Katholikus Néplap, 1849. január-május (2. évfolyam, 1-22. szám)
1849-03-22 / 11. szám
83 fa, azonban az éhező szegényt táplálja, ’s nem szennyezi kebelét húst evén az, ki lelkét az alamizsnálkodás által tisztogatja.13-szor böjtölésben kövessük az anyaszentegyháztól kiszabott rendet. A’ katholika anyaszentegyház idővel sokat lágyított a’ böjt’ sanyaruságán, de az által a’ böjtölés’hasznait gyengíteni nem akarta. Van sok buzgó és istenfélő lélek, kik magoknak a’ böjtölésben sanyarúbb rendet szabnak, a’ meghatározott böjti napokon fölül magános ájtatosságból több más napokon is böjtöt tartanak; ezt szabadon tehetik, mert a’ böjtölés jó és istenes cselekedet lévén habár a’ törvényes szokáson túlterjeszkednek is, nem csak nem vétenek vele , hanem ha istenes jó szándékkal teszik, Isten előtt kedves, és magukra nézve üdvös dolgot cselekesznek. Az első keresztény századokban is egy helyütt többet böjtöltek a’ hívek,mint másutt, ’s a’ mint sz. Ireneus püspök a’ második századról megemlíti, némelly keresztények egy böjti napra csak 34, mások 36, mások megint 40 órát számítottak,’s a’ negyvennapi böjt’időszakát e’ szerint mérték ki. A’ római és spanyol egyházban már a’ negyedik században szokás volt szerda ’s pénteken fölül még szombat napokon is böjtölni, ’s ezt ők ráadásnak (superimpositio) nevezték. Az anyaszentegyház által kiszabott böjtökön fölül is szabad tehát a’ testet sanyargatni; de az illy szorgalmatos böjtölöket, miilyenek a’ mai megromlott világban is találkoznak, sz. Jeromos’ intéseire figyelmeztetjük, ki igy ír egyik levelében: „Böjtölésünk legyen sz. és mérsékleti, ’s származzék valódi magunk’ megalázásából, melly úgy gyengíti testünket, hogy szivünk föl ne hivalkodjék; alázatosságunk alatt ne lappangjon valamelly lelki fölfuvalkodás, erkölcsi jó cselekedetünk ne fajuljon vétekre. Nem kell annyira eleretleníteni a’ testet, hogy erejétől egészen megfogyjon, hogy aztán az imádságra,zsolozsmákra, olvasásokra és virasztásokra alkalmatos ne legyen, Isten tőlünk okos szolgálatot kíván, ’s azt épen nem akarja, hogy a’ böjtölés által a’betegségig fogyaszszuk erőnket, ’s orvosra szoruljunk. Fokonkint kell gyakorolni magunkat a’ megtartóztatásban.“Azután azt is ajánljuk az illyeneknek, hogy ha külön böjtöket kívánnak tartani, óvakodjanak, ne talán az által a’házi béke megzavartassék;a’békeségnek és szeretetnek Istene előtt nem lehetne kedves az olly áldozat, mellyért a’ házi békét, ’s a’ jó egyetértést föl kellene bontanunk. Mert valamint a’ böjtnek bennünk a’ lelki békeséget és szivünk csendességét kell helyre állítani azáltal, hogy testi vágyainkat a’ léleknek alá rendeljük: úgy legyen a’ böjt a’ külső békeségnek is eszközlője a’ tűrés’erkölcse által, melly alatta gyarapodjék, és megszilárduljon. Nem lehet ugyan nagyon tartani attól, hogy a’ ki böjtöl, alapos okot szolgáltasson a’ házi csendesség fölbontására, mert a’ böjt nélkülözésekben állván meg nem sért senkit; de az ollyan emberek, kik a’ vallásosságot gyűlölvén azt gunynyal illetik, a’ böjtölő részt sokszor megkeserithetik; az illyen bántalmak ellen nincs jobb orvosszer a’békeséges tűrésnél, ez által a’böjtnek érdeme csak növekedik, ’s végre is nem az Istent félő jámborság, hanem, a’ testnek és világnak élő hittelenség fog megszégyenülni. Ezt azokra nézve tartottuk megjegyzendőnek, kik az anyaszentegyháztól kiszabott böjtökön fölül böjtölni szoktak. Az anyaszentegyház által kiszabott böjti rendet illetőleg pedig ezekre kell különösen vigyáznunk: ne tartsuk elegendőnek azt, ha böjti nap húst és húsfélét nem eszünk; különben pedig ép’ olly jól tápláljuk a’ testet mint más nem böjti napokban. A’ böjt kettőben áll: az étel’ mértékében, és az étel’ minőségében. A’ mértékre nézve, annak böjti nap mindenesetre kissebbnek kell lenni mint máskor. Az anyaszentegyház’ szabálya szerint böjti nap csak egyszer és pedig a’ délutáni órában van megengedve a’ gyomor’ kielégítése, (refectio) mellyet magya