Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1960 (67. évfolyam, 10-103. szám)
1960-10-02 / 78. szám
4-ik oldal PÜNKÖSD UTÁNI 17. VASÁRNAP Szentlecke, Ef. 4,1-6. Testvérek: Kérlek titeket én, aki fogoly vagyok az Urban, hogy méltóan éljetek ahhoz a hivatáshoz, amelynek részesei lettetek, igaz alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékében fönntartsátok a lelki egységet. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki minden fölött áll, mindent átjár és mindenben benne van. Áldott ő mindörökkön -örökké. Ámen, Evangélium, Mt. 22, 34-46. Abban az időben Jézus köré gyűltek a farizeusok s közülük egy törvénytudó, hogy próbára tegye, a következő kérdéssel fordult hozzá: “Mester, melyik a legfőbb parancs a Törvényben?’’ Jézus így felelt: “Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legfőbb: az első parancs. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. E két parancson függ az egész törvény és a próféták.” Mivel a farizeusok együtt voltak, Jézus ezt a k kérdést vetette föl nekik: “Mit tarttok ti a Messiásról? Kinek a fia?” “Dávidé”, felelték. Ő továbbkérdezte: “Hogyan hívhatja akkor Dávid a Lélek sugallatára Urának őt, hiszen igy szól: Mondá az Úr az én Uramnak: Jobbom felől foglalj helyet, míg lábad alá zsámolyul alázom valamennyi ellenségedet? Ha tehát Dávid maga hívja őt urának, hogyan lehet az ő fia?” Senki sem akadt, aki egy szót is tudott volna erre felelni, s attól a naptól fogva senki sem merte többé kérdéseivel zaklatni őt. A “VILÁGI REND” P. Georg Gemeinder SVD misszionárius 31 évi szakadatlan missziós munka után első ízben most tért vissza hazájába Ausztriába. A Japánból szabadságra visszatérő misszionárius megalapítója az úgynevezett “világi rendnek”, amelynek tagjai fogadalmat tesznek, de megmaradnak világi foglalkozásuk mellett és apostolkodással hirdetik az evangéliumot. A KATOLIKUS JÓTÉKONYSÁG NEMZETKÖZI SZERVEZETE Castel Gandolfóban a CARITAS INTERNATIONALIS ötödik konferenciájának 120 képviselőjét, akik 43 országból jöttek Rómába, XXIII. János pápa kihallgatáson fogadta. A Szentatya beszédében vázolta a karitász terén fennálló feladatokat. ! Az űrforma túl intelligensnek látszott Irta: SZALAI JÓZSEF MÉG A SZTÁLINI ÉRÁBAN történt. Nagy állomás volt, sokáig állt a személyvonat. A hosszú üléstől elzsibbadt lábú utasoknak jól esett kicsit sétálni a vonat mellett. Az utasok jöttek-mentek, vonatról le- és felszálltak, némelyek a pályaudvari büffébe mentek, mert ott sört is lehetett kapni, de sokan csalódottan jöttek vissza, mert nagy volt a tolongás, kevés a pohár és csak egy kiszolgáló. Az utasok féltek, hogy elszalasztják a vonatindulást. Végre a kalauzok hangosan elkezdték: — Beszállni! És a vonat megindult. Egyesek már a mozgó vonatra kapaszkodtak fel és a szakaszok lassan újra megteltek. FAPADOS SZAKASZ VOLT nyolc ülőhellyel, mindegyiknek volt gazdája. Az ablak mellett két hivatalnokforma ült egymással szemben, akik néha váltottak egy-két szót. Az egyik mellett egy öregasszony bóbiskált, a másik mellett meg egy idősebb ember nézett szótlanul maga elé. Az ajtó mellett egy öregúr vette elő az olvasnivalóját, vele szemben most ült le utolsónak egy századosi egyenruhás katona, aki a szakasz ajtajában beszélgetett eddig egy túlságosan fiatal,kék egyenruhás rendőrhadnaggyal. Ez most tovább ment, mert a szakaszban már nem volt üres hely, a százados, egy jóképű, idősebb parasztfiú, szétvetette a lábait és láthatólag szundikálni készült. Mellette egy fiatal lány kis ponyvaregényt olvasott, a lánnyal szemben, az öregúr mellett meg egy iparos külsejű legény éppen rágyújtott a cigarettájára. Csendes