Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1972 (79. évfolyam, 1-50. szám)
1972-05-21 / 21. szám
Amerika egyetlen katolikus magyar hetilapja Catholic Hungarians’ Sunday The only Catholic Hungarian Weekly Newspaper in the United States Egyes szám ára: 20 cent KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: Price of one copy: 20 cent 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509 — Telefon: (216) 799-2600 Nixon elnök: Aknazárral a háború kiterjedése és fokozása ellen ---------a békéért-------- Nixon elnök május 8-án váratlanul a televízió elé lépett és szózatot intézett nemcsak az amerikai néphez, hanem a vietnami háborúban érdekelt öszszes felekhez, a Szovjetunióhoz is. Az elnök bejelentette, hogy csökkentse a vietnami háború újabban kirobbant hevességét, azt a támadást, amelyet az északvietnami haderő intézett Dél-Vietnam ellen, hogy végső eredményben a vietnami háborút befejezze, hogy az ott lévő 60,000 amerikai életét a veszélytől megmentse — elrendelte azoknak az északvietnami kikötőknek aknazárral való elzárását, amelyeken keresztül Észak-Vietnamba a kommunista hatalmak öntik a támadáshoz szükséges hadianyagot. Mivel a beszéd összefoglalása a mai amerikai külpolitikának, mivel a beszéd döntő kihatással lesz az amerikai belpolitikára is és mivel a beszéd a világesemények központjába kerül, szóról-szóra közöljük az elnök beszédét magyar fordításban.) Húsvéti támadás szovjet fegyverekkel — Jó estét! öt héttel ezelőtt, húsvét vigíliáján Észak-Vietnam kommunista hadseregei nagy tömegekkel támadást indítottak Dél-Vietnam ellen, olyan inváziót kezdettek, amelyet azok a tankok, az a tüzérség és az a többi haladott fegyver tett lehetővé, amellyel Hanoit a Szovjetunió és más kommunista államok látták el. A délvietnamiak vitézül harcoltak, hogy visszaverjék ezt a brutális merényletet. A veszteségek mindkét oldalon igen súlyosak. A legtragikusabb, hogy több mint 20.000 polgári áldozata van ennek a merényletnek, közöttük nők és gyermekek azokban a városokban, amelyeket az északvietnamiak az emberi életet semmibe véve indokolatlanul ágyúztak. , Amerika új béketárgyalásokat kezdeményez Amint a nemzetnek adott jelentésemben 12 nap előtt meghatároztam a USA szerepét, a támadással szemben a mi szerepünket korlátoztuk légi és tengeri bombázásra, a bombázást északvietnami és délvietnami katonai célpontokra irányoztuk. De azt is jelentettem, hogy Észak-Vietnam nagytömegű katonai támadására azzal válaszoltunk, hogy széleskörű, új béke-erőfeszítéseket tettünk, hogy a háborút tárgyalások révén be lehessen fejezni. Április 20-án dr. Kissingert Moszkvába küldöttem, ahol négy napon át megbeszéléseket folytatott Brezsnyev főtitkárral és más szovjet vezetőkkel. Utasítottam dr. Kissingert, hogy hangsúlyozottan emelje ki kívánságunkat: gyors megoldást keresünk a háború kérdésében és hajlandók vagyunk megvizsgálni minden lehető megoldást. Ezidőben a szovjet vezetők úgy mutatták, hogy ők is érdekeltek a háború befejezésében egy olyan megoldás alapján, amely mindkét oldalt tekintve igazságos. Sürgették, hogy vegyük fel a tárgyalásokat ismét Párizsban és úgy mutatták, hogy használni fogják evégből konstruktív befolyásukat is. Felhatalmaztam dr. Kissingert, hogy bizalmasan, nem nyilvánosan találkozzék a fő északvietnami megbízottal, Le Duc Tho-val, ami május 2- án, kedden meg is történt Párizsban. Porter nagykövet, mint tudják, április 