Katholikus Néplap, 1858. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)
1858-04-22 / 16. szám
Szent Gellért: Csanádi püspök élete és kora. (Folytatás.) II. J^Nem szabad föltennem e lap olvasóiról, hogy nem ismerik hazánk történetét s főleg azon gyászos korszakot, midőn a magyarok, kik megszokván a pogányságnak vad örömeit és erkölcsi féktelenségét, nem tudtak megbarátkozni a két hittel, mely a test sanyargatását parancsolja, a háborúskodást s rablást tilalmazza, s ellenségeink szeretetét követeli, csak kedvező alkalomra várakoztak, hogy a kereszténység ellen fellázadjanak , mi által szomorú gyászt hoztak honunk számára. Nem képes vollani e gyászos korszakot, s a sok csapást, mely a kereszténységet érte, méltólag lerajzolni. De szent érzelem szállta meg keblemet, s varázserővel idézte vissza emlékezetembe sz. Deliért, Csanádi püspök és vértanúnak kegyetlen kivégeztetését. — Ki tagadhatná, hogy e nagy férfiú sirhalma, ki az egyházi pályán magának maradandó nevet vivott ki, ki a hitért és őseink térítéséért vérével s értével áldozott, képes az emberi kebelben magasabb érzetet támasztani, s a szemlélőt annak utánzására hathatósabban buzdítani? Vagy talán egy lelkes hazafi, ki nemzete jó vagy részlete, hatalma és gyengülése iránt nem egykedvű, s a ki tudja becsülni a vallásosság magasztos tetteit, szentebb érzések nélkül megközelíthetné-e a vértanuk sirhalmait? megindulás nélkül taposhatná-e ama hegy gyászterét, mely Buda városnak déli végén a Duna folyamig nyúlik, hol a vakon dühöngő s a felbőszült pogány csoport vért szomjazó dühe által Gellértünk elnyerte a vértanú-koszorút? E szentnek életét közlöm én e lap olvasóival, jól tudván, hogy szebb és kedvesebb dolgot e téren alig tehet valaki, mint midőn a magyarhoni szentek életrajzát adja, kik e földön jártak, hol mi járunk, és azon a nyelven szólottak, melyet mi beszélünk. Mindazáltal meg kell jegyeznünk, hogy szent Gellért nem volt született magyar, amint már ezt a szives olvasó is tudja, hanem őseink térítése hozátt honunkba. Bevett szokása volt sz. Istvánnak a Bold. Szűz mennybemenetelének napját évenkint országosan megülni, s ezen ünnepélyre országának püspökeit és nagyait Fehérvárra egybegyűjteni. Ez alkalommal tehát 1080-ban Mór is ide sietett, és Gellértet, ki eddig részint nála, részint a pécsváradi kolostorban tartózkodott, magával vitte. Gellért már az ünnep előestéjén magára vonta István figyelmét, ki Mórt ezért megszólita: „Miért rejtitek el a világosságot előlem? Kicsoda e férfiú?“ Mór mindenről hiven értesítette a királyt, ki az ünnepély befejeztével magához hivató Gellértet és tisztességes üdvözlet s hosszabb szóváltás után igy szólt hozzá: „Drága jó idegen maradj országomban, s mutasd meg ez által, hogy nemcsak a földi, hanem a mennyei királyt is tiszteled, kinek véghetetlen bölcseségű akarata volt a kalauz, mely téged ide vezetett. Maradj tehát köztünk, hirdesd az Isten igéjét, tanítsd a tudatlanokat, telepedjél le ezen országban, hol