és meleg volt a szakaszban. Nyárutólja volt, a vonat lassan döcögött a poros síkságon. Néha egy-egy légy zümmögött a levegőben s a kissé nyitott ablakon kevés füst és korom szállt be. A FŐVÁROS ELŐTTI ÁLLOMÁSON fellélegezve gondoltak az utasok arra, hogy pár perc múlva végre elhagyhatják ezt a fülledt és piszkos fülkét. Ekkor jelent meg az ajtóban a rendőrhadnagy és beszólt a szakaszba: ■— A két elvtárs az ablaknál, a mellette levő és maga öreg, a pályaudvaron csomagjaikkal együtt velem jönnek. — Miért? — kérdezték mind a hegyen. — Azt majd megtudják. — Mégis, hová megyünk? — kérdezte az egyik. — Csak igazolni kell magukat. — És meddig tart az? — kérdezte az öregúr, akit vártak az állomáson. — Tíz percig. Befutott a vonat, este kilenc óra. — Jöjjenek utánam! — mondta a hadnagy és előre ment. Négyen utána. A menetet a százados elvtárs zárta be, aki mindig az "öreg” mellett ment. Csak ennek voltak csomagjai, amelyeket a ráváróknak kellett volna átadnia. Szívességből vállalta, most nehezen vitte azokat. Sok volt az utas, senki sem törődött velük, senki sem vett észre semmi különöset. A hadnagy megkerülte a perronokat, az öregúr néha letette a csomagjait egy percre, vagy cserélte azokat. Ilyenkor a százados elvtárs megállt mellette és megvárta, amíg elindul. Egyszer azt kérdezte: — Mióta ismeri azt a két elvtársat akik az ablaknál ültek? — Sohasem láttam őket, fogalmam sincs róla kicsodák. Több szó nem esett. Mikor már a jegypénztáraknál utolérték a többieket, azok ott álltak, a hadnagy meg tanácstalanul nézett körül. Az egyik megkérdezte— Hová akar vezetni? — A rendőrőrszobára? — Az ott van, ahol leszálltunk a vonatról. A menet megfordult. A százados meg a hadnagy elvtárs is keveset járhatott a fővárosban, mert a rendőrőrszobát olyan feltűnő, nehéz volt eltéveszteni. A SZOBÁBAN KÉT FIATAL KÖZRENDŐR VOLT, láthatólag már az elvtársi világból, meg egy idősebb rendőrőrmester még a régi időkből. A négy delikvenst egy padra ültették, ők meg valamennyien összebújtak a szoba másik végében és halkan beszéltek. Aztán a két közrendőr, a százados meg a hadnagy elvtársak a hátulsó ajtón felmentek az emeletre. Az őrmester egyedül maradt a néggyel. Az egyik cigarettára gyújtott, kettő halkan diskurálni kezdett, az öregúr megfigyelte a többieket, így telt egy negyedóra feszült izgalomban. Mindenki végig gondolta az összes, valaha a rendszer ellen elkövetett vétkeit és próbálta kitalálni, hogy melyikért fogják felelősségre vonni. Végre nyílt az ajtó és bejött a két közrendőr. Az egyik mindjárt rárivalt a cigarettázóra: — Maga mit képzel, hogy ez kávéház? Dobja el azonnal a cigarettáját, mert kiütöm a szájából. A cigarettázó meglepetve nézett az őrmesterre, akinek eddig semmi kifogása sem volt a dohányzása ellen, aztán lassan szó nélkül eloltotta a cigarettáját és zsebre tette. Erről derült ki később, hogy őrnagyi rangban levő katonaorvos polgári ruhában. Aztán öszszeszedték az igazolványainkat és megint felmentek. Az őrmester megszólalt: — Most egyenként ellenőrzik az igazolványaikat, aztán elmehetnek. — Meddig tart ez? — Azt nem lehet tudni. A KATONAORVOS KÜLÖN ÜLT és látszott, hogy senkivel sem akar beszélni. Ketten, akik az ablaknál, a szakaszban szemben ültek, tovább diskuráltak. Az öregúr oda ment hozzájuk és megtudta, hogy állami tisztviselők, akik hivatalos kiküldetésből utaztak hazafelé, ők már a pályaudvaron való mászkálásban megtudták, hogy a másik katonaorvos, így telt el egy félóra. Akkor bejött két civil, meg az egyik rendőr és a katonaorvost elvitték. Az őrmester mondta később, hogy a városparancsnokságtól voltak, mert ott fogják majd igazolni. Megint