Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1987 (94. évfolyam, 1-50. szám)

1987-10-18 / 39. szám

1987. október 18. Filippi István: A FEKETE BÁRÁNY A jobb sorsra érdemes „Nyugati Magyarság" (július­augusztusi számában) „Ke­nyértörés” címmel közli Bá­rány János „vitaindító” cik­két. Nehéz feladat erre vála­szolni! Kikkel akar Bárány vi­tatkozni, akinek egyéni tragé­diája az, hogy humoros szatí­rának is megfelelő „politikai fejtegetéseit" csak ő veszi ko­molyan. Tökéleteset alkotott, hiszen nagyon nehéz két ír papírt úgy teleírni, hogy annak egyetlen szava se legyen igaz. Mi az, hogy „kenyértörés"! „Tudathasadás" jobb volna! Már az első bekezdés is arra vall: „A demokrácia szükség­­szerűségének felismerése — otthon — gazdasági kényszer. Itt nem lehet más, mint a lel­kiismeret zsenialitása." A „gazdasági szükséges­ségből” felismert, de meg nem valósított, csak propaganda eszköznek használt demokráci­át errefelé csalásnak nevezik. Itt viszont szabadon élünk, azért írhatunk hallgatásra ítélt nemzetünk nevében. Ez nem „a lelkiismeret zsenialitása", ha­nem kötelesség. Jönnek még vadabb elmefuttatások is: „A magyar emigráció egy része, amely a valóságot átme­neti állapotnak tételezte, s ez­zel mintegy kizárta önmagát a cselekvésből, politikai sze­repéről lemondott." Bizony, átmeneti állapot a kommunizmus „valósága", hiszen et évenként változik. Még jó, hogy nem hallgattunk annak idején sem Bárány Já­nosra, aki betartva a sorren­det, Hruscsovot, Brezsnyevet és­ Csernyenkót egymás után tiszteletreméltó államfér­fiaknak tartotta és már 1984- ben így ostorozta az emigráci­ót: „ Vajon segítség-e nekik — vagy nekünk — az olyan maga­tartás, amely okos és higgadt elemzés helyett a­ rendszer pro­minens képviselőjét, egyszerű­en politikai aszfaltbetyárnak nevezi, vagy egy politikai és katonai nagyhatalom első em­berét let­ahózza." Most Gorbacsov elvtárs az említett „politikai és katonai nagyhatalom" első embere, aki szintén „letahózza" dicső előd­jeit. Ki mondta azt a „kenyér­törő” Báránynak, hogy az emigráció lemondott politikai szerepéről? Úgy gondolja ez a fogadatlan prókátor, hogy poli­tika alatt kizárólag a világ­kommunizmus terjesztését kell érteni? Aki erre nem hajlandó, az mind-mind jobboldali? El­megyógyászati fogalom a kül­földre menekült és politikai me­nedékjogot kikönyörgött „Ká­dárhű baloldali emigráns”, aki otthoni karrierjét feladva in­kább a kapitalizmus keserű ke­nyerét eszi. Most jön a moszk­vai zsebszótár egyik közked­velt kifejezése: „Jobboldali programot hir­detőket sem a hivatalos, sem a nem hivatalos Magyarország nem tart tárgyalóképesnek, ezért a jobboldalinak a maga életben tartására egyetlen esé­lye maradt: a hidegháború." Vérfagyasztó! Ezek szerint hidegháborút folytatunk mi, kis létszámú „jobboldali emig­ránsok” a „józan baloldali emigráció" hatalmas tömegé­től elszigetelve. Mi lesz ve­lünk? A „hivatalos Magyaror­szág pedig eleve nem tud mit kezdeni ellenfélből magát ellen­séggé kikiáltó csoportokkal. ” Még egyszer megnézem a cikk elejét. Talán nemzetközi futtbalmérkőzésről óhajt társa­logni a „Kossuth-díj" után só­vár­gó szerző? Bárány János minden kétséget kizárva poli­tizálni szeretne, ha értene