Felsőkereskedelmi fiúiskola, Kecskemét, 1944
1. Az iskola múltja. Iskolánk létesítését Kecskemét thj. város törvényhatósági közgyűlése 1909. július 31-én egyhangú határozattal mondotta ki. A BM. 148,166(1909. és a VKM. 113,611! 1909. sz. rendeletével iskolánk megnyitását jóváhagyta. 2. A tanév története. 1. Megnyitás, tanítási idő. A javítóvizsgálatokat 1944. szept. 4-5-én, a beírást szept. 6-7-én tartottuk. Iskolánkat a háborús helyzet enyhülése után a keresk. leányközépiskolával és a mezőgazdasági középiskolával egyesítve 1944. november 20-án nyitottuk meg. Az első két hónapban nem volt elegendő számú tanárunk, tanulónk, helyiség dolgában is szűken álltunk, azért az osztályokat összevontuk. Később, amikor a létszám emelkedett, az osztályokat külön választottuk és koedukációval minden osztállyal külön-külön foglalkoztunk. A közös tárgyakat tanulóink a mezőgazdasági középiskolai növendékekkel együtt hallgatták. 1945. ápr. 2-tól iskolánk különvált és önállóan, külön épületben folytatta működését. A tanítási idő 1945. július 14-ig tartott. 2. Létszám: Az I. osztályba 55, a II.-ba 54, a Ill.-ba 35 és a IV.-be 44, összesen 188 tanuló iratkozott be. Évközben kimaradt 5, 3, 2 és 3, összesen 13 tanulónk, így a tanév végén 175 tanulónk maradt, a tavalyinál 124 gyel kevesebb. A létszám csökkenését az okozta, hogy a Diákinternátus és az Országos Árvaház nem nyílhatott meg, a vonaláratok megszűnése miatt pedig a bejárók maradtak le. 3. Tanárok. Iskolánk vezetője 1945. március végéig Barcza József tv. főtanácsos, ker. leányközépisk. igazgató, ápr. és május hónapokban dr. Mándoki Alajos tanár, id. megbízott igazgató volt. Egyrészt katonai szolgálat, másrészt a város hatósági kiürítése folytán távollevő , rendes tanárunk még nem érkezett haza. Helyettesítésükre a polgármester úr Jakab Ilona, Fodor Mária, Haranginé Juhász Antónia, Kristolofilné Németh Erzsébet és Tóth Klára kisegítő óraadó tanárokat alkalmazta. A testnevelési órákat március végéig Burjánná Horváth Anna, ettől kezdve Mócza Lajos látta el, aki június végén eltávozott. Jobbágy Olga kér. leányközépisk. tanár ápr. 1-től jún. közepéig a III. osztályban a gyorsírást tanította. Az orosz nyelv tanítását febr. 1-től Szidor József polg. isk. igazgató vállalta, aki később más irányú elfoglaltsága miatt a tanítást beszüntette. Az