Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1972 (79. évfolyam, 1-50. szám)

1972-05-14 / 20. szám

8, oldat Impersonal: ★ MOSZKVÁT nyugtalanítja az a polgároso­dási folyamat, amelynek jelei mind élesebben mutat­koznak még a Magyarországon uralkodó pártban is. A pártonkívüliek, a dolgozók, a kisemberek, igye­keznek a maguk kispolgári jogait és életlehetőségeit kitaposni, elfordulnak a párt által parancsolt mu­­száj­ munkától, társadalmi munkától, ingyen felaján­lásoktól és munkájukkal az elérhető legtöbb egyéni jövedelmet igyekeznek megszerezni. Szabadság ugyan nincs az új gazdasági mechanizmusban sem, de van a bujócskának lehetősége, van fusizás, ma­szekolás, a sok bujtatott szövetkezeti jövedelem, a­­mely mind többet fizet, mint az állami, tehát a párt­­,vállalatok. És mivel a lakosság ellátottsága, a szol­gáltató ipar elhanyagolt, egy kis külön­ munkáért pénzt lehet kérni és kapni mindenütt és mindenkor. ★ MINDEZT persze nem nézhetik tétlenül a funkcionáriusok sem. És a pártban ugyanazok a je­lenségek bukkannak fel, mint a párton kívül. Csak nagyobb méretekben. Ha a pártonkívüli dolgozó kis­ember a kispolgári életforma után vágyódik, a párt­tagok, funkcionáriusok és bürokraták, akik előjogos és különleges osztály­helyzetüket párttagságuknak köszönhetik, a maguk rangosabb helyzetének meg­felelően a nagypolgári életmódot építik ki és az azt biztosító és lehetővé tevő üzletelés, különjövedelem, haszon elérésére törekszenek. Moszkva a folyamat mindkét ágában szigorítást követel és aki ismeri a Kádár diktatúra természetét, az bizonyosra is veszi, hogy a szigorítás be is fog következni. Először a na9yP°l9ári életet építgető párttagok ellen, majd az így megszomorított, megszorított és megdühödött párttagok le fognak sújtani a kispolgári élet és sza­badság és jogok után áhítozó túlórázó, fusizó, ma­­szekoló, pártonkívüli kisemberre, nem törődve azzal, hogy az ellátottság szintjén ez mit fog jelenteni. És Moszkva ismét nyugodtan lehet, Kádár megtette ismét csatlósi kötelességét. ★ MINDERRŐL érdekes tanúságot ad a jugo­szláv kommunista párt hivatalos hírszolgálatának, a TANJUG-nak a budapesti tudósítója, M. Stevan­­cev. A Belgrádból Budapestre kiküldött jugoszláv, kommunista tudósító ezeket jelentette Belgrádba:­­• „A társadalmi magatartásról és az erkölcsről folytatott magyarországi viták résztvevői igyekez­nek rámutatni, hogy egyes vezető tisztségben levő emberek miért vesztik el a helyes irányvonalat és­­mért tévednek a spekuláció és fosztogatás zavaros vizeire." ★ ★ M. STEVANCEV budapesti jelentésében mindjárt példával is szolgál. Elmondja egy párttag­nak az ügyét. Névvel nem szolgál, de bizonyosan olyan ügyről van szó, amely Budapesten nagy fel­tűnést keltett, vagy amelyből a párt éppen azért csinált nagy ügyet, hogy ebben az ügyben fellépve, bizonyítsa Moszkva felé, Budapesten is látják a hi­bákat és eljárnak a nagypolgári életet élő párttagok ellen. A TANJUG a budapesti „esetet” így közli a jugoszláv olvasókkal: „Egyik budapesti külkereskedelmi vállalat igaz­gatója, a párt régi tagja, nemrégen másfél hold föl­det vásárolt a Duna partján nem messze Leányfalu­stól. A telken egy szépen berendezett villa is volt.