Kecskemét, 1879. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1879-05-04 / 18. szám

1879 — 18. szám. „KECSKEMÉT.“ Délután 3 órakor a „Malodeon“-ban (hangverseny terem) 3 dollár belépti dij mellett 5—600 férfi és hölgy sereglett össze , hol Kossuth kardosán, környezetével és a különféle küldöttségekkel s a gyűlés elnökével a színpadon ültek. Az ünnepély zenével nyittatott meg. Először is Kossuth a „Mayor“ (olv. Meer)-nek mutattatott be, azután Starkweather üdvözölte őt igen lelkesen, melyben őt „Magyarország jogos kormányzójának nevezte ; s azután a különféle társasági küldöttségek „adresse“-eket (irásbani üdvözleteket) s pénzgyüjteményeket adták által Kossuthnak, melyekre ő egybefoglalva, nagy tetszéssel válaszolt; a protestáns papokéra, a hölgyekére s az Ohio status meghívására pedig külön-külön. A Starkweather üdvözletére Kossuth válaszát e kép kezdette: „Mióta Amerika földjére léptem, ez a 156-dik alkalom, hogy amerikai hallgatóknak van szerencsém beszélni, azon a nyelven, melyet Shakespeartől tanultam az alatt, míg egy osztrák börtönben voltam zárva azért, mert bátorkodtam a szabadsajtó joga mellett felszólalni, mely most, mint hajdan a száz kezű Briareus az én szavaimat ezer meg ezer csatornán bocsátja a szabad emberek millióinak szivébe, kik egy hatalmas köztársaságot alakitnak, melynek az a rendeltetése, hogy tartassa meg a nemzetek törvényeit, melyeken a világnak a hatalmas despotismustóli megszabadulása alapul.“ vésemben mi eszközökkel rendelkezem? De ezen kérdésre nyilvánosan nem felelhetek , mert nem akarom, hogy az ellenség titkaimat tudja. — Annyit azonban mondhatok, hogy minden még megmaradt erélyemet és erőmet határozott cél és tiszta remény nélkül nem pazarlom. Ha nem reménylenék, hogy ha bizonyos feltételek mellett a sikerről bizonyos nem volnék, inkább nyugodnám, mint tennék, bárha ezen nyugalom a sír nyugalma lenne. (Folytatjuk.) „Uraim! miután oly sokszor és sokat beszéltem, és miután a szabadsajtó az én elveimet, érveimet s kérésemet ezen nagy köztársaság majd minden család lakába bevitte; megengedtetik nekem azt hinni, hogy a beszélés határából a gyakorlati tett határába jutottunk. „Majd minden postahajó a korlátlan hatalom reactiójának oly hirét hozza Európából, s a zsarnok hatalmak minden új lépését oly esetek követik, hogy valóban megbocsáthatlan mulasztás lenne részemről, hogy most, midőn a gondviselés, a népek bennem vetett bizalma folytán, oly nagy befolyást helyezett kezembe, a rosszak befolyását akadályozni s a jók igyekezetét egyesitni, a gonoszok terveit s a tévedtek, vagy gyenge jelleműeknek, kik gyakran öntudatlanul eszközök a gonoszok kezeiben — céljait gátolni, a meggondolatlan barátok tetteit vezetni, azon előkészületeket, melyeket a jövő teendői mulhatlanul megkívánnak, megtenni , — röviden, azon válságpontra jutni, hol az egyesült államok népétől a nagy elveknek hivatalos védelmét s magán nagylelkűsége anyagi segélyét alázatosan igénylem, egész erőmmel ne törekedném. „Önök természetesen tudják, hogy mindezen dolgok nagy cselekvési tért kívánnak, melyre az én időm minden perce alig lenne elég. „Gyakran kérdik tőlem, hogy cselek Az égés tüneményeiről. (Népszerű előadás.) Előadta a főreáliskola helyiségében március 19-kén