Kecskemét, 1888. január-június (17. [16.] évfolyam, 1-26. szám)

1888-04-22 / 17. szám

XVII. évfolyam. Kecskemét, 1888. április 22. Előfizetési (k­j. helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 2 kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok csakis a kiadóhi­vatalban kaphatók. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: VIII. tized, halasi-nagy-utcza 29. sz. A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE, S A MINDSZENT-SZEGVÁR-VIDÉKI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT ÉRTESÍTŐJE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­san számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 3 frt. — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. b­él­y­eg dij minden beigtatás után 30 kv. Előfizetési és hirdetési díjak fizeten­dők a kiadóhivatalnál Kecskeméten. Kiadóhivatal : VIII. tized, halasi-nagy-utcza 29. sz. DR. HORVÁTH ÁDÁM beszéde a képviselőházban, ( 888- April 18.) A képviselőház f. évi ápril 18-án tartott ülésében tárgyalás alá került az „árverési csarnokok“ felállításáról szóló törvényjavas­lat. Tap­­sztaltatott az, különösen a főváros­ban, hogy bandaszerűen szervezett u. n. ár­verési hiénák jelentek m­eg kizárólag az ár­veréseken miáltal a tárgyak potom áron kel­tek el a tulajdonos nagy kárára. Ezért állít­tatnak fel most az árverési csarnokok, hogy ott nyilvánosság őrizete mellett az ily visz­­szaélések lehetetlenné válván a verseny az elárverezendő portékák vételárát magasabbra emelje. Ezen intézményt kívánta d­r. Hor­váth Ád­ám kiterjeszteni a bírósági s adó­tartozás miatti árverésekre is alábbi — az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt nevében és megbízásából tartott -- beszédé­ben, hogy ha már valaki elég szerencsétlen, hogy ingóságai árverés alá jussanak, azokat az ő nagy kárára ne ragadozzák el az árve­rési hiénák. A beszéd, Fabiny és gróf Széchenyi miniszterek válaszaival így hangzik: Horváth Ádám. T. ház! (Halljuk! Hall­juk !) Mindenekelőtt van szerencsém kijelen­teni, hogy az előttünk fekvő törvényjavasla­­­tot úgy én, mint azon párt, melyhez a meg­győződés köteléke fűz, elfogadjuk, és amidőn szót emelek, azt sem azért teszem, hogy a törvényjavaslat elfogadását új okokkal támo­gassam, mert hiszen a törvényjavaslat indo­kolása és a­z. előadó úrnak iménti felszóla­lása úgyszólván tökéletesen kimerítik azon okokat, amelyek ajánlatossá teszik e javas­latnak törvényerőre való emelését. Nem is azért szólalok fel te­hát, hogy az előterjesztő kormánynak e javaslatával szemben azt mond­jam, debuisset pridem, hanem felszólalásom tárgya az, hogy a javaslat tárgyalásánál és e törvényjavaslatra vonatkozólag két kívánsá­gunknak adjak kifejezést.­­Halljuk ! Halljuk !) melyek azt czélozzák, hogy ezen a külföldön már rég kipróbált és jónak bizonyult intéz­mény minél előbb mély gyökereket verjen hazánkban is és jótékony hatását ne csak azon szűk keretben éreztesse, melyet a tör­vényjavaslat számára kijelöl, hanem úgyszól­ván minden irányban. Ezen öt szakaszból álló törvényjavaslat oly alap, melyre bizton lehet építeni, de csak úgy, ha e törvény végrehajtása megfelelő lesz e törvény intenzióinak. Szükséges nevezete­sen az, hogy a törvényjavaslat végrehajtása czéljából kibocsátandó miniszteri rendelet körültekintő gondossággal legyen szerkesztve, nehogy azon bajok, amelyek megszüntetésére e törvényjavaslat hivatva van, azontúl is fen­­m­aradjanak, azzal a különbséggel, hogy m­íg eddig több egyén húzta a bűnös hasznot, addig ezentúl egyes szabadalmazott vállalko­zóké legyen az. De másrészről nem szabad nézetem sze­rint megállni azon határnál, melyet a tör­vényjavaslat kijelöl. