Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1987 (94. évfolyam, 1-50. szám)

1987-01-04 / 1. szám

1987. január 4. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA P. Krupa Sándor OFM: A betlehemi csillag csodája Szent Máté evangélista olyan kézzelfoghatóan írja le a betlehemi csillagot, hogy­ so­kan már csak ezért kérdésessé teszik. De megkérdőjelezik azért is, mert természetes mó­don hiánytalanul nem magya­rázható meg. A hívő persze nem sokat rágódik a dolgon, mert szerinte Isten mindent megtehet. S ha elfogadja az evangéliumok többi csodáit, mint pl. hogy angyalok jelen­tik Jézus születését, az aposto­lok a Tábor hegyén hallhatják a Mennyei Atya hangját. Jézus halálakor elsötétül a Nap, meg­nyílnak a sírok. Jézus feltáma­dott, stb., akkor miért kétel­kedne ebben? Csak azért, mert a tudósok botladoznak benne? Ő inkább szívével gondolko­zik, mint eszével, és inkább hi­tére hallgat, mint az örökké változó tudós álláspontokra. Boldog, hogy a betlehemi csil­lagban égi, isteni tüneményt láthat. A hívő mégsem utasítja vissza soha, hogy hitének tár­gyát a tudomány is igazolni próbálja, különösen akkor, ha éppen a tudomány kérdőjelezte meg! Mert reméli, hogy sokak­nak inkább ez lesz a Jézushoz vezető csillag, mint az evangé­lium. Már Kopernikus, a világhí­rű nagy katolikus csillagász, foglalkozott e csillagjelenség­gel. Számításai szerint Krisz­tus előtt 7-ben háromszor volt „együttállásban" a Saturnus és a Jupiter bolygó. Ha két csil­lag egészen közel kerül egy­máshoz, nekünk egynek lát­szik, de változva nagyságban, formában, fényerőben, ami fel­tűnő jelenséggé válik. Az effé­le nem ritkaság a csillagvilág­ban, mégis mindenkor, de külö­nösen a régi ezredekben, nagy feltűnést keltett, mert valami hírhozást, világesemény-jel­zést tulajdonítottak neki. Tud­nunk kell s egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy a régiek egészen más szemmel nézték a csillagvilágot, mint mi nézzük ma. Minden csillagnak jelentőségteljes nevet adtak. Tulajdonsággal ruházták fel őket. Népek, nemzetek, földré­szek égi védői voltak. Ezért tudhatták, hogy az égi tüne­mény melyik nép számára hoz valami üzenetet. Például a Ju­piter csillag a rómaiak legfőbb istenének nevét viselte. Ezért, ha a Jupiterrel történt valami, az a rómaiaknak szólt, illető­leg istenit, királyit jelentett. A Saturnus Palesztina védőcsilla­ga volt. Ezért a két csillag együttállása az akkori csilla­gászok szerint Palesztina szá­mára valami istenségnek, ki­rálynak megjelenését, születé­sét jelenthette. Amerika két nagy csillagá­sza, John Mosley és David Highes szerint a betlehemi csil­lagjelenség a Saturnus, Jupi­ter, Pisces együttállásának kö­vetkezménye lehet, mert Jézus születése körül ez előfordult. A Jupiter, mint láttuk, isteni, ki­rályi csillag. A Saturnus Pa­lesztina csillaga. A Piscesről meg azt gondolták, hogy pró­féta vagy csodatevő születésé­nek előhírnöke. Méltán követ­keztették hát, hogy Paleszti­nában valami igen nagy csoda­tevő vagy király született, ille­tőleg születik. Mosley szerint ebben az időben volt másik csillagegyütt­állás is, mégpedig a Jupiteré, Vénusé, Reguláé és Leóé. A Vénus a római istenanyáról van elnevezve, akit összekapcsoltak nemcsak a termékenységgel, hanem királyok születésével is. A Leo pedig kimondottan a zsi­dó népet jelző csillag volt, így ezekből a jelekből a