Kecskemét, 1896. július-december (27. [24.] évfolyam, 27-52. szám)

1896-07-05 / 27. szám

27. szám.­ lyére tömörült egy rész, míg a másik azon utczá­­kon igyekezett a járdán, az ablakokban helyet foglalni, ahol a díszmenet elmenetidő volt. Valljuk meg őszintén, hogy ez a kivonulás bizony nem volt megfelelő ehhez a nagy ünnep­hez. Sokkal kisebb alkalmakkor is láttunk már impozánsabb menetet Kecskeméten. A bőinguj­­jasok bandériuma szerfölött gyönge volt. Kocsi olyan kevés jelent meg, hogy a bérkocsikat kel­lett lefoglalni. Itt valami hiba volt a különben buzgó rendezésben, mert nem hihetjük el, hogy a gazdálkodó ifjúság a bandériumtól, a polgárok kocsija a menettől lelkesedés hiánya miatt ma­radtak volna el. Sőt egyenesen azt merjük állí­tani, hogy kellő körültekintéssel és tapintatos eljárással olyan kivonulást lehetett volna ren­dezni, aminőt még Kecskemét nem látott s aminőhöz hasonlót sokáig nem lehetne létre­hozni. Csupán az volt a szerencse, hogy a június 8-iki hódolási díszmeneten jelen volt kecskeméti bandéristák részt vettek a kivonulásban. E szép látványban gyönyörködve, szinte megfeledkezett a néző­közönség a fogyatkozásokról és hiányok­ról. Erről a bandériumról már szólottunk buda­pesti szereplésük után s most csak röviden any­­nyit jegyezhetünk meg, hogy a néző közönség méltán a legnagyobb elismeréssel és örömmel szemlélhette őket. A népünnepen körülbelül háromezeren vet­tek részt, inkább több, mint kevesebb. Vig élet volt itt. Igen jó gondolat volt a belépő­jegyhez adott szelvény, amely 2 pohár sör, vagy fél liter bor élvezésére jogosított föl. Az ingyenes mulat­ságok csak Oroszországba valók. A táncz 3 he­lyen folyt. Nagy derültséget keltettek a tréfás alakok formájában felbocsájtott léghajók. Da­czára a nedves időjárásnak, jól sikerült a tűzi­játék is. Szóval maga a népünnep igazán sike­rültnek mondható, amiért dicséret illeti a ren­dezőséget s dr. Kovács Mihályt. Egészben pedig elmondhatjuk, hogy ünnepe­ink példás rendben és határtalan lelkesedés kö­zött folytak le. A szőlősgazdák ügyelmébe. Bóka Péter főreáliskolai tanár úr több, fé­nyes ormányos bogarat adott át azzal a megjegy­zéssel, hogy ezek az almát összeszurkálják, pe­téiket belerakják, s azután a gyümölcsöt lemet­szik. Ilyen módon a Széktó- és Máriahegy sző­lőskertjeiben az idén nagy károkat okoztak. Egyúttal összesodort szőlő- és szilvafaleveleket is kaptam, melyeket állítólag szintén ez a bogár tesz tönkre. Mivel a bogár a gyűjteményemben levő Rhynchitesek egyikével sem egyezett, s mint­hogy specialiter nem is foglalkozom a bogarak­kal, az almát s leveleket néhány bogárral együtt a m. k. rovartani állomásnak küldöttem, kérve azoknak megvizsgálását s egyúttal utasítást, mi módon védekezhetik a közönség a kártevők el­len. A rovartani állomásnak 303. sz. alatt kül­dött értesítése közérdekű lévén, azt egész terje­delmében beküldöm s kérem szives közlését. Dr. Hollós László.* A f. hó 25-én kelt becses soraira és a hozzá mellékelt küldeményre hivatkozva, van szeren­csém tisztelettel válaszolni, hogy: 1. a beküldött három ormányos bogár a Rhynchites Bachus; 2. a szőlőleveleket szintén egy Rhynchites, a Rh. berületi nevű sodorta össze; 3. a szilvafalevélen pedig egy légy bábja volt, melyből azonban sajnos, a légy ki nem fejlődhe­tett, mert már összezúzva érkezett, így tájne­vét biztosan meg nem állapíthattuk. Ezek közül az első kettő szokott nagyobb károkat okozni, és pedig az első az alma- és kör­tefákon, az utóbbi pedig úgy az erdőkben a fák és bokrokon, mint a kertekben. Az