Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1980 (87. évfolyam, 1-50. szám)

1980-05-11 / 19. szám

Magyar végvárak Amerikában: }. PASSAIC 2. NEW BRUNSWICK 3. LOS ANGELES 4. SAN FRANCISCO 5. WOODBRIDGE 1980. május 11. MAGYAR CSODA WOODBRIDGE-BEN Woodbridge (N. J.) nem a világ közepe — ki­véve azoknak, akik ott laknak. E sorok írója egészen a legutóbbi hónapokig csak azt tudta róla, hogy van s létezik ott egy magyar kultúr­­ház meg egy cserkészcsapat. Hogy a város mind ezideig nem vonult be köztudatunkba, annak oka az, hogy Woodbridge Township jellegzetes angol­szász település, ahol az etnikeknek vajmi kevés szerep jutott a város történetében. A legutóbbi népszámlálás Woodbridge-ben 98 ezer 857 lakost talált. Némi iróniával mondhatni: a város megszámláltatott, és híjával találtatott, híjával 1143 léleknek, mely a lakosság számát százezerre emelte volna. Ez azután nagy bánatot okozott az akkori polgármesternek, nem hiúság­ból, hanem pénzügyi okokból. Ha ugyanis a lé­­lekszám elérte volna a százezret, akkor New Jersey államtól annyiszor extra 27 dollár ütötte volna­ a polgármester markát (illetve a városi kasszát), amennyi diák tanul a város iskoláiban. Ez sok ezerre rúg, az elveszett szubvenció pedig sok millióra. Meg lehet érteni tehát a derék pol­gármester erőlködését, mikor külön népszámlá­lást tartott abban a reményben, hogy sikerül föltornászni népe létszámát a mágikus százezerre. A kísérlet kudarccal járt, s a jó városatyák a hajukat tépték, mikor rájöttek arra, mié*­«’ Az új népszámlálást nyáron kellett volna tartani, midőn a szabadságos katonák és az egyetemekről hazatérő diákok, sőt: nyaralók fel­duzzasztották volna az ottlevők létszámát százezerre. Woodbridge polgárai pedig megérdemelték vol­na az úgy áhított külön dollárokat azon oknál fogva is, mert ez a város valahogy különb, mint a többi. Talán fogalmazzuk úgy: „más mint a többi” — nehogy faji elfogultsággal legyünk vádolhatók. Miért más? Elsősorban azért, mert itt faji kér­dés nemigen létezik, lévén a feketék száma két százaléka, a Puerto Rico-iaké pedig fél százaléka a város lakosságának. Ugyanaz az atmoszféra, mely gátat vetett az európai etnikek kibontako­zásának, úgy látszik elriasztólag hatott a színes tömegek betelepedésére is.­­ Azért a „különb” jelző is ráillik Woodbridge városára. Erre álljon itt egy példa: mikor 1963-ban az USA Supreme Court megtiltotta az imádságot és bibliaolvasást Amerika iskoláiban, a helyi Board of Education elnöke, Clifford Handerhan, a bíróság döntése elleni tiltakozásul az alábbi imával nyitotta meg a testület ülését: „Allmighty and Eternal God, we ask Thy Divine Guidance in aiding us in our deliberations keep­ing always in mind that every word, thought and deed shall be directed to the betterment of our children in Woodbridge Township." Ez az ima azután bevett szokássá vált azóta is a Board ülésein. 1964 márciusában ország-világ előtt is megerő­sítést nyert, hogy Woodbridge valóban különb, mint a többi, mert a National Municipal League a várost „All American City"-nek nyilvánította. A címükre büszke polgárok 1967-ben tízezrével vettek részt zászlóik alatt egy hazafias tüntető felvonuláson a „Patriotism is NOT dead” mot­tója alatt. De talán ennyi elég is (ha nem túl sok) Wood­bridge Township történetéből, hogy hátteret ad­junk az ottani magyarokról való beszámolónak. „WHERE THE ACTION IS” Az 1970-es statisztika szerint a magyarok lét­száma az ezret sem érte el (978), s csupán a vegyesházasságok révén tett ki az összlétszám 4500-at, akiknek legnagyobb része már nem tud magyarul. A lengyelek kb. ugyanennyien vannak, de zömük beszéli ősei nyelvét. A magyar az egyet­len nemzetiség, mely saját katolikus és reformá­tus egyházközséggel rendelkezik. Woodbridge valóságos unikumnak számít amiatt, hogy itt a magyar élet nem annyira az egyházak és a cserkészek, hanem egy polgári jellegű testület körül forog, mely nagy szerényen Hungarian American Citizens Clubnak nevezi ma­gát. „It is there where the action is” — mond­hatnánk angol kifejezéssel. — And what action! — tehetjük hozzá nyugodtan. Máshelyütt a lap hasábjain külön cikk írja le a