régi csilla­gászok jogosan következtették, hogy a zsidóknak nagy királya született. S mivel a király Jeru­zsálemben lakott, természete­sen az újszülöttet ott keresték Heródesnél. Vannak sokan, akik nova (új csillag) vagy üstökös megje­lenésére gondolnak. Ámde e korban nova megjelenéséről nincs csillagászati feljegyzés. A Halley üstökös Krisztus szüle­tése előtt 11-ben arra járt ugyan, de az év már nagyon messze esik Jézus születésének vélt évétől, noha ennek pontos­ságában 2—7 év eltérés lehetsé­ges. Persze mindez csak tudo­mányos spekuláció. Edward Krupp csillagász szerint min­den feltevésben van valami, de egyik sem bizonyosabb a másik­nál. Sohasem szabad felejte­nünk, hogy az evangélium nem ad elégséges leírást a „bölcsek” kilétéről, származásukról, de még a csillag helyéről, állásá­ról sem, azért tudományos dön­tést hozni szinte lehetetlen. Ám azért, mert nem tudunk a „ho­gyanra” felelni, nem jelenti en­nek lehetetlenségét. Az első keresztények e je­lenséget nem nézték tudomá­nyos szemmel. Hitből éltek ők s nem csillagászatból. Mivel az emberek akkori felfogása sze­rint ezek a csillagok olyan „is­tenfélék” voltak, jelentésükben azt látták másokkal együtt, hogy az új, az igaz Isten beje­lentésére jelentek meg, jelezve, hogy az övék, a régi „istenek” ideje lejárt, annak vége, és az új Istennek, királynak, akinek nem méltók még saruszíját sem megoldani, csak szolgái, imá­dói, hódolói lehetnek. Edward Krupp végkövet­keztetése: Ha a nép Jézus szü­letésével kapcsolatban ilyen csillagjelenést jegyzett meg, lehet abban valami! Nem sza­bad hát csak úgy elhajítani! Persze, korunk „haladó értelmi­ségeinek” a betlehemi csillag már nem probléma, mert az evangéliumokból minden csodá­latost és csodát a szemétkosár­ba dobtak, így a betlehemi csil­lagot is! Ám a hívő szeme ma is úgy néz rá, mint az első kereszté­nyek: a Mennyei Atya csillag­gal is hírt adott Fia, Jézus szü­letéséről e világnak! Ligeti Angelus: Az egyik magyar papi gyű­lés alkalmával, amikor a lelki­­pásztoroktól azt kértük, hogy támogassák lapunkat, a Vasár­napot, többek ajkáról az a ki­fogás hangzott el, hogy az el­múlt években pár alkalommal elmarasztalóan nyilatkoztunk lapunk hasábjain a magyar püspöki karról, Lékai bíboros­ról. Az elmúlt esztendő folya­mán Lékai bíboros és vagy há­rom főpásztor az örökkévaló­ságba költözött. Főpapjaink azonban továbbra is aktívak és újfent nehéz feladatnak bizo­nyul, hogy ne a jóindulatú kri­tika hangján szóljunk tevé­kenykedésükről. Papjaink pe­dig elgondolkozhatnak az egé­szen leegyszerűsített realitá­sokon, s akkor csöppnyi józan ésszel, a magyar egyházért ál­dozatot vállaló, aggódást érző lelkülettel tudnak majd állást foglalni elhallgathatatlan kér­désekben. Az elmúlt esztendő végén több esemény bizonyította a rendszer megelégedettségét a magyar egyházi helyzettel kap­csolatban. Néhány héttel ez­előtt Filippi István tollából ol­vashattunk arról a nyilatko­zatról, amelyet Paskai László érsek külföldi újságíróknak adott. Mindenben az állam el­képzelése, kívánsága szerint szólt, és valószínű, hogy így is cselekszik. Októberben lezaj­lott a budapesti keresztény­marxista dialógus, szinte azok­ban a napokban, amikor a ma­gyar pártsajtó nyüzsgött az „ellenforradalomról" írt cik­kektől. Október végén volt az Assisiben megrendezett ima­nap a békéért, ami szép, nemes, helyes, ám