Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1979 (86. évfolyam, 1-50. szám)

1979-12-02 / 46. szám

4g .tw —* Októberi ünnepség Bostonban Október 21-én vasárnap tartotta meg­ Massachuseets magyarsága Bostonban ez évi ünnepségét. A nagyszám­ban megjelent közönség szeretettel fogadta Helcz Tibort, a Volt Magyar Politikai Foglyok Világszövetségének el­nökét és az Amnesty International tagját. Beszédében — új szemszögből — a rákoskeresztúri Gyűjtőfogházban töltött utolsó 12 napjuknak élvezetes előadásával ismertette a fogoly és szabadulásának tör­ténetét. Lepergette előttünk, hogyan alakult át a bi­zonytalannak fogadott kezdeti híranyag a harcokon át, míg végre az ún. váci Grősz Csoport zsákmányolt tank­kal törte be az ávósok által az őrtornyokból védett fogház főkapuját. És hogy a forradalmi bizottság csakis a politikai foglyokat szabadította ki. A köztörvényes bű­nözőket a forradalom érdekében továbbra is zárva tar­totta. A beszéd végén, nagy taps után feladott kérdésekre válaszolt a jelenlegi politikai foglyok érdekében elkö­vetett teendőinkre. Az ünnepély fénypontja ezután a Mindszenty-ván­­dorzászló volt, melyet a menekültek érdekében hordanak városról városra. Szeretettel vettük körül az egyik ol­dalán a Szent Koronával, a másikon Mindszenty her­cegprímás arcképével díszített zászlót. A jelenlevő tagok gyűjtéséből 206 dollár jött össze, melyhez az egyesület vezetősége külön 100 dollárt adott. Ezt az összeget Helcz Tibor azonnal továbbította Chicagóba, a Bocskay T. Jó­zsef által vezetett újabb magyar menekültek számára. Az ünnepély a magyar himnusz eléneklésével záró­dott. New England-i tudósító ­ss­­ág fi Mise falsúak évfordulóink? (Folytatás a harmadik oldaról.) gyázzunk gyökereinkre, a lelkünkben élő Szülöföldre! Alakítsuk ki, rajzoljuk meg egyre tisztább körvo­nalakkal az emigráció feladatát, magatartását. A terv­szerű küzdelem módjait és lehetőségeit a magyarság­élmény fönntartására és továbbadására. A lelki Magyar­­ország győzelmére a külső élmények fölött. Mint eleven élményt adjuk tovább a bennünk sugárzó magyar életet azoknak, akik a nemzedékek őrségváltásánál átveszik tőlünk a fáklyát. De nem elég csak élnünk és fönnmaradnunk, cse­lekednünk is kell nemzetünkért. A világ csak a bátra­kat tartja számon. A hajlongok, megalkuvók és meghu­­nyászkodók szerepe könnyű lehet, de nevüket és szí­nüket gyorsan elmossa a könyörtelen idő. Könnyű és hasznos cukornak és sónak lenni, föloldódni az idegen anyagban, származásunkról megfeledkezni az idegen or­szágban. Ám tegyék mások, nekünk nem szabad és nem lehet! Színeinket bátran hordozzuk, és megtartjuk. Büsz­kén kiáltjuk világgá magyarságunkat, és mint áldozati ostyát, vagy úrvacsorán a megszentelt kenyeret, úgy vesszük nyelvünkre nevedet: Magyarország! Élünk, meg­maradunk és cselekszünk Érted! Magyarország, Te szent, Te áldott, fogadjuk, hogy kiirtunk szívünkből minden hűtlenséget, magunkra te­kintő önzést. Megfogadjuk, hogy mindennap cselekszünk Érted valamit, és bármilyen messzire sodorjon sorsunk, minden órában közelebb kerülünk lélekben Hozzád. A viágnak mind a négy tájáról Feléd tekintünk és Neked áldozunk. Neved tiszteletére, nyelved szeretetére és örökkévaló hűségre tanítjuk gyermekeinket is. Isten minket úgy segéljen! New Milford — Erdőszállás 6. oldal I Támogassuk Könnyű Ernőt! Az amerikai magyarságnak régi törekvése és első­rendű érdeke, hogy az Egyesült Államok Kongresszu­sába olyan magyar kerüljön be, aki nemcsak helyi vá­lasztóit képviseli ott, hanem a magyarság több mint ezere­g3 nemzeti