­­Mindezért 188.000 forintot fizetett, ami azt jelenti, h­ogy viszonylag olcsón jutott a telekhez és a ház­ihoz, mivel a környéken igencsak megkérik a telkek árát. Miután ilyen jó üzletet kötött, az igazgató el­határozta, hogy még jobb üzletbe kezd. Úgy érezte­­ugyanis, hogy a birtoka túlságosan nagy, és ezért fél holdat leválasztott és eladta 181.000 forintért. (Mindezek után valóban elégedett lehetett üzlet­emberi képességeivel, hiszen sikerült visszakapnia a befektetett pénzt szinte az utolsó forintig, s ugyan­akkor megmaradt neki egy hold föld, meg a villa. Az igazgató legálisan és törvényszerűen bonyo­lította le az ügyleteit, és az illetékes községi meg­bí­­zósái hatóságok simán elintézték az adás-vétel kö­rüli hivatalos ügyeket." ★ ÉRTHETŐ ÉS LÁTHATÓ: ez a párttag tu­lajdonképpen semmi olyat nem követett el, amit a párt büntetőtörvényei kifogásolhattak volna. Csu­pán spekulált. Ezért gyanús, hogy ügyét kirakati ügynek választotta ki a diktatúra. A cél csak az lehetett, hogy mutassák, a szigorítás máris folya­matban van. Tehát erre a pártfőfunkcionáriusra lecsap­tak. A TANJUG jelentése szerint a következőkép­pen: „Ekkor azonban színre lépett a párt központi ellenőrző bizottsága, és úgy találta, hogy az ügy erkölcsi szempontból joggal kifogásolható. Gondo­san áttanulmányozták az okmányokat, és javasolták ,az illetékes párt­alapszervezetnek, hogy az igazgató elvtársat távolítsák el a pártból. . A külkereskedelmi vállalat igazgatójának a pártból való kizárását a közvélemény egyetértése­­követte." ★ AZONBAN, amint a TANJUG budapesti történetéből következik, ez egyáltalán nem tetszett a pártban levő többi nagypolgároknak. Miért ma­­szekolhatnak a pártonkívüliek és miért nem tehetik ezt meg a párttagok? És M. Stevancev, a belgrádi tudósító arra is elmond azonnal egy magyarországi példát, hogyan maszekol a pártonkívüli, ügyes sze­retőmunkás Magyarországon: „Közismert egy magángépkocsiszerelő esete, a­­kinek a letartóztatás idején kereken négymillió fo­rintja volt a takarékkönyvén, három gépkocsija a garázsban, és akivel több száz ember állt gyanús ,üzleti kapcsolatban.” ★ A KÉRDÉS EZ VOLT: miért bánnak ilyen szigorúan a párttagokkal, aki nem vétett a törvény ellen? „Az ügy . . . arra ösztönzött egyes kommunistá­kat, hogy elvi vitát kezdjenek arról, miért járnak el szigorúbban a párttagok, mint a párton kívüliek ellen. Igazolt-e ez a megkülönböztetés, és meddig lehet elmenni a különböző mércék alkalmazása te­rén" — jelenti Belgidából a TANJUG. ★ A KITÖRT VITA nem kis nyugtalanságot kavart fel a pártban és a TANJUG tudósítása sze­rint a nyugtalan párttagok lehűtésére megszólal­tatták Bruttót, aki a központi ellenőrző bizottság elnöke. A TANJUG szerint a párttagok „nyugtalan­ságát”, hogy Brutyó válaszolhasson rá, a Brutyó­­hoz intézett kérdésben így foglalták össze: ,,— Egyesek nem tartják indokoltnak — mond­ta a kérdés —, hogy a párttagokkal szemben szigo­rúbban kell eljárni, mint a pártonkívüliekkel szem­ben. Nyíltan rámutatnak arra, hogy a kétféle meg­ítélés kedvezőtlen a kommunisták számára, külö­nösen azokban az esetekben, amikor mint egyen­rangú polgárok, telektulajdonosok és vikendház­­tulajdonosok szeretnének lenni.” ★ BRUTYÓ VÁLASZÁBAN azt fejtette ki, hogy a párt attól fél, hogy a párttagok kapitalistává válnak és ezért kell eljárni azok ellen, akik speku­lálnak. íme, Brutyó válasza szóról-szóra: ,,— Mi nem tiltjuk a párttagoknak — válaszol­ta Brutyó János —, hogy szabadon éljenek polgári jogaikkal, beleértve azt is, hogy telkeket és vikend­­házakat vásároljanak . . . De határozottan elítélünk mindenkit, aki e javak vásárlásakor nem az igazolt szükségleteket, hanem a spekulációt tartja szem előtt.” A MOSZKVA most már ki is fejezett rosszal­lása után, a párt