Patásy János. (Folytatás.) Azon gáz, mely a levegőből az égésre elhasználtatott, élénynek (Oxygenium) neveztetik, mert egyszersmind ugyanezen gáz az, mely az élet fentartására szükséges, és mely a belélegzés alkalmával a tüdőbe és innen a vérbe megy. Az éleny szagnélküli, ízetlen és színtelen gáz s ép ezért nem vehető észre a levegőben. Az égést nemcsak fentartja, hanem nagy mértékben elő is segíti. — Oly testek, melyek levegőben, hol az éleny azon másik — az égést gátló — gázzal hígítva foglaltatik, csak lassan, vagy épen nem égnek, élenyben hevesen folytatják égésöket. — Ez azon gáz tehát, mely a levegőben égő testekkel egyesül s ez egyesülést hő és fényfejlés kiséri. Két tökéletesen egyenlő üveg henger áll előttem leköszörült üveglemezekkel elzárva. Ha megfigyeljük tartalmukat, közöttük első tekintetre semmi különbséget nem vehetni észre, látszólag mindkettő üres, vagy legalább egynemű, színtelen gázzal vannak telve. — Kételyünket azonban eloszlatja egy csalhatatlan körülmény , mely kísérleti alapon tárja elénk a valót. — Vékony fadarabkát gyújtok meg s igy égve az egyik hengerbe tartom azt; mint tapasztaljuk, az égés nem lett élénkebb, jeléül annak, hogy a henger csak közönséges levegővel volt telve. Mig ha a másik hengerbe viszem az izzó favéget , az sokkal élénkebben és gyorsabban fog égni, mint az előbb, — sőt ha elhívom is lángját, az e hengerbe mártva újra jobbot vet, jeléül annak, hogy e henger tisztán tartalmazta azon gázt, mely a levegőben az égést eszközli, vagyis, hogy az tiszta élőnynyel volt megtöltve. Épen ily módon tapasztaljuk élénkebbnek s vakító fényűnek a gyertya égését , ha az egy lámpa üvegbe zárva égettetik s ez alatt egy légtartóból élenyt vezetek hozzá. Ez volt kísérleteim elsői közt az oka a vas elégésének is, mely közönséges légben csak igen magas hőfokra való előleges hevítés után égett volna. Ellenben az a másik gáz, melynek neve legény (Nitrogenium), s mely a levegőnek második alkatrészét teszi, az égést nemcsak hogy nem képes fentartani, de az égő testek rögtön kialusznak benne, mint ez égő gyertya itt, ha a most már csak e gázt tartalmazó üveghenger alá mártom azt. Tudva azt, hogy az égés nem más, mint két testnek hő és fényfejlés melletti egyesülése, s tudva azt is, hogy az az egyik test, mely ily egyesülésre a legtöbb esetben igen hajlandó, az előny : könnyen belátható, hogy minden égő test égésének sebességét az által növelhetjük, ha azon test bizonyos idő alatt mentül több élenynyel találkozik. Azért történik az égés legsebesebben és azért is legmagasabb a kifejlő hőfok az égés alatt, midőn az tiszta élőnyben történik. Ez okból szítjuk a tüzet korháinkban, ezért vannak azok úgy készítve, hogy levegő folyton bőségesen férhessen az égő fához, vagy szénhez, — vagyis, mint közönségesen mondani szoktuk: ha jó cugja van a káyhának, jobban, gyorsabban ég benne a tűz, jobban melegít. Ha valamely test ég, vagy lánggal, vagy anélkül történik az égés. — Az a kérdés merül fel tehát, mikor keletkezik láng, mikor nem, — és mi az a láng? A láng izzó gáz. — Ha tehát valamely testből az égés alkalmával gázok fejlődnek és az égés által keletkezett meleg elég nagy arra, hogy e gázok legalább gyenge izzásba jöjjenek, akkor a test lánggal fog égni, — ellenkező