Woodbridge-i Magyar Amerikai Polgári Egye­sület történetét, mely azonban inkább kronolo­gikus beszámoló, és nem tükrözi vissza azt a szellemet, mely e klub vezetőségéből kiárad. Mindabból, amit ez a klub teljesít, e sorok írója vajmi keveset sejtett, míg egy szép napon a KMV- ben egy hirdetmény ötlött szemébe, mely a Wood­bridge-i Magyar Ösztöndíjbizottság 1980. március 22-én tartandó díszvacsoráját jelentette be. En­nek keretében kerülnek kiosztásra úgymond az ösztöndíjbizottság által adandó díjak 8100 dollár összértékben arra érdemesnek talált egyesületek­nek és személyeknek. Mégpedig: A Magyar Cserkészszövetségnek 1000; a wood­bridge-i cserkészek jubileumi táborára 1000; a németországi Magyar Gimnázium részére 1000; Baráth Tibor 3 kötetes angol munkájára 500; a Kálmán László Rádióprogram részére 500; a KMV sajtóalap javára 500; ösztöndíjak a wood­bridge-i cserkészek részére 3600 dollár. Ez a bejelentés olyan nagyvonalú áldozatkész­ségről tett tanúságot, ami nemhogy párját rit­kítja, hanem szinte példátlanul áll egy egyesület részéről az amerikai magyar életben. Ráadásul egy olyan kis magyar közösség részéről, mely lélekszámban eltörpül nagy' Központjaink, mellett Clevelanden kezdve és New Brunswickon végezve. Milyen magyar klub lehet ez, amely szinte az ismeretlenségből felbukkanva egy csapásra felül­múlja rendszerint nagy pipájú, de kevés dohányú egyesületeink tömkelegét? (Tisztelet a kivételnek.) Kik azok a magyar férfiak és nők, akik e bámu­latos fegyvertény mögött állnak? — kérdezte ön­magától e sorok írója, s hogy erre feleletet talál­jon több ízben is látogatást tett az újonnan fel­tűnt magyar hadszíntéren, Woodbridge-ben. EGY MAGYAR APOSTOL Ha — mint mondják — minden út Rómába vezet, akkor a woodbridge-i „magyar csoda” meg­értéséhez vezető út szintén egy helyre, illetve egy személy felé visz, aki ha nem is pápája, de fő apostola a városban folyó magyar munkának. HORVÁTH LAJOS, aki nagy szerényen csak pénz­tárosként szerepel a polgári egyesület vezetősé­gében, de az ösztöndíjbizottságnak már ő az el­nöke. — Látogatásaink tapasztalatát leszűrve, el­mondhatjuk, hogy a woodbridge-i magyarság hir­telen feltűnése e lánglelkű magyar személyhez fűződik elsősorban. E sorok írójának első útja is hozzá vezetett, illetve hozzájuk, mert Horváth Lajos immár kettecskén él feleségével, Anna asszonnyal egy kis apartment house-ban, melyre az utca másik oldaláról kis hófehér templom karcsú tornya te­kint le. Azért élnek egymagukban, mert Horváth Lajos már 70. esztendejét tapossa, s felnőtt gyer­mekeik (Zsuzsa, Hajna, Jutka, Éva) régóta ki­repültek a szülői házból, s összesen 11 unokával ajándékozták meg a nagyszülőket. Közülük szá­mosan beépültek a helyi magyar társadalom éle­tébe. Horváth Lajos 1945-ös emigráns, kereskedelmi végzettséggel, aminek csak nyugdíjba vonulása után kezdte hasznát venni, mint part-time köny­velő. Évtizedeken át mint die and toolmaker, majd pedig mint önálló építési vállalkozó vett részt a napi kenyérharcban. Ez utóbbi szakmájának a magyarság már közvetlen hasznát vette, mert ő volt az, aki megtervezte s felépítette a polgári egyesület messze földön egyedülálló klubházát, a Hungarian Manort, mely a hozzá tartozó 6 acre­s telekkel együtt 1973-ban kb. 160 000 dol­lárba került, de ma már ennek sokszorosát éri, s kitűnő befektetésnek bizonyult. Pedig mennyit kellett harcolnia, hogy tervét elfogadtassa a két­kedőkkel! — A Hungarian Manorhoz vezető út bejáratánál balra is, jobbra is magas árboc áll; ez egyiken magyar, a másikon amerikai zászló leng büszkén a szélben, a klubház falán pedig márványtáblák hirdetik két nyelven, hogy az a magyar kultúra ápolására szolgál. Horváth Lajos ma már „öreg” nyugdíjasnak számít, azonban aki ismeri, tudja, hogy se nem öreg, se nem nyugszik mindaddig, míg évekkel ezelőtt megálmodott célkitűzéseit egymás után meg nem valósítja az egyesület áldozatkész ve­zetőségének segítségével. Ha kell, szép szóval, ha kell, rugalmas diplomáciával, de ha kell, kemény eréllyel és határozottsággal. Lelkében átütően izzik az örök magyarság szolgálatának gondolata, és ez fűti, ez gerjeszti az erőt benne