Katholikus Néplap, 1849. január-május (2. évfolyam, 1-22. szám)

1849-03-22 / 11. szám

83 fa, azonban az éhező szegényt táplálja, ’s nem szennyezi kebelét húst evén az, ki lelkét az ala­­mizsnálkodás által tisztogatja.1­3-szor böjtölés­ben kövessük az anyaszentegyháztól kiszabott rendet. A’ katholika anyaszentegyh­áz idővel sokat lágyított a’ böjt’ sanyaruságán, de az által a’ böjtölés’hasznait gyengíteni nem akarta. Van sok buzgó és istenfélő lélek, kik magoknak a’ böjtölésben sanyarúbb rendet szabnak, a’ meg­határozott böjti napokon fölül magános ájtatos­­ságból több más napokon is böjtöt tartanak; ezt szabadon tehetik, mert a’ böjtölés jó és istenes cselekedet lévén ha­bár a’ törvényes szokáson túlterjeszkednek is, nem csak nem vétenek ve­le , hanem ha istenes jó szándékkal teszik, Isten előtt kedves, és magukra nézve üdvös dolgot cselekesznek. Az első keresztény századokban is egy helyütt többet böjtöltek a’ hívek,mint más­utt, ’s a’ mint sz. Ireneus püspök a’ második szá­zadról megemlíti, némelly keresztények egy böjti napra csak 34, mások 36, mások megint 40 órát számítottak,’s a’ negyvennapi böjt’idő­szakát e’ szerint mérték ki. A’ római és spanyol egyházban már a’ negyedik században szokás volt szerda ’s pénteken fölül még szombat napo­kon is böjtölni, ’s ezt ők­ ráadásnak (superim­positio) nevezték. Az anyaszentegyház által ki­szabott böjtökön fölül is szabad tehát a’ testet sanyargatni; de az illy szorgalmatos böjtölöket, miilyenek a’ mai megromlott világban is találkoz­nak, sz. Jeromos’ intéseire figyelmeztetjük, ki igy ír egyik levelében: „Böjtölésünk legyen sz. és mérsékleti, ’s származzék valódi magunk’ megalázásából, melly úgy gyengíti testünket, hogy szivünk föl ne hivalkodjék; alázatosságunk alatt ne lappangjon valamelly lelki fölfuvalkodás, erkölcsi jó cselekedetünk ne fajuljon vétekre. Nem kell annyira eleretleníteni a’ testet, hogy erejétől egészen megfogyjon, hogy aztán az imádságra,zsolozsmákra, olvasásokra és virasz­­tásokra alkalmatos ne legyen, Isten tőlünk okos szolgálatot kíván, ’s azt épen nem akarja, hogy a’ böjtölés által a’betegségig fogyaszszuk erőn­ket, ’s orvosra szoruljunk. Fokonkint kell gya­korolni magunkat a’ megtartóztatásban.“Azután azt is ajánljuk az illyeneknek, hogy ha külön böjtöket kívánnak tartani, óvakodjanak, ne talán az által a’házi béke megzavartassék;a’békeség­­nek és szeretetnek Istene előtt nem lehetne ked­ves az olly áldozat, mellyért a’ házi békét, ’s a’ jó egyetértést föl kellene bontanunk. Mert vala­mint a’ böjtnek bennünk a’ lelki békeséget és szivünk csendességét kell helyre állítani azáltal, hogy testi vágyainkat a’ léleknek alá rendeljük: úgy legyen a’ böjt a’ külső békeségnek is esz­­közlője a’ tűrés’erkölcse által, melly alatta gya­rapodjék, és megszilárduljon. Nem lehet ugyan nagyon tartani attól, hogy a’ ki böjtöl, alapos okot szolgáltasson a’ házi csendesség fölbontá­sára, mert a’ böjt nélkülözésekben állván meg nem sért senkit; de az ollyan emberek, kik a’ vallásosságot gyűlölvén azt gunynyal illetik, a’ böjtölő részt sokszor megkeserithetik; az illyen bántalmak ellen nincs jobb orvosszer a’békesé­­ges tűrésnél, ez által a’böjtnek érdeme csak nö­vekedik, ’s végre is nem az Istent félő jámbor­ság, hanem, a’ testnek és világnak élő hittelen­­ség fog megszégyenülni. Ezt azokra nézve tar­tottuk megjegyzendőnek, kik az anyaszentegy­háztól kiszabott böjtökön fölül böjtölni szoktak. Az anyaszentegyház által kiszabott böjti rendet illetőleg pedig ezekre kell különösen vigyáznunk: ne tartsuk elegendőnek azt, ha böjti nap húst és húsfélét nem eszünk; különben pedig ép’ olly jól tápláljuk a’ testet mint más nem böjti napokban. A’ böjt kettőben áll: az étel’ mérté­kében, és az étel’ minőségében. A’ mértékre nézve, annak böjti nap mindenesetre kissebb­­nek kell lenni mint máskor. Az anyaszentegy­ház’ szabálya szerint böjti nap csak egyszer és pedig a’ délutáni órában van megengedve a’ gyomor’ kielégítése, (refectio) mellyet magya­

Next