hagyományainak szellemében egye­­temes nemzeti törekvéseit is megérti, magáévá teszi, bátran hirdeti, és szükség esetén magasabb rendű poli­tikai és társadalmi érvekkel meg is tudja védeni. Az említett követelményeknek Könnyű Ernő, a ki­váló gazdasági szakember minden tekintetben megfelel, mert nemcsak ízig-vérig becsületes magyar, hanem az amerikai politika küzdőterén is gyakorlati tapasztala­tokkal rendelkezik. A legutóbbi választásokon a szava­zatok 48,3 százalékát szerezte meg. A győzelméhez szük­séges további 2,3 százalék csupán az anyagiak hiánya miatt maradt el. De előző politikai sikertelensége csak megerősí­tette korábbi elhatározottságát. Most első lépésként Ka­lifornia állam szenátusába igyekszik bejutni, hogy nevét országosan ismertebbé tehesse, s így legközeleb nagyobb eséllyel indulhasson kongresszusi megbízatásért. Ehhez elsősorban pénzre van szükség, mert Könnyű Ernőnek sürgősen jelentős összeget kell a választási pénztárba befizetnie, hogy 1980 májusában a különle­ges előválasztáson pártja támogatásával indulhasson. A nagy-clevelandi magyar szervezetek együttes megbeszélése után a kaliforniai aláírókkal egyetértés­ben azt kérjük, minden amerikai magyar sürgősen küldje el adományát a következ­ő címre: Ernő Könnyű Election Committee, P. O. Box 303, Saratoga, CA 95070. Könnyű Ernő telefonja otthon: (408) 446—0702; munkahelyén: (408) 737—6440. A kaliforniai aláírók: Hites Kristóf OSB, Portola Valley; dr. Jaszovszky József érseki tanácsos, San Fran­cisco; Borbás Antal szkv. tábori főesperes, SF; Fazekas Ferenc, az AMSZ alelnöke, SF; Fabó László az MHBK; Rékai András a Magyar Szabadságharcos Sövetség San Franciscó-i osztályának elnöke, Stupian Gyula, a San Franciscó-i Magyar Ház alelnöke, Mayer Antal a Ma­gyar Cserkészek Szülői Szövetségének elnöke. Mint az amerikai magyar egyesületek vendége, kör­­utamon személyesen is megismerkedhettem Könnyű Er­nő honfitársunkkal, s így örömmel csatlakozom ehhez a nagyszerű mozgalomhoz. Könnyű Ernő tudásával, ráter­mettségével és nem utolsósorban kitűnő amerikai kap­csolataival új Daruvárja lehet az amerikai magyarság­nak. Ha sikerül befutnia, egyedül többet tehet majd a magyar szabadság ügyéért, mint mi, első generációs magyarság együttvéve. Tollas Tibor KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA KERTÉSZ LÁSZLÓ: Emberek a viharban H. RÉSZ A kapitány nem tudta mi megy végbe azok-­­­ban. Hát azért is az elpuhult világ nyakára menti őket. Lássák meg milyen gyávák voltak,­­ amikor a másik szuperhatalom malmára haj­­­­tották a vizet, és beleparoláztak véres mancsá­ba. Lám, az Egyesült Nemzetekben is milyen lassan mozdulnak értük! Az is olyan sóhivatal lett, mint annak idején a Népszövetség. Döntő esetben eddig mindig cserbenhagyták a rászo­­­­rulókat. Hát hogyne. Hiszen az Egyesült Nem­zetek sóhivatalát is a két szuperhatalom kebe­­­­lezte be. És a harmadik világerőbe is betola­­j­kodnak a hamis, álhumánus törekvések. Lám,­­ ezek is hajótöröttek népe lettek szegények. Ha egy-egy menekülthullám mégis eléri a par­­­­tot, mi várja őket? Egy-két tolakodó médiás r­- s portalanyokra lesve, vagy egy-két álszent pré­­­dikátor. Az igazi segíteni akarást félretolják vagy lekicsinyítik, leszűkítik. A kulturált világ nem igen dicsekedhet eddig nagylelkűségével.