bűnbakot is keres és sietve az el­lenőrzés hiányosságaival magyarázza a párton be­lül tapasztalható nagypolgári visszaéléseket, kapi­talista hajlandóságokat. De ma a párt hangoztatja, hogy ezekkel a hibákkal a gyökerükben fog leszá­molni, írja a TANJUG. Bruttó viszont azzal véde­kezik, hogy nem kap feljelentéseket, és arra szó­lítja fel az embereket, legyenek elég bátrak és je­lentsék fel társaikat: ,,— Nem kommunistához méltó a szólásmon­dás: «Ne szólj szám, nem fáj fejem». A párttagok­nak bátraknak kellett lenniük akkor is, amikor az ilyen magatartás komoly következményekkel járt. Ma a helyzet egészen más...” Majd Brutyó, a TANJUG szerint, elszólta ma­gát és nyilatkozatában utalt arra, hogy ez a helyzet már annyira elharapózott, hogy személyes bátorság­ra van ma szükség ahhoz, hogy valaki a kommunis­ta párt ellenőrző bizottságához egy-egy nagypolgár elvtársat feljelentsen. — ... noha — folytatta Brutyó János —, nem állítom, hogy a személyes bátorságra többé nincs szükség. Vannak még valóban olyan üzemvezetők és pártfunkcionáriusok, akik «nem szeretik», ha a beosztottak bírálják őket, akik nagyon rafináltan és fondorlatos módszerekkel bosszulják meg magu­kat a bírálókon ...” ★ IDE JUTOTT A KOMMUNIZMUS Ma­gyarországon 1972-ben. A pártonkívüli kisember kispolgár akar lenni és ezt biztosító kispolgári jo­gait, munkalehetőségeit követeli. A hatalom kezelői, a párttagok pedig nagypolgári életet akarnak élni és úgy gondolják ez jár is nekik, hiszen a hatalom birtokosai és ha Brezsnyevnek, Kosziginnek és a magyarországi diktátoroknak jár a nagypolgári jó­lét szintje, miért ne járna minden párttagnak? Egyébként miért lenne párttag? Áldozott, dolgozott a pártnak eddig eleget. És ha a pártonkívüli masze­koknak szabad gyarapodni, akkor miért ne lenne szabad a párttagoknak? Miért akarnak Kádárék a párttagok ellen szigorúbban eljárni, mint a párton­­kívüliek ellen? Viszont ha a párt betiltja a magán­­kezdeményezésű és szorgalmú maszek-munkát, meg a fusizásokat, a túlórázásokat, a szövetkezeti bujta­tott munkákat és jövedelmeket — nem tudják el­látni a lakosságot a mindennapi élethez szükséges szolgáltatásokkal. A kommunista társadalom — íme — nagy bukfenccé vált, polgárosodik... A lakos­ság, egyáltalán nem akar proletárnak maradni a lenini—marxizmus avatag és időszerűtlen ócskasá­gai miatt. Ha a pártonkívüli lehet kispolgár, a párt­tagság megköveteli, hogy őmaga pedig nagypolgár­né lehessen. Ki hallgat Kádárra? Végre is élni akar­nak az emberek és nemcsak elégni a munkában. Ezt jelenti a TANJUG riportja. Moszkva a bu­dapesti Pravda-riport után ezért követeli a szigo­rítást. Ezért beszél Biszku Béla — amint lapunk más helyén erről tudósítunk — nyomatékosan ismét a proletárdiktatúráról és mindarról a szörnyűségről, ami azzal kapcsolatos. Ki akar Magyarországon proletár lenni? Moszkvában elveszítheti Nixon elnök azt is, amit Pekingben elért Amikor Nixon elnök visszatért pekingi látogatásáról, a VASÁRNAP-ban kifejtettük, a két egymással ellenséges kom­munista nagyhatalom, Kína és a Szovjet között, nem lehet vi­torlázni. Sokkal élesebb az ellentét Peking és Moszkva között, semmint lehessen közöttük manőverezni. Éppen ezért úgy láttuk már akkor, Amerika tekintélye és biztonsága azt parancsolja, hogy nem szabad a két kommunista nagyhatalom közé kerülni és Peking után nem szabad a gyanakvó és bosszús Moszkvának látogatást ígérni. Még kevésbé szabad valóban meg is láto­gatni Peking után Moszkvát. Már akkor