Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1980 (87. évfolyam, 1-50. szám)

1980-01-06 / 1. szám

1980. január 6. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Kufstein szelleme ma is kisért Ausztriában Nem mindennapi hír rázta fel az osztrák né­pet, miután ez év tavaszán a hírhedt Behörden­schlamperei következtében egy magyar fiatal­ember csaknem életét vesztette. Történt ugyan­is, hogy Höchst, vorarlbergi község fogdájában egy félig éhenhalt embert fedeztek fel. Ausztria „szocialista” csendőrségének feledéke­nységéből­ egy teljesen ártatlan hazánkfia, a 18 éves Mi­­­havecz András tizenhúszév napot kényszerült étlen-szomjan a zárkául­ szolgáló nyirkos, fű­­tetlen és ablaktalan föld alatti odúban tölteni. Életben maradását an­nak a rendészeti­­ közeg­nek köszönheti, aki 18 nap múltán véletlenül­­ benézett honfitársunk elhagyott kamrájába. El-, képzelhető az a rémület, amit a csonttá­ bőrré­ lesoványodott „fogoly” megpillantása váltott ki az illetőből. Orvosi vélemény szerint Mihavecz életben maradása isteni csodával határos. Ti. az orvosi tudomány egyetlen olyan emberről sem tud, aki kenyér és víz nélkül 18 napot túlélt volna. Fia­tal honfitársunk tehát akaratlanul is „világre­kordot” állított fel. Amint aggódó édesanyjának a kórházi ágyon elmesélte, az idő folyását csak a hatodik napig tudta számon tartani. Vak­sötét tömlöcének kilátástalanságában kétségbe­esve állapította meg, hogy „ezek most megfe­ledkeztek rólam”. A húsvéti harangok feltáma­dást z -"p 1-rng’i volt számára a külvilág utol­só üzenete. Azon túl időt jelző érzékei teljesen­­ eltompultak­. Egyébként megmaradásának bio­lógiai feltételeit rendkívül erős testalkatával magyarázzák. Ugyanis téves letartóztatásakor a 180 cm magas Mihavecz András súlya 78 kg volt, amelyből a 18 napos kényszerkoplalás folytán 24 kilót veszített. Joggal kérdezhetjük, hogyan történhetett ez a 20. század vége felé? Szándékosság, hanyag-­­ ság, vagy mindkettő közreműködött-e? A hosz­­szadalmas hivatalos vizsgálat eredményének hiányában is könnyen megállapíthatjuk, hogy egyesek súlyos mulasztást követtek el, könnyel-­­­műen játszva a hatalmukba került ember éle-­­­tével. Szerintem annak a hagyományos magyar-­­ gyűlöletnek is köze lehetett az ügyhöz, amely szinte velük született tulajdonsága az osztrákok­nak. Eme állítást személyes tapasztalataim is. •igazolni látszanak. Az­ összeomlást követő' idők­­ ben mint a brit hadbíróság tolmácsa is gyűjt­­hettem idevonatkozó szomorú adatokat. Hely­szűke miatt nem vonhatok párhuzamot az em­beröltő előtti és mostani esetek között. Tény, hogy Mihaveczet közúti baleset alkalmával, té­vedésből a gépkocsivezető helyett, mint ártat­lan társutast, kihallgatás nélkül tartóztatták le és zárták be. A tényállás ilyen rövid ismereté­ben is nyilvánvaló a kétrendbeli, legszembetű­nőbb mulasztás: 1. Ha már tévesen letartóz­tattak valakit, miért nem jöttek rá vétkes hi­bájukra 3 napon belül? 