eltelt közel egy óra, nem történt semmi, az őrmester egy könyvben írogatott, az állami tisztviselők néha egy-egy szót váltottak, az öregúr meg magában mérgelődött, éhes is, fáradt is volt és aggasztotta a sok idegen csomag sorsa, amikben azt sem tudta, hogy mi van. Végre lejött az egyik rendőr, átadta a tisztviselőknek az igazolványaikat: — Haza mehetnek! Azzal újra felment. A tisztviselők fellélegzettek és most már hangosabban megkérdezték az őrmestert, hogy mi volt ez? — A százados elvtárs politikai tiszt, akinek joga Van bárkit igazoltatni és nekünk engedelmeskedni kell. — És ki ez a százados? — Azt nem mondhatjuk meg, de a hivataluk politikai megbízottja majd megmondhatja. Kérdezzék azt. Elmentek. Az ÖREGÚR MARADT az őrmesterrel. Csendben üldögéltek. Egyszer az őrmester megszólalt. — Egyiknek sem volt csomagja, maga meg mit cipekedik a sok csomaggal? Mi van azokban? — Itt vannak, nézze meg, mert én nem tudom. Szívességből vállaltam, hogy átadom azoknak, akik vártak a vonatnál. Most nem tudom, mit fogok csinálni velük. — Hát mi a fenének vállalta el? Beleturkált felületesen, de csak ruhaneműek voltak. Belenézett az aktatáskába is, amiben egy kis angol regényen kívül alig volt valami. — Micsoda könyv ez? — Egy angol detektív regény. — Maga tud angolul? — Most tanulok. — Ilyen öregember mi a fenének tanul még? Kis idő múlva az öregúr. — Nem tudná megmondani, hogy a százados elvtárs miért igazoltat bennünket? — Mert túlságosan intelligenseknek nézte magukat. Dehát maguk az okai, mert maguk urformákmindjárt berezelnek és hagyják magukat hurcolni. — Hát mit kellett volna csinálnunk? — Ki kellett volna nyitni a szájukat és kikérni maguknak. — És akkor a százados és hadnagy elvtárs megijedtek és bocsánatot kértek volna? Nem hiszem ... MIELŐTT AZ ŐRMESTER FELELHETETT VOLNA, hozta a rendőr az ‘‘urforma" igazolványát. "Haza mehet." Az öregúr egy pillanatra arra gondolt, hogy most ki kellene nyitni a száját. De inkább nyelt egyet. Összeszedte a csomagjait és szó nélkül távozott. De már benne motoszkált a nyugtalanító érzés, hogy ennek még folytatása is lehet. A pályaudvar üres volt, az óra éppen éjfélt mutatott. Pár hét múlva elterjedt a híre, hogy egy munícióraktárat az állomás környékén szabotőrök felrobbantottak és két heti hajsza után a tetteseket elfogták és kivégezték. Más nem történt. Csak az, hogy az űrformát túl intelligensnek nézték ... vxxxxxxvxxvxxxxvxvxxxvxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx KATOLIKUS MA&AROK VASÁRNAPJA VASÁRNAPI SZENTBESZÉD Fither Györfy 1897 SZEPTEMBER 30-ÁT IRTÁK. Esős, őszi keddi nap volt. És mikor a Idős karmelita zárda kis harangja hármas lendulással jelezte a délutáni három óát, kezdetét vette Teréz nővér haláltusba. Karjait két nővére Pauline és Celine állaira tette, mert mint mondotta, ismi jegyeséhez hasonlóan, ő is kereszt tornában akar meghalni. Egész valóját ementő kinok gyötrik. Állandó kinos erőltetései véreset köhög fel. Fejét szédület, gyönge testét lázas verejték árasztja el. Két nővére édes, vigasztaló szavakat suttog fülébe és hideg borogatással igyekszenek feje tüzességét enyhíteni. Révedező tekintete olykor az ablak felé fordul a kert felé, ahol anynyi boldog órát töltött fiatal növendékei körében és ahonnan most a hulló falevelek suttogják feléje a halál köszöntését .. . KÖZBEN KESERŰ SZAVAKKAL PANASZKODIK PAULINE NŐVÉRÉNEK, hogy testi szenvedését nagyban fokozza lelki gyötrelme, amennyiben a sátán minden erőfeszítéssel igyekszik őt hitében megingatni. Nem kell ezen meglepődni testvérek, mert több szent haldoklásában olvasunk ehhez hasonlót. Az Úristen ugyanis megengedi, hogy az