míg szakító, kínai falat húzó ellentétek vannak vallások között, kissé illuzóri­kus. Mindenesetre tisztelettel fogadtuk a törekvést, hiszen magától a Szentatyától indult ki, aki ezzel is teljesítette krisztusi küldetését: Békessé­get hagyok rátok, az én béké­met adom nektek! Nagy különbség van azon­ban béke és béke között. Külö­nösen abból a nézőpontból, ami ma a magyar egyház és ál­lam között fennáll. Mert létezik igazságos, a másikat kölcsönö­sen tiszteletben tartó, elfoga­dó, sőt a másikon segítő béke, de létezik a legyőzött, a tehe­tetlen „békéje” is, ami tulaj­donképpen nem más, mint a megváltoztathatatlanba való belenyugvás. Lemondó apátia, harctéri béke csata után. Ha­lotti béke a feltámadásba ve­tett hit gyökeres kitépése, ki­szakítása következtében. Ilyen ma a béke Magyaror­szágon állam és egyház között. A fenti események kapcsán a hazai sajtó az elmúlt év végén hemzsegett a békés kap­csolatok nagyszerűségének, efelett való hamis lelkendezés­­nek hangos kürtszavától. Ke­zembe került pl. a Magyar Nemzet november 15-i száma, benne Soltész István cikke: Párbeszéd és cselekvés. Csak az alcímeket emelem ki. Az el­ső: Fontosabb, ami összekap­csol. Türelem — hangsúlyozza a cikkíró. Nos, könnyű annak türelmesnek lenni — ma már, mert így kívánja a nemzetközi közvélemény, meg a gazdasági helyzet —, akinek a hatalom van a kezében Magyarorszá­gon. A másik fél, az egyház, meg természetes, hogy csak gyakorolja a türelmet, hiszen az úgyis az egyik fontos ke­resztény erény! Elvont, böl­­cselkedő, erkölcsiségről (szoci­alistáról) elmélkedő része ez a cikknek. A második: Nem elég a szó, tenni is kell. Ezt hasonló mó­don, kicsivel előbb már Szent János is megírta egyik levelé­ben: „...ne szeressetek szóval, hanem tettel és igazsággal.” Így hát a magyar egyház el­nyomott állapotában is segít a szétzüllesztett egészségügyi el­látáson és az állam számára megterhelést jelentő személyek kezeléséből részt vállal. Ipoly­­tölgyesen értelmi fogyatékos gyermekek részére egyházi ott­hon nyílt. Alakulóban van az új szerzetes közösség is, amiről egyszer már bátorkodtam azt írni, hogy ez is csak „nesze semmi, fogd meg jól”. Végül az írás e része említi az elmúlt ősz nagyágyúját is: a püspöki kar nyilatkozatát a katonai szolgá­latról. A harmadik rész: A szent királyok nyomdokain. Na, ké­rem, ne szóljunk semmit. Ist­ván, László újra­ szentek lettek! Ez aztán a hátulról mellbe tá­madás. Mert miért ne beszélje­nek szentekről, ha úgy tetszik a többségnek? Engednek a gyep­lőn. A zabla ettől még a száj­ban marad s szorít, ha a gyep­lőn újra rántani kell. Ám a szent királyok után a követke­ző példaképtől, Kapisztrántól, már elsinkófálták a szent jel­zőt: „Kapisztrán János nem volt ugyan magyar, de nemzeti bajvívásunk hőseként tartjuk számon és minden déli harang­szóval (56 után — L.A.) áhítat­tal­, büszkeséggel emlegetjük a nevét együtt Hunyadi Jánosé­val." Ez is valami. Most már nem Kun Béla, meg Ságvári Endre mindig a hős, mint az én gyermekkoromban. Alkalom­­adtán előveszik „az egyház naf­­talinszagú szentjeit” is. Vala­mi pozitívumot nekik is fel kell mutatni. Majd következnek „a II. világháború antifasiszta ka­tolikus ellenállói és mártírjai" — ahogy az újságíró papírra veti. Ez azonban már sikamlós téma számára. Megemlíti, de tovább nincs. Antikommunista mártír egyelőre nem létezik Magyarországon