27-én, majd május 4-én ismét megkezdette a tárgyalásokat Párizsban a nyilvános konferencián. Ezeken az üléseken úgy a nyilvános, mint a nemnyilvános üléseken, az ellenség szájából nem hallottunk mást mint szónoki bombasztokat és annak a lemeznek az újbóli és újbóli lejátszását, hogy követelik, adjuk meg magunkat. Például a május 2-i titkos ülés előtt felhatalmaztam dr. Kissingert, hogy a békéhez vezető minden lehető utat-módot beszéljen meg velük. Az északvietnamiak egyszerűen elutasították, hogy bárminő megoldásról szó is essék. Egyszerűen megtagadták azt is, hogy ők maguk bármiféle új megoldást ajánljanak fel. Ehelyett egyszerűen felolvasták szóról-szóra előző, a nyilvánosság előtt hangoztatott követeléseiket. Mit ajánlott fel Amerika? Beltaios,óit jö legy több, mint hátmas éves folyó nyilvános és bizalmas tárgyalásokon mire jutottunk Hanoival. A USA teljes egyetértésben délvietnami szövetségeseivel és azok teljes hozzájárulásával felajánlotta a maximumot, amit a USA elnöke még fel tud ajánlani. Felajánlottuk a harcok csökkentését. Felajánlottuk a fegyverszünetet, az amerikai csapatok kivonásának határidejével. Felajánlottunk új választásokat, amelyeket nemzetközi ellenőrzés mellett folytatnának le és pedig a kommunisták részvételével nemcsak a választásban, de az ellenőrzésen is. Thieu elnök felajánlotta, hogy egy hónappal a választások időpontja előtt lemond. Felajánlottuk a hadifogolycserét és pedig olyan alapon, hogy minden amerikai hadifogolyért, akit szabadon bocsátanak, mi 10 északvietnami hadifoglyot adunk. Mivel válaszolt Észak-Vietnam? És Észak-Vietnam, minden ajánlatunkat kihívó szemtelenséggel és sértegetéssel fogadta. Kereken és gőgösen visszautasították azt, hogy tárgyalások révén befejezzük a háborút és megteremtsük a békét. Minden békeajánlatunkra az volt a válaszuk, hogy fokozták a háborút. Csak az alatt a két hét alatt, mióta felajánlottam Hanoinak, hogy vegyük fel ismét a tárgyalásokat, Hanoi három új katonai offenzívát nyitott meg Dél-Vietnamban. Ez alatt a két hét alatt az a veszély, hogy a kommunista kormány Dél-Vietnam 17 milliónyi népességét uralma alá hajthatja megnövekedett és a kommunista offenzíva most már elért eddig a pontig, hogy súlyosan veszélyezteti annak a 60.000 amerikai katonának az életét, akik még Vietnamban vannak. Mi lehetőség maradt? Így hát ebben a háborúban már csak két lehetőségünk maradt. Első lehetőség: a nagytömegű támadást mozdulatlanul nézzük, elnézzük, hogy veszélyeztetünk 60.000 amerikai életet és átadjuk a délvietnamiakat a terror hosszú éjszakájának. Ez nem történhet meg. Meg kell tegyük azt, amit meg kell tenni az amerikai életek és az amerikai becsület védelmében. A második lehetőség: a tárgyalóasztalnál az ellenség teljes merevségét elfogadva csatlakozunk az ellenséghez és kommunista kormányzatot létesítünk Dél-Vietnamban. Ez sem történhet meg. Nem juthatunk el a nagylelkűségtől az árulásig. Világosan és határozottan választanunk kell a teendők három vonala között. Azonnali visszavonása minden amerikai erőnek, folytatása a tárgyalásokkal való kísérletezésnek, vagy döntő katonai lépés a háború befejezésére. Mi lenne a vietnami, amerikai vereség következménye? Tudom, hogy sok amerikai választaná a teendők első vonalát, a csapatok azonnali visszavonását. Azt hiszik, ezen a módon a USA befejezhetné a háborút, a kivonulás megszüntethetné csapataink veszélyét. Politikai szempontból ez igen