Katholikus Néplap, 1861. január-június (14. évfolyam, 1-27. szám)
1861-01-31 / 5. szám
PEST, JANUARIUS 31. 5. szám. I. FÉLÉV. 1861. Megjelenik e lap hetenkint egyszer , csütörtökön. Előfizetési dij : helyben félévre 1 frt 31 kr., s egész évre 2 frt 62 kr. a. ért.; vidékre postán félévre 1 frt 66 kr., s egész évre 3 frt 32 kr. a. ért. Az előfizetési pénzek a Szent-István-Társulat ügynöki hivatalába (Lipót-utcza, 8. sz.) bérmentesen , a lap szerkesztését illető levelek pedig a „Katholikus Néplap“ szerkesztőségéhez (Pest, Képiró-utcza, 4. sz.) intézendők. Zarándoklat Jézus nevezetes történelmi helyeire az evangeliumok nyomán. II. Menjünk a jerusalemi templomba. Jerusalem Palaestinának egykori híres fővárosa, és a zsidók igen tekintélyes helye volt, annyira, hogy szent városnak tartatott az. Itt volt az ország kormányzójának is laka, itt a törvénykezésnek is közhelye. Itt volt azon páratlan gazdagságú roppant templom is, melyet az Úr meghagyásából Salamon király épített a Mária hegyen, a zsidó nemzet virágzása korában *), a zsidó nemzet dicsőségére és az egész világ bámulatára. És noha később az idők viharai és az embereknek romboló szelleme alig hagyák meg csak némi árnyékát is a város és templom hajdani nagyságának s fényének; ámbár a páratlan mű, a templom az Üdvözitő jóslata szerint az idők bekövetkeztével leromboltatott, eltűnt, megsemmisült, s „nem hagyatott kő a kövön“ *), most pedig annak helyén Salamon-, vagy inkább Omár-mecset létezik, mégis minden utazónak figyelmét magára vonja, valamint az egész város , úgy azon tér is különösen, hol egykor állott a zsidók főszentélye, engesztelős hálaáldozatuk szent helye. Szent helynek nevezik mai nap is Jerusalemet, valamint a keresztények, úgy a zsidók és mohamedánok is és minden vallásfelekezetnek, tulajdon templomaikban végezvén egyházi szertartásaikat, azon hitben ringatják magukat, hogy egyedül az ő hitrokonaik számára van rendelve szent helyül az. Alig is létezik itt egy talpalatnyi föld, ház, barlang, vagy forrás, melyekhez szent emlékek ne volnának csatolva. Azért az oda zarándoklók száma még mindig tetemes a vallásosság fokozata szerint. És méltán, főleg a keresztényekre nézve, kiket számtalan isteni jótétemények emléke köt a szent városhoz, itt mulatván többször élete harminczhárom éve alatt hitünk elkezdője s végzője; itt tüntetvén ki gyakrabban isteni hatalmát csodatételeiben; itt végezvén be váltságunk nagy munkáját is a csúfos és kínos kereszten. Menjünk hát mi is el, legalább lélekben, Jerusalembe. Menjünk föl a Mária hegyére; képzeljük magunkat ott a világhirű Salamon-templomban, és elmélkedjünk magunkban üdvös komolysággal azokról, amik ott történtek azon időszakban, midőn az Üdvözitő Jézus emberi testben e földön mulatván, többször fölment vala ő maga is oda, majd szüleinek, rokonainak s tanítványainak társaságában, majd ünnepélyesen a népsokaságától kisérve, majd minden utitársat nélkülözve egyedül maga, hiven engedelmeskedvén a törvényeknek, melyeket Mózes által kihirdettetett az Úr, így csakhamar, vagyis nyolczad napra születése után fölvitetett a jerusalemi templomba, hogy ott a törvény szabta egyházi szertartások szerint körülmetéltetvén, azon alkalommal a Jézus, vagyis Üdvözítő nevet, melyet már előbb, méhben lett fogantatásakor adott neki a mennyei Atya angyala által, nyilvánosan fölvennék), és mint világ Üdvözítője már csecsemős korában megkezdené magasztos tisztét, ártatlan szent vérét öntvén az emberi nem váltságáért. Illő és méltó, hogy Jézus véres áldozatának ezen első zsengéjéről mi is komolyan elmélkedjünk. És megemlékezvén arról, hogy ha Jézus már csecsemős korában, nem törvény-kötelezettségből, mely őt nem illette, hanem egyedül a mi örök boldogságunk eszközléséért teljesítette a kemény törvényt, nem arra adott-e példát, hogy mi is, kik az evangéliumi törvény alatt vagyunk, ennek híven engedelmeskedjünk, és védelmére vérünket is ontani készek legyünk ? De egyszersmind emlékezzünk meg arról is, hogy valamint Jézus nyolcz napos korában szentséges vérét ontotta a jerusalemi templomban, úgy mai nap is engesztelő áldozatul mutattatik be a mennyei Atyának oltárainkon, nem ugyan véres, hanem vérontás nélküli áldozatul az egész világ bűneiért, az élők és meghaltak örök üdvéért, dicsően felelvén meg a Jézusi névnek. De emlékezzünk meg még arról is, hogy mi is templomainkban nyervén meg a keresztség szentsége által Krisztus Jézus érdeméből az eredeti bünteli tisztulásunkat, ezért neki méltó hálát adni kötelesek is vagyunk, és ott nyervén meg-3) Luk. 2, 21. ■) Kron. 2. k. 3, 1. — *) Máté 24, 2.5