Kecskemét, 1880. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1880-05-16 / 20. szám

VIII. évfolyam. Előfizetési díj: Helyben hashoz, vidékre pos­tán küldve: Egész évre - - 5 frt — kr. Félévre - - - 3 frt — kr. Negyedévre - - 1 frt 50 kr. Egy hónapra - — frt 60 kr. Szerkesztői iroda : II. tized, Korona-utca 355/b. sz. Hazay-h­áz. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetményeket a szerkesztőség is elfogad. 20. szám. Kecskemét, 1880. Május 16. A „Nyilttér“ díjazása a szer­kesztő által állapittatik meg.KECSKEMÉT A KEC­SKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI­ PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMIVELŐDÉSI HETILAPJA. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetési díj: 1 centiméter magas hasábsze­letért : 1- szer iktatva - - - 20 kr. 2- szer iktatva - - - 15 kr. 3- szor iktatva - - - 12 kr. Hivatalos hirdetmény minden beiktatása külön 3 frt. Bélyegdíj 30 kr. Kiadóhivatal: a reform, bazár­ épü­letben. Mindenféle pénz és hirdetmény a kiadóhivatalba küldendő. Egyes szám 15 krért a bazár­épületben, „Spitzer J. és fia“ könyv- és papírkeres­­kedésében is kapható. Két kép. Két kép van előttünk, mind­kettő olyan , melyről hírlapírói tisztünknél fogva hallgatnunk nem lehet, nem szabad, íme az egyik. A főváros örömmámorban úszik,­­ a terek telvék az örömtől sugárzó arcú, ün­nepi díszbe öltözött nagy urakkal. A paloták telvék az ünnepet jelző zászlóktól, töméntelen nép hullámzik az utcákon reg­geltől napestig. Ünnepet, nagy ünnepet ülnek a magyarok fővárosában, a nagy Duna két partján. A nagy urak, a honatyák, a főrendek s az ország zászlósai aranytól, drágakö­vektől elfedett, sok ezrekbe kerülő nem­zeti ruhát öltve, tűztől hevült paripáktól vont fényes fogatokon vágtatnak, dübörgő robogással az igazságos Mátyás korát hir­dető fényes lakása és Budavárnak. Mit ünnepelnek ott? nagy öröm van ős Budavárában , nagy ünnepet ülnek. Az ország leendő királya, a magyar korona örököse most fogadja a „hű ma­gyarok“ millióinak üdv­kivonatát, a bel­gák királyának leányával, Stefánia kir. hercegnővel történt eljegyzése alkalmából. A midőn a fejedelmek házasodnak, országaik, mint egy család, ünnepelnek, ünnepelnek örömmel, jobbágyi hódolatból, alattvalói kötelességből. Az öröm olyan sajátságos kedélyhan­gulat, hogy az szívesen plántálódik át kebelből kebelbe, — egyik örömén örül a másik s igy örülnek ezerek. A királyfi eljegyzése öröm a hazában. Nem csuda hát, ha a főváros ünnepi örömben úszik; ünnepi köntösét ölti fel mindenki, fénylő aranyát, csillogó gyé­mántját előkeresi még a zsugori is és ma­gát felcicomázva viszi az üdvözlet őszinte, avagy a tömjénezés cifra szavát oda, ahol csak az öröm lakozik , fel a királyi lakba , a dicsőség fény és pompa honába. Ünnepnapra ünnep következik. Sok is tán a jóból, — dehogy sok, hiszen a nagy uraknál igy tart ez minden időben. Mindenki láttatja az ő örömét, min­denki mutatja gazdagságát, — tánc, zene és öröm mindenütt. És ez mind a koronás főket illeti. Azokért örül mindenki, egy egész hé­ten keresztül, — azért e hét a „király hete.