Kecskemét, 1875. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1875-05-16 / 20. szám
III. évfolyam. Kecskemét, 1875. Május 16. 20. szám. jph--------- ^ 5$ Megjelen % ^ Előfizetési díj: ^ minden Egész évre. 5 frt — kr. — WW TO O O TfflF IFI iMfl ffffl ssuri.s. Szerkesztő lakása: mkKmg|g| «* Ig&k — Q $lj§ %g§ Egyes szám ára 15 „ a törvényszéki épületre Sr? SPjaBA pEflaPj lg? fsUf §1» 9S|kE|| 19 “ nyíló Sas utcában, §|pw ifi Mffi g& Hgffi EarHi llfTM H Ül ü Égj” Igf Hirdetés-díj: 2‘29- 87- a _■ Ifi ül SHL Hp BH ül ül 10 fjpf SH fng SU mH I U büvejk tér egyszer Ij K—„ Ädr «ob Ab mwm mm A ■ Szűcs Ferenc, Hivatalos bird. díja: »gyjgffi» Politikai és társalmi hetilap: E-Ti:*: | $ lete átellenében. '& Kä“ Bélyegdij: 30 kr. jjai ------- . ,r A választások előtt. Kecskemét, 1875. május 13. Magyarország politikai közéletének levegője a „verőfényes“ tavasz daczára, mint Albionról mondani szokás, oly „ködös“, hogy valóban merészségnek tartanak a legközelebb megejtendő parlamenti választások eredményének csak hozzávetőleges meghatározását is. A választó, kezében a sorsintéző golyóval, agyában a bizonytalanság tétovaságával töpreng, mint Julius Caesar a Rubiconnál, mielőtt végzetes határozatát, alia jacta este kimondta volna. Pedig életbevágó kérdések forognak kockán. A pénzügyi bonyodalom mint egy óriás fekete felhő nyomakodik előtérbe, árnyékával takarván be egyéb szintén felette fontos és megoldást váró számos országos kérdéseket. Hogy mi ködösíti el közéletünk légkörét ? — oly találós mese, melynek megfejtése felette könnyű. Maga azon körülmény, hogy parlamenti pártjaink egyikének sincs határozottan kidomborított és a helyzethez alkalmazott programmja, mert amit mindegyik lobogóján visel, az csak jelige, röviden sokat mondó néhány szó, azért nem is programm, melynek a párt országos célját részletesen kell megbeszélnie. Félreértések kikerülése végett röviden jelezzük, hogy a párt programainak a helyzethezi alkalmazása alatt semmi esetre sem értjük Tisza Kálmán eljárását, hanem értjük azt, hogy aminek eddig elvi szempontbóli szükségességét fejtegettük, ugyan azt jelenleg azon alapra fektetve bizonyítsuk be szükségesnek és jónak, mely épen a helyzetet dominálja. Kecskemét város felső kerületének érdemes képviselője ugyan e lapok hasábjain nyilatkoztató korábban, hogy napjainkban, midőn a pénzügyi bonyodalom uralja a tért, e szempontból kell bebizonyítanunk, hogy pénzügyeink rendezése csak állami függetlenségünk helyreállítása mellett lehetséges. A párt jeligét képező vezér elvének a helyzethezi helyes alkalmazása volt ez, melynek ma a választásokkal szemben, a választóközönség tájékozása végett részletes programmá kell kidomborodni. Mert jegyezzük meg jól, hogy a kormány vagy bármely más párt programmtalanságának kitüntetésével e részbeni hiányosságunkat sohasem pótolhatjuk , s csak azt segítjük elő, hogy elvi meggyőződés helyett ismét személyes érdekek döntik el a kockát, természetesen az uralkodó többség javára, mely az érdekek óriási hálózatát kezében tartván, ezek felhasználásával sokszor biztosnak hitt bukásából új életre kel, mint a phönix. Adjunk tehát részletes, tiszta és a helyzethez alkalmazott programmot a választóközönségnek, hogy nem személyes érdekből, nem egy szerencsejátékos bizonytalanságával, de saját benső meggyőződése szerént választhasson. Hadd emeltessék föl újból magasra a zászló, az elvi meggyőződés zászlaja, mely már annyi dicsőség, oly sok kaján sárdobálás közt, de azért bemocskolhatlanúl lobogott, s lobogni fog ezután is, mert hisszük, hogy az övé a jövendő. Kossuth Lajos levele. Collegno (Baraccone) Olaszország, március 17. 