Katholikus Hetilap, 1879 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1879-01-02 / 1. szám

Budapest, 1879. 1. szám. Január 2. Megjelenik minden Csütörtökön. — Előfizetési ár: egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 frt. — Hirdetések ára: 4 hasábos petit sor 8 kr. Az előfizetési pénzeket a Szent-István­-Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lapszerkesztőségéhez (IV. Lövész utcza 13. sz.) kérjük küldeni. /i / II.­ é­v­k­o­r. (M.g.) Ismét egy bölcsőnél állunk. Az újév böl­csőjénél. A múltak szomorú emléke s a jövendők hal­vány reménye dereng e bölcső fölött; aggódva állunk mellette, elgondolva amaz eseményeket, melyek elvo­nultak fölöttünk, borús lélekkel gondolva azokra, me­lyek ránk következni fognak. Az elmúlt év, melylyel idősebb lett a század s an­na­inden teremtménye, baljóslatú jelleget hagyott maga után; mert nem pusztán egy évvel, de egy év szenvedése, keserű tapasztalatainak s reményeinek fogy­tával gazdagodott az élet. Keserű gazdagság. Olyan mint a csillaghullás és virágok hervadása. Közelebb jöttünk ama nagy kérdések megoldása elé, melyektől társadalmi létünk boldogsága, nyugalma s jólléte függ. A múlt év tán csak egy pillanatnyi idő volt a nagy átalakulások processusában ; közelebb hozta ugyan a nehézkes társadalom szülési idejét, de kétséget hagyott fenn az iránt, mit fog hozni a világra? A mai társadalmat mozgató elemek között semmi biztosítékát nem találjuk fel annak, hogy jobb napokra legyen kilátásunk. Alig észrevehetőleg, de nyilván kö­zeledünk azon idők elé, melyekben a sötétség uralma a világossággal, a finom művelt rabszolgaság az igaz sza­badsággal, a büszke ész, a keresztény alakzattal döntő csatát fog vívni; midőn a népek joga leszen latba vetve az erőszak hatalmaskodása ellen, a meggyőződés ereje küzdeni az álfelvilágosodás ellen, s az eltiprott lelk­­ismeret felemeli szavát az időszakos győzelmében büsz­kélkedő hiú bölcsészet ellen. Közelebb jöttünk a korhoz, melyben ébredni fognak a nemzetek s a tudományok kevély önkénye elől menedéket fognak keresni a meg­tagadott, lealázott — kinyilatkoztatásban, amaz isteni fényben, mely az égből szállott alá, mely a rop­pant s nehéz küzdelmek között nem változott, melyet az Isten egyszülött Fia hozott a földre, s melyben az ösz­­szes emberiség váltságának biztos záloga rejlik. A népek romlása boszára hívja föl Istent; a világ­­történelem minden lapja bizonyítja ennek igazságát; de e boszu soha sem oly sötét, hogy abban fel nem csil­­lámlanék az engesztelés szelíd reménye. Csak az emberi boszu kérlelhetlen s igazsá­gtalan, az Istené szelíd, igaz­ságos és jogos. Lassan s biztosan halad utján s megérleli az idők teljét. Azon vihar, melyet az emberi önzés létre fog hozni, midőn szemtől szemben álland­ó lét és nem lét kérdése előtt, utolsó csatájában küzdve, csak egyetlen re­ményt hagyhat hátra, a jó és igaz győzelmének reményét. És boldognak kell tartanunk azt, kit ezen remény éltet, a­ki a jövendő év bölcsőjénél hinni tud az isteni gondviselésben, remélni képes az Isten igazságosságá­ban, szeretni bír az általános szeretetlenség fagyában. Boldognak kell tartanunk azt, ki a kereszt győzelmé­ben nem kételkedik. Mert úgy lesz, úgy kell lenni, hogy annak a tövében jöjjenek össze a világ minden népei. Most a vajúdás aggodalmas napjait éljük. Remény­teleneknek , bizonytalanoknak tetszenek ez idők előt­tünk, mert a hit világa halvány mécsként pislog keb­leinkben, mert a puszta földhöz ragaszkodva hiú vá­gyaink sötét felhővel borítják be előttünk az Isten derült egét. De a vallás, az élő hit malasztja áttör azon, s szétoszlatja a kételyek homályát, sejtetni engedi biz­tos jövőnket s megnyugvást nyújt a jelen megpróbálta­tások, küzdelmek és kisértések között. E malasztot óhajtjuk mindenkinek az újévben. Ki ezt bírja lelkében, az nem felenti a jövőt!

Next