könnyű megoldás lenne a magam szempontjából. Hiszen mindenek előtt nem én küldöttem oda át, Vietnamba a több mint félmillió amerikait. Ellenkezőleg, én hoztam haza, mióta hivatalba léptem, 500.000 embert Vietnamból. De felmondani kötelezettségünket Vietnamban ez azt jelentené, hogy 17 millió délvietnámit adnánk át a kommunista zsarnokságnak és terrornak. Ez azt jelentené, hogy amerikai hadifoglyok százait hagynánk kommunista kézben anélkül, hogy szabadonbocsátásukért bármi árat tudnánk azután majd kínálni. Amerikai vereség Vietnamban az ilyesfajta támadások biztatására szolgálna szerte az egész világon. Az olyan támadásokra biztatna, amelyben kisebb állam, felfegyverezve nagyobb szövetségese fegyvereivel kísértésbe jöhetne, hogy tetszése szerint támadja meg a szomszédos országot akár Közép-Keleten, akár Európában vagy más körzetekben. A világbéke nagy veszélybe kerülne a vietnami amerikai vereség következtében»— ■ A teendők második vonala lenne: folytatni a tárgyalásokat, hogy ily módon jussunk egyezményhez. Nos, ez volt az az út, amelyet választottunk kezdettől fogva és ezt követjük továbbra is. Tárgyalni szeretnénk, de máris megtettünk minden észszerű ajánlatot máris megpróbáltunk minden lehető utat-módot, hogy ezt a háborút a tárgyalóasztalnál fejezzük be. A probléma az, amint jól tudják, hogy a tárgyaláshoz két fél kell. És eleddig az elmúlt négy éven át az északvietnamiak kihívóan visszautasítottak mindent a tárgyalásokon, kivéve azt, amit ők írtak elő. Ami végeredményben azt jelentette, hogy a USA létesítsen kommunista uralmat a 17 millió délvietnami lakosság felett , akik nem kérnek a kommunista kormányzatból. Nincs választásra lehetőség Világos tehát, hogy ami a teendők három vonala közötti választási lehetőségnek látszott, nem ad egyáltalán választási lehetőséget. Az öldöklést ebben a háborúban meg kell szüntetni. Azzal, hogy kivonulunk, csak még rosszabbá tennénk a vérfürdőt. Ha csupán a tárgyalásokra hagyatkozunk a szélsőséges ellenségnek időt adnánk arra, hogy támadásával előre haladjon a terepen. Csak egy módozata maradt annak, hogy az öldöklést megszüntessük. És ez az, hogy ne engedjük bejutni az északvietnami törvényszegők kezébe a háború fegyvereit. A vietnami háború alatt az USA önmagát olyan módon korlátozta, amely a háborúk évkönyveiben példa nélküli. Ez nekünk, mint nagy nemzetnek, felelősségünk volt. Felelősségünk volt, mint olyan nemzetnek, amely — és erre mi amerikaiak büszkék lehetünk, Amerika mindig is így volt — nem a hódítást, hanem a békét kereste. De amikor az ellenség minden fékét veszti, amikor teljes haderejét harcolva szomszédjának területére veti, amikor visszautasítja a tárgyalásokat — akkor új helyzetbe kerültünk. Ilyen körülmények között, 60.000 amerikai veszélyeztetésével, bármelyik elnök, aki elmulasztja a határozott cselekvést, visszaélne hazája bizalmával és egyben a világ békéjének az ügyével is. Meg kell tagadni Hanoitól a fegyvereket Ennélfogva úgy határoztam, hogy meg kell tagadni Hanoitól azokat a fegyvereket és utánpótlást, amelyre szüksége van ahhoz, hogy folytassa a támadást. Vietnam Köztársaság teljes támogatásával és együttműködésével a következő intézkedéseket rendeltem el, amelyeket most, míg szólok hozzátok már folyamatba is tesznek. Az északvietnami kikötők minden bejáratát elaknásítják, hogy ezzel elejét vegyék a kikötő megközelítésének és ezekből a kikötőkből kiinduló északvietnami