ah­hoz! Még jó, hogy a hivatalos hatóságok nem tudnak velünk mit kezdeni! Nem vette még észre a szerző, hogy Amerika és Európa összes szabad orszá­gaiban a kommunisták elenyé­szően csekély szavazatot kap­nak? Tehát még­sem vagyunk olyannyira elszigetelve, hogy Kádárék támogatására szorul­nánk. Most jön a régen várt ajánlat: „Mindez mutatja, hogy a magyar kommunista vezetés­ben több a demokratikus mo­mentum, mint a jobboldali emigrációban, függetlenül attól, hogy mind az Anyanyel­vi Konferencia, mind a Magya­rok Világszövetsége mögött politikai-taktikai elképzelések húzódnak meg. Senki sem kép­zelheti, hogy a magyar kor­mány nyitása mentes ilyen el­képzelésektől, de az sem két­séges, hogy ezzel a magyar emigráció cselekvési határai is kitágulnak. Az így keletkezett légüres térbe a honi politika természetesen nem a jobboldal reprezentánsait kívánja be­szippantani, hanem a demokra­tikus érzelmű nyugati magyar­ság olyan képviselőit, akikkel tárgyalni tud. ” Természetesen kitárulnak a cselekvési határok! Az „im­perialista" országokban elhe­lyezett „követségi őrtornyok" irányításával lehet majd ter­jeszteni az otthoni „munkáspa­radicsom” gyönyöreit. Ennek fejében kiemelt fogadtatásra lehet majd számítani Budapes­ten, mondjuk a Hilton hotelben és szemközt lehet röhögni az ország lakosságának elképzel­hetetlen nyomorban szenvedő egyötöd részét. Az így kelet­kezett „légüres teret" betöl­tő elvtársakat minden szabad kultúrállamban kémeknek, leg­jobb esetben hírszerző ügynö­köknek nevezik. Nyugat-Né­­metország büntető törvény­­könyvének 98—99 paragrafusa például 5-10 évig terjedő sza­badságvesztéssel bünteti a nyugati magyarság olyan kép­viselőit, akikkel a szovjetkom­munista politikusok „tárgyalni tudnak". Hivatásos diploma­ták, kormányuk nevében per­sze köthetnek kompromisszu­mokat, de ők fölesküdtek álla­muk alkotmányának védelmé­re, hazaszaladgáló „politikus pojácák" viszont nem! Miért „jobboldaliak” a nemzeti emigráció képviselői? Ezt is megmagyarázza az erő­sen keleti „Nyugati Magyar­ság" mesterdalnoka: „A jobboldal egyéni sérel­mekből szőtt ideológiája a ma­gyar társadalomban végbe­ment változások követésére alkalmatlan, maximalizált követelései pedig eleve egy fegyveres felkelésre spekulál­nak:­­szovjet csapatok kivonu­lása; többpártrendszer: a Szov­jetunió térítse meg a Magyar­­országnak okozott károkat­, stb. értelemszerűen olyan prog­ram, ami azt mutatja, hogy a kivárás taktikája valójában egy magyar nemzeti katasztró­fára való várakozás." Itt meg kell említeni, hogy az „elrettentő példaként" fel­sorolt követelések nem fegyve­res felkelésre spekulálnak, ha­nem az összes résztvevő felek által Helsinkiben aláírt szerző­dés pontjaira. Mifajta kreatú­ra lehet az a szerencsétlen em­ber, aki számára magyar nem­zeti katasztrófa az, ha a szov­jet csapatok elhagyják Ma­gyarországot?! Bárány János az 1975-ös évek táján tűnt fel néhány verssel az otthoni irodalom pe­rifériáján, majd felvételét kérte a Fiatal írók József Attila körébe, de leszavazták. Ezek után belépett az írószövetség Kommunista Ifjúsági Szerve­zetébe (KISZ), de ott sem ért el nagyobb sikereket. 