2. Az ártatlanul fog­dába vetett személyről miért feledkeztek meg? Talán nem volt kéznél valamiféle írószerszám az adatfelvételhez? Ugyan mivel töltötték az idejüket az illetékesek 18 napon át? Egyikük­nek sem jutott eszébe átnézni a letartóztatottak névsorát, vagy gondoskodni a fogolyról? Talán soha sem kapunk kielégítő feleletet ezekre a kérdésekre, mert az agyonszocializált osztrák rendszer egy magyar miatt — az igaz­­­zat feltárva — nem fogja elmarasztalni hatós­­ sági közegeit. Ennek a jellegzetes osztrák „kéz­mosásnak” imigyen ad kifejezést egy bécsi saj­­­­tóhang: „Most sajnálkoznak hivatalos részről a kínos ügy miatt. Vizsgálatot fognak elrendel­ni, tények után fognak kutatni stb. ” A tárgyilagosság megköveteli annak emlí­tését, hogy a független osztrák sajtó nemcsak oldalas cikkek, hanem külön kommentárok for­májában is felháborodással tárgyalta az ügyet. Egyik ilyen ostorozó rovat Der Balkan Hin­term­arlberg címen felteszi az erkölcsi kérdést: „Vajon ennek a fiatalembernek előbb nyomo­rultan el kellett volna pusztulnia, hogy Vor­arlberg csendőrparancsnoka végre intézked­jék?” Majd keserűen rántja le a leplet a két­színűségről: „Egyre panaszkodunk a déli or­szágok fogdáiban uralkodó ún. balkáni álla­potok­ miatt, sőt, ez a vád hangos kiáltássá válik, ha éppenséggel egy osztrákot zárnak be.” A további híradások nyomán az is kitűnik, hogy ugyanazon tartomány Dornbirn nevű városká­jában két évvel ezelőtt ugyancsak ártatlanul, a rácsok mögé taszított országúti társutas a róla hanyagul megfeledkezőket ágyának meggyúj­tásával figyelmeztette. Megmenekült az éhha­­láltól, de orcája a felismerhetetlenségig össze­égett. É­s­ most megint a múltba kanyarodva, a tör­ténelem fényénél fel kell idézzem az igazság­szolgáltatás körébe vágó hagyományos osztrák embertelenségeket. A szabadságvesztésre ítélt magyar politikai áldozatokat Kufstein, Bécsúj­hely stb. várbörtöneinek mélyén néha évtize­dekig ,vasra verve kínozták. Nemzeti nagyjaink közismert rabsága mellé egy kevésbé ismertet sorolok ,emlékeztetőül. A jogtalanul kivégzett templomépítő, Nádasdy Ferenc országbíró egyik azonos nevű kései utóda, mint állami fo­goly 40 évig raboskodott a gráci Várhegyen. Kiszabadulásakor (1796) a tömlöc közelében leült pihenni. Merengése közben ott, a börtön­torony árnyékában érte a halál. Nem bírta el­viselni a hihetetlennek tűnő szabadságot, a stá­jer­ hegyek éltető levegőjét. Dabas R. dr. Az erkölcs két tűz között (Folytatás az 1. oldalról) is jelentkezett, akit egyes kútfők súlyos bűn­cselekménnyel vádolnak, mely az emberi er­kölcs alapelveit nélkülözi. A Nyugat egyes or­szágaiban a valláson alapuló erkölcstan isme­retlen. A fiatal generációnak nemcsak erköl­csi elvei nincsenek, de az apáik által felállított erkölcsi dogmákat is visszautasítják, s milliók élnek a semmiben és a semminek. Már nem­csak az egyetemek, de a középiskolák, lassan az elemi iskolák is szex- és kábítószertanon épül­nek fel, s a becsületet, vagy az erkölcsnek ne­vezett kereteket beteges gátlásokként tartják nyilván. Ilyen nyugati képbe lép bele az iszlám. Ismael R­ al Farqi iszlámszakos professzor (Islam and the Tehran Hostages című könyvében) állítja, hogy az iszlám, benne Irán is, a nyugati civi­lizáció és erkölcsei (erkölcstelensége) áldozata. Az iszlámnak nem kell a főleg komfortban megnyilatkozó, kizárólag dollárral mért, vásá­rolható vagy eladó erkölcs; a Nyugat az iszlá­moknak olajukért emberirtó hadi gépeket, a