­­ Hiszen a menekülttáborok zsúfoltak, és rette­­­­netes állapotban vannak, nem kapkodják őket a jóllakottak a maguk meleg fészkébe. Ameri­kában és másutt nyüzsögnek az állatvédő egye-­­ sületek. Ez igazán dicséretes, de hogy állunk a valódi embervédelemmel? Pedig az emberi­­ jogokról harsognak eleget. Lám, ezeket is, sze­gényeket, ha mégis megmenekülnének, milyen sors várja? Zsúfolt barakktábor. Csak annyiban különbözik a szibériaitól, hogy nincs szöges­dróttal körülkerítve... Egyébként a­­ menekül­­­­tek legyöngült teste prédája lesz az alattomos betegségeknek. Hiszen már-már olyanok, mint a halálra ítélt énekesmadarak. A kapitány hullámzó gondolatai itt szemé­­­­lyessé váltak. Az énekes madarakról eszébe jutott Valaki. Akinek beceneve lázast cserepes ajkára tolált. Ezt a nevet adta a lánynak, mert egészen hozzá illett. — Kicsinké! — jajdult befelé. Még mindig fájsz nekem. De kedves, de szép voltál, kicsi sárga virág! A hangod varázsa fogott meg, mert ismerős volt, évezredek álmát hozta visz­­sza a lelkembe. Napkeletről jött fajtám,­ aki Európa közepén talált végleges hazát, sajdult föl bennem, amikor kicsi tanítványaid között énekeltél ott, az illatos fák alatt. Én sebesül­ten, mint a francia idegenlégió katonája ke­rültem közeledbe akkor. ÉS nem kívánkoztam vissza. Hiszen már nem fogolyként kezdtetek. Befogadtatok. Főleg te, édes Kicsinké $ Beléd kapaszkodva-együtt- jártunk- ft­kw. gornjWj8 t emp­­­lomba. Mert egy hiten voltál velemíj És ez­­ igen jóesett. Az a kis sárga pap milyen áhítat­tal tudott misézni. Ott, a Nyugaton sok pap elszégyellte volna magát mellette. Mert­ ő nem volt bará­tgép vagy imamalom Isten szolgála­tában. Miséiből a keleti lélek nyugalma, tü­relme áradt. Nála gyóntam utoljára, és soha sem felejtem el. Egyszer ott találták a templo­mában. Barbár rohamkéssel keresztet rajzoltak a mellére. Úgy, hogy a szíve vére is felbugy­­gyant. De halálban is Isten felé mosolygott. De akkor még ő is élt. Úgy terveztük,­­majd ő ad össze bennünket. Nemsokára eldobhattam a mankót. Tanítványaid közé ültem, hogy meg­tanuljam a ti furcsa, csengő-bongó nyelveteket. Aztán te is hamar megtanultad az enyémet. Mert nagyon akartad, mert nagyon szerettél. — És igen tetszett neked. A dalokhoz nem kellett sok tanulás. Én elkapkodtam a tieidet, te meg fölcsipegetted az enyéimet. Sokszor úgy éreztem, mintha a Tisza partján, Erdélyben, Somogyban vagy Zalában hallanám a falusia­kat. Vagy Kodályt, akinek a lángelméje népem lánglelkét lobbantotta kottajelekre. Aki a ma­gyar zene mágusaként, táltosaként szinte szer­zetesi küldetéssel élete alkonyán is megmu­tatta a világnak a magyar nép Istenbe és da­laiba kapaszkodó hitét. Kicsinké! Milyen türel­mesen hallgattad­ visszaemlékezéseimet. Hogy miért léptem az idegenlégióba. Akkor még te nem tudtad, hogy egyszer a Te néped is olyan sorsra jut mint az enyém, és csöbörből vödörbe esik. Hogy nektek is bujdosni kell majd. Mert nekem kellett, de előbb belekóstoltam a bör­tönéletbe is. Pedig csak Hazámat védtem a ránkrontó vérmedve ellen. A háború után, mi­után idegen szuronyok hozták ránk a gyalá­zatot, nálunk is az aljaindulatok kerültek fölül: idegen étvágy és akarat. Saját hazámban rab lettem. De előbb a kínzás módszereit is begya­korolták rajtam a szörnyű pribékek. Ők való­ban fölszabadultak szadista hajlamaikkal. De leginkább az fájt, hogy fajtámból is akadt, aki kiszolgálta az őrjöngő bosszúállókat. Az az el­­bolondított proletárgyerek, mit tudta azt, kik­kel cimborái. A vasalt kék egyenruha, a busás fizetés a lelkiismeret kis rezgéseit is elaltatta. Aki a parancsot adta, magyarul beszélt, de mégsem hasonlított hozzá. Mégis, amikor az ávóstiszt elfáradt az ütlegelésben, kínzásban, rávette azt az elbolondított fiút, hogy ő foly­tassa. — Verd, tépd ki a szívét, ha nem vall! — Nekem