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Nevezetesen a bírói árve­réseknél, továbbá a közlekedési vállalatok ál­tal eszközölt és egyéb hatósági árveréseknél is mindenütt ugyanazon sajnos tünetek je­lentkeznek, mint azoknál, amelyekre nézve a jelen javaslat árverési csarnokokat kíván lé­tesíteni. Mindenütt úgyszólván formálisan szervezett árverési részvénytársaságok mono­polizálják az árverést annyira, hogy ez által az elárverezendő ingóságok a lehető legol­csóbban kelnek el, ami úgy a végrehajtató­­nak, mint a végrehajtást szenvedő félnek te­temes hátrányt okoz. (Úgy van ! Úgy van !) Jól tudom, hogy igen nagy nehézségekkel járna, hogy a bírói árverések általában ilyen árverési csarnokokban tartassanak meg, mert hisz sok esetben az elárverezendő ingóságok­nak az eredeti helyről az árverési csarno­kokba való szállítása tetemes költségekkel járna, melyek mind a két félre hátrányosak volnának. De lehetne oly models procendit is találni, melylyel a bírói árveréseknek ily csarnokokban való eszközlése mindkét félre nézve a legnagyobb előnyökkel volna össze­kötve. (Úgy van­ a szélsőbalon.) Másrészről, ha a bírói árverések bizonyos korlátok közt ily csarnokokban tartatnának meg a bírói zártörések immár nagyon sűrű esetei, bizo­nyára gyérülnének. (Ügy van­­ a szélsőbalon.) Ugyanez okok harczolnak a mellett is, hogy egyéb hatósági árverések is ily csarnokokban tartassanak meg, különösen, hogy a közleke­dési vállalatok által tartatni szokott árveré­sek színhelye is e csarnokokban legyen. Sőt az se ellenkeznék e csarnokok természetével és a közönség érdekével, ha nemcsak kény­szer, hanem önkéntes árverések is tartatná­nak az árverési csarnokokban. Második kíván­ságom tehát az, hogy ez intézmény új mér­tékben és irányban kiterjesztessék. Mivel azonban a törvényjavaslattól ez alakban is hasznos eredményeket várok és mivel az nem zárja ki az említettem irány­ban való kiterjesztést, a javaslatot elfoga­dom. (Élénk helyeslés és tetszés a szélsőbal­oldalon.) Fabiny Teofil igazságügyminiszter. T. ház! Egész röviden kívánom megjegyezni, hogy egyetértek Horváth Ádám J. képviselő úr azon javaslataival, minden megindított. Nem is fért össze az urával egykönnyen. Mindig pörölt vele, mindig szidta, hogy hagyjon már holnapra is a pincze borából s különösen azt hangoztatta, hogy a leányok lakodalmára nem marad semmi a félszázéves bikavérből. — Hehehe! Asszony — szokta mondani Te­­ledy uram. — Hiszen terem a hegyoldalban másik. — Hát idd meg azt, ami a jövő évben terem. — Asszony szentem! Ne búsulj! Add ide a kulcsot! Bezzeg Éva asszony odaadta. Az ezüst billikom mindig kéznél volt, és kéznél voltak a nemes atya­fiak is, ha kellett a kvaterkához. Egyszer azonban komolyan összekoczczant Te­legdy uram az ő élete párjával. Akkor volt ez, mikor Bódy János az első nemes a megyében, megkérte a leányukat, azt a kaczagó kis galambot, akit a szent keresztségben Boriskának hívtak. — No még csak az kellene! — riadt fel az asz­­szony. — Olyan részeges mint te, olyan könnyelmű mint te! Nem adom neki a leányomat! — De bizon odaadod azt Evikém, mert azok szeretik egymást! miszerint ezen ügy az igazság­ügyi kormány által is tanulmány tárgyává tétessék, s hogy az ez irány­ban szerezendő tapasztalatok alapján annak idején törvényhozási intézkedések is tétesse­nek. Azonban addig, míg az árverési csarno­kok felállítva nincsenek, még azoknak az életben való kedvező hatásukat nem tapasz­taljuk, idő