erdőkben pl. a bükk, rezgő és canadai nyár, fűz, éger és nyír­fákon, a kertekben pedig a körte és almafákon kívül a szőlőn. Azért érdemes, hogy ezzel a két rovarral be­hatóbban foglalkozzunk: I. A Rhynchites Bachus nagy része már ta­vas­­ származású, vagyis mint bogár telelt át, másik része mint báb a gyümölcsfák alatt levő talajban. Mihelyt kitavaszodott, előbújt mind a két alak: első a téli szállásából, utóbbi a bábjából. Eleinte a körte és almafa levelének felhámját, később a bimbót is megrágja. Eddig ezek a rovarok, — amint azt sok más­ról is tapasztaljuk, — habár késő ősztől kezdve a gyümölcsfa elvirágzásáig a hímek és nősté­nyek társaságban fordulnak elő, egymással mit­­sem törődnek; a nemi ösztön csak akkor ébred föl bennük, ha június dereka táján a gyümölcs­fejlődés megindult. A megtermékenyített nős­tény ezután az alma és körtefák fiatal gyümöl­cseibe rakja le petéit olyformán, hogy a gyü­mölcsöt hosszú ormányával megfúrja, a seb­helybe egy petét tojik, s a fúrt lyukat a gyü­mölcs lehántott felhámjával betömi, úgy, hogy a fúrásnak kezdetben semmi nyoma sem látszik, csak akkor, mikor a sérült részek bámulni kez­denek. A pete­lerakás több helyen s több almán történik, s tart mindaddig, míg a petekészlet el­fogy. Megtörténhetik azután, ahol a bogár na­gyon el van szaporodva, hogy egy almába több bogár rakja le petéit, úgy, hogy egybe 30—40, sőt több pete is jut. A petékből kikelt álcrák lehatolnak egészen a mag üregéig, ott élősködnek s 2—­ 3 hét múlva annyira megnőnek, hogy a bebábozó­­dásra már megértek. A gyümölcs belseje akkor már nagyon szenvedett s elveszti életképesség­­ét és az első szélrohamra lehullik a fáról. Az ádoza most kibúvik az almából s a talajba furakod­ván, bebábozódik. II. A Rhynchites kerületi rendszerint m­­ájus hó közepe táján szokott mutatkozni s rendikivüli ügyességgel göngyölgeti össze egyik-más­ik haj­tásnak levélzetét. Először egy levelet s­zemel ki, annak nedvkeringését a száron ejtett k­is rágás­sal megbénítja s mikor a levél a sérülé­s folytán fonnyadni kezd, annak szélét ormánya és lábai segélyével behajlitja s végtestéből áramló raga­dós nedvvel letapasztja. Ezt a sodorványt azu­tán megfúrja s a furatba egy petét tojik, melyet mint az előbbi, ormányával a lyukba t­ol. E körül az első sodorvány körül sír előbbeni módon egy második levelet is csavart s abba is beletojik, így folytatja ez a bogár mu­nkáját, mig a hajtás valamennyi levele olyan szivarforma építménynyé alakul, a­milyet mintakénen be tet­szett küldeni. Az ilyen sodorványban egy nős­tény 8—9 petét rak május hó vége táján. A petékből 10 nap múlva kelnek ki az ál­crák s miután a sodorvány tartalmát 4—5 hétig fogyasztották, elérik teljes nagyságukat, kibúj­nak a sodorványból kipotyognak a földre, s ott mintegy 3—4 cm. mélységben alakulnak át bá­bokká. Az első bogarak augusztus első felében jelentkeznek, úgy, hogy a rovar kifejlődése csak­nem teljes két hónapot vesz igénybe. E két rovar között tehát úgy életmódjukat, mint külsejüket tekintve, nagy különbség van. 1. A Rhynchites Bachus bíborvörös, a Rh. berületinek pedig rendszerint kék vagy aranyos zöldbe játszó színe van. 2. Az első nem készít tekercseket, hanem petéit az alma és körtefa gyümölcseibe rakja, míg a másik, mint elöl is láttuk, nem válogatós és a megtámadott növényen szivaralakú sodor­­ványokat készít ivadéka számára. Ellenük két irányban lehet védekezni: I. A rovarok közvetetlen irtásával és pedig: a) A Rhynchites Bachus ellen olyan módon, hogy április hó közepétől kezdve egész május