“ * * * Szegényes külsejű falu, alig van benne 400 ház, — az utcái néptelenek, alig látni egy-két alakot, pedig falun korán kelnek, a dolog, a napi munka a korai fekvést sem igen engedi meg, — a mezei munka most majdnem szünetel, — mi az oka hát annak, hogy az utcák oly néptelenek, mintha kihalt volna minden ? Talán kiki lakában van elfoglalva szorgos munkával ? Óh nem. Az utcára kimenni szégyenl, — nem akarja az ínségtől sárgult arcán ott be­vésve lévő nyomort láttatni; eltakarja azt az Ínséget, amelyet nincs ki enyhíteni megpróbálná. A házak kéményei nem füstölnek, mert hiszen nincs semmije a szegény népnek, a­melynek felmelegítésével éhét csillapí­tani lehetne. Nincs semmi zaj, nincs semmi, mi el­árulná , hogy itt az élet lakozik. De im, zaj keletkezik, a zaj nőttön nő, — dob pergés hallatszik és mindin­kább közéig. Tán csatába megy a déli magyar, — űzni ellenséget s arra ösztönöz e harci jel? Nem. Egy szegényes viskó előtt megállva, az ott bent ágyán nyögő szegény beteg utolsó párnáját kivonó adóexequens gyá­szos indulója. És ez igy megy , házról házra,­­­el­adják a szegény földhöz ragadt nép utolsó rongyát, utolsó igavonó karmát, el az utolsó betevő falatját adóért, illetékért. íme ez a másik kép! Szomorú kép, nagyon szomorú! * * * A magyar királyt a korona bölcs ta­nácsosi veszik körül, p­referálnak neki bölcsen az ország dolgairól, elmondanak neki mindent, mindent? A szomorú képet elhallgatják, arról említést nem tesznek. És miért ? Talán, mert a felséges királyt nem akarják meg­­szomorítani azzal, hogy országának népei szegények, hogy a dolgos, a munkás nép éhen hal. Dicsőséges nagy urak, ez a ti bű­neitek. Zalay Emil: A cabinet Bagehot „Angol alkotmányiéból. Angolból: Fekete. (Folytatás.) A múlt századbeli amerikai törvényhozókat gyakran gáncsolák, mert meg nem engedők , hogy az elnök miniszerei egyszersmind a tör­vényhozás tagjai legyenek. Azonban a célra való nézve határozottan bölcsen cselekedtek. Céljuk volt, hogy a végrehajtó hatalmat a törvényhozástól teljesen elkülönítsék ; azt tar­tották , hogy egy ilyen különválása ezen ha­talmaknak , egy jó alkotmányt illetőleg min­den esetre nagyon fontos; azt hivék Angol­­országban is megvan ezen elkülönítés és a legbölcsebbek köztük az angol alkotmányt a a legjobbnak tekintették. És az ilyen külön­választás jó hatására nézve a köztársasági elnök miniszereinek kizárása a törvényhozó testületből mindenesetre fontos. Ha nin­csenek kizárva , a végrehajtó hatalmat meg­ragadják és még az elnököt is háttérbe szo­rítják. Egy törvényhozó kamara dicsőségre és hatalomra vágyó, a maga részére követelő , a­mennyire csak teheti, másnak meg lehető­leg keveset enged meg. Tagjainak szenve­délye által vezettetik. A törvényt hozó jog — a legmélyebbre ható minden souverain jogok között — az ő eszköze; magához ragadja az igazgatást, mihelyt csak teheti. Az Egyesült­ Államok alapítói, ha szándékuk szerint ítéljük meg őket, bölcsen cselekedtek, mikor a mi­niszereket a kongressusból kizárták. Ámbár azonban ezen elkülönítés egy el­nökségi kormány rendszerére nézve fontos, másrészről nem csekély bajt képez , mert a nyilvános élet tespedését okozza. Ha a tör­vényhozótestület tagjai bizonyosak a felől, hogy többet nem tehetnek, mint ha néha egy beszédet tartanak, ha szélesebb körű működés reménye által nem buzdíttatnak és a­ felelősség kilátása által korlátban nem tar­tatnak, úgy aligha fog egy elsőrangú ember igyekezni abban helyt foglalni és ha mégis megteszi, keveset használhat. Egy debütráló gyülekezethez tartozni, mely a végrehajtó ha­talom függelékét képezi (és ez nem rész ha­sonlat az elnökségi alkotmány kongressusára) nem lehet nemes dicsvágynak célja pusztán oly állás, mely a tétlenséget elősegíti. Azon