előtti volna ez irányban intézkedni, mert hiszen a teendő intézkedések okvetlenül megelőző törvényhozási intézkedést kívánnak, amennyiben a végrehajtási törvénynek az in­góságok végrehajtására vonatkozó részeiben a fővárosra nézve bizonyos tekintetben módo­sítást vonna maga után. Én tehát kijelentem, hogy a tárgy­­gyal foglalkozni kívánok, első­sor­ban mindazonáltal a csarnokok feállítása után a szerezendő tapasztalatok alapján akarok majd javaslatot tenni. (Helyeslés jobbfelől.) Gróf Széchenyi Pál, földmivelés-, ipar­és kereskedelemügyi miniszter. T. ház! Én az igazságügyi miniszter úr kijelentéséhez egyet bátorkodom hozzátenni. (Halljuk!) Ugyanis épen azon okból, hogy lehető legyen a hatósági árveréseket is a tervezett csarno­kokban megtartani, módosíttatott a közgaz­dasági bizottságban az eredeti szöveg oda, hogy ezek a hatósági árverések is ezekben a csarnokokban legyenek tarthatók, ha az illető hatóságok e szerint fognak rendelkezni. Mert az eredeti szövegben ez - mint méltóztatik tudni - egyáltalán ki volt zárva, nem lévén lehetséges rögtön megtenni az intézkedéseket arra­ nézve, hogy ezen árverések is ott legye­nek megtarthatók. A t. képviselő úr óhajtása te­hát a kormánynál is méltánylás­ban részesül és meggyőződésem szerint nem sok idő múlva meg fog tétetni az intézkedés az iránt, hogy a hatósági árverések­nek legalább egy része szintén a lé­tesítendő csarnokban tart­ass­ék meg. (Helyeslés jobbfelöl.) TÄHG2A. EGY HALOTT LEVELEI. Három hétig bujkáltam a poros és pörös akták között. Egy levéltárnak minden foliánsát átkutat­tam, hogy az egyik czirádás betűi közül egy da­rabka történetet halászszak ki. Nem sikerült. Egy kacsagó és kacsagtató akta került a kezembe, mely elvette minden kedvemet a történetírástól. A betűk csak olyan sövegek voltak, mint a többiek, de a tartalom víg és a sorok között is kiolvastam, hogy a diák, aki leírta, szíve mélyé­ből kacsagott minden soránál. Elmondom a történetet. Nemes, nemzetes és vitézlő Telegdy Zakariás uram híres ember volt a maga idejében. Híres volt pediglen arról, hogy soha életében nem látták szo­morúnak, sírni pedig épen nem tudott, csak midőn a kac­agástól gyűltek szemébe a könnyek. Hogy történt, hogy nem, de Telegdy uram olyan hitestársat kapott, aki tökéletes ellentéte volt az ő jeles természetének. Ábrándos, elborult kedély, akit — Nem! És ezerszer nem ! — Már én azt mondom, hogy igen, ha addig élek is! — Hát nem élsz addig érted ! — No akkor majd csak halálom után! Én azt akarom, hogy a vármegye e két első családja egy­­gyé legyen! Hisz úgy sincs fiunk ! — Majd lesz! — Nem lesz, ha mondom ! A lányunk Bódyé lesz ! Bódy a mi fiunk lesz! Értetted ? Ennyiben maradt a dolog. Zakariás uram meg­maradt a terve mellett. Éva asszony megmaradt el­lenkezése mellett. Bódy János ezentúl is megjelent a háznál s enyelgett a lánynyal, aki menyasszonya volt, de csak félig. A lány nem idegenkedett a fiatal, déli legény­től és szívesebben látta mint a többit. De az asszony erre sem indult meg. Történt egy napon, hogy Zakariás uram súlyo­san megbetegedett. A környékbeli kirurgus azt mondta, hogy napjai megvannak számlálva. Éva asszony sírt. Mi lett asszony ? Zokogás volt a felelet. — Ne sírj Évi lelkem ! Hidd el, hogy csak azért patkolok el, hogy maradjon a vörösből a Boriská­­nak lakodalmára. Hallod asszony, aztán hozzáadd ám Bódyhoz. Fölkelnék a síromból is, ha a szerel­meseket elválasztanád. Gyere ide Évi lelkem ! Csó­kold meg a homlokomat. Aztán adj egy kupával a vörösből, most utoljára ! A halott utolsó kívánságát teljesíteni