pedig nem volt mit vallanom. Nem követtem el semmi törvénybe ütközőt. Az a fiú mégis rám emelte a kezét. Akkor összeroskasz­­tott a fájdalom. Előbb, a másiknál föl sem nyik­­kantam. Pribék. Nem az én fajtám. Hát üssön agyon. Kezében vagyok. De az a fiú az én faj­tám volt. Az ávóstiszt úgy kifáradt, hogy le­roskadt a székbe, de onnan is a proletár fiút biztatgatta. — Akkora marha kölyök vagy. Na­gyobbat üss, az istenedet! Nem a saját istenét szidta. De annak a fiúnak sem volt már Istene. Hát ütött. Én akkor már nem bírtam, nem tes­tileg, de lelkileg. Fölordítottam. A saját han­gom is szíven ütött, elalélt bennem az indulat, csak szomorúan ránéztem. — Miért ütsz en­gem? — tettem föl a kérdést, és a megostoro­­zott Emberfiára, Krisztusra gondoltam. — Így űztek csúfot belőlem az én drága Ha­zámban. A tárgyaláson már betelt a mérték. Elhatároztam, hogy amint lehet megszököm. A Markóban a fegyőrök között akadt egy volt zsellérfiú, akit édesapám húzott ki a Rábából. Odaveszett volna, ha ő nem ugrik utána. Pedig akkor már igen fájlalta a szívét, egy roham ké­sőbb el is vitte. Hát az a fiú nem felejtette el ezt. Mellém állt. Először a börtönből csent ki, aztán átsegített a határon. Szép, egészséges ar­cát sohsem felejtettem el. Szívesebben láttam volna kalászok fölé hajolni arató jókedvben, mint porkolábszolgálat közben. De külföldön sem várt az, amiben hittem. Menekült véreim közül is akadt, aki zaklatott idegeit rajtam tor­­násztatta. Kémet szimatolt bennem. Följelen­tett. Honnan szedte a szörnyű vádat, ma sem tudom, így a lágerben sem ehettem sokáig a száműzöttek sovány kenyerét. Börtönbe kerül­tem szabad földön is. Ártatlanul, mint otthon. De nemcsak én voltam egyedül. Egy költő is mellém került a zárkába. Nemrég szökött át ő is. Ő is egy hisztériás fiatalembernek, és rá­adásul még egy rémlátó asszonynak köszön­hette, hogy börtönbe dugták. Keserűen mondta nekem, hogy a sors iróniájaként egy tollforgató versfaragó áldozata lett. Természetesen őt is ártatlanul hurcolták meg. Ő szerencsésebb volt, egyik barátja, akivel együtt raboskodott ott­hon, gyorsan igazolta, hogy az angol levél négy­oldalas vádaskodása szemeszedett hazugság. Azóta a följelentő fölhagyott a hazug rágal­makkal, kiváló nyelvtudásával jól föltornászta magát Amerikában. Abban az időben a följe­­lentgetés valóságos hisztériává fajult. Főleg azokkal szemben, akik negyvenöt után később szöktek. Sok tisztességes magyarban szimatolt beépített ávóst az üldözési mánia, így igazán nem is tudtam haragudni meghurcolómra sem. De a börtönből azonban kikívánkoztam. Engem senki sem igazolt, mint a költőt. Barátaim ott­hon maradtak, és a legtöbb börtönben, mint én, így csak lélekben sóhajtozhattam át a határon. Aztán mégis jött a szabadulás lehetősége. Hoz­zánk került a francia idegenlégió ügynöke. El­szánt fickókat toborzott. Én is beugrottam. Kellett az indokínaiak ellen a gyarmati had­sereget föltölteni. Ezért volt ránk is szükség. A második háború veteránjai így találkozhat­tak. A franciák az indokínai háborút elvesz­tették, akárcsak most az amerikaiak. De meg is érdemelték. Egyiknek sem volt semmi keres­nivalója ott. De én megint áldozat lettem. De a te jóindulatú néped nem látott bennem ellen­séget. Kicsinké! Mint foglyot igazán embersé­gesen kezelt. Aztán szerencsém is volt, hogy országotok déli részére kerültem. Aztán jött a ti testvérharcotok, melynek te is áldozata let­tél. Pedig csak a megbékélést hirdetted, Ki­csinké! A szeretetet. Hiszen Krisztus tanításán keresztül nézted a világot, az