parlament tagjai, mely az igazgatási ügyek­től kizárva van, soha sem hasonlíthatók össze egy olyannak tagjaival, mely a közigazgatás­ra szintén befolyással bír. Az elnökségi kor­mányzat természete szerint a politikai életet két részre osztja, a törvényhozó és végrehajtó részre. Ezen elkülönítés által azt éri el, hogy egyik rész sem érdemes oly férfiúra, aki hivatva van összefüggő nagy carrieret csi­nálni , a­mely egész szellemét igénybe vegye, amint ezt parlamentarikus kormányzatnál gyakorta tapasztalni lehet. Azon férfiak, kiket a nemzet egy elnökségi rendszer alatt kivá­laszt , jelentékeny háttérbe maradnak hason­lókhoz képest egy kabinetrendszer alatt, aminthogy az első körülmény között a válasz­tók is sokkal csekélyebb ítélő­képességgel bírnak. Mindezen előnyök kritikus időkben fonto­sabbak, mert ilyenkor maga a kormányforma is fontosabb. Egy művelt közvélemény, egy becsületes, ügyes és jól iskolázott legislativa, egy jól választott executiva, egy parlament és administrate, melyek egymással nem harcolnak, hanem összeműködnek, sokkal nagyobb fontossággal bírnak, ha nagy ügyek vannak folyóban, mintha kis események fog­lalkoztatják a közvéleményt, hatóbb a dolog, mintha kevesebb. Egy parlamentarikus, vagy kabinet kormányzás azonkívül veszélyes idők­ben egy egészen különös előnynyel bír. Bír azzal, amit reserve hatalomnak ne­vezhetünk, rendkívüli esetekre és szükséges alkalmakra. A parlamentarikus kormányzat alapelve szerint a legnagyobb hatalom, a döntő erő politikai ügyekben a népben, nem szükség­képen , vagy rendesen az egész népben szám­­szerint, hanem „egy kiválasztott“ népben, hivatott és kiválasztott emberekben rejlik, így van ez Angliában, így minden szabad államban. Parlamentarikus kormányzat alatt egyelőre nem látott, sürgős szükség esetén a nemzet vezért választhat magának. Lehet, sőt valószínű , hogy hamarabb nem lesz vezér, m­é­g arra alkalom nem nyílik. Egy paran­csoló akaratnak, gyors erélynek, buzgó ter­mészetnek nagy tulajdonságai, melyek nagy krízisben nyilvánulnak, rendes időben szük­ségtelenek —­ csak akadályozók. A minden­napos politikában egy Lord Liverpool jobb, mint egy Chatam, egy Louis Philipp jobb , mint egy Napoleon. Az szerint, a­mint már a világ teremtve van, gyakran szükséges, hogy hirtelen zivatar beálltával a kormányost változtatni kell és a szélcsend pilótáját a zivatar pilótájával helyettesítsük. Angolország­ban mióta az ottani alkotmány kifejlődött, oly kevés katastrófa fordult elő, hogy ezen alattomos előnyt nem lehet elég nagyra be­csülni. Minthogy nem volt forradalmuk, nem volt szükségük Cavourra, ki mindenek közt első népképviselő és nagy ügyekre használ­ható , aki törvényes és természetes módon jutott uralomra. De Angliában is , egy alka­lommal , mely az utolsó tíz év alatt egy nagy krízishez leginkább hasonlított — értjük a krimmi bonyodalmakat — hasznot húztak már ezen alkotmányukban rejtőző erőből. Megbuk­tatták az Aberdeen-kormányt — a legtehet­ségesebbet , melylyel talán a reform-akta óta bírtak — egy kormányt, mely nemcsak képes volt legyőzni minden nehézséget, hanem ezek fölött uralkodni is tudott, azt az egyet kivéve, amelylyel találkozott, hogy ugyanis nélkü­lözte a „démoni elemet“, míg ellenben békés időben kormányzatát bölcsesség jellemző. Vá­lasztottak egy államférfit, ki épen azon elő­nyökkel rendelkezett, melyekre akkor szükség volt, aki m­időn Anglia biztos hatalmát érezte háta mögött, képes volt félelmetlenül előre nyomulni és határozottan cselekedni. Vagy a mint akkor mondták: „Letettük a qyökert és választottuk helyette az ökölvívót.