Kecskemét, 1876. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1876-06-11 / 24. szám

IV. évfolyam Kecskemét, 1876. Junius 11 24. szám. Megjelen­ik minden Vasárnap. Szerkesztői és kindalii vattai, hova a lap szellemi és anyagi részét illető kül­demények intézendők. Budai nagy utca, 187. sz. alatt, a törvényszéki épület átellenében. Előfizetési díj: Egész évre . 6 frt. — kr. Félévre . . 3 „ — „ Negyedévre. 1 „ 50 „ Egy hónapra — * 60 „ Egyes szám­ára : 16 kr.KECSKEMÉT társalmi, ismeretterjesztő és szépirodalmi hetilap. 6­-Ö Hirdetés díjak: Magán­hirdetéseknél: 1 centiméter magas ha­sáb-szeletért : 1- szer iktatva . . 20 kr. 2- szer „ . . 15 „ 3- szor „ . . 12 „ Hivatalos hirdetések: Minden beiktatásért kü­lön 3 frt. Bélyegdij­­ minden iktatásnál külön 30 kr.­­ A korszellem nálunk. (Vége.) Mert hogy az, ki kölcsön pénzen vesz földet, semmiből akar teremteni, kitetszik abból, hogy nálunk a föld­birtok , közép termésű éveket véve föl, átlag nem hozza be értékének hat százalékát s ennyit is csak kedvező kereskedelmi viszonyok mellett. Már most, ha valaki kölcsön pén­zen vesz földbirtokot, kérdem, mily számítással tette azt?— midőn nagyon szerencsésnek mondhatja magát, ha a kölcsönért 12 %/o­ot fizet; nem vi­­lágos-e itt az, hogy ahelyett, hogy a vett föld önmagát fizetné ki, saját aktív vagyonából is a vételári összeg 6 %-át fölemészti s néhány év alatt elviszi meglevő saját vagyonát? Mi­nek nevezzem ezt, ha nem kapzsi­ságnak ! De hozok fel más példát, külö­nösen helyi viszonyainkból merítve. Tudjuk, hogy a városi hatóság a legközelebb múlt néhány év alatt roppant terjedelmű községi földeket adott ki a lakosságnak haszonbérbe, melyek ezelőtt közlegelőkül használ­tattak. Tudjuk azt is, hogy ezen haszon­bérbe adott földeket a lakosság any­­nyira eldorádónak tekintette, miszerint azok eddig nálunk hallatlan és mesés áron, a legnagyobb részben holdan­ként 20 forinton felül vétettek haszon­bérbe,­­ mindamellett is, hogy az emberemlékezet óta feltörve nem volt gyep földeket, hegyes-völgyes­­vagy népies szólammal, hepe-hupa voltuk­nál fogva, az első évben alig hasz­nálhatják valamire. Hogy ez nem egyébb risikónál , hogy itt polgárainknál egyedül a kapzsiság, nem pedig a hideg meg­fontolás dolgozik, nem szorul bizo­nyításra , főleg ha tudjuk, hogy leg­jobb minőségű földeink közönséges jó termésű években is átlag holdan­ként alig jövedelmeznek 20 forintot. És a városi hatóság igen termé­szetesen örül, hogy mily jó árért mentek ki a földek s mily nem re­ménylett jövedelme van azokból . . . . a papíron. — Mert hogy a valóságban ezen jövedelem kétségbeejtő parányi­ságra olvad, ha más nem, mutatja az is, hogy a városi pénztár majd­nem mindig kong az ürességtől. De ez igen természetes is, mert látjuk, hogy a városi haszonbéres földeket, kevés kivétellel, a gazdál­kodáshoz nem értő iparosok veszik ki oly mesés áron, kik az első ha­szonbéri részletfizetést is máséból tel­jesítik s ha a föld nem terem, amire a mostani abnormis időjárás mellett igen sok kilátás van, tovább nem­­ tudnak fizetni s a városi pénztár hoppon marad. Az a telekkönyvi biztosítás pedig, úgy amint most eszközöltetik, édes keveset ér, mert hát két