Kecskemét, 1890. január-június (19. [18.] évfolyam, 1-26. szám)

1890-05-04 / 18. szám

XIX. évfolyam. 18. szám. Kecskemét, 1890. május 4. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 2 kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szára ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók: a kiadó­­hivatalban, Gallia E., Scheiber József és Harkay József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda, II. tized, Plebánia­ utcza 8. szám.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­san számittatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 3 frt. — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. Dél­y eg dij minden beigtatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési díjak fizeten­dők a kiadóhivatalnál Kecskeméten Kiadóhivatal, II. tized, Plebánia­ utcza 8. szám. A munkások ünnepe. A munkások világszervezete kiforgatta má­jus elsejét az idilikus hangulatból. A várva­­várt zöldágas és fagyalvirágos és borostyán­illatos nap most úgy akart megjelenni, mint rettegett szörny, villogó szemekkel és csat­togó agyarakkal. Ez a nap az európai tájak újjászü­letési évfordulója volt eddig; ki tudja, várjon ezután mit fog jelenteni? A társada­lom mindenható felfordulását-e, avagy meg­­frissülését és hajnalhasadását az emberiség jobb napjainak ? A sociális mozgalomnak most még nin­csen kijege­zedett alakja, határozott útvá­­gánya és biztosan megállapított czélja. ..Ja­vítani a munkások helyzetén, mondják rövid általánosságban. Ezzel vagy nagyon sokat mondanak, vagy semmit. Mert az em­beri nem kilenczvenkilenczszázad része mun­kás, és az emberi nemnek épen százszázad része akar a maga helyzetén javítani. A mozgalomban inkább csak a gyári mun­kások vesznek részt. Ebből következik, hogy a czél inkább a gyári és iparos munkások helyzetének javítása. Ugy de ez az emberi­ségnek igen-igen kis részét foglalja magá­ban. Hol marad a többi „helyzet“ megjaví­tása, lehet-e erős, tartós, sikert ígérő egy olyan munkásmozgalom, mely a munkavilág­nak csak­ egyetlen ágazatára terjed ki? Aztán minő helyzetet akar javítani, és miként akar javítani? Ez a kérdés minden gondolkozó előtt fölmerül, s a mozgalom nem tud rá válaszolni. Kevés a munkás bére; a munkabér nincs arányban a munka eredmény­nyel ; a munkahozam nincs arányban a tőke járadékával; a munkaidő túl van csigázva; a munkás el van zárva a tőkegyűjtés lehető­ségétől ; a munkás nincsen agy napjaira biz­tosítva ... és így tovább. Ezek mind létező bajok, csakhogy e ba­jok nem szorítkoznak csak a gyár és iparos munkásokra. A hírlapíró épen ebben a hely­zetben van; a tudós szintén­ a belletrista nemkülönben; a zeneszerző hasonlóképen. Hát még a hivatalnok — a kis és nagy hiva­talnok egyiránt! Aztán a tsinár és tanító, a pap és kántor, az önálló kisiparosok egész lé­giója, a cselédek százezrei, a mezei napszá­mosok milliói. Ugyan ki gondoskodik ezek­nek munkaszünetjéről, béremeléséről, baleset elleni biztosításáról és nyugdíjáról? Vegyük ide a katonákat, akik állandóan koplalnak s végzik a legborzasztóbb munkát, mit az em­ber kitalálhatott — a vak engedelmesség munkáját azzal a szomorú tudattal, hogy mikor úgy parancsolja a fölebbvaló, neki meg kell halni, nem tudva miért, mikor és hol? A baj tehát közös,­­ sőt bátran mond­hatjuk : a gyármunkások állapota jobb, mint a többi munkásoké. Mikor tehát a gyármun­kások a saját bajaikra és azok orvosszereire erőszakos eszközökkel privilégiumot akarnak szerezni, akkor ők nem a szabadság szolgá­latában állanak, — amint hinni vélik, hanem a reactió szolgálatában. Vasárnapi munkaszünet — helyes. Nyolcz órai munkaidő — helyes. Munkabér föleme­lés — helyes. De Mindazokat, kik társaim nekem a munká­ban, ezennel fölhívom a következő dolgok megfontolására. Az iparos életnek számtalan ága van, mely természeténél fogva nem tűri az időközi szüneteket. A vas-, a porczellán-, a tégla-, a cserép-, az üveg­gyárak kohókkal és ke­­menczékkel dolgoznak. A kohót nem lehet egyik napról a másikra úgy befűteni, hogy izzóvá és folyékonynyá legyen az érez, s nem lehet órára kioltani, mint a petróleum-lám­pát. Hasonló törvényük van a szárító és égető kemenczéknek. Nagyon furcsán nézné­nek ki a sevresi, vagy másseni, vagy dalvitzi műremekek, ha néhány óráig égetnék, majd lehűtenék és megint égetni kezdenék. Ez nem lehet. Hogyan képzelik ily helyeken a vasár­napi munkaszünetet lehetségesnek? Tegyük fel, hogy egy gyárimunkás meg­keres óránként 20 krajezárt. Nyolcz óra alatt keres tehát 1 forint 60 krajezárt. Miután azonban vasárnapi szünetet tart, betegség is adhatja elő magát: évi munkaideje csak 300 napra terjed. Lesz így az évi keresete 480 forint. Ugyde családja van , gyermeket isko­láztat, patika költségek merülnek föl , s év végén kisül, hogy a 480 frt nem volt elég. Ha azonban naponta 10 órát dolgozik, évi keresménye 300 munkanap mellett 600 frt. És most kérdem, kivel történik igazságtalan­ság a 8 órai munkaidő megállapítása iránt? Az eredmény a gyárra is rész, mert keveseb­bet termel, a munkásra is rósz, mert keve­sebbet keres. A munkabér emeléssel sem látom a va­lódi czélt elérve. Tény, hogy a gyáros csak annyit adhat, amennyi jut, mert a kárból ő sem tud megélni. Ha tehát a munkások túl­­követelők, megszűnik a gyár s ezzel meg­szűnt a munka is. E pontnál tehát teljes és igazságos követelést csak konkrét számítások alapján támaszthat a munkás. Ismernie kell a gyár belső életét a legutolsó numerusig egészen alaposan. Tudnia kell, hogy mennyi alaptőkével, mennyi forgótőkével dolgozik a gyáros; tudnia kell, hogy mennyibe kerül a piaci szerzés és megtartás; ismernie kell az agentiák és reklámok költségeit, a kezelés terheit, s meg kell becsülni tudni annak a munkának is az értékét, amit maga a gyár­­tulajdonos a naponként való felügyelettel, el­lenőrzéssel, vezetéssel, igazgatással, képvise­lettel befektet. És ha mindezeket rendszeres és megbízható mérleggel a munkásoknak ki is mutatná a gyáros és arra szólítaná fel, hogy a jövedelem felett aránylagosan osztoz­zanak , akkor is a meg nem oldható problé­mák egész sorozata következnék. Mert hol a kulcs az arányok megállapítására ? Ki tudja megmondani a különbséget a tőke, a munka és az intelektualitás értéke között? E megjegyzések távolról sem azt jelentik, mintha mi a munkás­osztály jogosult pana­szai előtt szemet hunynánk, vagy mintha a valódi bajok irányában értéktelenek tudnánk maradni. Minket, mint eddig, úgy ezután is abban a táborban találnak meg, ahol az em­bert szabad lénynek és nem rabszolgának te­kintik, ahol az egyént érdeme szerint becsü­lik, ahol a munkát tiszteletben tartják és méltányolják. Mi épen úgy látjuk, mint mások, hogy az emberiség keresztül ment a lelkiism­eret meg­váltásán a kereszténység forradalma által; keresztül ment a politikai intézmények vér­tengerén a franczia forradalom által; és ke­resztül fog menni a társadalmi vérkeresztsé­­gen a szoczialismus által. Mert szükség volt a vallási megújhodásra, szükség volt a poli­tikai megújhodásra és szükség van a társa­dalmi megújhodásra. Az első forradalmat az Isten hozta létre a kedély által; a másodi­kat a jog hozta létre az elmélkedés által; a harmadikat a kenyér hozza létre a cse­lekvés által. Az elsőnek harczosa az apos­tol, a