Katholikus Néplap, 1852. január-június (5. évfolyam, 1-27. szám)
1852-03-24 / 13. szám
Megjelenik e lap hetenkint egyszer . Szerdán• Előfizethetni rá Pesten, a jó és olcsó könyvkiadó társulat ügynökénél — czukorulcra 6 szám, első emelet, s a szerkesztőségnél. Vidéken ács. kir. postahivataloknál. Dicsőség magasságban az Istennek , s a földön békeség a jó akaratú embereknek. Luk. 2. 14. 13. Budapesten, martius 24. 1852. Előfizetési díj Budapesten kihordással félévre 1 ft. pp. vidékre postán borítékban félévre 1 ft. 20 kr. p.p. A lap szerkesztését illető levelek egyszerűen ,,a Katholikus Néplap szerkesztőségéhez“ czímezendők. (Pesten a központi papnöveldében.) Illés áldozata. Már három év s hat hónap elfolya,. Az égen még egy felhő nem vala, Egy eső , harmatcsep nem hullt alá, Hogy a tikkadt föld szomját oltaná. A mezők nem hoznak kalászokat, A szőlő aranyfürtöst nem mutat, Elveszték életnedvöket a fák, Üresek mind az életkamarák. A források nem nyujtanak vizet, Egy lát csak eltávol mértföldeket, Mindenfelé nyomor, jaj terjed el, Miként ha mindent láng falt volna fel! Bolyg mindenütt Acháb is a király, De barmainak forrást nem talál. Megismerik az izraeliták, Hogy a kinek oltárát elhagyák — az a ki megáldja a mezőt, Ki napfényt ád és éltető esőt. És hangzik az örök Isten szava A Prófétához ki Illés vala: „Achábhoz menj — az Úr parancsolá —Az égből most esőt adok alá!“ Ésment Illés — meglátja a király, Szemében a harag vérlángja áll. ,Te vagy kiért az Isten elhagyott, Ki Izraelre ennyi bajt hozott?4 „Nem én — mondá Illés — tenmagatok, Kik vakmerőn törvényt tapodtatok , Kik kedvelitek Báni szolgálatát És megvetitek a nagy Jehovát. Gyűljön Kannelre egész Izrael, Baal papjait is rendeld oda fel.“ S most mint a villám, mellynek gyújt tüze, A népen függ feddő tekintete, S mint tenger melly felhányja habjait így harsogtatja dörgő szavait : „Mind a két részre meddig ingatok ? Ila Isten az Ur — hozzá álljatok, Ha pedig Baal az Ur előttetek, Úgy neki hajoljon meg térdetek.. S most felhozd az Ur áldásait, Egyptusnak megtört rablánczait, Az ösvényt a ketté vált tengeren, Melly Fáraót elnyelte rémesen, A pusztát, a csudatáplálatot, A világló kalauzoszlopot. „Baal prófétái ötszáz Ötvenen, Én egyedül — folytatta hevesen — , De halljátok! Két ökröt hozzatok, Amazoknak választást adjatok, A mellyik tetszik, legyen az övék, Azt elvagdalván tűzre föltegyék. Én ugy teszek azzal melly megmarad, De alul tűznek, lenni nem szabad. Az legyen aztán a mi Istenünk, A ki majd tűzzel válaszol nekünk.“ Itt a nép felkiálta összesen: Legyen ugy — Istenünk hát az legyen. Karmel közelről nézi az eget, A sziklaösvény magasan vezet, Miként ha mozgana a félvilág, Hullámzik felfelé a sokaság. A nap hő lángja dél felé hajul, A szent öreg megy fáradatlanul Miként a sas megujitá magát, Ajkán s keblében hordja Jehovát. Fenn vannak már a leküzdött hegyen, Illés próféta megáll középén, S egy romba dőlt oltárt meglátva ott, Egynéhány könyet el nem fojthatott. Baal papjai ott vannak számtalan, Az Urnak csak egy prófétája van. 13