esetben nem. — Midőn a vasat tiszta előnyben elégni láttuk, az égés nem lánggal ment végbe , mert a vasból gáz alakú test nem keletkezett , hanem keletkezett egy szilárd test: a vasrozsda. Az égés által ez esetben oly nagy meleg fejlődik, hogy ezen vasrozsda fehér izzásba jön, és innen van, hogy a vas fényesen ugyan, de láng nélkül ég el élenyben. Hasonló példát szolgáltat a tiszta szén is. Ez is élénken ég el élenyben és erős fényt fejleszt, de lánggal ez sem ég, pedig a szénből az égés által gáz keletkezik, a szénsav, de ez esetben az (égésmeleg) nem elég nagy arra, hogy a keletkező gázt izzásba hozza. (Folytatjuk.) KMÍS. Tavaszi elmélkedés. — Patásy János. — (Folytatás.) A tavasz beköszönésével mindazon feltételek , melyek a szervi élet zsendülését érvényre juttatni vannak hivatva, megadatván: megindul a csirzási folyamat, mely minden növény fejlődésének kiindulási pontját képezi. Hogy a mezőgazda veteményezéseit rendesen, szabály szerint végezhesse , arra nézve okvetlenül megkivántatik, miszerint a magvak csirzási folyamatának legalább lényeges mozzanatait ismerje. Mielőtt azonban e tényeket feltárandó, néhány szerény sorban folytatnám elmélkedésemet— nem azért, hogy tanítsak, de hogy elmélkedésem tárgyához hű maradjak — vessünk egy rövid pillantást magára a magra is. Ennek lényeges alkatrészei a következők: a csira (embryo), melyen megkülönböztetjük a gyököcskét, melyből a lefelé ható gyökér fejlődik ki és a kettőt, mely fölfelé nővén szárrá lesz; továbbá a szikek (cotyledones), melyek száma a legtöbb növénynél kettő, ritkán három , vagy több; vannak azonban egy szikű növények is. A legtöbb mag a csirán kívül még fehérjét (albumin) is tartalmaz, mely test fehéres színű és keményítővel, vagy zsíros olajokkal telt sejtekből áll, s a magvak különböző fajtái szerint lisztes, húsos, vagy szarunemű állományával a csirát veszi körül, vagy csak mellette fekszik. A szikek képezik az életnek indult csira éléskamráját, amennyiben rendeltetések a fejlődésnek indult növénykének az első tápot szolgáltatni. A csirzási folyamat bekövetkeztetésének említettem alapfeltételei, miket a tavaszi időjárás hoz magával: a kellő melegség, elegendő nedvesség és a levegő jelenléte. Ha e feltételek közül csak egy is hiányzik, a csírázás vagy épen nem, vagy csak tökéletlenül megy végbe. Alig lehet első tekintetre elképzelni, hogy ezen a szervi életfolyam kezdetének alapját képező körülmények között mily nagy szereppel bir a meleg s mily befolyást gyakorol az a többi körülmények létrejöttére nézve is. — A melegség az első és fő dolog! Semmi kétséget nem szenved e szerint, hogy a meleg iránt az egész természet határtalan előszeretettel viseltetik, — valamint mi magunk is. Akárhány szavunk járásából nyilván kitetszik, hogy a meleget úgy tekintjük, mint az életnek, különösen pedig az érzelmi életnek képviselőjét, vagy legalább múlhatlan elemét. Beszélünk az életnek, a szívnek melegéről, hőszeretésről , forró szerelemről, meleg rokonszenvről, — még a hangokat is, a beszédet, a zenét, úgy a színeket is melegeknek mondjuk , ha azt akarjuk kifejezni, hogy élet van bennök, a hogy szívünkhöz szólanak. — Ezen egy észrevétel már magában elegendő arra, hogy képzeletünkben a meleg, s az élet karöltve