I.—UTKSC I. 3:0 (1:0). Biró: Fedák. Góllövők: Melega 2, Tupa. — UAC II.—Vas­utas II. 2:3 (2:1). Biró: Szedlácsek. — UAG I.—Vasutas I. 2:2 (1:1). Biró: Győrffy Z. A KAC pompás játékkal döntetlent harcolt Az UAC legyőzte divíziós ellenfelét Mielőtt használt autót vesz, tekintse meg nagy választé­kunkat vételkényszer nélkül. Kedvező fizetési feltételek! Ringhoffer I TATRA-művek eladási irodája Kosice, Vörösmarty ho nám.8 Döntök a divízióba jutásért A belyl Spárta megnyerte a 3-ik mérkőzést Saját­­ tudósítónktól­: Spárta—Haladás Ko­­rom­pa 6:3 (4:3). Ismeretes, hogy a helyi és a korompai meccs egyformán 3:0-ás arány­ban a helyi­­ csapatok győzelmével­ végződtek." A szükségessé vált 3-ik döntő mérkőzést Preáovon tartották meg. A mérkőznek 700 nézője leginkább a Spárta szurkolókból reg­­rutálódott akik csapatuk mérkőzésére ide­genbe is elutaztak. A helyiek Hlobil hátvéd helyén Bordással, utóbbi helyén a csatár­sorban Suterral álltak föl. A drámai lefolyású küzdelemnek egész szünet utáni 15-ik percéig a korompai csa­pat játszott jobban. Úgy gyorsaságban, mint technikailag is fölülmúlta ellenfelét, amely sehogysem tudott magára találni. Azonban a­ Haladás váratlan visszaesése fölrázta az utolsó 30 percben és sikerült is „megfordítani a már reménytelennek látszó mérkőzés ered­ményét. Ekkor azonban a játék annyira el­durvul, hogy a rendőrségnek­­ is közbe kellett lépni. A győztes csapatban Sustr, Dudrik, Bena, Tecek és részben Koval tűntek ki. A véde­lem bizonytalan, két gól a bekkek, egy Fri­­csovszky kapus hibájából ment be. A korom­­paiak legjobbjai Vlasek, Soltes, Tomecskó, Hiszem és Cárik. Biró, Doubrava. NMintheii atlétikai verseny mérsékelt eredményekkel Budapest, junius 7. (Sajtó tud. táv.) A MAC tavaszi nagyszabásúnak tervezett nemzet­közi atlétikai versenye a finn Höckert és a csehszlovák Douda távolmaradásával ös­­­szezsugorodott, mert mindössze a német Leichum jelent meg a külföldiek közül A verseny eredményei is alatta maradtak a várakozásnak, csak Leichum távolugrása és madarász diszkoszvetése érdemel külön em­lítést. EREDMÉNYEK: Súly: Dr. Darányi MAC 15.09 m. — 400 m.: Vadas MAC 49.3 mp. — Rúd: Zsuffka MAC 390 cm. — Távol: Leichum 734, Koltai 703 cm. — 110 m. gát: Szabó MAC 16 mp. 100 m.: Gyenes MAC 10.7, Leidhum 120.9 mp. Diszkosz: Madarász Bszkrt 47.23 m. 800 m.: Istenes dr. 1.55.6 p. — Hármas: Somló MAC 13.95 m. — 4-szer 100­ m.: MAC 43.5 mp. MTK 44.6 mp. — Gerely: Várszegi T­FSC 62.54 m. — 5000 m.: Simon Bszkrt 15.11 p. 1500 m.: Rátonyi MAC 4.002 p. — 2 angol előny verseny: Hernádi Törekvő (35 mp. e.) 9.06.2. Szabó MAC 9.14.6. perc. Verekedéssel végződött barátságos meccs, a vendégláteitosok rendőri fedezettel hagi­hatták el a Páliját Losonci tud. jelenti: Törekvés—LAFC 1:0 (0:0). Barátságos mérkőzés Rimaszombat­ban. Biró, Klein (Ragyolc). A LAFC az előző b­­ mérkőzésen szerepelt Kapusztyik, Trenka, Hegedűs, Molnár II., Róth, Schleicher II. és Bukovszkyval állt ki a Törekvés ellen. Az első félidőben LAFC-fölény volt, de a tehe­tetlen csatársor nem tudott elérni gólt. Szünet után az 5-ik percben szerzi meg a vezetést Molnár, nagy védelmi hibából. Ez­után a bíró több tévedést csinál, amit a LAFC játékosok szó nélkül nem tudnak elviselni. Sőt levonulással fenyegetőznek. A 20-ik percben Sápy összeakaszkodik Mol­nár II.-vel, a földön hemperegnek, mire a közönség berontott a pályára és Molnárt ütlegelni kezdte. A rendet a rendezőség nem tudta egyedül helyreállítani, mert rendőrök nem voltak a pályán. Brieger a LAFC elnöke ment a városba rendőrökért, hogy a LAFC játékosok az öltözőből bántódás nélkül távoz­hassanak. A LAFC-nál legjobb Kostyál. A Törekvésnél a Simon—Lökös hátvédpár tűnt ki, míg a csatársorban Molnár volt jó. LAFC XI.—TÖREKVÉS XI. 7:1 (4:0). Bajnoki mérkőzés Rimaszombatban. Biró: Lehocky. Ezen mérkőzés meg lett ismételve, mert az első eredményt a Törekvés meg­óvta. A LAFC ezzel a győzelmével megér­demelten nyerte a másodosztályú bajnoksá­got. A LAFC három divíziós­ játékossal meg­erősítve állt ki (Róth, Schleicher, Bukovszky). A gólokat rúgták: Schleicher 2, Trenka 2, Kovács, Róth, eggedüs, illetve Szmrekács. RSC—LAFC 3:1 (0:1). Ifj. bajnoki: Biró, Szabados. Góllövők: Blaha, Bálint, Ruzsin­­szky, ill. Lakatos.

Next