Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1987 (94. évfolyam, 1-50. szám)
1987-01-04 / 1. szám
1987. január 4. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA P. Krupa Sándor OFM: A betlehemi csillag csodája Szent Máté evangélista olyan kézzelfoghatóan írja le a betlehemi csillagot, hogy sokan már csak ezért kérdésessé teszik. De megkérdőjelezik azért is, mert természetes módon hiánytalanul nem magyarázható meg. A hívő persze nem sokat rágódik a dolgon, mert szerinte Isten mindent megtehet. S ha elfogadja az evangéliumok többi csodáit, mint pl. hogy angyalok jelentik Jézus születését, az apostolok a Tábor hegyén hallhatják a Mennyei Atya hangját. Jézus halálakor elsötétül a Nap, megnyílnak a sírok. Jézus feltámadott, stb., akkor miért kételkedne ebben? Csak azért, mert a tudósok botladoznak benne? Ő inkább szívével gondolkozik, mint eszével, és inkább hitére hallgat, mint az örökké változó tudós álláspontokra. Boldog, hogy a betlehemi csillagban égi, isteni tüneményt láthat. A hívő mégsem utasítja vissza soha, hogy hitének tárgyát a tudomány is igazolni próbálja, különösen akkor, ha éppen a tudomány kérdőjelezte meg! Mert reméli, hogy sokaknak inkább ez lesz a Jézushoz vezető csillag, mint az evangélium. Már Kopernikus, a világhírű nagy katolikus csillagász, foglalkozott e csillagjelenséggel. Számításai szerint Krisztus előtt 7-ben háromszor volt „együttállásban" a Saturnus és a Jupiter bolygó. Ha két csillag egészen közel kerül egymáshoz, nekünk egynek látszik, de változva nagyságban, formában, fényerőben, ami feltűnő jelenséggé válik. Az efféle nem ritkaság a csillagvilágban, mégis mindenkor, de különösen a régi ezredekben, nagy feltűnést keltett, mert valami hírhozást, világesemény-jelzést tulajdonítottak neki. Tudnunk kell s egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy a régiek egészen más szemmel nézték a csillagvilágot, mint mi nézzük ma. Minden csillagnak jelentőségteljes nevet adtak. Tulajdonsággal ruházták fel őket. Népek, nemzetek, földrészek égi védői voltak. Ezért tudhatták, hogy az égi tünemény melyik nép számára hoz valami üzenetet. Például a Jupiter csillag a rómaiak legfőbb istenének nevét viselte. Ezért, ha a Jupiterrel történt valami, az a rómaiaknak szólt, illetőleg istenit, királyit jelentett. A Saturnus Palesztina védőcsillaga volt. Ezért a két csillag együttállása az akkori csillagászok szerint Palesztina számára valami istenségnek, királynak megjelenését, születését jelenthette. Amerika két nagy csillagásza, John Mosley és David Highes szerint a betlehemi csillagjelenség a Saturnus, Jupiter, Pisces együttállásának következménye lehet, mert Jézus születése körül ez előfordult. A Jupiter, mint láttuk, isteni, királyi csillag. A Saturnus Palesztina csillaga. A Piscesről meg azt gondolták, hogy próféta vagy csodatevő születésének előhírnöke. Méltán következtették hát, hogy Palesztinában valami igen nagy csodatevő vagy király született, illetőleg születik. Mosley szerint ebben az időben volt másik csillagegyüttállás is, mégpedig a Jupiteré, Vénusé, Reguláé és Leóé. A Vénus a római istenanyáról van elnevezve, akit összekapcsoltak nemcsak a termékenységgel, hanem királyok születésével is. A Leo pedig kimondottan a zsidó népet jelző csillag volt, így ezekből a jelekből a régi csillagászok jogosan következtették, hogy a zsidóknak nagy királya született. S mivel a király Jeruzsálemben lakott, természetesen az újszülöttet ott keresték Heródesnél. Vannak sokan, akik nova (új csillag) vagy üstökös megjelenésére gondolnak. Ámde e korban nova megjelenéséről nincs csillagászati feljegyzés. A Halley üstökös Krisztus születése előtt 11-ben arra járt ugyan, de az év már nagyon messze esik Jézus születésének vélt évétől, noha ennek pontosságában 2—7 év eltérés lehetséges. Persze mindez csak tudományos spekuláció. Edward Krupp csillagász szerint minden feltevésben van valami, de egyik sem bizonyosabb a másiknál. Sohasem szabad felejtenünk, hogy az evangélium nem ad elégséges leírást a „bölcsek” kilétéről, származásukról, de még a csillag helyéről, állásáról sem, azért tudományos