utaltunk arra, hogy a közembernek úgy látszik, az elnök a moszkvai látogatásra azért vállalkozik, hogy a külügyminisztérium szakértőinek is eleget tegyen, akik nem lelkesedtek a pekingi látogatásért, ha­nem a szovjet közeledést látták helyesebbnek. Azóta a Szovjetunió totális támogatás ígéretével rávette Észak-Vietnamot, hogy indítsa meg az eddig talán legnagyobb támadását Dél-Vietnam ellen és az ott álló, kivonulásra készülő amerikai csapatok ellen. A számítás, világos, az volt, hogy Amerika elnöke a demokrata többségű kongresszus ellenére, a felizgatott utcai tüntetők lármájára, a Nixonnal szemben ellen­séges amerikai sajtó pergőtüzében és a demokrata elnökjelöltek dörgésére — mindezek közben a moszkvai vizit előtt — nem meri az amerikai légierőt a szovjetindítású északvietnami táma­dás megállítására bevetni. Ha pedig meri, akkor a Szovjet azzal fenyegeti majd az elnököt, hogy Moszkvában nem fogad­ják. És ha még ezután Moszkvába kíván jönni, akkor megfelelő módon megleckéztetik — mint háborús bűnöst. Ha pedig az elnök nem meri bevetni a légierőt és a mindent-bele észak­vietnami támadás győzelmet hoz Észak-Vietnamnak, akkor így szegvert és megtett amerikai elnök érkezik Moszkvába, akinek diktálhatnak. És elsősorban azt­ diktálhatják, hogy okulva a vietnami vereségen, azonnal vonuljon ki Európából és hagyja az európai biztonságot a Szovjetunióra ... És mindezek után — mi marad az elnökválasztásra? Tévedés ne legyen! Ma már nemcsak a VASÁRNAP írja ezeket. Az egyik washingtoni tudósító azt írja, hogy Peking megkísérelte lecsendesíteni az északvietnamiakat. „Csou En-laj kínai miniszterelnök megkísérelte meggyőzni az északvietna­miakat, hogy nem szabad katonai leszámolást megkockáztatni, azonban tanácsát semmibe vették.” Nixon elnök közben ki­jelentette: „Nem hajlandó megengedni, hogy Amerikát ide-oda lökdössék — sem Vietnamban, sem a Közép-Keleten, sem másutt...” Egy másik washingtoni kommentátor pedig felhívja a fi­gyelmet, hogy amikor Moszkva és csatlósai totálisan és nyíltan támogatják fegyverekkel Vietnamot, az oroszok azt kívánják Nixon elnöktől, hogy moszkvai látogatása alkalmából írjon alá velük egy egyezményt, amely ellenőrzi a fegyverkezést. Ez a fegyverkezési egyezmény korlátozná Amerikának még a védelmi erejét is azonban nem érintené még a szovjet támadó fegyvereit sem ... Moszkva abban bízik, hogy az elnök, ha elmegy Moszk­vába, ezt a nyilvánvaló csapdát nem utasíthatja vissza, mert ez veszélyeztetheti megválasztását Amerikában ... Ezzel a fegyverkezést ellenőrző egyezménnyel együtt menne a nyugatnémet-szovjet és nyuga­tnémet-lengyel egyez­mény és ki tudhatja, azokkal tán együtt megy Európa is. Nixon elnök a Szovjet által felbiztatott vietnami támadás és térnyerés sikere után igen kedvezőtlen tárgyalási helyzetben lenne Moszkvában. Mondhatnánk azt is, hogy gyenge tárgya­lási helyzetben lenne. És a választásokat akkor is el lehet bukni, ha ilyen helyzetben rossz megállapodást köt a Szovjet­tel. Amellyel Amerika nevetségessé válik igen könnyen az egész világ előtt és itthon is. Ezért mondottuk a Vasárnapban kezdettől fogva: Moszk­vában az elnök elvesztheti azt is,­­amit Pekingben ■ elért.... KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Színes röntgenfelvételek Olyan röntgenfelvevő gé­pekről számolnak be a tudó­sítások, amelyekkel színes röntgenfelvételek készíthetők. A színes röntgenen a csont­szövetek zöldessárga, a vér­edények piros, az izomszöve­tek, izomrostok pedig