Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1979 (86. évfolyam, 1-50. szám)

1979-04-15 / 15. szám

8. oldal Zizitárs A SZENVEDÉSRŐL, KRISZTUSSAL VAGY NÉLKÜLE Az egész világmindenség, a föld, nap, csillagok és bolygók mind rettentő megrázkódtatásokkal jöttek létre. Az egész földi természet is a tavaszi ébredésre min­den évben a téli dermedtségen át vajúdással indul meg. Ember és állat kínokban születik. S a kínok szen­vedést jelentenek. Szenvedni pedig fáj, szenvedni nem jó. A szenvedéstől szeretnénk elmenekülni. De nem lehet. A szenvedés hozzá tartozik az életünkhöz. Mert az élet elmúlással végződik, az elmúlás pedig szenvedés. Az elmúlás már abban a pillanatban kezdődik, amikor szü­letünk. Az elmúlás jelei, a betegségek, a legválogatottabb kínzóeszközök lehetnek az életünkben. Akkor is, amikor saját magunk szenvedünk, és akkor is, amikor szeret­teinket látjuk betegségben szenvedni, vergődni. Nemcsak testben szenvedhetünk. Lélekben is. Eze­ket a szenvedéseket mi magunk okozhatjuk magunknak, vagy mások adják a lelki sebeket. Ha olyantól kapjuk, akit szeretünk, akkor kétszeresen fájnak. Nem volt, nincs és nem lesz senki ember a földön, aki valamilyen formában ne találkoznék a szenvedéssel. S a szenvedés elől nincs kitérés, nincs menekülés. A nagy kérdés: Hogyan viseljük el a szenvedést? Értelmetlenül, vagy értelmet, célt adunk a szenvedés­nek? Itt jön be az emberiség életébe Krisztus. A teremtő Isten egyik személye, Isten Fia, emberi formát vett fel, de Isten maradt. És velünk együtt szenvedett. Szenve­dése egyike volt a legborzalmasabbaknak. Elárulták, ki­gúnyolták és keresztre feszítették. Isten létére megszabadulhatott volna a szenvedés­től, de nem akart. Vállalta. Miért? Szenvedésével megmutatta nekünk a szenvedés nagy titkát, misztériumát. Minden vajúdás, szenvedés után egy lépcsőfokkal előbbre jut minden. A földi ember a szen­vedés útján eljut a lelki emberhez, a Lelki Országba. Az egész földi élet s annak minden öröme, bánata, mosolya és könnye az ember végső célját, útját készíti elő. Lelkivé válni, eljutni, visszajutni a Teremtőhöz. A szenvedésre csak Krisztus adott elfogadható vá­laszt, magyarázatot. Sem királyok vagy zsarnokok, sem gazdagok, sem élvezethajhászok nem tudtak a szenve­désre tanácsot, feleletet adni. Mert a szenvedés végső stádiumában már nem tudnak annak célt adni. Miért is haljon meg az ember megnyugodva akármilyen esz­méért, ha annak részünkre az elmúlásunk után már semmi haszna, értelme? Krisztus megváltó művének nagysága nem abban van, hogy a jóra tanított, hogy a legtökéletesebb szociá­lis programot hirdette meg főparancsával: „Szeresd fele­barátodat mint magadat!” Nem abban van, hogy bete­geket gyógyított, csodákat tett, hanem hogy értelmet, célt adott a földi szenvedésnek. „Vedd fel keresztedet, és kövess engem!” „Aki hisz bennem, élni fog, s nem hal meg mindörökre!” Minél nagyobb a bánatunk, minél többet szenvedünk, annál inkább meg kell értenünk a szenvedésnek ezt a krisztusi misztériumát. A szenvedés, betegség, elmúlás nem a pusztulás felé visz, hanem fölfelé, vissza a Terem­tőhöz. Ma a Krisztus nélküliek és a krisztusellenesek azt tanácsolják a szenvedőnek, hogy utolsó erejével merül­jön el élvezetekben, mámorban, muzsikában. Utána úgy sincs tovább. Viszont Krisztussal együtt szenvedni annyit jelent, hogy egy ideig szenvedni, és aztán Isten országában örökre boldognak lenni. Az ember választhat e két út között. A választást megkönnyíti, ha látunk szenvedő embert. Csak végig kell mennünk a kórházi betegszobákon, s láthatjuk az óriási különbséget azok között, akik Krisztus nélkül vagy Krisz­tussal szenvednek. Nemcsak a mártírok, hősök tudtak derűs nyugalom­mal szenvedni, de magunk között is sok-sok hívő