embereket. Ta­nítványaidat is ebben a szellemben nevelted. Őrzőangyalod mégis lehunyta a szemét. Nem figyelmeztetett, hogy éppen amikor Jézusról beszélsz a kicsiknek, a templom alatti kisterem­ben már robbanásra kész a pokolgép. Amikor megtaláltalak a leomló falak és a mennyezet szétszórása után, te akkor is úgy feküdtél ott, mint tanítványaid őrzőangyala. Két kitárt ka­rod, rájuk merevedő tested mutatta, hogy utolsó leheletedig tanítványaidat szeretted volna meg­védeni a rátok hulló kövektől. Ez a világ meg­öli a Krisztusokat és követőit, Kicsinké! Téged is kivégzett apró tanítványaiddal együtt. Ben­nem akkor tombolt a fájdalom. Már volt egy kicsi bárkám. Csak halászni akartam, mint egykor Jézus tanítványai. (FOLYTATJUK) Dr. Vers László interjúja K­arde Tabies A British Broadcasting Corporation — Nagy- Britannia világhírű rádióadója — felkérésére október 24-én Londonban dr. Varga László in­terjút adott nemrég megjelent könyvével (Ké­rem a vádlott felmentését!) kapcsolatosan. Rendelje meg karácsonyra a Hungáriam melodies című kötetet! Magyar népdalok magyar, angol, német szöveggel, énekre vagy hegedűre, zongor­akis­érettel. A kötet ára postaköltséggel együtt 3,50 dollár KAPHATÓ: Catholic Publishing Co. 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509. 1 -; 1979. december 2. Rabszolgalázsdás (vagy csak szorgolódás) Zsarnokok mind, ne higgy nekik! Veszekednek egymással is. Életen át bolondítnak azért lökdösődnek. Életen át bolondítanak Okozója minden bajnak, s végin hátba döfnek, zenebona­, csődnek. Makacs mind és önző, zsarnok! Pénzt követel: újabb pajtást, ellentmondást nem tűr, csak marakodásra! Kiszipolyoz, csak hiteget, Kiszívja a velőd, bukszád, cserbe hagy álszentül­­ , szemed éles­ gázzá .. Experto crede Ruperto! Zúg fejed már, de a Zsarnok Egy életen végig azt hiszed, hogy nyugszik? veszekedtem, rimánkodtam, gúnnyal nevel: „meg kell halnod! többé el nem szédít! s holtig nekem nyögsz itt! Először is, tudod, komám: Túl­éllek én, ócska papír, eb a természetre: téged, „büszke szellem”! egyik jobbra, más dal balra, Minek ágálsz, te könyvbolond, állítsd bármi rendbe, az Örök Könyv ellen?” Visszaugrik, magával ránt . (Mert bolond is, ki bolondul tíz-húsz bolond mással, azért, aki nyúzza, a demagóg így hüti be Szemed véres, fejed zúg, de szélsőségbe társát! meredsz Tacitusra. Ne nézz oda, s rögtön ugrik vagy Ballagi Nagyszótárra polcrul a vesztibe! vagy a Lexikonra .. Kötés szakad! Húzd be nyakad, Sexpir, Cézár kommentárja, sorozat esik le! s Ady szúr szigonyra . ) Még megjárja! Te kapkodtál, Rabszolgát tart a Könyv-féle, ő csak azért büntet szívtelen vérszívó! (bár mi jogon bíráskodjon? Beporozza a szobádat, fölkértem-e titet?), s mérges dobot szívni... Vedd kezedbe, üsd föl, egybe Törődik ő ezzel?! Önző!! elkezd ö papolni: „Helyet nekem! Polcot! újra zúdít rád egy tömeg Pozíciót falon, fejbe! ! frázist, ócska holmit... Csodáld e sok holt szót, ! Vitatkoznál? Rád se hallgat, ami belém. Könyvbe szorult, csak ismétli egyre, amit rádzúdítok, tukmálja a véleményit diktátori hordószónok... s rá se pök tiedre! (Amíg csak kibirtok...)’’ Kérdezz tőle hát valamit! Birka bírja! Minden zsarnok Azt hiszed, tán felel? csak addig pofázik, S ha nem kérded, csak karattyol, míg a tömeg nem dönti meg csitítsd, s visszaperel, s nem mondja: Hopp, ácsi! Veszekszik, ha visszarakod, hától fogva csak muzsikálj! csak lekiált polcról, Én rendelek nótát, újra ki kell nyitnod, másképp Féllábon állj, füstös cigány, tőle sose nyugszol, uradat te szagáld! 1979. március 14. (K. M. L.)

Next