ő kedves szentjei mégegyszer megpróbáltassanak a gonosz által, hogy aztán annál fényesebben ragyogjanak az örökhaza egén. Eme lelkitesti gyötrelmeiben kéri a főnöknőt, hogy mutassa őt be a Boldogságos Szűznek, kinek szobra ott állt szekrényén, kék, fehér virágokkal díszítve, de ha tudnák az emberek-suttogta , hogy mennyit szenvedett a Szent Szűz, éhségtől, hidegtől, melegtől, félelemtől, mikor Egyptomba kellett menekülnie a kis Jézussal . . A HALDOKLÓK KÜLÖNÖS SAJÁTSÁGA SZERINT, ő előtte is elvonulnak letűnt élete emlékei. Eszébe jut édesanyja, akit négy éves korában veszített el és akivel pár órán belül ismét találkozni fog örökre . . . Felájulnak lelkében boldog gyermekkora emlékei ... a játékok, a kis kutyus, az aranyos kanári madárka, az arany halacska mellyel nővérei kedveskedtek neki. . . Majd drága apukáját látja, kinek kebelén oly sokszor imádkozott és kis királynőjének nevezte őt . . . Azután elvonulnak előtte azok az üdítő esti, családi séták ... a májusi virágillatos vecsernyék... az első szentáldozás boldog napja . . . KÖZBEN LESZÁLLT AZ EST . . . Úgy látszik a szenvedések kelyhét nekik egészen ki kellett üríteni, mint isteni jegyesének, az Úr Jézusnak . . . “Sohasem hittem — rebegte elhaló hangon — hogy ennyit lehessen szenvedni . . .” De már csak pár pillanat ... A nővérek égő gyertyával kezükben mondják a haldoklók imáját ... A főnöknő, csókolásra nyújtja a feszületet ... feje jobbra fordul .. . nagyszép kék szemei tágra nyílnak, majd pár pillanattal később örökre lecsukódnak . . . Az idő este 7 óra 15 percet mutat és pár perccel rá, amint a zárda története írja, a napos eső megállt, a felhők elszaladtak és az égbolton pazar ragyogásban gyúltak ki a csillagok. ÍGY HALT MEG A KARMELITA TERÉZ NŐVÉR, A MI DRÁGA KIS SZENT TERÉZÜNK 24 éves korában. Életében alig ismerte valaki és mama a Szent Családot kivéve, ő a legáltalánosabban tisztelt szentje Egyházunknak. “Fiatal rövid életében nagy dologkat ért el.” Harminc évre halála után 1925 május 17-én Xl ik Pius pápa csodás ünnepség keretében avatta át a szentek sorába, ünnepét október 3-án tartja az Egyház. SOK EMBER MEGHAL, mielőtt megtanulna élni. Kis Szent Teréz megtanulta rövid földi életét ÚGY ÉLNI, hogy ÖRÖKRE ÉLJEN. És hogy ezt elérje, megtanult MEGHALNI saját akaratának, hogy teljesen AZ ISTEN AKARATÁNAK ÉLJEN. Megtanult egyszerű életével, tűrve alázattal szenvedni, hogy szenvedése virágjaiból rózsaesőt hullasson a szenvedő, csüggedő lelkek enyhítésére. Gyönge, törékeny testben mily lélek-óriás! Kis Szent Teréz életével nagyszerű példát adott nekünk, hogy a jó Isten nem vár tőlünk világrengető dolgokat, csupán azt, hogy kiszabott hivatásunkat AZ Ő SZENT AKARATA SZERINT TÖLTSÜK BE és mindent Jézus Urunk kedvére cselekedjünk. Hogy jó és bal sorsunkban örömeinkben és bánatainkban alázattal rebegjük: “Uram, legyen meg a Te szent akaratod . . .” Hogy az Urban rendületlenül bízzunk és jótéteményeit hálás szívvel fogadjuk. Ennyit vár el tölünk testvérek a jó Isten és nem többet. SZERETÜNK, TISZTELÜNK TÉGED SZENT TERÉZ, kis virága az Úr Jézusnak, mert Isten utjának járására, könnyen követhető földi ösvényt mutatsz nekünk életed példájával. Azért is alázattal kérünk, hogy rózsaesődből, a bizodalom, kitartás, vigasz, pár szál virágját hullasd küzdelmesen bánatos magyar szivünkre, hogy egykor veled örökre örvendhessünk Mennyei Atyánk országában. Amen. 1960 október 2. FATHER GYÖRGY: Magyar Fogadalmi Kálvária Fatimában özv. Olexó Imréné elhunyta alkalmából, mi is az őszinte részvét és kegyelet érzelmeit fejezzük ki a nagyszámú családnak. Igaz magyar embernek nem lehetett gondolni Clevelandra