Katholikus Néplap, 1852. július-december (5. évfolyam, 28-52. szám)
1852-07-07 / 28. szám
Dicsőség magasságban az Istennek , s a földön békeség a jó akaratú embereknek. Luk. 2, 14. Budapesten, julius 7. 1852. Megjelenik e lap hetenkint egyszer , Szerdán. Előfizethetni rá Pesten, a jó és olcsó könyvkiadó társulat ügynökénél — czukorutcza 6 szám, első emelet, s a szerkesztőségnél. Vidéken ács. kir postahivataloknál. Előfizetési díj Budapesten kihordással félévre 1 ft. pp vidékre postán borítékban félévre 1 ft. 20 kr. p.p. A lap szerkesztését illető levelek egyszerűen ,,a Katholikus Néplap szerkesztőségéhez“ czímezendők. (Pesten a központi papnöveldében.) A jó fia és fejedelmi kegy. Elzugott az átkos harcz vihara Hunnia térein. Az ábrándok rózsafellegei szétszakadozának . . . s egy öszbeborult atya nyögi a felzajlott keblek utókinjait. Elszakasztva családjától, élete édes párjától s négy gyermekétől, a fogház csendes magányában tölti e bus napjait. Egyedüli örömét ő a fellegeken felül, a jobb lét, a hitnek soha sem csaló hazájában képzeli. S igy amint tölti bus napjait, megnyílnak börtönének ajtai, s ő a képzelet andalgó szárnyain véli körüllebegni édes öveit, nem hisz a jelennek, s csak álmai képzeletében véli átkarolni kedves hitvesét, s tíz éves egyik gyermekét. De valós nem álom képzelgése ez; a szerencsétlen férjt látogatni jött a hű életpár, és kedves magzat. Elfelejtve jön most a jelen kesergő helyzete, öröm lengi körül a fogoly szivében az egy időre száműzött fájdalomnak helyét, olly boldog! De itt az óra, az elválás kínos órája; a szerető nőnek haza kell térni, a gazda nélküli csekély gazdaság után látandó. Sűrü könnyek közt csattant el a búcsú édes-keser csókja, zokogás törte el a csendes magányt . . . áldását osztja a szerencsétlen atya kedves gyermekére, kit soká . . . vagy tán soha nem látand többé. Elválasztott-e már édes olvasóm a sors mostoha csapása kedves övéidtől ? s ha el , úgy képzelni tudod az elválás gyötrelmeit; ha pedig nem érzed meg a sors e csapását, úgy hiába bondom azt le, holt betűim nem képesek azt voltakép előidézni, habár lángbetűkkel írhatnám is le ama gyötrelmeket. Távozni akar a nő s magával vinni kedves gyermekét; ez atyja karjaiba fogódzik, sir, rimánkodik, ő kedves atyját a nyomorok közepette nem akarja elhagyni. . . . Sírás és zokogás tölti el a termek bús falait. A börtönőr a szokatlan zaj hallatára a történtek színhelyére siet; szíve megindul,elválhatlanul csuggni látván a szerető gyermeket atyja kedves karjain. Hiába a kecsegtető szavak, hiába minden rábeszélés és iparkodás , a gyermek atyja szomorú sorsában osztozni akar. Atyjával együtt, szól a fiú, megy csak haza, nélküle élete kin és fájdalom. Értésére esett e tény a vár jó szivü parancsnokának is. Megjelen a jó ur a fiúi szeretet és hála eme gyászhelyére, s ő is biztatja a fiút, atyjának sorsát rózsaszínben festi le a gyermek hiszékeny szive előtt, de ez egyszer csalatkozott a gyermeki szivek könynyenhivőségében. A háladatos gyermek előtt semmiféle okoskodás és tekintély, csak ön szive határozott. A fiú rendületlen maradt atyja kebelén. A szerető gyermek érzelmei megrezzenték a parancsnok szive gyengédebb húrjait „Igen fiam, szólam, te atyádnál maradsz, és hogy szükséget ne szenvedj semmiben, arra gondom leend.“ Zokogva távozott a szerető nő és anya férjétől, s szive szerette zálogától; a jó fiú pedig atyjával örömmel osztozott a fogság keservein. Kedves atyámfiaime a jó nevelés gyümölcse; s hrigyjétek nem más, mint a keresztény nevelés olta a gyermek szivébe illy nemes érzelmeket, melly e szókkal : „tisztelt atyádat és anyádat, hogy hosszú életű lehess e földön“, a háladatosság és szeretet legmagasztosb érzelmeit fejezi ki; mert a kit én szívből tisztelek, azt igazán szeretem is, és akit igazán szeretek, azért e világi múlandóság mindenségét feláldozni szivem ellenállhatlan ösztöneként kész vagyok. El lehet képzelni a világ fájdalmai közt, milly édesen eshetik az atyának a fiúi szeretet e remekét bírhatni. És ellenben atyák és anyák higyjétek el, ha gyermekeitek hálátlanságán könnyezni van okotok, többnyire önmagatok vagytok a hibások. — A gyümölcs nem esik messze fájától. De térjünk tárgyunkra. Egy hosszú tél múlt el, s a szerető fiú édes atyja oldala mellett a nyomorúság 28