döntést hozni szinte lehetetlen. Ám azért, mert nem tudunk a „hogyanra” felelni, nem jelenti ennek lehetetlenségét. Az első keresztények e jelenséget nem nézték tudományos szemmel. Hitből éltek ők s nem csillagászatból. Mivel az emberek akkori felfogása szerint ezek a csillagok olyan „istenfélék” voltak, jelentésükben azt látták másokkal együtt, hogy az új, az igaz Isten bejelentésére jelentek meg, jelezve, hogy az övék, a régi „istenek” ideje lejárt, annak vége, és az új Istennek, királynak, akinek nem méltók még saruszíját sem megoldani, csak szolgái, imádói, hódolói lehetnek. Edward Krupp végkövetkeztetése: Ha a nép Jézus születésével kapcsolatban ilyen csillagjelenést jegyzett meg, lehet abban valami! Nem szabad hát csak úgy elhajítani! Persze, korunk „haladó értelmiségeinek” a betlehemi csillag már nem probléma, mert az evangéliumokból minden csodálatost és csodát a szemétkosárba dobtak, így a betlehemi csillagot is! Ám a hívő szeme ma is úgy néz rá, mint az első keresztények: a Mennyei Atya csillaggal is hírt adott Fia, Jézus születéséről e világnak! Ligeti Angelus: Az egyik magyar papi gyűlés alkalmával, amikor a lelkipásztoroktól azt kértük, hogy támogassák lapunkat, a Vasárnapot, többek ajkáról az a kifogás hangzott el, hogy az elmúlt években pár alkalommal elmarasztalóan nyilatkoztunk lapunk hasábjain a magyar püspöki karról, Lékai bíborosról. Az elmúlt esztendő folyamán Lékai bíboros és vagy három főpásztor az örökkévalóságba költözött. Főpapjaink azonban továbbra is aktívak és újfent nehéz feladatnak bizonyul, hogy ne a jóindulatú kritika hangján szóljunk tevékenykedésükről. Papjaink pedig elgondolkozhatnak az egészen leegyszerűsített realitásokon, s akkor csöppnyi józan ésszel, a magyar egyházért áldozatot vállaló, aggódást érző lelkülettel tudnak majd állást foglalni elhallgathatatlan kérdésekben. Az elmúlt esztendő végén több esemény bizonyította a rendszer megelégedettségét a magyar egyházi helyzettel kapcsolatban. Néhány héttel ezelőtt Filippi István tollából olvashattunk arról a nyilatkozatról, amelyet Paskai László érsek külföldi újságíróknak adott. Mindenben az állam elképzelése, kívánsága szerint szólt, és valószínű, hogy így is cselekszik. Októberben lezajlott a budapesti kereszténymarxista dialógus, szinte azokban a napokban, amikor a magyar pártsajtó nyüzsgött az „ellenforradalomról" írt cikkektől. Október végén volt az Assisiben megrendezett imanap a békéért, ami szép, nemes, helyes, ám míg szakító, kínai falat húzó ellentétek vannak vallások között, kissé illuzórikus. Mindenesetre tisztelettel fogadtuk a törekvést, hiszen magától a Szentatyától indult ki, aki ezzel is teljesítette krisztusi küldetését: Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek! Nagy különbség van azonban béke és béke között. Különösen abból a nézőpontból, ami ma a magyar egyház és állam között fennáll. Mert létezik igazságos, a másikat kölcsönösen tiszteletben tartó, elfogadó, sőt a másikon segítő béke, de létezik a legyőzött, a tehetetlen „békéje” is, ami tulajdonképpen nem más, mint a megváltoztathatatlanba való belenyugvás. Lemondó apátia, harctéri béke csata után. Halotti béke a feltámadásba vetett hit gyökeres kitépése, kiszakítása következtében. Ilyen ma a béke Magyarországon állam és egyház között. A fenti események kapcsán a hazai sajtó az elmúlt év végén hemzsegett a békés kapcsolatok nagyszerűségének, efelett való hamis lelkendezésnek hangos kürtszavától. Kezembe került pl. a Magyar Nemzet november 15-i száma, benne Soltész István cikke: Párbeszéd és cselekvés. Csak az alcímeket emelem ki. Az első: Fontosabb, ami összekapcsol. Türelem — hangsúlyozza a cikkíró. Nos, könnyű annak türelmesnek lenni — ma már, mert így kívánja a nemzetközi közvélemény, meg a gazdasági helyzet —, akinek a hatalom van a kezében Magyarországon. A másik fél, az egyház, meg természetes, hogy csak gyakorolja a türelmet, hiszen az úgyis az egyik fontos keresztény erény! Elvont, bölcselkedő, erkölcsiségről (szocialistáról) elmélkedő része ez a cikknek. A második: Nem elég a szó, tenni is kell. Ezt hasonló módon, kicsivel előbb