Katholikus Néplap, 1861. július-december (14. évfolyam, 28-53. szám)
1861-10-31 / 45. szám
365 — Mi a másik kérdést illeti: erre, fájdalom! nemmel kell felelni. Plojesten ugyan kezdettek már templomot épiteni, s ez minden másban pedig, szegény ember szándékát boldog Isten bírja. De már Krajován, Brailán és Turnuseverinben az isteniszolgálatra megkívántató épületeket némi kedves, elroncsolt szobácskák helyettesítik, hol milyen a fölszerelés, könnyen elgondolhatni; ott pedig, hol a hívek elszórva lakoznak, nyoma sem látszik valami szent épületnek; több helyeken ismét, hol már számosabban (már t. i. körülbelül mintegy 30—40 lélek) tartózkodnak, mint például Gyurgyevón és Pitesten, a hivek szeretnének ugyan papot tartani, de nincsen miből; e felett — mi itt a dologra tartozi —sem templomuk, sem helyök a templomra, sőt még temetőjök sincsen; csak minden alkalommal egész az unalomig nyilatkoztatják, hogy ők beiz mindezeket létesítve látni szeretnék, s létesítésök végett, akitől csak valamit remélhetnek vagy remélhetni hisznek, annál szünet nélkül rimánkodnak, könyörögnek, így tehát az isteni szolgálathoz tartozó épületeket illetőleg, még legjobbat mondhatni azokról, melyek a fölnevezett zárdákhoz csatolvák. Ámde ezekről sem jelenthetni valami tanulságosabbat. Bukarestben a körülményekhez képest minden renden van , de már Kimpolungon a templomot a régi egyház szentélye, Rimniken szintén a réginek sekrestyéje, Tergovesten pedig már-már roskadozó zárdának, vagyis inkább egy szánandó gunyhót képviselő residentiának egyik szűk szobácskája pótolja.Ez utóbbi helyeken a misemondó-ruhák, kelyhek, s más a templomokban szükségelt készületek és fölszerelések arányban állnak a zárdák kiáltó szegénységével, hogy az amúgy is csekély számú hívek gyermekeinek elemtudományi kiképeztetése, rendes iskolák hiányában, csak ennek vagy amannak a szerzetes atyának jószántától függ, magától értetik. Ezek szerint Havasalföldön sem iskolák az ifjúság keresztényi kiképeztetésére, sem templomok az isteni szolgálat véghezvitelére nem léteznek; vagy ha igen, mint már érintetett, alig található rajzok és bennök valami, mi a katholika hitvallást Isten igazában tisztelőnek keblét nagyobb lelki örömökre gerjeszthetné. Egyébiránt az iskolák alapítása, valamint föntartása legtöbbnyire az illető községek feladatához tartozván, ha netalán Havasalföldön is az ez érdembeni várakozás hasonló tényezőkhez utasíttatnék, mindig kérdéses maradand, mit kellene tenni, vagyis inkább honnét lehetne venni, amit kellene tenni, hogy a mondott országban a religio előmozdíttatása tekintetéből az isteni tiszteletnek megfelelő szent hajlékok építessenek, vagy pedig a már létezők jobb karba helyeztessenek. Hasonló kérdésekre oly helyeken, hol semmiről vagy kevés valamiről rendelkezhetni, mindig nehéz felelni. Közlő itt csak annyit érintend, mennyi a ferencziek zárdái által kormányzott templomokban létesittetett, vagy pedig a létező némikép elrendeztetett; mert e részben több tárgyalt majd mint szemtanúnak tapasztalásból, majd pedig mint érdekeltnek hivatalos közlés után tudomására jutottak. Ismét tehát fölemlítve, hogy a brailai, krajovai, plojesti, turnuseverini állomásokra kiküldött atyák élelmezésére a zárdák részéről némi csekély járulék fordíttatik, megjegyzendő, hogy csakis ez ám minden, miben a lelki szolgálat azon állomásokon a zárdáktól gyámolítást nyerhet, az iskolai és a templomi tárgyakra nézve csak hatalmas pártfogók adakozásai közrehatása igényeltetvén, valamint azon templomok részére is, melyek a zárdákhoz csatolvák; mert jóllehet a zárdafőnökök gondoskodásukat az isteni tisztelet magasabb díszre emelésétől mindeddig meg nem vonták, mindazonáltal ami történt, csak a misemondó-ruhák kijavítására, némely fehérneműek előállítására, vagy pedig a templomok tisztogatására szorítkozik. Többet nem tehettek. Kis körükben pedig megtevén így a teendőket, tőlük valami eredménydúsabbat nem követelhetni. Mire való nézve, ha netalán az mondatnék, hogy az ottani zárdáknak jószágaik vannak, az elismerés csakis egy, legfölebb két telekre viszonyulna, melyek kimivelésére a zárdák részéről a szükségelt erők hiányozván, évenkint csak is oly termelés hozatik létre, melyből ki nem maradhat az „altissimae paupertatis“ megtestesült eszméje. A felébeni kiadásra vonatkozó gondolat pedig ha nem is tartoznék úgy a lehetetlenségek álomvilágába , mint az valódilag tartozik, mégis az ottani vállalkozóktól létrehozandott termelési hasznot a zárdák saját erejökkeli gazdászata egész georgiconi avatottságig amazok lomhasági mérlegében túlsúlyozná. Ide járul még a zárdák ferde kulcs szerinti megadóztatásából fölmerülő nehézség, mert anélkül, hogy tekintetbe vétetnék a munkáltatási költség és az így előteremtett csekély haszonbevétel, az ottani katholikus zárdák a hasonlíthatlanul gazdagabb oláhokéval egy categóriára méltatva, annyi adóval terheltetnek, hogy a jövedelembeli maradék nem más valaminek tekinthető, mint az izzasztó gazdászat irgalmatlanul megnyirbált szüleményének. Az európai civilisatio naponkénti növekedése Havasalföldön is ma már épületes elmélkedésre szolgáltat alkalmat, mert a 13 percent adó nem a valódi jövedelemnek, hanem a földnek területi felbecsüléséből, hogy t. i. mennyi hasznot hajthatna , vettetik ki, a terület rögének netaláni mostohasága csak mellékes dolognak tartatván. A bukaresti zárdának pedig semmi ingatlansága nem lévén, az ottani szerzetes atyák silány kész jövedelmeikből éldegélnek. De ezen kész jövedelemnek jelentősége azonnal szembetűnend, mihelyt, mint bizonyost állíthatni, hogy biz az — egypár földszinti boltot kivéve — egyedül az úgynevezett stólára szorítkozik; de ez a hívek hányadikától fizettetik ?! Ha pedig még hozzá teszszük, hogy az imént említett zárda 1847-en tűzvész által leégvén, újonnani fölépülésére s mostani állapotára terhes adósság fölvétele mellett juthatott, ezen adósság ezrei mindeddig le nem törlesztetvén , nagyon is igazoltatik a bukaresti atyák jövedelmének föllebb állított csekélysége. Mindenütt a sok semmi, vagy legfölebb is a silány valami, és épen ezen silányság tanúskodik a havasalföldi zárdák gyámoltalanságáról arra nézve, hogy azok valami nagyszerűbbet véghezvihessenek , mint eddig véghezvittek. Közlő tulajdon szemeivel látta Kimpolungon a templomban álló régi nagyoltárt. Nem egyéb az, mint egy irányt-vetett deszkákból nyomorultan összeillesztett durva emelvény. Most tudomására jutott, mikép az ottani zárdafőnök, dicséretesen szorgoskodva ama díszt nélkülöző oltárnak egy más újabb és a szent templom ékessége emelésére czélszerűbb emelvénynek fölállítása körül, a zárda jövedelméből félretett ugyan némi összeget, de mi módon lehetne szert tenni az egész megkívántató summára, azt nem tudja. Ámde épen ez a dolog bibéje, mert közlő ezt voltaképen maga sem tudja! Ugyanazért neki sem marad egyéb hátra, mint csak osztozni a Havasalföldön lakozó katholikus hívek szívbeli örömében, kikértvén a hirt, hogy szent László védszent neve alatt társulat alakult légyen, melynek czélja a keleten lakozó katolikusokat a vallás előmozdításában gyámolitani, örvendve üdvözölték az ily magasztos intézetet lelkészeikkel egyetemben, remélvén, hogy legalább kiáltóbb szükségeikben annál segedelemre találandnak. A buzgóság fohásza pedig szüntelen esedezik, hogy az Isten a társulatot szándékában erősítse, tetteiben vezérelje, jutalmában koronázza ! Katholikus hitélet. B.Gyula, oct. 19-kén 1861. Különös örömömre szolgál, hogy mindig örvendetes dolgokról irhatok e lap tisztelt olvasóinak. Csak a minap írtam le Ó-Kigyós örömnapját, most meg hasonlót tudathatok Gerláról. Mélt. gróf Wenckheim Károly a gerlai kies pusztán, mely Gyulától csak egy órai távolra van. A b 1 pesti építész terve szerint csinos úri lakot állíttatott, melynek főékessége, koronája : az igazán csinos házi kápolna csak e hó folytán készült el egészen. Belső fölszerelése góth-modoru s oly izlésteljes, hogy a ki csak látta, kénytelen bevallani, mikép ez a maga nemében páratlan. E hó 14-kén ment végbe a szentelési szertartás ngs. és ft. Bázel József prépost vezetése mellett, aránylag nagyszámú és díszes közönség jelenlétében. Gyuláról körmenetileg többen mint kétszázan jöttek ez ünnepélyre. A kápolnaszentelést megelőzte egy, a kastély előtti téren fölállított csinos kőkeresztnek megszentelése. A szentmise előtt kenetteljes szavakkal ecsetelé a ft. felszentelő ur e ritka ünnepélynek jelentőségét, s fölhívta a jelenvoltakat, hogy Isten házában mindig ájtatosságra került