1875. Herman Ottó úrnak Doroszlón. Uram!............................................................... Ön azon felszólítással tisztelt meg, hogy mondjak véleményt az önök által megindíttatni szándékolt iparosmozgalomról. Ez írásban kissé bajos dolog..............., de azért nekizürkőzöm a feladatnak. Ha önök oda kívánnak hatni, hogy a magyar iparosok és kereskedők, mint honpolgárok (Citoyent s nem Bourgeoist értek), kiket speciális érdekközösség fűz egy csomóba , sajnálatos ziláltságukból, a kompakt testületi súly öntudatára vezettessenek, miszerint érdekeiknek (melyek a hazának is mondhatlan fontosságú érdekei) biztosítására szervesen tömörített erővel, tekintélyes állást foglaljanak a nemzet közéletében; állást, melyre számuknál, értelmességüknél s érdekeik nemzetgazdászati fontosságánál fogva kiválólag hivatva vannak, úgy én ezt telkemből helyeslem. És mert ennek valósítására a legközelebbi — mondhatnám döntő — alkalom a közelgő választásokban nyílik : ha önök tömöríteni, szervezni akarják az iparos és kereskedő elemeket, miszerint öntudatos összműködéssel vessék tömör súlyukat a mérlegbe azon akadályok elhárítására s alapfeltételek biztosítására, mely elhárítás és biztosítás nélkül a hazai ipar és kereskedés felvirágoztatása merő lehetetlenség, úgy én önöket e téren örömmel üdvözlöm. S továbbá, mert valóban nagy ideje már, hogy a 48-as törvények jogegyenlőségi vívmányai igéből testté váljanak az életben, és szokjanak már le egyszer a productív munka emberei azon antiquált routinról, hogy jobbadán még mindig csak a régi politikai factorok körében keresnek törvényhozókat, s még a magyar Szeged magyar iparosai is, kiknek olyan emberei vannak, mint Bakay Nándor, egy Horváth Mihály!! által képviseltetik a magyar ipar érdekeit, ha önök oda is kívánnak hatni hazafias discretióval, hogy szakavatott, de egyszersmind független jellemű, magyar hazafias érzelmű férfiak, iparosok és kereskedők is foglaljanak széket a képviselőházban , mégpedig tekintélyes számban, úgy én ezen igyekezetükhöz is annál inkább sikert kívánok , minél bizonyosabb, hogy e nélkül a honpolgárok ezen fontos része nem emelkedhetik a nemzet közéletében azon tekintélyre, amelyre hogy emelkedjék, a haza leglényegesebb érdekei sürgetőleg követelik. De ha önök a magyar iparosokat és kereskedőket, mint ilyeneket külön párttá akarják alakítani , úgy én azt nem csak szükségtelennek , de a hazára nézve károsnak is tartom s határozottan helytelenítem. Szükségtelennek tartom , mert van párt, melynek programmjába tökéletesen beleillik mindaz, amit önöknek az ipar és kereskedés érdekében akarniok kell. Károsnak tartom, mert hazánkban jóformán minden valamirevaló ember párthoz tartozik, s így minden új pártalakítás csak egy vagy más párt rovására történhetik. — Sennyei követői a Deák-párt rovására; az új kormánypárt, mely a „szabadelvűpárt“ nevet arrogálja magának (mintha bizony lehetne szabadelvű, ki azt, amit a józan ész, a logika, az élet, a történelem, sőt a politikának minden elemi tankönyve is a szabadelvűség kardinális feltételének ismer — értem: a minden idegen avatkozástól ment állami önállóságot — alomkamrába dobja, mint valami Mária Therézia korabeli rozsdás insurgens fringját) e párt a balközép párt rovására, annak megsemmisítésével alakult. Ha önök is új pártot alakítanának, ez csak