háromezer forint haszonbért biztosítanak egy alig pár száz forintot érő fekvőségre s ha a bekeblezés megtörténik, a vá­rosi hatóság nyugodt, hogy bizto­sítva van a város, és csak az árverés után veszi észre, hogy tulajdonkép nem kap semmit s a papíron álló nagyezerű jövedelem leolvadt egy ti­zed részre, így azután igen természetes, hogy a városi pénztár roppant károkat szenved s a haszonbérlők is tönkre mennek. Mindig aggódva tekintették gon­dolkozó gazdáink, hogy a közlegelők apródonként mind kiosztatnak szántó­földeknek, s aggodalmuk nem is volt alap nélküli. Mert tény az, hogy ez okozta jószágtenyésztésünk tökéletes megsem­misülését , ami károsan hat vissza mezei gazdaságunkra. Tévedés azt hinni, hogy ezáltal gazdáink kény­szerítve lesznek az istállóztatásra, mert aki nem elméletek, hanem a gyakorlati tapasztalás után indul, be fogja ismerni, hogy ez nálunk, helyi viszonyainkat tekintve, ez idő szerint lehetetlen. Másrészről oka lett a közlegelők ki­adása annak is, hogy polgáraink kap­zsivá lettek s a szűz földeket eldorádó­nak tekintve, könynyelműen neki vágtak a haszonbérlésnek és számtalan lett semmivé. Ugyancsak a legelők nagy meny­­nyiségbeni kiadásából származott nagy részben azon hátrányos állapot, mely­ben a mezei gazdaság síűlödik a munkás kéz hiánya miatt. Anélkül is oly nagy volt a művelés alatt álló föld­terület határunkban , hogy alig lehetett a szorgosabb munkaidőben elég mun­káskezet találni, most pedig kötéllel is alig lehet fogni s akkor is, ami haszna volna a gazdának, elviszi a napszámot. A közlegelők ügye nálunk külön­ben oly fontos, hogy arról e cikk szűk keretében kimerítő értekezést adni nem lehet s még alkalmilag visszatérünk rá. A félebb mondottakat összegezve, röviden azt mondjuk, hogy a korszel­lem minket is magával ragadott, hirtelen gazdagok akarunk lenni, kap­zsivá lettünk s a rész éveken kívül ez az egyik fő oka ruinált állapota­inknak. Óvjuk meg ettől magunkat, le­gyünk minden tetteinkben előrelátók és józan számítók, különben a vagyoni végromlást ki nem kerülhetjük;—az anyagi megromlásnak pedig szükség­­képeni folyománya az erkölcsi sülye­­dés, miről már rég megmondta a költő: . . . Minden ország támasza, talp­köve A tiszta erkölcs, mely ha meg­­vész, Róma ledül s rabigába görbéd. Szegedi György. A földközi tenger­vidéki és amerikai tölgyek. — Hanusz István. — (Vége.) A melegebb tartományokban találkoznak egyéb növények is, melyeknek egy vagy más része megteszi azt a szolgálatot, me­lyet nálunk a parafa, pl. a can­ári szigeteken az euphorbia (fűtej, eb- vagy kutyatej) bal­­sami­fera növénynek szivacsos fája; Brasili­­ában a pourretia tuberculata Mart. fának bele; valamint a bignonia (bigebecző) uliginosa is szolgáltat olyan anyagot, mely a parafá­hoz hasonló, de leghasználatosabb Ameriká­ban az anona palustris nevű fának gyökere, üvegek dugaszolásánál. Különben a parafa­képlet (suber), mely a paratölgynél van legerősebben kifejlődve, és lapos, tábla alakú, léggeltelt sejtekből áll és ruganyos falai a suberint tartalmazzák, előfordul egyéb fák kérgének külső sejtrétegeiben is, pl. a jó­kori juharnál (acer campestre var. subero­­sum), mit népünk fodor jávor, vagy ihar­fának