narancs­­rózsaszínű árnyalatokban tűn­nek fel. A lehetséges színkombiná­ciók révén mintegy tízezer féle különböző színhatású és inten­zitású árnyalatot lehet felis­merni. Itt jegyezzük meg, hogy a fekete-fehér röntgenfelvéte­len a szürke árnyalatoknak még a szakember is legfönnebb száz fokozatát képes megkü­lönböztetni. Az új eljárás természetesen minden röntgenvizsgálatnál rendkívül előnyös. De különö­sen nagy segítségére lesz az orvosnak és a betegnek a csont, az izületi, a női betegségek diagnózisának megállapításá­nál. Hasonlóképpen forradalmi jelentőségű a korai rákos daga­natok felismerésénél ig.. Dr. Csikós Zoltán: Készülődés a moszkvai vizitre Március 30-án az északvietnami kommunisták az 1968-as TET-offenziva óta a legnagyobb szabású offenzivát indították meg Dél-Vietnam ellen, lehetséges, hogy összes erőik beveze­­tésével, olyan intenzitással és irányban, hogy katonai szak­értők lehetségesnek­ tartották: a főparancsnok, Giap tábornok célja Saigon. Mértékadó becslések szerint Hanoinak Moszkva szállítja a technikailag legértékesebb hadianyag 80 százalékát, ami azt jelenti, hogy Hanoi háborús erőfeszítéseiben Moszkva függ­vénye, tehát abban a vonatkozásban is, hogy mikor kezdhet nagyobb szabású akcióba. Minthogy a nagy offenzíva Nixon moszkvai látogatásának akkor már bejelentett dátuma előtt csupán két héttel indult — valószínű, hogy Moszkva fokozott segítsége és ezzel a kommunista offenzíva „időzítve” volt,­­ hogy a moszkvai tárgyalások idején Vietnamban egy olyan katonai helyzet legyen, amit Brezsnyev mint ütőkártyát ki tud használni, mert láthatóan nem úgy lesz, mint Pekingben, ahol két, nagyrészt jószándékú partner ült egymással szemben ( vagy egymás mellett). Moszkvában két ellenfél fog az asztalnál ülni és kártyáikat egymás ellen fogják alkalomszerűen kijátszani. Viszont a másik oldalon a bombázások leállítása után négy évvel az amerikai légi megtorlás olyan erővel indult újra, ami meglepetésként hatott — még néhány hónapja ki gondolt arra, hogy Hanoit és Haiphongot bombázni fogják? És ezért indokolt az a vélemény, hogy ez a nagyszabású amerikai akció, amely itt is nagy port vert fel — pro és kontra — nem egy momen­­tám­ katonai akció a kommunista támadás lefékezésére, hanem annak a reakciója. A kremlini tárgyalásokon Nixon ezzel akarja bizonyítani, hogy nincs értelme a nagy szovjet hadianyag szál­lításokkal a vietnami helyzetben a katonai döntés erőszakolá­sának. Hogy aztán a Szovjet hogy fog erre reagálni, ezt nem lehet tudni. Mert bár a vietnami ügynek a Szovjet szempont­jából már nincs olyan jelentősége, mint évekkel ezelőtt, (nem sikerült Amerikát Kínával összeugrasztani) — az ottani érde­keltség még sem adhatja fel teljesen — a kínai befolyás-konkur­­rencia miatt. Hogy Amerika szempontjából milyen lesz pár hét múlva a helyzet, ezt sem lehet tudni. A dél-vietnami haderő nem szere­pelt sem jobban, sem rosszabbul, mint azt várni lehetett, A több fontos támaszpontot fel kellett adni és a veszteségek nagyok voltak, de a kommunistáknak nem sikerült áttörni és lehet, hogy az erőik fogyóban vannak. Több jel mutat arra, hogy a Szovjet nagy érdekét látja a találkozó létrejöttében. Ennek egyik jele az, hogy bár a bom­bázások miatt Moszkva és Washington között éleshangú jegy­zékváltás folyik, az a tény, hogy Haiphong bombázásakor egy vagy két szovjet szállító hajó is megsérült — állítólag egy em­berük megsebesült —, nem vert fel olyan port Moszkvában, mint más esetekben, amikor az