és nem lehet példakép a katonai szolgálat hazafiúi kötelességvágyától izzó lelkületű fiatalok számá­ra, amire a püspök atyák oly buzdítóan szólítják fel az ifja­kat. Nincs ott a felsorolásban Mindszenty József, Apor Vil­mos, Grősz József, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Nin­csenek ott a kommunista bör­tönök ezernyi szerzetes, pap és civil áldozatainak nevei. És ez, az ennél a pontnál történő meg­állás, tajtékos paripaként való megtorpanás fényt vetít min­denre. A régmúlt keresztény hőseit, szentjeit már lehet em­legetni, sok kárt úgysem tesz­nek a lezüllesztett fiatalság­ban, melynek többsége úgyis eszménykép nélküli. De annak az ideje még nem érkezett el — s csak Isten tudja, mikor érke­zik majd el —, amikor az ateis­ta vörös terror áldozatairól is szó esik, és őket a nekik méltó helyen a fiatalság számára pél­daképnek állítják. Ma erről mély a hallgatás. Mert vészes lenne, ha a fiatalság érdeklőd­nék, kérdezne. Ez elevenbe ha­tolna, s ettől — úgyszólván — Lenin óvja őket! Az írás végén még az „Is­ten Báránya, adj nekünk bé­két” fohászt is idézi Soltész. Majd így folytatja: „De a más világnézetnek is ezt kérik: le­gyen béke­. ” Mi meg azt mond­juk, szomorú „béke” az ilyen. Az egyház részéről a kiszolgál­tatott, a bekötött szájú, a meg­alázott, a kijátszott, kisemmi­zett, elnémított békéje. De bárcsak csupán ennyi lenne. Mert ez már a kommunista sze­kér rúdját toló békéje is. A be­folyásolt, megfélemlített, ki­használt, emberi gyengeségén rajtakapott és ezért szolgála­tokat teljesíteni köteles békéje. És ez ad okot a valódi aggódás­ra. A Prédikátor könyvének híres mondása: Vanitatum va­­­nitas. Régebben úgy fordítot­ták: hiúságok hiúsága. De az eredeti héber szó inkább szél­fújást, hiábavalóságot jelent. Hiábavalóságok hiábavalósá­ga. S erre kézenfekvő a követ­kező megállapítás: hazugságok hazugsága, minden csak ha­zugság, minden por­hintés, ami ma az egyház és állam között, azok kapcsolatában fennáll. Szomorú, nagyon fájdalmas, hogy főpapjaink nehéz helyze­tükben megint és újra az egy­ház megnyomorítottságának, kiszolgáltatottságának pana­szos szavú lélekharangját ké­pesek csupán kongatni efféle cselekedeteikkel, megnyilat­kozásaikkal. De azért van re­mény. Azért létezik a „szent maradék” otthon is. Egyre töb­ben gondolkodnak világosan, egyre több az, aki újra Jézust akarja követni. S hisszük, hogy ez a „szent maradék” menti majd meg a magyar egyházat! Szélkergetés FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM! MEGJELENT A HIT CSODÁJA (az akroni Lorántffy Otthon képes története) közel 400 oldal, 180 kép, az adakozók névsora, Reagan elnök levelével, színes fedőlappal, kemény kötésben. TÖRTÉNELMI DOKUMENTUM A MAGYAR EMIGRÁCIÓ LEGNAGYOBB TELJESÍTMÉNYÉRŐL. A könyv ára: 20 dollár postázással együtt. Megrendelhető az ár előzetes beküldésével: LORÁNTFFY OTTHON 2631 Copley Road Akron, Ohio 44321 Vízkereszt Olvasmány Izajás próféta könyvéből (60,1—6) Készülj fel, gyújts örömlényeket, Jeruzsálem! Eljött világosságod: az Úr dicsősége ragyog fölötted. A földet sötétség borítja, a népeket homály fedi, de fölötted felragyog az Úr, és dicsősége látható lesz benned. Népek jönnek világosságodhoz, királyok a benned tündöklő fényességhez. Nézz körül, és lásd: mind összegyűlnek, és eljönnek hozzád. Fölkerekednek fiaid a messzeségből és lányaid