már Szent János is megírta egyik levelében: „...ne szeressetek szóval, hanem tettel és igazsággal.” Így hát a magyar egyház elnyomott állapotában is segít a szétzüllesztett egészségügyi ellátáson és az állam számára megterhelést jelentő személyek kezeléséből részt vállal. Ipolytölgyesen értelmi fogyatékos gyermekek részére egyházi otthon nyílt. Alakulóban van az új szerzetes közösség is, amiről egyszer már bátorkodtam azt írni, hogy ez is csak „nesze semmi, fogd meg jól”. Végül az írás e része említi az elmúlt ősz nagyágyúját is: a püspöki kar nyilatkozatát a katonai szolgálatról. A harmadik rész: A szent királyok nyomdokain. Na, kérem, ne szóljunk semmit. István, László újra szentek lettek! Ez aztán a hátulról mellbe támadás. Mert miért ne beszéljenek szentekről, ha úgy tetszik a többségnek? Engednek a gyeplőn. A zabla ettől még a szájban marad s szorít, ha a gyeplőn újra rántani kell. Ám a szent királyok után a következő példaképtől, Kapisztrántól, már elsinkófálták a szent jelzőt: „Kapisztrán János nem volt ugyan magyar, de nemzeti bajvívásunk hőseként tartjuk számon és minden déli harangszóval (56 után — L.A.) áhítattal, büszkeséggel emlegetjük a nevét együtt Hunyadi Jánoséval." Ez is valami. Most már nem Kun Béla, meg Ságvári Endre mindig a hős, mint az én gyermekkoromban. Alkalomadtán előveszik „az egyház naftalinszagú szentjeit” is. Valami pozitívumot nekik is fel kell mutatni. Majd következnek „a II. világháború antifasiszta katolikus ellenállói és mártírjai" — ahogy az újságíró papírra veti. Ez azonban már sikamlós téma számára. Megemlíti, de tovább nincs. Antikommunista mártír egyelőre nem létezik Magyarországon és nem lehet példakép a katonai szolgálat hazafiúi kötelességvágyától izzó lelkületű fiatalok számára, amire a püspök atyák oly buzdítóan szólítják fel az ifjakat. Nincs ott a felsorolásban Mindszenty József, Apor Vilmos, Grősz József, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Nincsenek ott a kommunista börtönök ezernyi szerzetes, pap és civil áldozatainak nevei. És ez, az ennél a pontnál történő megállás, tajtékos paripaként való megtorpanás fényt vetít mindenre. A régmúlt keresztény hőseit, szentjeit már lehet emlegetni, sok kárt úgysem tesznek a lezüllesztett fiatalságban, melynek többsége úgyis eszménykép nélküli. De annak az ideje még nem érkezett el — s csak Isten tudja, mikor érkezik majd el —, amikor az ateista vörös terror áldozatairól is szó esik, és őket a nekik méltó helyen a fiatalság számára példaképnek állítják. Ma erről mély a hallgatás. Mert vészes lenne, ha a fiatalság érdeklődnék, kérdezne. Ez elevenbe hatolna, s ettől — úgyszólván — Lenin óvja őket! Az írás végén még az „Isten Báránya, adj nekünk békét” fohászt is idézi Soltész. Majd így folytatja: „De a más világnézetnek is ezt kérik: legyen béke. ” Mi meg azt mondjuk, szomorú „béke” az ilyen. Az egyház részéről a kiszolgáltatott, a bekötött szájú, a megalázott, a kijátszott, kisemmizett, elnémított békéje. De bárcsak csupán ennyi lenne. Mert ez már a kommunista szekér rúdját toló békéje is. A befolyásolt, megfélemlített, kihasznált, emberi gyengeségén rajtakapott és ezért szolgálatokat teljesíteni köteles békéje. És ez ad okot a valódi aggódásra. A Prédikátor könyvének híres mondása: Vanitatum vanitas. Régebben úgy fordították: hiúságok hiúsága. De az eredeti héber szó inkább szélfújást, hiábavalóságot jelent. Hiábavalóságok hiábavalósága. S erre kézenfekvő a következő megállapítás: hazugságok hazugsága, minden csak hazugság, minden porhintés, ami ma az egyház és állam között, azok kapcsolatában fennáll. Szomorú, nagyon fájdalmas, hogy főpapjaink nehéz helyzetükben megint és újra az egyház megnyomorítottságának, kiszolgáltatottságának panaszos szavú lélekharangját képesek csupán kongatni efféle cselekedeteikkel, megnyilatkozásaikkal. De azért van remény. Azért létezik a „szent maradék” otthon is. Egyre többen gondolkodnak világosan, egyre több az, aki újra Jézust akarja követni. S hisszük, hogy ez a „szent maradék” menti majd meg a magyar egyházat! Szélkergetés FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM! MEGJELENT