úgynevezett szovjet felségjogo­kat valahonnan megsértették. Nem hatott meglepetésként április 25-én a Fehér Ház köz­lése ,— amelyet egyidejűleg Moszkvában is nyilvánosságra hoztak —, hogy Dr. Henry Kissinger elnöki főtanácsadó, aki a titkos utazásokban már nagy rutint szerzett, április 20-tól 24- ig Moszkvában volt, ahol Brezsnyevvel és Gromikóval tárgyalt. Visszaérkezése után az újságíróknak csak rövid időre állott a rendelkezésére és a kölcsönösen megígért titoktartásra hivat­kozva semmi felvilágosítást nem adott, egyetlen egy megjegy­zéséből azonban arra lehet következtetni, hogy a megbeszélések fontos tárgya — esetleg a legfontosabb — természetesen a viet­nami ügy volt. Dr. Kissinger rövid információja hangneméből nem lehet arra következtetni,­ hogy valami pozitív eredményt elértek volna, azonkívül Moszkva továbbra is azt hangoztatja, hogy Észak-Vietnamnak és a Vietcongnak „minden szükséges segítséget megad”. Van egy újabban felmerült momentum, amelynek talán nagy jelentősége van. A napokban hozta a Fehér Ház nyil­vánosságra, hogy Nixon Moszkvából jövet Lengyelországban két napos látogatást tesz. Ez pedig azt is jelentheti, hogy a varsói látogatás — mint a volt bukaresti — demonstratív jel­legű. Amerika nem ismeri el a hírhedt „Brezsnyev doktrínát”, amely szerint az úgynevezett csatlós államok csak korlátolt szuverenitással rendelkeznek, hanem ezekkel Amerika mint szu­verén államokkal kíván érintkezni — és ezt a galuskát, a varsói utat — Moszkva kénytelen lenyelni. Az utóbbi hetekben a világsajtót is sűrűn foglalkoztatja a moszkvai út előtt a vietnami háború eszkalációja. Többek közt az angol SUNDAY TELEGRAPH, a TIMES, a DAILY TE­LEGRAPH, a francia NATION, a LES ECHOS, a HUMA­­N­ITÉ, analizálják az eseményeket — természetesen a saját po­litikai beállítottságuk szerint. És a sorok közt olvasni tudók megállapíthatták, hogy Nixon moszkvai útját az analitikusok nem mind tekintik biztosítottnak. A VASÁRNAP már régen feltette a kérdést, hogy várjon Nixonnak érdemes-e, sőt szabad-e Moszkvába menni? Az emig­ráns hetilap szűkreszabott lehetőségei között is többször és előbb mutatott rá bekövetkező eseményekre, mint a világ­sajtó. Erre lehet bizonyíték a nagy hírszolgálati irodának, a AP-nek április 26-án közzétett, a jelenlegi helyzetet analizáló jelentése, amelyben — bár csak egy mondatban — arra a le­hetőségre is utal, hogy az események Nixon útját veszélyez­tethetik.★ A múlt évtizedben két esetben maradt el egy amerikai elnök tervezett moszkvai útja: 1960-ban Eisenhower már útban volt, amikor a Szovjet fölött az amerikai ,,U2" felderítő gépet lelőtték, mire ő visszafordult, majd 1968-ban Johnson tekintett el a tervezett moszkvai látogatásától, amikor a Szovjet Cseh­szlovákiát megszállta. Nixon moszkvai vizitjére — ez idő szerint — mind a két fél még készül. 1972. május 14. A rapallói békeszerződés félévszázados évfordulóján (Folytatás az első oldalról.) tén, olyan új euórpai- és világhelyzet állhat elő, aminek a meg­oldásán aztán törhetik a fejüket azok, akiknek még kedvük és erejük marad ehhez. A német szociáldemokraták pedig azt hirdetik, hogy „nem lesz új Rapallo ”, mert a bonni kormány törekvései nem irányul­nak Nyugat ellen, sőt a szövetségesei helyeslésével folyik az „Ostpolitik”-juk. Ezt azonban semmivel sem tudják bizonyí­tani, mert az utóbbi időben ide-oda röpködő és futkosó embe­reik a nyugati szövetségesektől csupán a diplomáciában szoká­sos, langyos nyilatkozatokat kaptsik. ____

Next