embert találunk, akik a legnagyobb fájdalmakat is nyugodtan viselik, és mosollyal arcukon távoznak e földről. Szenvedni rossz, szenvedni fáj, de nem kerülhetjük el. Viselnünk kell, meg kell tanulnunk békésen szenved­ni. S ezt a nehéz művészetet csak Krisztus mellett tanul­hatjuk meg. Ezért olyan mély értelmű nagy böjti énekünk. A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek nyugodalmat lelkemnek .. Fr. Szépe László dr. T­UZEX IKKA GYÓGYSZER Tel.: 226-8868 és 521-5520 Erdélyi csomagol NÁDAS GYULA lemez, könyv, kerámia, stb. Magyar, angol betűs írógépek: Herendi porcellán, reperecerder. 1425 Grace Avenue, LAKEWOOD (Cleveland) Ohio 44107 „THE HOUSE OF INSURANCE” LEZAK INSURANCE AGENCY SHAKER HEIGHTS, OHIO 44122 3645 WARRENSVILLE CTR. ROAD Phone: 283—8100 Established 1925 AUTO — HOMEOWNERS — BUSINESS — LIFE KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJ­A 1979. április 8. A világ alig egyharmada szabad New York legnagyobb katolikus lapja, a­­ Brooklynban megjelenő TABLET 1978. október 26-i számában a „Freedom House” 1978. január 1-i jelentése alapján térképvázlat kíséretében röviden ismerteti, hogy a világ 211 állama és territóriuma közül hán£ szabad, hány részben szabad és hány nem szabad. Ezek szerint a 211 állam és territórium közül 44 állam és 24 territóriuma szabad, 47 állam és 28 territóriuma részben szabad, és 64 állam és 4 territóriuma nem szabad. Hát bizony elszomorító ez­ a felsorolás, de ha az ember a térképvázlatot szemléli, egyenesen ijesztő, mert azon egész Ázsia 3 fehér folt kivé­telével, fél Európa, Afrika 90 százaléka, és Dél- Amerika alsó fele fekete — nem szabad. Nagy kár, hogy a lap még csak célzást sem tesz rá, hogy a „Freedom House” milyen poli­tikai, ideológiai meggondolások és ismérvek alapján sorolta be a világ államait a három ka­tegóriába, mert, ha valaki, mi, magyarok tud­juk igazán, hogy a világ sorsát intéző nagyha­talmak, köztük Amerika is, milyen pártosan, elfogultan kezelik és alkalmazzák a minden né­­­­pet, nemzetet megillető „önrendelkezési” jogo­kat, és most ismételten, nagy garral meghirde­tett, minden embert egyformán megillető „em­beri jogok”-at, s így önkéntelenül is számtalan nyugtalanító, elgondolkoztató kérdés vetődik fel. Hogyan lehetséges az, hogy Afrika 90 száza­léka nem szabad, mikor csak néhány éve sza­badították fel őket hihetetlen élet-, vér- és anya­gi áldozattal a gyarmati sorból? És ha így van, mint ahogy így van, miért engedték meg, hogy újra leigázzák őket? És ki vagy kik igázták le őket? Miért nem szabad Rhodesia, amelyik min­den külső segítség nélkül, saját maga szabadí­totta fel magát? Miért nem szabad Szaúd-Ará­­bia? Ki igázta le? Miért hagyták magára, „vö­rös” Etiópiának kiszolgáltatva Szomáliát, ame­lyik saját maga szabadította ki magát a szovjet rabságból? Vagy talán Argentina és Chile azért­ nem szabad, mert a nemzetközi nagytőke által­ rájuk erőszakolt „vörös demokráciát” lerázták magukról? Na és Dél-Vietnamot nem Amerika­ adta el a kommunistáknak, akárcsak Magyaror­szágot kétszer is, Jaltában és 1956-ban?! Miért csak részben szabad pl. a szépen fej­lődő kis Tajvan, a kommunista és más befolyást magáról lerázó, hatalmas Brazília, a nemzeti öntudatra ébredt Pakisztán vagy Dél-Afrika? Talán azért, mert nemzeti alapon állnak, és füg­getlenül, szabadon akarják élni az életüket? Vagy miért szabad a Szovjetunió és a nem­zetközi nagytőke között kötéltáncot járó India? Miért szabad a gazdasági és politikai szerződé­­sekkel szovjet járszalagra fűzött Finnország? — Nem is szólva Izraelről, amely Amerika nélkül egy pillanatig sem tudna létezni? És hogy lehet részben szabadnak nevezni az általa elfoglalt arab területeket, mikor azokat éppen olyan jog­talanul foglalta el és tartja