1982-ben csodálatos körülmények között Svájcba érkezett, ahol politikai menedéket kért, de nem ka­pott. Vajon mivel indokolhat­ta meg lépését a svájci rend­őrség előtt? Eredménytelen vállalkozása után lógó orral hazatért, majd félév múlva Amerikában tűnt fel és a SZI­VÁRVÁNY nevű irodalmi fo­lyóiratnál folytatta földi pá­lyafutását Chicagóban. Ebből a korszakból maradt fenn egy verse az utókor számára: „gyönyörű mászóka a szív ha játszhatsz, a választás pedig látszat, már nem tudom visszavonni, talán szédülöm a halált, másként félünk mi is, s mert nőni kell — ma mélyebb a bóvli is." Poétánk három évig nőtt lefelé, mert ma már olyan mély a bóvli, hogy kútásó legyen a talpán, aki utoléri. Hamarosan kirúgták Chicagóból is, de nem csüggedt, hanem Kaliforniába utazott, ahol megalapította „A másik" című nagyreményű la­pot, viszont ehhez kellett volna , ,másik” közönség, amelyik előfizetné azt. Most mint a „Nyugati Magyarság" munka­társa igyekszik bomlasztani az emigrációt. Bennem derültsé­get keltett az alábbi jópofa be­mondásával: „A rákosizmus és a fasiz­mus egypetéjű ikrek. Történel­mi utóharcukat nem egymás­sal, hanem a demokráciával vívják. ” Igen ám, de Rákosi Má­tyás is marxista-leninista volt, kezdetben dédelgetett, majd csúfosan megveretett politikai fiacskájával, Kádár Jánossal együtt. Bárány szeretne valahol végre gyökeret ereszteni, ezért agyonhízelgi jelenlegi szerkesz­tőjét, aki „legfőbb feladatának tartja, hogy demokráciaellenes tendenciákat kritizáljon, füg­getlenül attól, hogy azok me­lyik oldalon jelentkeznek". Gorbacsov legújabb alattvalói természetesen demokraták a javából. „Ebből — és nem másból — következett, hogy az otthoni reformok hívei és az itteni de­mokraták kapcsolatfelvétele elkerülhetetlen történelmi kényszerré vált. A Magyarok Világszövetségének nyitása, vagy maga az Anyanyelvi Kon­ferencia tehát nem oka, hanem ennek a szükségszerűségnek a terméke, éppúgy, mint a Ma­gyar Baráti­­ Közösség, ITT­­OTT, vagy a Nyugati Magyar­ság. " Csupa öröm az élet! örül­nek Budapesten és örül a szer­kesztőség is, hiszen az útlevél biztos és egy-két kupica potya barackpálinka is várható a Má­tyás pincében. Rendkívül meg­nyugtató, hogy ismerik mellék­neveiket az emigrációt fúró „szakmunkások”. Ennek bizo­nyítéka az alábbi befejező sza­kasz: „Az idő megérett, hogy ez a demokratikus érzelmű, ,hasz­nos idiótának', ,hazaárulónak', ,vörös kémnek', miegyébnek bélyegzett és állandó defenzí­vában lévő sokaság olyan súly­­lyal legyen az emigrációban és szervezeteiben, amelyet a ma­gyarság jobboldali sajtótól megfélemlített, de mégiscsak demokratikus döntő többsége] valójában megkíván!" Mulattat a cikk elköve­tőjének „agyafúrtsága", aki jó előre felsorolja kritikusainak elvárható szidalmait. Csaló­dást kell okoznom Báránynak, aki nem „hasznos idióta”, hi­szen sem Magyarországon, sem itt külföldön nem tett hasznosat. Hazaárulónak sem nevezhetjük őt, mert amilye nem volt és ma sincsen, azt nem adhatja el. „Vörös kém”? Ugyan kérem! Bizonyos, hogy még Kádár is bosszankodik, mert ilyen kenyértörés-féle gyatraságokkal nem lehet nép­szerűvé tenni az anyanyelvi konferenciákat. Karinthy Fri­gyes írta, hogy az emberi buta­ság nemcsak körülveszi a föld­golyóbist, hanem rojtokban lóg le arról, mégsem hiszem, hogy akadna