az Olexó család nélkül. Imre bácsi, Piroska néni elmentetek egy jobb hazába, de emléketek, mint az önzetlen segítő szeretet jelképe sokáig fog élni minden igaz magyar kebelben és százan és ezren szórják sírotokra a hálás imádság nemes virágait amerikaszerte. Legyenáldott emléketek . .. A Vasárnapban és a Délamerikai Magyar Hírlapban örömmel olvastuk, hogy Tollas Tibort, a szabadságharcos költőt, június 21-én magánkihallgatáson fogadta XXIII-ik János pápa. Pápától nyerni magánkihallgatást nagy dolog ám, az csak püspökök és magas kiválóságok kiváltsága. Neki pedig még civil ember létére sem kellett bíborosok kegye után futkosni, hanem mindjárt megnyílt előtte az ajtó, mert a Szentatya eme kegye a magyar népet akarta kitüntetni. Krisztus helytartója sugárzó arccal fogadta Tollas Tibort. “— Magyarország! Magyarország . . . ! — szólt hangos szóval a Szentatya. — Ha csak rágondolok is összeszorul a szivem . . . Kétszer is láthattam. Angelo Rotta jó barátommal felmentünk a Gellért hegyre és onnan ■ néztük a csodaszép Budapestet. Akkor még a béke király■ nője volt a város . . . Nem lehet nem szeretni ezt a népet, mely annyit szenvedett a történelem során és máma is ’ annyit szenved . . . NEM LEHET ELFELEJTENI MÁRIA ORSZÁGÁT . . . ! És mondják meg minden magyarnak — szólt tovább a Szentatya — hogy három és fél éve nincs egyetlen nap, amikor ne gondolnék hazájukra és imáimban ne emlékeznék meg külön Magyarországról . ..” Majd áldását adta s távozóban ismét igy szólt “Ungheria... Ungheria . . . ! üzenem a magyaroknak, hogy mindennap imádkozom SZABADSÁGUKÉRT ... !” Testvérek! Máriás magyarok! Fatimás Kálváriát építő magyarok, ne csüggedjünk! Krisztus helytartója imádkozik mindennap árva fajtánkért és drága Máriánk nem hagyja el az ő hű gyermekeit ... NEGYVENKILENCEDIK KIMUTATÁS: Elizabeth Rozsai, New York, N.Y. $25.00. Mrs. Julia Blaho, Chicago, 111. $25.00. Szoboszlay Aladár, Bend, Oregon $20.00 (ossz. $30.00). Emile Nucho, Beiruth-Lebanon, Canada $5.00 (ossz. $10.00). Mr. Mrs. John Katona, Niagara Falls, Ont. Canada $5.00 (össz. $10.00). Szőcs Emőke, Ernő, Márta, Atilla gyermekek, Lorain, O. $5.00. Gross Károlyné, Detroit, Mich. $5.00. Dr. J. Kohári, Toronto, Ont. Canada $1.00. N.N., Maplewood, N.J. $1.00. Jelen kimutatás összege $92.00. Az eddig befolyt teljes összeg: 26,958.50. A második stációra adakoztak Canadából: Kucha István és családja $60.00. Özv. Szabó Mihályné $60.00. Mrs. Foris Katherin $60.00. Hálás köszönet a nemes szivü adakozóknak. Drága Máriánk legyen jutalmuk és az az ő áldása kisérje életüket. Nagyon kérek pontos és olvasható címet és akik már előzőleg adtak, kérem jelezzék azt pár szóval. Adományokat a következő címre kérek: Rév. Albert G. György, 209 Jacobs Ave., Fort Wayne, Ind. A GYÖNGYÖSI MOGYORÓFA ÜZENETE Az egyik gyöngyösi kertben, igen ritka természeti érdekesség, mogyorófa áll. A hatalmas fává nőtt egykori mogyoróbokor törzse csaknem egy méter átmérőjű, magassága mintegy tíz méter, koronája pedig tizenkét méteres. A mogyorófa zöldje ma is töretlen és ez idén is dúsan adja ízletes termését, írják hazulról, pedig a szakemberek megállapítása szerint kora mintegy 500 évre tehető. Ez a mogyorófa látta a pogány rabság hatalmát. És látta elmúlását. Vegyetek példát a mogyorófától. A pogányok elmúlnak és mi megmaradunk. MH. A KATOLIKUS IFJÚSÁG TÁVOLMARADT KUBÁTÓL. A latinamerikai ifjúsági találkozón való részvételüket a közép- és délamerikai kát. ifjúsági csoportok lemondották, azzal az indoklással, hogy a Havannában (Kuba) tervezett gyűlés kommunista befolyás alatt áll, s a szovjetbarát Castro kormány ideológiai fedezékéül szolgál.