másodiknak a bölcsész, a harmadiknak a munkás. Az első megtalálta a maga emberét Szt. Pálban és a maga elméletét az evangélium­ban ; a második megtalálta emberét a con­­ventben és elméletét az emberi jogok prokla­­málásában; a harmadik azonban még nem találta meg sem emberét, sem elméletét. A munkásmozgalom még nem a tavasz, hanem csak a fecske, mely megérkezik, röpdös ide­­oda, csicsereg, nem találja helyét, téveteg úgy mozdulataiban, mint irányában. Hogy mit fog hozni a jövő, ki tudna még arra ma megfelelni. A magyar munkások jó­zan gondolkozása és rendszeretete némi bi­zalmat azonban már most­ is előlegezhet nekünk a jövőre nézve, mert a budapesti má­jus elseje a magyar munkásokhoz méltóan, minden rendzavarás nélkül, impozáns komoly­sággal folyt le. Hisszük, hogy a jövőben is igy leszen ! B. m. TÁHOSA: ---- - --— ANYÁM SÍRJÁN. Itt, hol örök álmod aluszod e hantok alatt, Mélyén síri virág nyill’ és fű­z lombra fakadt; Hol nincs zaj, mi zavarja nyugalmad, béke ölel, Itt vagyok újra, óh ! mert szent, drága előttem e hely : N­ol porrészed a porral összevegyül, S hol fejfád neved őrzi emlékezetül. Néma honod földjére kesergve borul le fiad, Vérzik e szív, megtörte a bánat, búra virad ! Fájdalmam, rövidítsd meg örömtelen életemet! Élte keserv, ki oly édes anyát kora földbe temet. Ilivd le magadhoz, ah ! azt kinek éltet ódái, Nincs, ki bekösse sebem, egyedül: a halál. Halld meg imámat óh ég! enyhítsd szenvednem , kint ! Lelkem, a múlt örömére, szemem, ha e dombra tekint : Arczomon köny-patak árja folyik, soha el nem apad ; Majd özönébe, hajam roncsolva ha összeszakad: Itt leljek nyugodalmat, kebletlen én ! Uj életre virulva, forrás mezején.­­ KIRÁLYNŐK - TÖVISKORONÁVAL — Jeanne-N­ilda. — .... Azt hinné az ember, hogy mind boldogok, mert büszkék és méltóságosak. — Arany jogar van kicsiny, fehér kezükben és korona csillog szőke fürt­jeiken. Biborpalást tszája mögöttük, diadém csillag­fénye nyakukon és — úgy hiszik — örökké mo­­solygó szivet takar a selyemlepel. Alázatosan tér­del előttük a tömeg, mint földi istennők előtt és egy tekintetükért ezeren készek vérüket ontani. Az ilyen asszonyokat hívják emberi nyelven: királynőknek! Magasan ülnek felettünk arany-tró­non, hogy elfárad a szem, mely hozzájuk feltekint. Más anyagból vannak összegyúrva, mint mi közön­séges halandók, lényük a jóság, szeretet és bátor­ság. Isten remekelni akart velük, hogy ime a föld gyermekének mindent megad, mi üdv és öröm e világon. Ím’ olvasóm, lásd őket. * A mexikói császárné örült és megsiketült Que­­retaro bombáitól. Két éve, látják tévelygő lépések­kel kószálni a bonschanti parkban; két arczájára kicsordult egyre a köny, kékülő ajkai összefüggés nélkül való szavakat gagyognak ; az ember azt sze­retné mondani, hogy virágot mártottak gyilkos mé­regbe és elfonyadt virága, koronája. Az egykor szép, büszke herczegnő örökre megtörve! Egy perczig el nem maradt tőle a rossz sors. Nem régen ismét csapás érte, mely egyetlen arra, hogy zavart öntudatával megértse és érezze. Ban­­develde ezredes halt meg! Ő ápolta, gondozta, mint egy gyermeket, egyedül őt ismerte még a császárné és élete utolsó örömét is kitörölte a sors tompa álom létezéséből. Ide és tova kuporog a parkban, szomo­rúan, mint Ophelia, virágot tépdes és az őrület da­lait trillázza. # Anglia királynője minden örömről lemondott, mióta Albrecht herczeg lezárta szemeit. Ifjan, szép­sége teljében, imádásra méltóan lépett Viktória a trónra, szíve választottját lirá férjéül, kora legszebb férfiát. Szerette őt, szerette örületesen, hogy életét és férje éltét megmérgezte féltékenységével. Udvari hölgyek, herczegnők, rokonok