tömeg számára felesleges luxust, italt, szexet és afféléket szállított, melyek az iszlám spe­ciális erkölcsi világát felforgatták. Ugyanak­kor azonban Robert Stephens (Moral crisis in the Muslim World című értekezésében) arra figyelmeztet, hogy a fenti képből sok minden kimaradt. A 800 milliónak emlegetett iszlám­ból sok millió nem gyakorló iszlám a Közel- Keleten élők közül, mint az elvándoroltak kö­zül. (Legalább 40 országban élnek iszlámok, csak Angliában legalább egymillió.) Ezek a val­lást nem gyakorlók azt hirdetik, hogy az iszlám erkölcsök sántítanak (pl. a női egyenjogok teljes megtagadása, még számtalan helyen a többnejűség, a kegyetlen koráni igazságszol­gáltatás, a középkori életmód, a nők öltözkö­dése stb.). Kétségbevonják azt is, hogy a Ke­­mal Atatürk vagy a sah féle modernizálás (különösen ha lassúbb ütemű lett volna) ár­tana vagy zavart okozott volna az iszlám kö­zösségben. A pápa, mint a kereszténységnek és erköl­cseinek hivatalos földi követe mind a négy fenti tükörből felmérve a helyzetet, nagy fel­adat előtt áll, amikor a jelenkor legsúlyosabb és legégetőbb problémáját, az erkölcsöt akarja régi nemes értelmében visszaplántálni nemcsak az emberi szívekbe, de a mindennapi életbe is. Mert valljuk be: a Nyugat lezüllött; a folyamat nem alulról felfelé történt, hanem­ felülről le­felé. Az erkölcs legmagasztosabbja a szentek pél­dájában kulminál. Ezt a modern civilizáció le­értékelte. Úgy is néz ki a 20. század és erköl­cse. Minden komfortos, modern, és atomra jár. Az atom füstje fogja eltüntetni a modern világ által még meghagyott erkölcsmaradványokat is. Az iszlám világ koráni erkölcseit nem lehet a nyugati világra átszabni, de úgy néz ki az egyszerűség alkalmazható nemességéből fel le­hetne frissíteni erkölcseink még fellelhető ma­radványait. A keleti ortodox egyház és a római egyház találkozása az iszlámmal meg kell nyissa a ka­pukat az eddig zárt két világ között, s utat kell találni — a pápa igéinek megfelelően­­— „a nemesebb erkölcsök közös művelésére”, mert közeleg a 24. óra. DR. SZAKÁTS ISTVÁNNÉ: « Havazás*’ írásom címét a német televíziótól kölcsön­zöm. Az 1979. november 2-án a ZDF hullám­hosszon, esti műsor keretében levetített, né­met szinkron úton „Schneefall” címmel ellá­tott magyar film éléről, — a bonni és jelen hazai kormány által kiépített kultúrcsere ré­vén. Tagadhatatlan, hogy a „nyitott, tágabb tér­kezelés”, amint az meghirdettetett, nemcsak a politika, de a kultúrcsere mezőnyén is egyol­dalas, minthogy epikus folyamatának, csak a meder egyik oldalán van „sodrása”. Tény, hogy a forgatókönyv írója, a film ren­dezője, a zenei aláfestés, a színészek karakte­reket megtestesítő játéka, a látvány kifejező ereje a magyar tehetséget mutatja, minthogy gárdája ezúttal azoknak fiatali sorából való. Hibája, valótlanságra épített meséje! Ezért vált ki döbbenetet és fájdalmat az igazság tudatában emlékező magyarban, hi­szen a darab „történelmi” lényege, központi hatásos jelenetei ellenkeznek az igazság, tiszta látás, tiszta forrás kötelező sarktételével. Döb­benetes, amikor a magyar katona, fenti eset­ben a második világháború Tatár-hágót védett határvadászainak történelmi szerepét, érdemét, hazájáért