olyan ostoba ember, aki beugrana az ehhez hasonló cikkecskéknek. Nem fekete bá­rány ez kérem, még csak nem is vörös, mert azt sem tudja, hogy mi a kommunizmus, inkább birka. Tajvan és a magyar „ tabuk (Folytatás az 1. oldalról) japán vagy amerikai gépkocsik armadája mögött. Szabad Kína nem olyan kölcsönökkel érte el mindezt, amelyeket soha sem tud és akar visszafizetni, mint a „cso­damechanizmus”, amely a kommunista blokk „per capi­ta” legjobban eladósodott országává tette Magyarorszá­got. Még Taipeiben olvastam a China Postban — 1984. július 11-én —, hogy a Szabad Kínai Köztársaság (az R. C. C.) olyan mértékben növelte tengerentú­li exportját, hogy jelenleg 16,7 milliárd dollár „exchange reserve”-vel, devizatartalékkal rendelkezik. Magyarország 10 milliárd dollár adóssággal. Az oktatás, a fiatalság sor­sa azonban elkeserítő összeha­sonlításokhoz vezet. Az állan­dóan sokasodó iskolákkal, egyetemekkel teli Tajvan, a de­rűs és szorgalmas fiatalok hada más képet fest, mint a mai ma­gyarországi köznevelés. Taj­vanban nincsenek helyettes „pedagógusok", akik szakkép­zettség nélkül tanítják a nö­vendékeket. Újságban és szóban kifo­gásoltuk ezt a kiáltó művelet­­lenséget, amely megbosszulja magát az ifjúság nyelésének te­rületén. Nem tudni, hogy mi a tiltakozásainknak tudható-e be, hogy az otthoni rendszer eltörölte a szakképzettség nél­küli pedagógusok intézményét. Vajon mi az oka annak, hogy látszólag szomorúvá és kedvetlenné vált a magyar fia­talság? Hazai hivatalos újsá­gok panaszkodnak, hogy keve­sen mennek a jogi pályára, ke­vés a szakképzett bíró . . . Hi­szen úgysincs jog, minek kel­­ ll­ lene művelni? Egyetem helyett lángossütőnek vagy taxisofőr­nek akarja „kiképezni magát" a fiatal. Hazudnánk önmagunk fe­lé? Valami „csodálatos" túl­élésről? Ugyanakkor Tajvan­nal szemben „haldokló" nem­zetté lettünk, mert Magyaror­szág lélekszáma ma is annyi, mint 1949-ben, de Tajvan azóta megkétszerezte a lakosságát. Mindezek dacára otthon is mozog — nemcsak a Szent Ist­ván rockopera, de a Szent Ist­­ván-i magyar fiatalság. Talán dacosan és keserűen hangzott, amit szabad Kína köztársasági elnökhelyettesé­nek mondtam egy protokollos bemutatáskor: I am a free Hungarian, without a Free Hungary! — Szabad magyar vagyok, sza­bad Magyarország nélkül!” De amíg él a mi kiáltásunk, addig nem hal el a szabadság. Ő­fi Szüreti mulatság A barbertoni Szentháromság Egyházközség október 17-én, szombaton este 8 órai kezdettel tartja évi szüreti mulatságát a templom nagytermében (368 Wooster Road II.). A zenét a Tokay-zenekar szolgáltatja. Énekel: Joe Jeromos. Fél tízkor különleges magyar néptáncokat a Magyar Rózsa csoport mutat be. Belépti díj 2 dollár személyenként. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 3. oldal A napokban egy kép ragadta meg a figyelmemet a Wash­ington Post harmadik oldalán: földig érő sötét lepelbe öltözött nők, arcukat csaknem egészen elfedő fekete csadorral, katonás rendben sorakoznak és valamennyiük kezében automata pisztoly. A kép aláírása szerint az iráni nemzeti gárda elit, női alakulata gyakorlatozik egy Teherán melletti katonai támaszponton, hogy felkészüljön az imperialisták elleni szent háborúra. A háttérben