úgy történhetnék, hogy önök a közjogi ellenzéktől vonnának el erőt, vagy annak sorait ritkítva, vagy legalább oly elemeket elvonva, melyek a balközép országgyűlési képviselőinek tömeges apostásiája következtében amannak sorait szaporítanák. Adjanak önök kérem maguknak számot a helyzetről. Mihelyt pártról van szó, két párthoz senki sem tartozhatik: vagy — vagy. Ez tény, s mert nálunk csaknem mindenki párthoz tartozik, tehát két dolog közül okvetlenül egy történnék. Vagy az, hogy sok üzletember azt mondaná: nekem van pártom , azt el nem hagyom s ekkor nem lenne tömörülés , vagy az, hogy azon párt soraiból újoncoznák az új pártot, amelynek rokonszenvére számíthatnak. Melyik párt ez ? Arról, gondolom , meg vannak önök győződve, hogy a vámterületi közösség felmondása, önálló magyar vámterület felállítása nélkül a magyar műipart virágzásra juttatni s vele élénk belkereskedelmi forgalmat előidézni merő lehetetlenség. Ez sarkalatos pont is, axióma is. Fel is vették ezt önök programotokba, bár nem oly nyomatékosan, mint ahogy kellene. De erről majd alább. Ne kérdem én, melyik pártból remélhetnek önök csatlakozást egy oly programmhoz, mely az Osztrák-Magyar vámterületi összeolvadás felmondását critériumul mondja ki? A volt Deák-pártból nem, mert hiszen az hozta nyakunkra ezt a ruinosus összeolvadást. Az fogadta el „en bloc“ minden vizsgálat nélkül ama rettenetes vámtarifákat, melyek egyenesen arra voltak s igen sikeresen számítva, hogy a fejlett s mégis a külföldi verseny ellen védvámokkal biztosított osztrák műipar korlátlanul szabad versenye csírájában elfojthassa a magyar műipart, miszerint minél többet legyünk kénytelenek másoktól venni, de akként, hogy ne csak védett műiparunk, de szabad kereskedésünk se legyen, s oda dobták a magyar piacot monopóliumul az osztrák iparnak, úgy, hogy azt, amit gyártanunk az osztrák szabadversenye nem enged, ne vehessük ott, ahol legolcsóbban kaphatnék, hanem kényszerítve legyünk drágábban venni Ausztriától, kinek csak ezen a réven ártöbblet fejében oly kényszeradót fizet Magyarország, mely évenként többre megyen , mint az osztrák adósságból pazar bőkezűséggel elvállalt rész. Rettenetes állapot ez. Romlás , pusztulás kútfeje. Nincs ilyenre példa a világ történelmében , még a gyarmatokéban sincs. Nem lehet ezt sem a védvámrendszer, sem a szabad kereskedés elve alapján védeni. Mert az sem az egyik, sem a másik, hanem valóságos elvéreztetési rendszer. Ausztria a magyar piacon a külföldi ipar versenye ellen védve van és Magyarországra szabad kereskedéssel bír, a magyar ipar pedig saját hazájában az osztrák verseny ellen védve nincs, de a külföldről szabad kereskedéssel nem bír. Csak nem várnak önök ez átok vezetőitől csatlakozást. A Sennyei- vagy Lónyai-pártból természetesen szintúgy nem. Hisz ezek amazokkal egy követ fújnak............................................................... De az új kormánypártból szintúgy nem várhatnának önök csatlakozást, mert (és erre különösen figyelmet kérek) Tisza Kálmán azon programmbeszédében, mely a bársonyszékhez lépcsőül szolgált, világosan kimondta, hogy a vámterület egységét fenn kívánja tartani. Nagy szó ez uraim! halál fekszik e szóban a magyar műiparra s vele a magyar kereskedésre, mert hogy a vámterületi egység fentartása mellett legfölebb csak a fogyasztási adóknál s vámtérítéseknél szenvedett károkat lehetne enyhíteni, de a magyar műipart felvirágoztatni teljes lehetetlenség, az oly kétségbevonhatlan, mint az, hogy a napvilág