járjanak, az a számtalan sok és minden pillanatban szemünk elé táruló gyakorlati tény pedig túlságosan sok is arra nézve, hogy e feltevésünkben megerősíttessünk. Talán azon kérdésnek is szabad volna most felmerülni, hogy mekkora mégis azon hőmérsék magassága, melnynél a magvak csizzásba jönni már képesek ? E kérdésre a Sachs kísérleteinek eredményei látszanak feleletet adni. Ő ugyanis különféle mezőgazdasági magvakra nézve kipuhatolta a hőfok azon legszélső határait, melyeken belül a csírázás még végbe mehet, és találta, hogy a legalacsonyabb hőfok erre nézve 5° és 125°, a legmagasabb pedig 39 és 46'60 C. között ingadozik. Továbbá azon eredményre is jutott, hogy azon pont, melynél a csírázás leggyorsabban megy végbe — különösen gaboanemű magvaknál — a 26° és 33° között fekszik. A kellő fokú nedvesség a csírázás végbemenetelére nézve ép oly szükséges tényző, mint az előbbi. E tény igazságát egy igen egyszerű elmélkedésből is beláthatjuk. A gabonát ugyanis száraz , szellős helyen nyáron is el lehet tartani anélkül, hogy legcsekélyebb változást szenvedne. De ha — mint ez tudvalevőleg a maláta készítésnél történik — a gabonát beáztatjuk , s így visszük a maláta szérűre, azután ott felhalmozzuk és bizonyos időközökben megforgatjuk: a magvak aránylag rövid idő alatt, körülbelől 36—48 óra múlva csírázni kezdenek, — habár, különböző magvakat véve tekintetbe, a csírázásra szükséges idő a magfajhoz képest rendkívül változik. A fűzfa fris magvai 12 órával azután, hogy a földre hullottak, csírázni kezdenek; a dió , luc és veresfenyő gyümölcsei már 4—6 hétig fekszenek a földben, mielőtt csirzásra indulnának, míg a kőrisfa , bikfa és jávorfa némely fajáról állítják, hogy 1 l/a egész két év lefolyása előtt nem csiráznak. A mag a földbe helyeztetvén , vagy véletlenül jutván oda, azon nedvességre van utalva, mely a környező földrétegben foglaltatik; ez pedig rendesen igen változó. És ha elgondoljuk — a mint persze az első pillanatra kétkedni látszunk—, hogy a növények életfejlődésének második fő feltétele határozottan az elsőtől, a melegségtől függ: csodálnunk kell a természet nagyszerűen öszhangzó működését. Azok a várva-várt napsugarak, melyek élénk fényének annyian örülnek; azok a napsugarak, melyek varázshatása alatt lepke repül ki burokjából, s melyeknek verőfényénél oly kétittasan szívjuk a virágillattal fűszerezett levegőt: ezek a napsugarak teremtik a növényzet számára a nedvességet; ők szállítják számukra a harmatot, hogy a tavasz jégkorányán ebben fürödhessenek; ők hozzák messziről az esőt, mely oly gyakran megmossa a mezők zöld zónáját, az erdők lombjait s a virágok sok és sok ezreit ! (Vége köv.) A Mollináryak útja és harcai. Irta Egy Mollináry-baka. (Folytatás.) Az istáló falai terméskőből voltak, nagyon biztosan éreztük benne magunkat; innen hallgattuk a fegyverropogást és nem igen kívánkoztunk ki belőle. — Mennyiért hozol egy kalap almát arról az almafáról? szólok egy bakának. — Hát a kecskeméti nagytemplomért hozok-e egyet! Tiszthelyettes H. azonban nem volt olyan nyúlszívű gyerek, hanem lefeküdt a babföldbe, mely az istállót az almafától elválasztó s ott a fütyülő golyók között elkezdett jóízűen szundikálni, úgy hogy mikor utoljára riadót fújtak, alig bírtuk felkelteni onnan. A fáradság volt ekkor a legkisebb bajunk; a harcban elfelejtettük, hogy ötödik napja alig alszunk és másszuk a hegyeket, sőt inkább olyan frissek voltunk, mintha épen ma reggel indultunk volna a kaszárnyából megrecérozni.