álcázott teherautók és egy épület hatalmas antennákkal, nyil­vánvalóan rádióadó vagy éppen radarállomás. Az iráni hadsereg egyik hírközlési idegközpontja. A kontraszt szembeszökő volt: a muzulmán nők sok évszáza­dos hagyományos viselete, az arcot takaró sűrű fátyol, melyet még Mohamed írt elő számukra és a legmodernebb fegyverek, elektromos távközlő berendezések. Khomeini és az országot irányító fundamentalista imámok mindenre, ami Nyugatról vagy Amerikából származik, átkot szórnak és visszakanyarodnak az iszlám ősi törvényeihez, de a gyűlölt ellenségtől kapott kor­szerű gyilkoló eszközöket előszeretettel használják. És azokkal tervezik a szent háborút a keresztény civilizáció ellen. És ez egyáltalán nem mosolyognivaló. Hogy a fenyegetés mennyire komoly, azt akkor érezzük, ha elolvassuk Khomeini július 28-i üzenetét, amelyet a mekkai zarándokokhoz intézett: „A zarándokoknak tüntetniük kell Mekkában, hogy maximálisan visszhangot adjanak ellen­érzésüknek az Egyesült Államok kép­viselte új eretnekség ellen. A zarándokoknak részt kell venniök minden szertartáson, hogy kifejezésre juttassák megbélyegzésü­ket a pogánysággal és a világarrogancia hitehagyottjaival szem­ben, amelyet a bűnös Egyesült Államok irányít. Gyűlöletüknek kell hangot adniuk Isten és az emberiség ellenségeivel szemben. A pogányok megbélyegzése a bevezetője annak a harcnak, ame­lyet Isten katonái szerveznek a Sátán erői ellen. Az egyistenhit­­nek ez az egyik alapvető elve. Ha a muzulmánok nem bélyegzik meg Isten ellenségeit Allah otthonában, ki tehetné meg he­lyettük?" Khomeini felhívása végül így fejeződik be: „Köszönetemet fejezem ki a szívemnek kedves libanoni fiataloknak, akik becsü­letet hoztak az iszlám közösségre. Imádkozom minden szeretett lénynek a sikeréért, akik forgatják a hit fegyverét, és szent hábo­rút vívnak, csapásokat mérnek Izraelre és érdekeire, mind hatá­rain belül, mind azokon kívül a megszállt, elorzott területeken. Biztosítják valamennyieteket, hogy az iráni nemzet soha nem hagy el benneteket. Bizalommal mondom, hogy az iszlám elsöpri akadályait az útjából és beveszi a világ legfontosabb bástyáit. Vagy miénk lesz a teljes szabadság, vagy ennél is teljesebbhez jutunk, a vértanúság szabadságához. " * Fenyegető, gyűlölködő és öntelt beszéd ez. Harcot hirdet a „pogányságnak" bélyegzett nyugati civilizáció ellen, az eret­nek (?) Egyesült Államok ellen. Khomeini ugyan csak egyetlen iszlám ország, Irán feje, de igen nagy tekintélye van az egész muzulmán világban. Ahol egyre jobban terjed és erősödik az ősi vallásos életformát, a hagyományok és az iszlám törvények tisz­teletét megkövetelő fundamentalizmus. Nemcsak Iránban, de az egész Afrikától Maláj­földig húzódó ún. iszlám-öv valamennyi országában megfigyelhető ez. De a legfeltűnőbben jelentkezik Törökországban, ahol már az állam rendjét veszélyezteti. A fun­damentalista mozgalom elutasítja Kemal Atatürk modern Török­országot s az összes hibáért a reformokat teszi felelőssé. A hodzsák — mohamedán hitoktatók — kárhoztatnak mindent, ami új és az agitáció hatásos: megfigyelők szerint a törökök többsége ma már a fundamentalistákkal érez. Irán, Törökország, Libanon és az iszlám­ öv több más orszá­ga: veszedelmes áramlatok ezek! Nem szabad elfelejteni, hogy a világon egy milliárd muzulmán él — a föld lakosságának egyötöde! —, és az iszlám több, mint vallás. Önfeláldozást vár követőitől: a „pogányok” elleni szent háború — a dzsihád — és az „eretnekek" gyűlölete tanításai közé tartozik. A nyugati orientációjú, Kemal Atatürkhöz hasonlóan reformeri hajlamú iráni sah elkergetése óta a Khomeini­ képviselte fundamentalista rezsim végképp szembekerült az Egyesült Államokkal és európai szövetségeseivel: a Perzsa-öbölben zajló események annyira ki­élezték a helyzetet, hogy csak egy szikra kell.. . Khomeini fel­hívása a mohamedánok fanatizmusára hat és félő, hogy uszítása jó talajra hull: az öngyilkos akciókra vállalkozó terroristák szeme előtt a vértanúság által elnyerhető hetedik paradicsom lebeg. • Csak azt nem értem, Khomeini miért nem handzsárral és jatagánnal küldi szent háborúba az iszlám harcosokat, hogy „bevegyék a világ legfontosabb bástyáit"? Szitkot szór a keresz­tény civilizációra, de a fegyvereit, a repülőgépeit, a telefonját, a rádióját elfogadja és használja. Miért nem veti szemétre ezeket a sátáni találmányokat és használ inkább postagalambot helyettük? Nem lenne stílusosabb, ha a Perzsa-öbölben nem európai gyártmányú gyorsnaszádokon, hanem vitorlásokon cir­kálnának a katonái, és a csadorral fedett arcú nők kezébe nem automata pisztolyt, hanem íjat és nyilat, esetleg szöges buzo­gányt adna? Ez jó tréfának, de a valóság sokkal komolyabb. Az iszlám hívei a világon ma még csak egymilliárdan vannak, de számuk igen gyorsan nő. Az iszlám­ övbe tartozó népeknél rendkívül magas a természetes szaporulat, sokkal magasabb, mint a fehér országokban. (Például a Szovjetunióban élő 47 milliónyi muzul­mán lakosság szaporodási arányszáma ötszöröse az oroszoké­nak.) Thaqya,7­4jevuszl — a keresztény civilizáció szemszögéből­­ nézve a perspektívák egyáltalán nem biztatóak. E helyen már latolgattuk, milyen kihívást jelent a fehér ember világának az ázsiai és afrikai színes fajok robbanásszerű szaporodása és előretörése. Ehhez most újabb gond járul: az iszlám fenyegetése. Mindez pár éven belül egészen új problémákat vethet föl a világ­­politikában és megváltoztathatja a jelenlegi erőviszonyokat. Wv/U­­Riw' MEGHÍVÓ A Szabadságharcos Világszövetség Clevelandi Csoportja és a Nemzetőr Baráti Köre a dicsőséges szabadságharc évfordulóján ünnepi vacsorára és irodalmi estre hívja Önt és kedves családját. Ünnepi megemlékezést mond TOLLAS TIBOR, a Nemzetőr főszerkesztője, a Szabadságharcos Világszövetség alelnöke, a szellemi ellenállás harcosa. A vacsora és belépőjegy ára: 10 dollár, a védnöki vacsora­jegy: 25 dollár, mely teljes egészében a Nemzetőr sajtóalapját emeli. A terem befogadóképessége korlátolt, ezért kérjük, hogy a jegyeket „United Hungarian Fund" névre írott csekken foglaljuk le és postázzuk P.O.Box 11027, Cleveland, Ohio 44111 címre. Helyfoglalás telefonon is lehetséges. A jegyeket a helyszínen osztjuk ki. A vacsora ideje: 1987. október 23. este 7 óra, előtte 6 órától kezdve fogadás, személyes beszélgetés a költővel. A vacsora helye: a Rocky River városháza (21012 Hilliard). Telefon­számok: (216) 671 -0669, 221-7229, 526-4591.

Next