A HIT CSODÁJA (az akroni Lorántffy Otthon képes története) közel 400 oldal, 180 kép, az adakozók névsora, Reagan elnök levelével, színes fedőlappal, kemény kötésben. TÖRTÉNELMI DOKUMENTUM A MAGYAR EMIGRÁCIÓ LEGNAGYOBB TELJESÍTMÉNYÉRŐL. A könyv ára: 20 dollár postázással együtt. Megrendelhető az ár előzetes beküldésével: LORÁNTFFY OTTHON 2631 Copley Road Akron, Ohio 44321 Vízkereszt Olvasmány Izajás próféta könyvéből (60,1—6) Készülj fel, gyújts örömlényeket, Jeruzsálem! Eljött világosságod: az Úr dicsősége ragyog fölötted. A földet sötétség borítja, a népeket homály fedi, de fölötted felragyog az Úr, és dicsősége látható lesz benned. Népek jönnek világosságodhoz, királyok a benned tündöklő fényességhez. Nézz körül, és lásd: mind összegyűlnek, és eljönnek hozzád. Fölkerekednek fiaid a messzeségből és lányaid minden tájról. Ha majd látod, boldogság tölt el: szíved csodálkozástól és örömtől remeg, mert tengernyi sokaság özönlik feléd. Karavánok lepnek el, tevék érkeznek délről és keletről. Eljönnek mindnyájan, aranyat, tömjént hoznak, és az Úr dicsőségét hirdetik. Ez az Isten igéje. Zsoltár (71,2.7-8.10—11.12—13) Hódoljon előtted, Istenem, a föld minden királya! Isten, ítéletedet add át a királynak, igazságodat királyi Fiadnak! Igazságban ítéli ő a népet, igaz mértékkel mér a szegénynek. Hódoljon előtted, Istenem, a föld minden királya! Napjaiban az igazság világa nyíljék és teljes béke legyen a világ végéig! Uralkodjék tengertől a tengerig, a folyamtól a földnek széléig! Hódoljon előtted, Istenem, a föld minden királya! Távoli királyok és a szigetek lakói ajándékokat hoznak néki. Hódoljon néki a föld minden királya, legyen szolgája minden nemzet! Hódoljon előtted, Istenem, a föld minden királya! Megmenti a hatalmastól a szegényt, az ügyefogyottat kímélni fogja. Megkönyörül a szegényen és az árván, a szűkölködőn, akit nem segít senki. Hódoljon előtted, Istenem, a föld minden királya! Szentlecke Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből (3,2—3, 5—6) Testvéreim! Bizonyára hallottatok Isten kegyelmi adományáról, amelyben a ti javatokra részesültem. Kinyilatkoztatásból ismertem meg Krisztus titkát, amelyről a korábbi időben nem tudtak az emberek. De most a Szentlélek az apostoloknak és a prófétáknak kinyilatkoztatta. Eszerint: Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és az evangélium által részesei Isten ígéreteinek. Ez az Isten igéje. Alleluja Alleluja, alleluja, alleluja! Láttuk napkeleten csillagát, és eljöttünk, hogy hódoljunk az Úr előtt. (Mt 2, 2) Alleluja, alleluja, alleluja! Evangélium Szent Máté könyvéből (2,1—12) Miután Jézus megszületett Heródes király uralkodása idején a judeai Betlehemben, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe. ,,Hol van az újszülött Messiás király?” — kérdezték. „Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki.” Ennek hallatára zavarba jött Heródes király és vele együtt egész Jeruzsálem. Összehívta tehát mind a papi vezetőket és a nép írásmagyarázóit. Tudakozódott tőlük, hol születik a Messiás. Ők azt mondták: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te Betlehem, Juda földje, nem vagy a legkisebb Juda jelentős városai között, mert belőled származik a Fejedelem, aki kormányozni fogja népemet.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket, és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét, majd ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, kérdezősködjetek tüzetesen a Gyermek felől! Ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek, és hódoljak neki! ” A bölcsek meghallgatták a királyt, és útra keltek. A csillag pedig, amelyet napkeleten láttak, továbbvezette őket, míg végül odaért a hely fölé, ahol a Gyermek volt. Ott megállapodott. A csillag láttára nagyon megörültek. Beléptek a házba, és ott találták a Gyermeket anyjával, Máriával. Leborulva hódoltak előtte. Aztán felnyitották kincsesládájukat, és ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Álmukban figyelmeztetést kaptak, ne menjenek vissza Heródeshez. Ezért más úton tértek haza országukba. Ezek az evangélium igéi. 5. oldal