minden tájról. Ha majd látod, boldogság tölt el: szíved csodálkozástól és örömtől remeg, mert tengernyi sokaság özönlik feléd. Karavánok lepnek el, tevék érkeznek délről és keletről. Eljönnek mindnyájan, aranyat, tömjént hoznak, és az Úr dicsőségét hirdetik. Ez az Isten igéje. Zsoltár (71,2.7-8.10—11.12—13) Hódoljon előtted, Istenem, a föld minden királya! Isten, ítéletedet add át a királynak, igazságodat királyi Fiadnak! Igazságban­ ítéli ő a népet, igaz mértékkel mér a szegénynek. Hódoljon előtted, Istenem, a föld minden királya! Napjaiban az igazság világa nyíljék és teljes béke legyen a világ végéig! Uralkodjék tengertől a tengerig, a folyamtól a föld­nek széléig! Hódoljon előtted, Istenem, a föld minden királya! Távoli királyok és a szigetek lakói ajándékokat hoznak néki. Hódoljon néki a föld minden királya, legyen szol­gája minden nemzet! Hódoljon előtted, Istenem, a föld minden királya! Megmenti a hatalmastól a szegényt, az ügyefogyot­­tat kímélni fogja. Megkönyörül a szegényen és az árván, a szűköl­­ködőn, akit nem segít senki. Hódoljon előtted, Istenem, a föld minden királya! Szentlecke Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből (3,2—3­, 5—6) Testvéreim! Bizonyára hallottatok Isten kegyelmi adományáról, amelyben a ti javatokra részesültem. Kinyilatkoztatásból ismertem meg Krisztus titkát, amelyről a korábbi időben nem tudtak az emberek. De most a Szentlélek az apostoloknak és a prófétáknak kinyilatkoztatta. Eszerint: Jézus Krisztusban a pogányok is társ­örökösök, tagjai az egy testnek, és az evangélium által részesei Isten ígéreteinek. Ez az Isten igéje. Alleluja Alleluja, alleluja, alleluja! Láttuk napkeleten csillagát, és eljöttünk, hogy hódoljunk az Úr előtt. (Mt 2, 2) Alleluja, alleluja, alleluja! Evangélium Szent Máté könyvéből (2,1—12) Miután Jézus megszületett Heródes király ural­kodása idején a judeai Betlehemben, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe. ,,Hol van az újszülött Messiás király?” — kérdezték. „Láttuk csillagát nap­keleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki.” Ennek hallatára zavarba jött Heródes király és vele együtt egész Jeruzsálem. Összehívta tehát mind a papi vezetőket és a nép írásmagyarázóit. Tudakozó­dott tőlük, hol születik a Messiás. Ők azt mondták: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te Betlehem, Juda földje, nem vagy a legkisebb Juda jelentős városai között, mert belőled származik a Feje­delem, aki kormányozni fogja népemet.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcse­ket, és pontosan megtudakolta tőlük a csillag meg­jelenésének idejét, majd ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, kérdezősködjetek tüzetesen a Gyermek felől! Ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek, és hódoljak neki! ” A bölcsek meghallgatták a királyt, és útra keltek. A csillag pedig, amelyet nap­keleten láttak, továbbvezette őket, míg végül odaért a hely fölé, ahol a Gyermek volt. Ott megállapodott. A csillag láttára nagyon megörültek. Beléptek a házba, és ott találták a Gyermeket anyjával, Máriával. Le­borulva hódoltak előtte. Aztán felnyitották kincses­ládájukat, és ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Álmukban figyelmeztetést kaptak, ne menjenek vissza Heródeshez. Ezért más úton tértek haza orszá­gukba. Ezek az evangélium igéi. 5. oldal

Next