megszállva, mint a Szovjetunió az általa leigázott és megszállt or­szágokat? És így lehetne folytatni a végtelenségig. Mint érdekességet külön ki kell emelni, hogy a „Freedom House” jelentése szerint az utóbbi­­ időben a szabadság kiterjesztésével (?) lehet számolni pl. az amúgy is szabadnak mondott In­­­­diában, a részben szabad Tajvanban, a nem sza­bad Iránban és Magyarországon. Ezzel szemben­­ a valóság az, hogy pl. Tajvanban a „gazdasági­ csoda”­számba menő gazdasági, ipari fellendülés­­ következtében máris megkezdődött a családok­ szétzüllése, az elvallástalanodás, a gengszteriz­­­mus; a gyors ütemben modernizált, iparosított, gazdag Irán a külső, tervszerű lázítás folytán az anarchia felé sodródik, Magyarországon pedig a terror enyhülése és a viszonylagos jólét elle­nére a szabadság hiánya miatt alkoholmámorba, öngyilkosságba menekülnek, s ha kisebb mér­tékben is, tovább gyilkolják az anyák méhében a magyar jövendőt. Hát igen, a nemzetközi monokapitalizmus, amelyik járszalagjára fogta máris az egész „sza­bad” világot, jobban fél a nemzeti és valláser­kölcsi alapon álló államberendezésektől, mint az istentelen, kommunista zsarnokságtól. Úgy, hogy nyugodtan el lehet mondani: a nemzetközi monokapitalizmus és a kommunista államkapi­talizmus édestestvérek, és a fiatalabb kommu­nista államkapitalizmus már régen nem is lé­­­tezne, ha a monokapitalizmus elejétől kezdve­­ nem támogatta volna hathatósan. A kettő között csupán módszerbeli különbség van: amíg a kom­munista államkapitalizmus tervszerű hajtogatás­sal, lázongások szításával, nyers, brutális ter­rorral végzi ki, pusztítja el áldozatát, addig a monokapitalizmus a lassabb, kevésbé látványos, de éppen olyan hatásosan biztos erkölcsi zül­­lesztéssel hajtja igájába a nemzeti és valláser­kölcsi alapon álló államokat. Mert ahova a nem­zetközi nagytőke egyszer betette a lábát, a kez­deti gazdasági, ipari fellendülés és a vele járó életszínvonal-emelkedés után feltartóztathatat­lanul jön a teljes züllés. A régebbi időkben ez a folyamat lassabb volt — az évezredes Magyar­­ország lezüllesztésére, szétrombolására majdnem 100 évre volt szükség —, most azonban, amikor a modern technika következtében maroknyira zsugorodott a világ, félelmetes gyorsasággal, szemünk láttára játszódnak le az ősi és újabb keletű nemzetek, országok véres tragédiája. Franco elhunytával a „demokrácia” útjára taszigált Spanyolország nemzetgyűlése jóváhagy­ta az új „demokratikus alkotmányt”, melynek az újságok szerint legfőbb vívmánya az állam és az Egyház elkülönítése, a halálbüntetés el­törlése, a válás és az abortusz törvényesítése... A szerencsétlen spanyolok nem is tudják — pe­dig tanulhattak volna a múltból —,­ hogy ezzel a saját sírjukat ásták meg. És ha az amerikai nép, amelyik még nem is ötvöződött nemzetté, idejében nem tér észre, minden jel szerint ugyanez a sors vár a hatal­mas Amerikára is, ahol néhány ateista nyivá­­kolására az állami iskolákból egyszerűen kizár­ták az Istent, és a szabadság nevében tervsze­rűen prostituálják a fiatalságot, állami és bírói segédlettel tenyésztik a bűnözést, az anarchiát, s az így megmételyezett, lezüllesztett, terrori-­ zált nép a vallásszabadság nagyobb dicsőségére az „aranyborjú” körül járja eszeveszett halál­táncát. Sajnos, az emberek egyszerűen nem akarják észrevenni, elhinni, hogy a monokapitalizmus éppen úgy veszélyezteti az emberiség nyugodt, békés életét, természetes, harmonikus fejlődé­sét, mint az istentelen, kommunista államkapi­­talizmus. Csíkmenasági Forradalomban élünk Ez volt a címe annak, a nagy sikerű előadás­nak, amelyet dr. Varga László tartott március 15-én a bécsi Európa Klubban. Varga László meglepő mondattal kezdte be­szédét: „Az ötödik forradalomban élünk, a