hősi helytállását viszi, igazsággal el­lentétesen, egy idegen, ezúttal a német nép képernyőjére. Ez pedig a hiánya a magyar tisztességnek! vezérfonala a határvadászőrs kegyetlensége. Az őrmester, aki cinikus, büszke mosollyal muto­gatja a fegyverére karcolt, egy-egy emberélet kioltását örökítő jelzetet. Közben, bizonyosan a „hitelesség” végett, beleszöve a szövegbe Hajmáskér is. Újabb közjáték. Vézna, szegény ember fele­ségével és pár esztendős kisfiával együtt kerül az őrs parancsnoka, főhadnagya elé. A kis családinak nincsen igazolópapírja. A havasról indultak­ el a biztonságosabb falvak felé. És, íme, nincs könyörület, lelkiismereti kérdés, csak a felcsattanó durva hang: Agyonlőni! Dörren a fegyver, a vézna ember úgy terül a földre, mint ahogyan az őszi levél siklik le a fáról. A fegyver hangját felkapja a szél, vissz­hangot kiált a szikla. Két katona már ássa a gödröt,­ ahová behajítják. Pereg a kép a fényképezés törvénye szerint. Káprázatos Kárpát-tájék, sötét fenyvesek, ezüst törzsű bükkök, napfény... A malom előtt két félmeztelen nő: napoznak. Nők, az elhangzott tkagar, cinikus mondat szerint?... S már az esti felvétel, égen a rebbenő fényű csillagok, malonyereszére aggatott lampionok, hangos mu­latozás, zene, italozás. Az épület hátsó traktu­sában , pár megkötözött rab, kőhajításnyira, a földben, a vézna ember. Az egyik „napozó”, gyönyörű nagyasszony, díszmagyarban járja a csárdást... Hiszen a film ma tömegterelő, politikai esz­köz, nem az a célja, hogy valamely történés­ről igaz képet nyújtson, hanem, hogy a mese megfelelő tálalásával azt a nézetet vigye vá­szonra, amelyik a hatalmi célok struktúrájának a legmegfelelőbb. Ezen a vágányon a jámbor néző szellemi terelése, melyben az igazság, eré­nyek elsorvadnak. Fájdalmas, amikor a vé­rünkből való fiatalok, a kétségtelenül alkotni, élni, érvényesülni vágyó tehetségesek, az ügyeskedések, a lehetőségek, a boldogulásuk hamisan elképzelt mentőövébe kapaszkodva, felejtik az igazság felismerésének, megvallá­­sának képességét, tiszta forrását. A szóban forgó film cselekményének színhelye a Tatár-hágó, az ezeréves magyar határvonal erdőrengetege, egyik völgyében a régi malom épülete s környéke. A darab központi alakja, bizonyos Márton nevű, még a Kárpátok határ­vonulatán túli frontról megszökött katona, aki szökése közben megöli egyik bajtársát. Az ő alakjában adódik a „bátor” ember! Szökik az irdatlan erdőrengetegen át abba a faluba, ahol a nagyanyja él. Útja közben találkozik — a darab szerinti — lengyel partizán nővel, aki­nek fegyverei vannak. Tőle kapja a revolvert, melyet egyelőre egy sziklaodúba rejt. Leér a faluba, ahová egy pásztor juttatja a hírt, látta a hegyen bújkáló embert, Márton apját, aki másfél esztendővel ezelőtt szökött meg az ala­­j­kulatától valahonnan a Don mellől. Fiú és­­ nagyanya elindulnak, hogy megkerítsék. Rá­­­ reteszelik kutyájukra az ajtót. Márton kezében balra. Fordulat, mindketten a határvédő őrs fő­hadnagya elé kerülnek. Vallatás. Következik a nagyanya ügyes védekezése, csak gombát gyűjtenek az erdőben. Mellé Márton folyéko­nyan gördülő hazugsága, miszerint az apja hő­si halált halt a messzi orosz fronton, ő maga kéthetes szabadságát