nevez, a bodza (sambucus) és nyír (betula) fáknál; sőt feltalálható, mint vékony fejbőr, akár­hány dudva növényen vagy gyökéren, gyümölcsön vagy gumón, mint egyebek közt a burgonyán, boralmán stb. Más almán vagy körtén is láthatók gyakran barna, szemölcsös emelkedések, vagy hege­­dési helyek, melyeknél a megsértett felbőrt parafa-képlet foltozza be, vagy helyettesíti is. A parafa-képlet mindig kéreg képződés, mely Mohi szerint a felbőr alatt alakul és annak elhalása esetén helyére lép, minél­fogva a kéregnek lényeges részévé válik. Ha e képlet a kéregréteg alatt mélyebben jön létre, akkor az elhaló kéreg pikkelyek vagy foszlányokban válik le, mint a tölgy- és fenyő­kéreg. A nyárfának mindig sima, fe­hér és untalan megújuló hártyája, mely rá nézve jellemzőleg mindig gyűrűkben feslik, szinte a para-képletekhez tartozik. 5) Magyar tölgynek (qu­­ilex), melyet Ovidius drys néven ismer, örökzöld levelei bőrneműek, tojásdad, vagy tojásdad-lándzás alakúak , épszélűek vagy tüskésen fogazottak és alul szürke-fehér mohollyal födvék. Vi­rágzik Májusban. Kérgét nem tekintve igen hasonlít a paratölgyhöz, megehető makkot terem és kemény, jó fája csakúgy használ­ható, mint a mi tölgyeinké. Hazája egészen Déleurópa, Görögországban a juhászok cse­­rénykerítésül ültetik , de előkerül Tirol déli részeiben és Dalmátiában is, sőt a suberosa nevű változata I. K Mály szerint még Dél­­magyarországban is. 6) A téli tölgy (qu­­esculus) kevésbé is­meretes tagja családjának; egyike ez azon tölgyeknek, melyek iránt még kétségben van a növénytan, vajon nem ez volt-e a régiek phegosa, melyről azt beszélik, hogy Euboca (ma Negroponte) szigeten és Árká­diában nőtt, makkjai pedig a régi árkádok­nak eledelül szolgáltak, mi alkalmat szol­gáltatott arra, hogy a nép makkevőnek (balanophagi) neveztessék, de mivel K. Frans, ki mint a füvészet tanára, az athenei egyetemnél több évig (1835—1842) élt Gö­rögországban , és mint egy második Theo­phrastus Athénben botanikus kertet alapított, e tölgyet Egriboson (így is nevezik:Euboea vagy Negroponte szigetét) föllelni nem tudta, az újabb terményrajzi búvárok azon hiszemben vannak, hogy a régiek phegosa inkább a qu. aegilops, vagy qu. ballota volt. Maly szerint feltalálható ez Lombardiában és Délmagyarországban is. 7) A mogyoró tölgy (qu. ballota) , me­lyet Dioscorides nevez phegosnak, örökzöld levelekkel és ehető makk gyümölcscsel bir; noha nagy kort ér el, de nem jelentékeny magasságot, törzse vastag, kérge finom, koronája kicsiny és összenyomott, — szép­ségben messze áll a mi hűvösebb égaljunk tölgyei mögött, fája azonban vaskemény. Hazája a Berberség, a pirenaei félsziget és Görögország hegyei. Makkjai gazdag ke­ményítő tartalmuk miatt, megpörkölve vagy nyersen szolgálnak eledelül, mely oknál fogva Algierban és Madridban csakúgy árul­ják a mogyoró társaságában minden utca­sarkon , mint nálunk versenytárs nélkül a pattogatott kukoricát. Törökországban cu­korral , fűszer és keményítővel az arab racahont (Racahont des Arabes, vagy Pala­­m­ont) nevű pótkávé készítésére szolgál és összehúzó hatású; keményítője (amylum quercinum) pedig senyvedt gyermekeknek ajánltatik tápszerül, miért is rendesen te­nyésztik a spanyolok és portugallok. 