tengeri tevékenységnek. USA erők utasítást kaptak, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést, hogy a belső és felséghatáron belüli, északvietnami vizeiken tilalom alá vessenek minden utánpótlást. Vasútat és más szállítási lehetőséget a lehető legteljesebben ki fogják kapcsolni. Az Észak-Vietnamban lévő katonai célpontok légi és tengeri bombázása tovább folytatódik. Ezek az akciók nem irányulnak senki más nemzet ellen. Azokat az országokat, amelyeknek a hajói ma északvietnami kikötőkben tartózkodnak, máris értesítették, hogy hajóik három napi haladékot kapnak, hogy biztonságban elhagyhassák a kikötőket. Ez után az idő után az aknák robbanókésszé válnak és bárminő hajó, amely megkísérli, hogy az északvietnami kikötőkbe befusson vagy azokat elhagyja, ezt a saját kockázatára teszi. Amerika két feltétele Ezeket az intézkedéseket, amelyeket elrendeltem, vissza fogjuk vonni, ha a következő feltételeinket teljesítik: (Folytatása a hetedik oldalon) Minden tárgyaláshoz két fél kell AUS 173 LOUIS SZATMARY 2218 N LINCOLN AVS CHICAGO ILL 60614 VI. Pál pápa levele Mindszenty Józsefhez Bécsben, a Pázmáneumban Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket, Magyarország hercegprímását felkereste az Ausztriában akkreditált pápai, apostoli nuncius, főtisztelendő Opilio Rossi, aki a bíboros 80-ik születésnapja alkalmából átnyújtotta neki a Szentatya személyes levelét. A levélben VI. Pál pápa a következőket írja: „A mi tisztelendő testvérünknek, Mindszenty József bíborosnak, Esztergom érsekének. Habár emlékezetünk sohasem feledkezhet meg rólad, most azonban még különösebb melegséggel száll hozzád tiszteletünk és szeretetünk, hiszen levelünknek különleges az alkalma is: nyolcvanadik születésnapodat ünnepied nemsokára. Ezt az évfordulót mindig úgy tekintették a régiek és a hagyományok, mint sikeres és szerencsés évfordulót és éppen ezért Főtisztelendő Testvérem, azt óhajtottuk: ne múljék el ez a nevezetes nap anélkül, hogy ne küldjük szerencsekívánataink kifejezését és legjobb kívánságainkat, arra törekedve, hogy ezáltal is növeljük belső boldogságodat. Az irántad érzett barátság és jóakarat, amely mindig eltöltött bennünket, késztet arra, hogy tanújelét adjuk érzésünknek és ez alkalommal is biztosítsunk afelől, hogy milyen őszinte megbecsüléssel vagyunk irányodban. Amint most visszatekintünk mindazokra a tettekre, amelyeket évek hosszú során át teljesítettél, nagy lélekkel, fáradhatatlan buzgalommal és a pásztor szeretetével az Egyház szolgálatában és a nyájért, amely rád bízatott és amint mérlegeljük mindazokat a nehézségeket, amelyeket elviseltél életed hosszú pályáján, meggyőződéssel hisszük, minden jogod megvan a szentírás arany szavainak az alkalmazására: «Jó volt, hogy Istenbe kapaszkodtam és reményemet őbelé, Uramba és Istenembe helyeztem» (Ps. 72, 28). Mert valóban: «Szükségünk van erre a reményre, hogy megtehessük útunkat, ez az, ami vigasztal és bátorít az úton, végig.» (Szent Ágoston, Értekezés, 158, 8; PL 38, 866). A hatalmas Isten kegyelme adja meg, hogy tenmagad vihesd végbe szóban és cselekedetben azt, ami tetszésére van Neki, Szűz Mária segítségével és irányításával, aki Magyarország királynője, hatalmas édesanyja az Istennek, akinek védelmébe ajánlunk Téged és szeretteidet mindörökre. Ezek lennének hát azok az érzések és gondolatok, amelyekkel mi olyan őszintén szólni akarunk hozzád most, amikor elérkeztél életednek ehhez