töltő katona, harctéren megbizonyított tettei jutalmául. Ezúttal meg­menekülnek, bár a filmet átszövő­ jelenetek Mint a forgószínpad jelenetei: Márton már újra a­ hágón. A pisztolyt szedi elő a sziklaüreg­ből. Az őrs elfogja, vallatás, honnan a fegy­ver? Válasz: az erdőben találta, s hogy mentse magát, készségesen vezeti őreit abba a pagony­ba, ahol a bújkáló partizánlánynak a koronájá­ban fennakadt ejtőernyője függ. Kísérik le, a malom irányába, az időközben kézre került katonaszökevénnyel, Márton ap­jával együtt. Menet, a sziklás, omladékos tere­pen, kőről kőre szökellve. Az elfogottak, mö­göttük a két fegyveres katona. Villámgyors fordulat: Márton gáncsot vet a mögötte ha­ladó őrnek. Dulakodás, küzdelem, ő egyedül kerül ki élve. Magához ragadja a halott kato­nák fegyvereit, a malomhoz oson, és kellő pil­lanatban halomra lövi a házban levőket. íme a bátor ember! Zárójelenet: Varjúsereg surran, szürke, ta­rajos felhők a láthatáron. Szél tépdesi a fákat, hirtelen zúdul a völgyre az első hó. Fehérbe vonja az egész Tatár-hágót. Havazás.. . Epilógus: filmnek, színháznak, írásnak a gon­dolat ad indítékot. A gondolatnak a tiszta esz­me ad értelmet. Ennek sarkköve: az igazság. Nem hajlítható, nem mesterkedik sem megal­kuvással, sem ügyeskedéssel, sem az érvénye­sülés rossz vágányú mentőövébe kapaszkodva, így, amennyiben a tiszta látás útján halad. Bizonyos, ha a hangzatos „kultúrcsere” epi­kus folyamatának nemcsak a meder egyik ol­dalán lenne sodrása, ha a film megalkotói nem a hamis tanok járomszalagán vetítenék a Tatár­­hágón vérben, vasban, becsületben helyt állott magyar katonát; ez a hősöket leértékelő film nem kerülhetett volna a német nép képernyő­jére. Ha a rendezők kezébe kerülhetett volna, a való kultúrcsere alapján, a két évtizeddel ezelőtt az argentínai Kárpát Kiadó kiadásában megjelent, a katonái élén a Tatár-hágót védő vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc vezérőrnagy, történelmi és hadászati pontossággal megírt körösrel,­­as Tatár-hágó visszanéz. Rovatvezető: Bátori János Magyar Zoltán világbajnok A texasi Fort Worthban véget értek az idei tornász­világbajnokság küzdelmei. Magyar szempontból egyet­len igazi siker született: Magyar Zoltán lólengésben megvédte világbajnoki címét. Az amerikai Thomas lett a második, aki talajon aranyérmet nyert. A lólengés döntője után érdekes szabályvita alakult ki: Szabály, ha a tornász olyan elemet mutat be, amelyet más nem tud, eredetiség címén plusz két tized pont adható. Adható, ha bemutatja, vagyis, ha nem mutatja be,­­ nem adható. Másképp: legfeljebb 9,80-at kaphat tökéletes gyakorlatáért. Lólengésben csak Magyarnak volt eredeti eleme (kettő is). Thomas és a keletnémet Nikolay 9,90-et kapott, pedig nekik nem volt... (Ma­gyar pontozása 9,95 volt.) Minek a szabály, ha nem tartják be? • LABDARÚGÁS Az NB I utolsóelőtti forulója az éllovasok fekete napja volt. A Vasas e heti győzelmével felzárkózott a második helyre, megelőzve a Ferencvárost és a Video­tont. A forduló eredményei: DEBRECEN—ÚJPESTI DÓZSA 2—3; TATABÁNYA—DUNAÚJVÁROS 2—0; SZÉKESFEHÉRVÁR—MTK-VM 0—0; SALGÓTARJÁN—BÉKÉSCSABA 1—1; PÉCSI MSC—VIDEOTON 7—1 (?); RÁBA ETO—DIÓSGYŐR 3—1; ZALAEGERSZEG—FERENCVÁROS 3—0; VASAS—PÉCSI VSK 2—1; VOLÁN—HONVÉD 2—1.