8) Megemlítést érdemel még a földközi tenger vidékén az Atlas hegység tölgy óriása, a qu. Mirbecki, mely közönségesen több mint 5 méter derékkerülettel bir. Ha a qu. esculus L. Görögországban csakugyan nem található, noha I. Libthorp erősen vitatja, hogy ő talált, úgy a régiek qu. esculus-ának ezt, vagy a qu. aegilopsot kell tartanunk, mely Plinius szerént Jupi­ternek volt szentelve. Ez lehetett az Ache­­lous partjain nőt azon tölgy , melynek gyü­mölcsei ott az emberek élelmét képezték, mielőtt még Demeter (rómaiasan Ceres) az embereket ennél jobb ajándékkal, a gabna­­félékkel (cerealia) örvendeztette meg. Kü­lönben vannak az itt elősorolt tölgyeken kívül még olyanok, melyek ehető gyümölcscsel kedveskednek; ilyen a földközi tenger vidé­kén a gesztenye tölgy (qu. castanea W.), a kopasz tölgy (qu. glabra Thirg.), továbbá a qu. phellos L. és qu. macrocarpa Mchx., mely utóbbiak makkjai tyúktojás nagyságig nőnek. Némelyek pedig, mint az említett qu. aegilops és qu. coccifera a mannának egy nemét izzadják ki, a tölgy mannát (manna quercinum), miért is egy Kurdistan­­ban honos tölgyet Th. Kotschy „Die Eichen Europas und Orients" (Olmütz 1858—1862) czímű munkájában, mannatermő tölgynek (qu mam­ifera) nevezett el. Ha már Ázsi­ában vagyunk , megemlíthetjük a qu. dentata és qu. serrata­­Thig. tölgyeket, melyek lombjain Japánban a cserselymér (bombyx vagy antherea yama-mayu) épen úgy él, mint az északamerikai tölgyeken a bombyx Pernyi, mely selymérekkel már Európában is tenyészeti kísérletet tettek. Amerika tölgyei közül több, mint a földrészre nézve igen hasznos, van már is­merve. Ilyenek a qu. prinos és qu. alba, melyek ehető makkjaikkal egész Indián tör­zseket táplálnak, valamint a qu. virens Ait. vagy semper virens Walt., mely oly kitűnő fat szolgáltat hajóépítéshez, hogy Északa­­merikának majd minden hajója belőle készül; továbbá a qu. infectoria W. vagy nigra Masb., melynek kérge ott orvosi használatnak ör­vend , e kéreg (cortex quercus nigrae) hoz­zánk csak mint fareszelék, vagy őrlött álla­potban fő és querccitrin (lignum tinktorium) név alatt festő anyagul szolgál, mert fla­­viu-nak nevezett kivonata igen szép sárgára fest. Dr. Rochleder prágai tanár szerint a querccitrin, mely eddig csak e fának kérge és szálkáiból nyeretett, fel lett kutatva a vadgesztenye (aesculus hippocastanum) és szagos ruta (ruta graveolens) leveleiben, valamint a kápri­kaporna (capparis spinosa) virág rügyeiben. I. Kurrer cattangyáros sze­rint pedig a mi almafáink kérge az amerikai quercoitrin kérget teljesen pótolja. A többi ismertebb amerikai tölgyek jobbadán mint díszfák kerültek át Európába, mint pl. a magyar levelű tölgy (qu­­ilicifolia), melynek levelei molyhosak; továbbá a következő ko­paszlevelű három, melyek lombjai őszszel skarlát pirosak lesznek, ú. m­. a sarlóslevelű tölgy (qu. falcata Michx), a vörös tölgy (qu. rubra) és bíbor tölgy (qu. coccinea Wgh.), mely utóbbi kettő 1760-ban került Európába, Németországba pedig 10 évvel később Ferencz anhalt-dessaui herceg hozta be; valamennyi május hóban virágzik. Végül a qu­ obturiloba, mely eddigelé Európában még csak füvészkertekhez találta meg útját.

Next