“ Hanem oly szomjasak voltunk, hogy megittuk volna az atlanti óceánt. Nyelvünk a szájpadláshoz ragadt, fehér cukrot vettünk elő, de az nem olvadt fel szájunkban. Pöndörítettem egy cigarettet, s úgy találtam , hogy nem rész szer az a nagy szomjúság ellen. Azonban a cigarettet már nem lehetett békében kiszívni, mert az istállóban egyszerre csak a riadó hangja üti meg füleinket, melyet csakhamar a csapatok összes trombitásai viszhangoztattak. Mi ez ? Kirohanunk az istállóból, felpillantunk a bástyákra, és minden baka feltűzi szuronyát. Szemeikben ott ül a bátorság és a halál megvetése. Rohamra a bástyák ellen 1ó iszonyú riadallal, eget rázó „hurráiéval rohannak a Mollináryak, vetekedve egymás megelőzésében, föl a falakra. A törökök ott hagyják ágyúikat, elhányják fegyvereiket, s hanyatthomlok lefutnak a várból délnek, a város felé. A 8. század ért föl először a bástyákra, utána a 3., s néhány perc alatt az egész várudvar megtelik katonával. Hejh az volt ám csak az öröm ! Az ellenség leverve, Szerajevo a mienk! Szemeinkben a diadalmámor tüze lobogott, egymást ölelgettük, egymás kezeit szorongattuk, szerencsét kívánva a győzelemhez. A Mollináryak sok csata viharában járt lobogója a falak legmagasabb csúcsára tűzetik, a sapkák a légbe röpülnek, ségreható háromszoros éljen hangzik Magyarországra és a magyar királyra. A jámbor csehek négykézláb szaladva hozzák instrumentumaikat, zeng a hymnus, s a Debelo-brdo ormairól 101 ágyúlövés hirdeti Szerajevo bevételét. ... Legjobban ütköztünk meg azon, hogy aránylag igen kevés halottat, sebesültet pedig egyet sem találtunk a várban. A törököknek az a szokása, hogy minden sebesültet elvisznek magukkal; csak néhány borzasztóan eléktelenített hullát hagytak itt, melyeknek vagy feje volt szétzúzva, vagy karja, lába letörve, sőt olyan is akadt, mely derékban volt kettészakítva. Ezeket az ágyúgolyó hagyta helyben. Az ágyúk is össze voltak szakgatva. Mikor az öröm kitörései lecsillapodtak , a vár udvarán lepakoltunk. A város, mely a falakról nézve alattunk elterült, egyikét nyújtotta a legszebb látványoknak , melyet természet és emberi kéz alkothat. Ebből a házakkal sűrűn tömött völgyből több mint száz török mecsetnek tornya nyúlt az ég felé, csúcsaikon és ólomfedelükön, a bazár és a görög basilika kupoláin megtörött a napsugár. Az egész város dús lombozatú fák közé bujtatott szeszélyeiknél szeszélyesb alakú házaival , erkélyeivel, rostélyos ablakaival és színes rácsozataival úgy nézett ki, mint csupa villák és nyári lakók városa. A mosolygó képnek derült színezetét komoran árnyalták be a város nyugati kapujánál a nagy kórház mellől s a Pasanbrdó lejtőin felnyúló utcákból emelkedő füstfellegek. Igaz, hogy egész házsorok égtek rommá, a többi közt két mecset is; innen volt a rémhír, hogy a várost ép úgy felégettük és földig romboltuk volna, mint azt két század előtt savoyai Eugen hg. tette. A kivívott eredményeket nem is lehetett az ostrom napján teljesen felszámítani. A törökök több mint 300 halottat vesztettek Május 4.