hónapon át valamely hamvas színű ponyva szö­vetet, avagy lepedőt terítünk a fa alá, s azután a fa ágait megrázván, a lepedőre vagy szövetre hullott rovarokat egy vízzel megtöltött befőttes üvegbe, vagy valamely palaczkba, melybe egy kis benzint is öntünk, beledobjuk s megfullaszt­­juk. Minthogy ezek a bogarak nagyon szívós életűek, legalább egy napig kell a folyadékban tartani, mert egy-két órai bent időzés csak tetszhalottakká teszi őket. Ezeket a bogarakat a fák ágai alá fordítva, lefelé nyitva tartott esőernyőre is lehet rázni, s onnan felszedni. Ez az eljárás azonban az idén már alig al­kalmazható, mert a bogarak nagy része már le­rakta petéjét és az álcrák már az almák belse­jét rágják, de jövőre mindenesetre követendő. b) A Rhynchites berületi ellen is éppen úgy védekezünk, mint az előbbi ellen, t. i. szedéssel, csakhogy a lepedők helyett legczélszerűbben erre a czélra külön készített bogárgyűjtő tál­­czákat alkalmazunk. Ez a tálcza bádogból készül, átmérője 80—100 cm. lehet. Középső része mélyebb, szé­lei pedig felfelé álló peremmel vannak ellátva, egyik oldalán a tőkék vastagságának megfelelő 8—10 cm. széles és a tálcza közepéig érő bevá­gás van, mely lehetségessé teszi, hogy a tálcza a tőke alá helyeztessék. II. Az ivadék irtása által és pedig: a) A Rhynchites Bachusnál. Minthogy ezek a rovarok petéiket már lerakták s az almák már hullanak, legczélszerűbb azokat naponként egy­­szer-kétszer összegyűjteni és elégetni, mert igy nemcsak a Rhynchites Bachus, hanem a szin­tén almából élősködő almamoly hernyóit is el­pusztítjuk. b) A Rhynchites berületi ellen az összesodrott szivaralakú készítmények összeszedése és tűz­zel való megsemmisítése ajánlható még és pe­dig mielőtt a lárvák azokat elhagyták volna, te­hát junius hó második felében. Ezt a gyűjtést talán a kötözéssel és kapálással lehetne kapcso­latba hozni. Hogy azonban ezeknek a gyűjtéseknek sikere legyen, a gyűjtést legalább is három éven át kell folytatni. Budapest, 1896. junius 29. Kiváló tisztelettel főnök úr távollétében: HELLAY IMRE, a m. kir. állami rovartani állomás assistense. Jogosulatlan támadás egy magyar biztosítási társaság ellen. Már megemlítettük, hogy néhány fővárosi és vidéki lapban az a közlemény jelent meg, hogy a Hazai Általános Biztosító Részvénytársaság né­hány részvényese az intézet ellen pert indított és bírói úton követeli vissza a részvényeire befi­zetett összeget. A közlemény arról adott hírt, hogy ezek a részvényesek a társaság iránt nem viseltetnek a kellő bizalommal s hogy annak alakulása szabálytalan volt. A dolog, mint értesülünk, abban áll, hogy az intézet 10.000 részvényével szemben 4 részvény­birtokos 400 frt erejéig indította meg a kerese­tet. Minthogy összesen csak négy ember talál­kozott, ki e furcsa módon akarta a részvények­ért befizetett összeget visszaszerezni s mint­hogy az is gyanús dolog, hogy a részvényesek maguk iparkodnak részvényeik értékét hamis hírekkel csökkenteni, azonnal lehetett látni, hogy itt nem komoly perről, hanem a konku­­renczia egy támadásáról lehet csak szó. Ez a feltevés teljes beigazolást is nyert. A Hazai általános biztosító részvénytársaság ellen ezen említett pert Nobel Károly, Fogér Lajos, Fogél Károly és Schweiger Samu indí­tották meg. Most azonban hitünk, hogy ezeknek a felpereseknek eszük ágában sem volt a kereset megindítása, mert az egész idéa a konkurencziá­­tól származik és hogy ők csak egyszerű eszkö­zei voltak azoknak, kik irigy szemmel nézik a fia­tal és életerős biztosító társulat virágzását. A megnevezett egyének ugyanis most kijelentet­ték, hogy ők teljesen önkénytelenül szerepelnek a társulat ellen megindított perben. Nobel Károly írásban a következőket jelenti ki: „panaszomat visszavonom, mert a panaszban felhozott indokokról tudomásom nem volt.