akkor is, mikor teste esetleg törékennyé válik. — Erős az a férfi, aki tudja mit akar, és még erősebb, ha olyan képességekkel rendelkezik, melyek lehe­tővé teszik akarata végrehajtását. Hát még ha olyan élettársa van, aki gyermekeik magyarrá nevelése mellett mindig ura mögött állt, és se­gített neki a magyar munkában. Horváth Anna sárgult lapkivágásokat mutatva, fátyolos szem­mel idézi vissza azokat az időket, mikor 60 sze­mélyes ének- és tánccsoportot alakított magyar gyermekekből, akik 1967. évi anyák napján ma­gyar viseletben, virágokkal a kezükben vonultak fel a város utcáin, a meghatottság könnyeit csal­va ki az őket szemlélő régi amerikásokból. Horváth Lajos erős magyar hitvallását szoli­dan megalapozott világszemlélet támasztja alá; társadalomfilozófiája nemcsak magyar, de ame­rikai viszonylatban is érvényes. Híve a hagyo­mányoknak, mint történész és a magyar őskor kutatója szabad (?) óráiban, akinek eszményképe a Szent Korona, mely — úgymond — jelképe Magyarország függetlenségének, területi épségé­nek, önjogú alkotmányának és a magyar egység­nek. Korát és alacsony termetét meghazudtolóan kemény ember, akinek mondatai határozott erély­­lyel olykor szinte pattognak, és figyelmeztetnek, mint ahogy a díszvacsora során mondott szavai is így hatottak: „ ... Magyarország mai állapota hasonló Krisz­tus állapotához. Ezer sebből vérzik, fején tövis­koszorú. Ugyanakkor körülöttük kalapácsos em­berek járnak, mint egykor Krisztus keresztje körül, akik kalapácsukkal súlyos ütéseket mérnek (Folytatás a 11. oldalon) A KÁRMELHEGYI BOLDOGASSZONY EGYHÁZKÖZSÉG A New Brunswick-i nagy magyar központtól 20 mérföldnyire északra elterülő Woodbridge a 35-ös út mentén valahogy kiesik a forgalomból mindazoknak, akik New Jersey állam közlekedési ütőerén, a N. J. Turnpike-on utaznak bármely irányban. Ez a viszonylagos elszigeteltség rányom­ja a bélyegét a város magyar életére már azért is, mert — mint lapunk más helyén rámutat­tunk — az etnikek s így a magyarok szerepe sem volt jelentős Woodbridge Township történetében, és — tegyük hozzá — ma sem az. A város ugyanis tipikusan és túlnyomóan angolszász jellegű tele­pülés. A helyi magyarság mégis dicsekedhetik azzal, hogy a város etnik csoportjai között ők az egyetlenek, akik mind saját katolikus, mind református templommal rendelkeznek, ahol őseik nyelvén dicsérhetik az Urat. A nagy kérdés az: meddig? A katolikusok a Kármelhegyi Boldogasszony­ról elnevezett egyházközséghez és templomhoz tartoznak, melynek plébánosa jelenleg Vincze Mi­hály atya. Egy esős, március végi napon kopog­tattunk be hozzá a K. M. V. nevében. Vincze atya tekintélyt árasztó megjelenésű, életének 65. esztendejét járó pap, akinek nyugodt, lassú be­szédmodora szinte alkalmazkodik ahhoz a csend­hez, ami a plébánia körül honol. — A rectory ebédlőjében 12 személyes asztal fehér térítőjével mintha nagyszámú vendéget várna, akik megtör­nék a csendet. De hát hamarosan kiderül, hogy a napokban tartott bérmálás és az azt követő vendégségből maradt itt a szépen kidíszített te­rítés. A vendégséget csupán egy tányérnyi töpör­­tyűs pogácsa élte túl, de sorsuk megérkezésünk­kor megpecsételődött. A melléjük szíves kíná­lásra felhörpintett pohár bor azután kölcsönösen megoldja a nyelveket hosszabb társalgásra. Amit Vincze atyától hallunk, nem különbözik sokban a magyar Amerika többi egyházának sorsától, melynek jellemzője az, hogy a hívők serege saj­nos ritkul, mert szétszóródnak a fiatalok, akik közül már kevesen ismerik a magyar nyelvet. Hogy a legkeservesebbjén már beszámolónk ele­jén túl legyünk, kezdjük talán az alábbi statisz­tikával, melynek adatait egymás után olvassa fel előttünk Vincze atya a plébánia nyilvántartási könyveiből: év­keresztelők esküvők temetések 1966 156 6 1967 175 9 1968 166 16 1969 165 9 1970 104 14 1971 118 13 1972 122 9 1973 122 9 1974 12 8­ 7 19757 4 15 19763 3 8 19772 3 14 19788 2 7 19794 4 9 Az öreg hívők elvándorlása az örök hazába el­kerülhetetlen és érthető, viszont a fiatalok szá­mának csökkenése korántsem az. A woodbridge-i Kármelhegyi Boldogasszony-templom Bevonulás a templomszentelésre (Folytatás a 10. oldalon)

Next