a mérföldkövéhez. Főtisztelendő Testvérünk, szívből jövő jókívánságainkat küldjük apostoli áldásunkat, mint Isten segítségének, erejének és bátorításának zálogát. A Vatikánból, 1972. március 22-én, főpapságunknak kilencedik évében VI. PÁL’" Katonai versenyfutás Magyarországért Aki otthon élt a második világháború utolsó éveiben, jól emlékszik arra, milyen szívósan tartotta magát az a hír, amelynek valódiságában annyi magyar reménykedett, hogy Magyarország földjére elsőnek nem orosz, hanem nyugati, angol-amerikai csapatok érkeznek. Volt, aki úgy tudta, hogy ejtőernyős alakulatok szállnak le a nagyobb magyar városokban, de volt, aki úgy tudta, délről a Balkán felől érkeznek majd szárazföldi angol erők, hogy Magyarországot megszállják. A szovjet megszállás felesleges vérengzéseit, kegyetlenkedéseit, az osztályharcos bossziúállást mindenki előre látta. Mégsem így történt és a magyar népnek át kellett menni azon a poklon, amit a szovjet „dicső és dúló” haderő jelentett, Focsanival, a tömött marhavagonokkal, Szibériába hurcolt magyarokkal és a végeérhetetlen helyi kegyetlenkedésekkel, rablásokkal és erőszakokkal. A Moszkvában megjelenő Znamja című szovjet folyóirat februári és márciusi számában folytatólagosan közölt emlékirat jelent meg, amely elmondja, hogy Magyarország megszállásáért versenyfutás folyt a nyugati haderő és a szovjet haderő között. Moszkva azonban mindenáron meg akarta kaparintani Magyarországot, ahogy akkor érveltek, mert így jutnak Németország hasa alá, ahogy ma értik, mert így tarthatnak fegyvert Magyarországon a Nyugat lágy része alá — még 1972-ben is. Az emlékiratot Sz. Styemenko szovjet hadseregtábornok írta, aki a háború alatt a szovjet hadsereg vezérkarán dolgozott, mint a hadműveleti osztály egyik vezetője. A Magyarország megszállásáért folytatott versenyfutást a két haderő között ez az emlékirat is elmondja, ha az abban foglaltak hitelességét nem is lehet minden kritika nélkül elfogadni. Az emlékirat közölt része azzal a tanácskozással foglalkozik, amely egyik részről Churchill és Eden, másik részről Sztálin és Molotov között foly le. Antonov vezérkari főnöknek kellett az angolok előtt beszámolni a fronthelyzetről. Mielőtt a megbeszélések megkezdődtek volna, Sztálin, mint főparancsnok látni akarta Antonov beszámolóját. Styemenko vitte el Sztálinhoz az írásba foglalt beszámolót. íme, Styemenko előadása arról, hogy mi történt: Döntés Sztálin dácsájában „Elindultam a «közeli dácsára». Nem volt hosszú az út, és az autó rövid idő múlva már a jól ismert kanyargós úton haladt. Sztálint egyedül találtam. Miután köszöntött, elvette a beszámolót, és bement a dolgozószobájába. Megtömte a pipáját, rágyújtott, és komótosan leült az asztalához. Egymás után nézte át az oldalakat. A beszámolót huszonöt-harminc percre tervezték, számításba véve azt is, hogy Antonov nem csupán felolvassa, hanem egyes dolgokat a térképen is megmutat. Nem messze ültem, teljes készültségben. Sztálin köhécselve, hallgatagon bele-belejavított a beszámolóba, kérdést azonban nem tett fel. # Magyarországot megpirosceruzázta A végefelé a főparancsnok piros ceruzájával megjelölt egy részt, és megjegyezte: — Ezen a helyen, Styemenko elvtárs, kissé erőteljeseb-ben írtunk terveinkről. Mondjuk el, hogy minél előbb igyekszünk elérni a hitleri Németország határaihoz, és ennek érdekében előbb bevesszük Magyarországot. Ezért ma Magyar(Folytatása a harmadik oldalam).