­­ Az UEFA Kupa visszavágóján az FC Kaiserslautern 6—1 (0—0) arányban legyőzte a Diósgyőrt. A magyar csapat az első félidőben jól tartotta magát, a játék má­sodik felében 1—2 állásnál kapott lesgól letörte a di­ósgyőri gárdát.* Az Európa Kupa nyolcas döntőjébe való jutásért Spanyolország 3—1-re legyőzte Ciprust, és mint a 3. csoport bajnoka, megszerezte az útlevelet az olaszországi döntőbe.★ Az NB II őszi végeredménye. Keleti csoport: 1. Nyír­egyháza, 2. Szolnok. — Középcsoport: 1. Csepel, 2. Va­sas Izzó. — Nyugati csoport: 1. Kaposvár, 2. Haladás. • VÍZILABDA A vízilabda BEK négyes döntőt a Vasas nyerte. Előző számunkban beszámoltunk első, a Beograd Par­tizán elleni győzelméről. Második ellenfele a helyi Span­dau együttese volt. A Vasas 4:4-es döntetlent ért el. A döntés tehát az utolsó napra maradt. A piros-kékek ellenfele a spanyol Montjuich volt, mely nem tudta megakadályozni a 8:6-os magyar győzelmet. A másik találkozón — a hazaiak legnagyobb szomorúságára — a Beograd Partizán 6:4 arányú győzelmet aratott. A Vasas tehát veretlenül nyerte a tornát. A Ferencváros nyerte a Szuper Kupát Két magyar csapat került tehát a Szuper Kupa döntőjébe: a Ferencváros és a Vasas. Az előre kiírt szabályok értelmében Ljubljanában, december 15-én, szombaton vívták a nagy mérkőzést az olasz Ferri és a jugoszláv Kliszovics bíráskodása mellett. A két csa­pat összeállítása a következő volt: Ferencváros: dr. Steinmetz — Bálla, Varga, Deb­­reczeni, Udvardy, Wiesner, Szollár. Csere: Fehér, Mül­ler, Kohán. Edző: dr. Mayer Mihály. Vasas: Horváth — Bányai, Krieger, Budavári, Fa­ragó, dr. Csapó, Kenéz. Csere: Gajdossy, Darida. Edző: Rusorán Péter. Nem túl magas színvonalú, de izgalmas, kemény, igazi kupaküzdelmet vívott a két magyar csapat Vég­eredmény 7:6 a Ferencváros javára. A Szuper Kupát Darko Serenac, a Tempo című lap szerkesztője adta át dr. Steinmetz Jánosnak, a Ferenc­város csapatkapitányának. • OLIMPIA Minden olimpiai év előtt árgus szemekkel figyel­jük a hazai sporteredményeket, és próbálunk jóslások­ba bocsátkozni az esélyeket illetőleg. Az idén — előre­tekintve a moszkvai olimpiára — nem sok jót tudunk felmutatni. Ha a reális esélyeket nézzük egyelőre csak két aranyéremre esélyes számunk van: Magyar Zoltán tornász, lólengésben, és a magyar vízilabda-válogatott. Idő ugyan még van, de reményeink mindig kevesebbek lesznek. Visszatekintve a múltra, soha ilyen szegénye­sen nem álltunk ezen a téren. Reméljük azonban, hogy néhány kellemes meglepetéssel szolgálnak élsportoló­ink Moszkvában. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Honvéd 169 4 3 28—19 22 2. Vasas 168 5 3 37—25 21 3. Ferencváros 167 6 3 33—22 20 4. Zalaegerszeg 168 4 4 27—21 20 5. Videoton 168 3 5 33—28 19 6. Tatabánya 167 4 5 26—21 18 7. Rába ETO 168 2 6 29—29 18 8. Újpesti Dózsa 167 3 6 35—33 17 9. Debrecen 165 6 5 23—20 16 11. Békéscsaba 165 6 5 23—26 16 10. MTK-VM 165 6 5 26—25 16 12. Pécsi MSC 165 5 6 25—19 15 13. Diósgyőr 167 1 8 20—20 15 14. Székesfehérvár 164 6 6 17—20 14 15. Volán 164 4 8 19—31 12 16. Dunaújváros 163 5 8 21—29 11 17. Salgótarján 161 8 7 16—25 10 18. Pécsi VSK 162 4 10 16—358 5. old

Next