ha­todik hatalom befolyása alatt”, majd megma­gyarázta, mit ért ezalatt. Az ötödik forradalom jelenségeit vizsgálva elsősorban a két nagyha­talmat, az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót tartotta szem előtt, mert „ezek kihatása érez­hető legjobban”. Az Egyesült Államokról szólva sorra vette az itteni bajokat, problémákat, a közbiztonság hi­ányát, a fiatalság boldogtalanságát. „Miközben Európa és Amerika között a repülés idejét há­rom és fél órára csökkentették, a közlekedési eszközök és a hírszolgálat igyekszik az embe­reket közelebb hozni egymáshoz, mégis: az em­ber és ember közti távolság mintha egyre na­gyobbodnék.” Ezután a kapitalizmus és a szocializmus közt von párhuzamot. Többek között megállapította: „A szocializmus kicsit hasonlít Marx életéhez, aki — egyik életrajzírója szerint — mindig többet költött, mint amennyit keresett. A mar­xizmus furcsa fintora, hogy Marx élete nagy részében a bőkezű Engels támogatására szorult, aki viszont jövedelmét a kapitalista rendszertől húzta.” Majd áttérve a Szovjetunióra, így folytatta: „Odaát, ahol a forradalmat rendszerük lénye­gének tartják, nyoma sincs semmiféle forrada­lomnak, sőt, változást is alig látunk. Miként Lot felesége, aki Szodoma pusztulásakor hátra­nézve sóbálvánnyá változott, ugyanígy­ a Szov­jetunió vezetői, akik folyton 1917-re néznek vissza, és onnan merítenek, politikai sóbálvá­nyokká változtak, mert a rendszer politikailag mozdulatlan, gazdaságilag elmaradt, kulturáli­san béklyó, és az emberi jogokban elnyomó.” „Marx a vallást fölényesen a nép ópiumának nevezte — mondta dr. Varga László. — És mi lett az ő »szocializmusból a kommunizmusba való átmenetelének« korszakából? Nem ópium. Hanem drótkerítés, koncentrációs táborok, kín­zások, és milliók-milliók halálmenete.” A társadalmunk válságából kivezető útról szól­va az előadó a következő szavakkal fejezte be rendkívül tartalmas előadását: „Miben reménykedhetik népünk? A szabad világtól, beleértve Amerikát is — a mai nemzetközi helyzetben nem kaphat olyan segítséget, amely függetlenségét és szabadságát visszaadná. Sorsa jelenleg a Szovjetunióhoz van kötve, ahol szerencsére a politikai talajon a re­pedések már megjelentek, és azt semmiféle ügyeskedés összetolni már nem tudja. Minden megmozdulás az emberi jogokért és az önren­delkezési jogért ezt a repedést szélesíti. Egy magyar származású Nobel-díjas tudós, dr. Selye szerint, ha a testünk tartósan nagy feszültségben van, ez előbb-utóbb megtámadja a test leggyengébb részét, beteg lesz. Ennek a teóriának alapján hiszem, hogy ha a koreszme, az emberi jogok és az önrendelkezési jog sodró áramlattá válna, akkor ez a világban olyan fe­szültséget hozna létre — részben már hozott is —, amely e két jog leggyengébb pontján, a Szovjetunióban sebet okozhat. Sőt halálosat is! A zsarnokság kimúlását, amely egyben a vas­függöny mögötti népek új, szabad életét jelen­tené. Mit tehetünk mi? Politikai hatalmunk nincs, befolyásunk is el­enyésző. Hiba lenne munkánkat túlértékelni, de még nagyobb tévedés erőfeszítésünket lebecsülni: érezzük át a szabadsággal járó felelősséget! Emeljük fel szavunkat az emberi jogok és az önrendelkezési jog érvényesüléséért, támogas­sunk minden mozgalmat, amelynek zászlaján ezek az eszmék lobognak. Bízom, hogy a koreszme megkapja a történel­mi sodrását, mert a koreszmének nem kell út­levél, sem vízum, nincs országhatára. Csak egy ellensége van: az elnyomás. De a zsarnokságnak is csak egy félelmetes ellenfele van: a koreszme. Ebben a harcban pedig a koreszme fog győzni.” Szerkesztői levél Az alább közölt levelet teljes egészében is­mertetjük olvasóinkkal. A levél szerzője Ady János, a Melbourne-ben megjelenő MAGYAR ÉLET című hetilap főszerkesztője. Napjaink