kell! Éva asszony egy szót se szólt. Hozott bort és odatette a faragott székre Zakariás mellé. — Hej asszony! Egy félév múlva meglegyen az esküvő! Hallod ? Feljövök a síromból! — szólt Za­kariás s fölvette két kezével a billikomot és ki­ürítette. — Hahaha, haha! — kaczagott a haldokló! A terem­ márványairól visszapattant a hang. — Haha, haha! Aztán kiszökött az ablakon s a hegyoldali hires viszhangban veszett el. — Haha! Éva asszony a hármas viszhangra összerezzent. Fölpillantott, s ott feküdt előtte Telegdy Zakariás kaczajra torzul! arczczal, mozdulatlanul. Meghalt. Eltemették. A Kreuzzeitungnak. A porosz lap nem érti s félreérti a magyar felfogást. Mi nézetét ismerjük, mert az abszo­lutizmus idején legyőztük azt. A német szeret ideális lenni. A Kreuzzei­tung is ideális. Valóságos mintája a csúszó­mászó otrombán kevély lakájnak, a­ki ura mozgását majmolja és gondolatmenetét túlozva karikatúrává teszi. Csekélység, concenssió az alkotmány egy porosz monarchának. A parlamentarizmus csak eszköz a kezében, melylyel a buta népet fog­lalkoztatja és maga cselekszik, a mit tetszik. És mert ezt az uralkodó körök nagy csende­sen igy suttogják, a buzgó lakáj kiabálja. Mert a jámbor német nép az ilyen patvarkodásokat eltűri még, s azt hiszi, hogy nekünk magya­roknak sem szabad máskép gondolkodni, hisz szövetségesek vagyunk. A porosz urak a kravátlitól és világuralmi görvélytől felemelt fővel követelik, hogy ve­zessék külpolitikánkat, hadügyünket, állam­ügyészeinket, s még gondolatainkat is. Igen sok ez az ismeret porosz szerénységből! A Kreuzzeitungnak szörnyűség, hogy a katona az alkotmányra megesküdjék, mert ez urától eltántorítja. Ki a katona ura? A ki el­tartja. Ki pénzéből tartják a katonát? A né­péből és nem a porosz királyéból, sőt a német császár is fizetést húz a néptől. Miért? Hogy Németországnak szolgáljon. Ő az első és leg­hatalmasabb hivatalnok és semmi más. Nem félisten, nem külön teremtett ember, hanem mint más gyarló ember ő is csak olyan. Ő fel­sége czifra hamu és por. A­mi felség övezi a királyt, vagy császárt az a nép felsége, az az állam hatalma és tekintélye, mert lám az állam és nép nélküli királyok és császárok minden fényessége operettbeli csillogás, ha Cumberlandnak, ha Napóleonnak hívják is. A magyar király megesküszik az alkot­mányra. A­mit tesz a fejedelem, elkövetheti a káplár is, aki egyenruha nélkül nem egyébb, mint krumplikapás és adófizető. Rég volt, mikor a hadsereget az uralko­dók toborzották, és tartották fenn a saját jöve­delmeikből. Most a nép adja oda fiát és fegy­vereit, ha tetszik és a­meddig tetszik, ezért szavazzák meg a katonai létszámot, szolgá­lati időt és hadügyi költségvetést még Porosz­­országban is, miről tudósításokat közölve csak észrevehette a Kreuzzeitung is hogy mit je­lent az. Nagy baj, hogy Magyarországon „nem le­het meg­állapítani a határokat, a­hol a nem­zet szuverenitása megszűnik és a monarcháé kezdődik.“ Ez igaz. És így van helyesen. Mert Magyarországon a király az államfel­ségének perszonifikácziója, ami szuverenitása van a hazának, annyit személyesít az uralko­dó, a­mennyi a nemzetnek van, annyit ruház fejedelmére birtoklásul, hanem tulajdonosul megmarad maga a nemzet. Minket a római császárném­ ajándékozhatott sem egy Hohenzollernnek, sem egy Habsburg­nak, mert szabad nemzet valánk, és a királyt szabadon választottuk. A Habsburgok jogara alatt élünk, mert öröklővé tetszett tenni a magyarnak trónjában a Habsburgok dicső há­zát. S ha ki­halnának az uralkodó családnak törvényben meghatározott ágai: a magyar

Next