mind tűréki a királynő szenvedélyességét, a férj után leskelődtek, királynéja kémei kisérték minden lépten. Oh, az a királynő a legszerencsétlenebb asszony volt a világon! Minden asszonyban versenytársnőjét látta ... A forrón sze­­szeretett férfiúval, úgy látszik, az ő lelke is egy­szerre szállott sírjába! * Nápoly királynője, kezében fegyverrel védi trón­ját, pánczélja csillog a csatában és kész halni trón­jáért. Ámde rosszul ragadta el a halál zsákmányát, az anya helyett egyetlen gyermekét, a szeretett le­ányt ragadta el. Most gyermek, trón és szeretet nélkül él a király­nők legszegényebbje a vágyakozással, hogy klast­romban temesse el magát. A büszke királynő egyebet se kér már a világ­tól, mint a nyugodalmat. * A negyedik hatalmas úrnője a világbirodalom­nak. Gyermekei vannak, kikre büszke, férje, kit imád. De egy borzadalmas, titkos társaság összeeskü­dött, nem hogy eltörli a monarchiát, de hogy egy ki­rályi csemetét emel uralomra, egy herczeget, ki az ő ideáljuk és tanaik szerint uralkodjék. Egy nap — talán két éve — borzalommal tud­ják meg, hogy a császár második fia, a 12 éves fiú eltűnt. A tisztek, akik a herczeg környezetében szoktak lenni, kevéssel előbb látták meg, tehát a herczeg nem lehet messzire. Két nap alatt a főváros minden zugát tűvé teszik, amikor szárnyra kap a hír, hogy a herczeget elrabolták és az összeesküvők ke­zeiben van a messze tengeren. A gonosztevőket üldözőbe veszik, a távolban egy kis bárka vitorlája fehérült, mely a kis hercze­get röpik­ tova. Az összeesküvők látva tervük meg­hiúsulását és hogy megmenekedjenek, partra tevék a fiút, hogy feltartóztassák vele az üldözőket. Otthon pedig a császárné átéli a halál minden félelmét. Minden napnak új aggodalma van számára, oh isten, hátha elkésett a császár néhány pillanattal és a boldogtalan asszony halálfélelmek között re­megve várja­­ a legrosszabbat. Mikor magános utczán végig ment és paraszt asszonyt látott rozoga, kis kocsin, ki két szőke fejű gyermeket vonszolt, azt susogta : „Boldog asszony, vajha enyém lehetne a te csen­des, boldog nyugalmad! ” A belga királyné idő alatt megőszütt hajjal sir egyetlen gyermeke után, a trónörökös után, kit a ha­lál zsenge virágában ragadott el karjai közül. * Hát Eugénia császárné ! Sorsa maga Aeschilos irtózatos tragédiája. Szép volt, boldog volt és leg­gondtalanabb a gondtalanok között és most férje és fia sírjába mindenét el­temették. * * * íme a királynők — töviskoronával. Életük fele hiú fény, a másik igazi, nagy, megmérhetetlen fájdalom. KÖZGYŰLÉS, 1890. ápril 22. Az áprilisi közgyűlésről szóló tudósításunk lapunk múlt számából egy kellemetlen véletlen folytán elmaradván, a közgyűlésről, melyen a pol­gármester elnökölt, a következőkben referálunk: 1. A márczius havi polgármesteri jelentés meghallgatása után C­s. T­ó­t­h István és H. Haj­­n­a­l János szólaltak fel a tengeri kígyó, akar­juk mondani a kutyaadó kérdésében. Laptársunk a „K. L.“ nem is késik őket ezért megszólni, és pedig nagyon is magas lóhátról. Hát az igaz, hogy az ebadó kérdése formailag meghala­dott dolog, de bizony felszólaló polgártársaink­nak sok tekintetben igazuk volt érdemben, és az igazat mindenkor jó ám meghallgatni. Az ebadó szabályrendelet sem olyan, amelyen ne lehetne változtatni! Azt pedig Cs. T. I. és H. H. J. nevében mi sugjuk meg a „K. L.“ referensé­nek, hogy az ebadó szabályrendelet nem tör­vényen, hanem miniszteri rendele­ten alapszik. Aki tanítani akar, az tud­jon is . . . 2. Sz­apár­y Gyula gróf új miniszterelnök­höz s Bethlen András gróf új földművelésügyi miniszterhez — erről szóló értesítéseik alapján .

Next