“ (Vége köv.) Töredék László K. naplójából. (Folytatás.) A jezsuiták irkáltak ugyan a katholi­­kus lapban Kossuth ellen, hanem az mind csak alaptalan, eredménytelen epés kifaka­­dás volt; de az ügyünk iránti rokonszenv, különösen a németek részéről, nagyban mutatkozott; a segélypénz minden felülről szépen szivárgott be; a nők gyűléseket tartottak s pénzt gyűjtöttek; a gyári mun­kások napi dijaik egy részét Kossuth ke­zébe hozták; a kölcsönjegyeket gazdagok és szegények váltották; egy, a magyar ügyért lelkesülő szegény kézművesnek pénze nem lévén, mivel a magyar ügyet segítse, Kossuth kezébe, ennek vonakodása dacára is, arany óráját tette le. Saint Louis, Missouri állam kereskedő városa, fekszik a Missisippi folyó jobb partján, a Missouri folyónak abba szaka­dásán alól 4­­/2 osztr. mérfölddel, New­ Orleans tengeri kikötő városon fölül pedig 280 osztr. mérfölddel, a 38­­/2 fok északi szélességen. Hossza a Missisippi partja mentén 12/3 osztr. mérföld, szélessége pedig 9 osztr. mérföld, de a sűrűn beépített része csak 1/2 osztr. m. föld hosszú és 14 osztr. m. föld széles. A 60 láb széles utcák, kevés kivé­tellel , egymást derékszög alatt vágják. A kikötő mentén futó utca 100 láb széles és az azon levő szilárd, nagy raktárak szaka­datlan hosszú sora a vizen a városhoz közele­dőre nagy hatással van. A folyó mentén, azzal párhuzamosan futó három utca, egé­szen nagybani kereskedéssel van elfoglalva, míg a Fourt (4-ik) utca Saint Louis „Vá­ci utcá“-ja. A folyóval párhuzamosan futó utcák neveztetnek 1-ső, 2-dik, 3-dik, 4-dik stb. az ezeket derékszög alatt szelő, s a folyónál végződő utcáknak pedig valami erdei fa neve van. A Lafayette téren kívül alig van a városnak több figyelmet érdem­lő tere. 1829-ben csak 4 templom volt Saint Louisban u. m. 1 catholikus, 1 presbiteri­­an, 1 episkopál és 1 baptist, és most 1852- ben van 60. Több nagyszerű középületei vannak, melyek között említést érdemel a megyeház, mely négy utcával van körül­véve és 1 millió forintba került. Vannak több nevelő és jótékony intézetei, mind virágzó állapotban. Van a városban 25 nyomda, nyolc napi és több heti és két heti hirlap. Saint Louisban annyi a német, hogy 4—5 német hirlap jelen meg. Saint Louisban a telkek ára mesés módon növekedik, p. o. egy telek, melyet 1826-ban 300 frton vettek, most 60,000 frtot ér ; 1831-ben egy 337 □ öles telek vétetett 3200 frton, most az 44 ezer frtot ér; 1833-ban egy nagy telek vétetett 12 ezer frtért,, s most az 364 ezer frtot ér, s több effélék. A városon kívül eső földek ára is nagyon sebesen emelkedik. A­mit 1846-ban meg lehetett venni 150 frtért holdját, most 2 ezer frtot ér holdja. Van a városnak nagy vízvezetéke és gázgyára. Nevezetesebb iparága a liszt és cukor készítés. Van 10 nagy dohánygyára, sok vasgyára, vasöntödéi és gépgyárai. G­őzhajózása igen nagy kiterjedésű, 1852-ben Saint Louisba 3184 gőzhajó érkezett. Saint Louisra kereskedelmi szempont­ból nagy jövő vár, mert ő a két nagy tengert kötő út közepe táján fekszik, a földgömb legszebb földmivelő vidéke közepéhez kö­zel , csaknem azon központon, hova a Mis­sisippi , Missouri, Ohio és Illinois folyók irányulnak. Kétségkívül az ő rendeltetése, hogy rövid időn azon vidéknek, melyet

Next