tragikus politikai eseményei külön­böző egyezményei, szerződései és konferenciái közepette emlékeznünk kell, hogy a gyászos jal­tai megállapodás, majd az azt követő és jóvá­hagyó párizsi békeszerződés értelmében Ma­gyarország megszállása a Szovjetunió által csak „ideiglenes" jellegű. Harmincnégy év elteltével az „ideiglenes" jel­ző, és vele együtt az orosz megszállás végleges­nek tűnik, hisz a nyugati nagyhatalmak kormá­nyai kényelmesebbnek találhatják a jelenlegi „status quo"-t, mert akár az említett szerződé­sek ratifikálói, vagy az azóta nagyhatalommá fejlődött ország vezetői, az újabb és újabb tár­gyalások során „elfelejtik” megemlíteni: ideje lenne már a vörös hadseregnek nemcsak Ma­gyarországról, de az egész Közép-Európából ki­vonulnia. El kell ismernünk a politikai élet különböző realitásait, melyek bizonyos esetekben megkötik a világ vezető politikusainak a kezeit. Közép- Európa orosz megszállása esetében azonban a realitás az, hogy a kezdeményezés hiánya er­kölcsi gyengeségre vall a nyugati kormányokon belül. Az Ausztráliában élő magyarság elvárja kor­mányától, hogy végre mutasson utat a nemzet­közi fórumokon, kezdeményezzen olyan irányú mozgalmat, hogy az „ideiglenesen" megszállt országok, elsősorban Magyarország, felszabadí­tásához vezethetnek. A fenti gondolatokat szóról szóra felvetettem Fraser úrnak, Ausztrália miniszterelnökének nem régen Melbourne-ben tartott sajtóértekez­letén is, melyre az alábbi választ kaptam: — Eszmefuttatása a nemzetközi politika alap­jáig nyúl, és rendkívül széles körű kérdéseket érint. — Szeretném kijelenteni, hogy a felsorolt té­nyek a valóságnak felelnek meg, és azok er­kölcsi értékét, humanista súlyát elismerem. — Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy a NATO- haderők európai jelenléte jelenleg megnehezíti azt a követelést, hogy a Szovjetunió vonuljon vissza Közép-Európából. Megnehezíti, de nem akadályozza meg, hogy valamely kormány a kez­deményező lépést e téren megtegye, és nem lá­tom akadályát annak, hogy a kezdeményező épp az ausztrál kormány legyen. — Továbbmenve, feltétlenül ígéretet tehetek arra, hogy a kérdést közelebbről is megtárgya­lom külügyminiszteremmel. — Végezetül szeretném megkérni: tolmácsol­ja az Ausztráliában élő magyarságnak, hogy amikor szavunkat a nemzetközi fórumokon fel­emeljük, az időt és az alkalmat úgy kell megvá­lasztanunk, hogy szavunknak súlya, tekintélye legyen, és a mindenkori politikai helyzettel le­gyen párhuzamban.­­ Remélem, hogy az időt és az alkalmat jól fogjuk kiválasztani, és kezdeményezésünk nem fog elsüllyedni mások közömbösségében, apá­tiájában, és szilárd alapokat fektetünk le annak folytatólagosságára. Ady János ★ Eddig a szerkesztői levél. Nem maradhat el a dicséret, amellyel a magyarság tartozik Ady Já­nosnak. Ne maradjon el a remény sem, hogy Fraser úr majd állja is mindazt, amit levelében kifejtett. Ne maradjon el soha az alkalom, ami­kor magyar egyik vagy másik képviselővel, sze­nátorral beszél, hogy fel ne hozza az „ideigle­nes” megszállás ügyét! A kormány és annak feje, nagyon is érzékeny a szavazók vélemé­nyére, ha azokat határozottan, világosan és fél­reérthetetlenül hozzák a kormányt képviselő, megválasztott személyek tudomására. (Perthi Magyar Hírek) Hadititkok maradtak Iránban A washingtoni hadügyminisztérium valószí­nűnek tartja, hogy a Szovjetunió megszerezte az amerikai F—14 mintájú szuper-harci repülő­­gép és a hozzá tartozó Phönix rakéta használati utasítását. Az USA annak idején az iráni sah kormányának 777 F—14-es gépet és nagyszámú Phoenix-rakétát szállított, ezeket február 19-e óta egy amerikai sem látta. Nem lehet tudni, hogy a Khomeini-kormány mit szándékozik ten­ni — vagy mit tett — ezekkel a fegyverekkel.

Next