“ (Dr. Gaszner Béla kir. közjegyző 2543/96. számú hi­teles kiadványa.) Fogér József és Fogér Lajos ó-kanizsai lako­kosok pedig Mihály Sándor ó-kanizsai főjegyző előtt a következő nyilatkozatot állították ki: Nyilatko­zat. Melylyel alulírott Mihály Sándor Bács-Bod­­rog vármegyébe kebelezett Ó-Kanizsa nagyközség első jegyzője hit­felajánlás mellett ezennel ki­jelentem, miszerint a mai napon megjelenvén Fogd József és a vele közös háztartásban élő fia, Fogd Lajos nagykorú ó-kanizsai lakosok házánál, ott előttem utóbb megnevezett Fo­gd­ Lajos a következő nyilatkozatokat tette és Pedig:,, 1. 0 és édes atyja a »Hazai általános bizto­sitó részvénytársaság» alakulásakor külön névre szóló egy-egy részvényt jegyeztek, s a­midőn a közelmúltban Budapesten bizonyos Kiinger nevű barátjával találkozott és az arra nézve intézett kérdést hozzá, nem lenne-e hajlandó saját és édes­atyja részvényét eladni, igenlőleg válaszolt és eljárásra vonatkozólag fentnevezettnek meg­hatalmazást is adott. 2. Azon perből kifolyólag, melyet Fekete Ig­­nácz dr. budapesti ügyvéd Fogér József és Fogér Lajos nevében a »Hazai általános biztosító rész­vénytársaság» ellen indított, kijelenti, hogy sem ő, sem édes atyja dr. Fekete Ignáczot személye­sen nem ismeri, neki a perre vonatkozólag in­­formác­iót nem adott, a „Hazai“ ellen felhozott dolgokról tudomással nem bír, annyival is ke­­vésbbé van tudomása arról, hogy a „Hazai“ meg­alakulásánál bárminemű szabálytalanság követ­­tetett volna el; a „Hazai“ ellen semminemű kifo­gása nincsen, és a meghatalmazás átadása által csupán részvényei értékének óhajtott birtokába jutni. 3. Édes atyja, Fogél József ezen ügyben sem a túl említett Kiingerrel, sem dr. Fekete Ignácz ügyvéddel nem érintkezett és a meghatalmazást, helyette is ő irta alá. Kelt Ó-Kanizsán, 1896. június 26-án. Előttünk : Mihály Sándor S. k. Rozsnyay Nándor, első jegyző: Mady Samu, mint tanúk. A negyedik felperes, Schweiger Samu szegedi lakos nyilatkozata a következőket tartalmazza: Nyilatkozat. Melynek értelmében ezennel kinyilatkoztatom, hogy a „Hazai általános biztosító részvénytársa­ság“ ellen semminemű kifogásom nincsen, nem is volt. A nevemben a társaság ellen beadott kerese­temet nem saját jószántomból, hanem Párai Ig­nácz úr rábeszélésére — aki a Phönix biztosító­társaság helybeli titkára — adtam be és két darab részvényemet is neki adtam át elismervény ellenében, miután ő kinyilatkoztatta, hogy a perből kifolyó költségeket magára vállalja. A kérdéses beadványban a „Hazai általános biztosító részvénytársaság“ ellen állítólag komp­romittáló adatokról tudomásom egyátalán nincsen és a per további folytatásától is ezennel elállók. Kelt Szegeden, 1896. június 25-én. Schiveiger Samu s. k. A Phönix biztosító-társaság levélpapirosán Párai Ignácz, az intézet titkára a következő iga­zolványt adta ki: Elismervény, mely szerint ezennel igazo­lom, hogy a Hazai általános részvénytársaság 9221/22. számú részvényeit Schweiger Samu úr­tól perlés czéljából átvettem, egyúttal a felmerü­lendő költségek viselésére is kötelezem magam. Paray s. k. A­ki a nyilatkozatokat elolvassa, azonnal tisztában lehet a dologgal s belátja, hogy a császári és királyi szabadalmazott osztrák Phönix biztosító társaság nagyon is szánalmas szerepet játszik a Hazai Általános Biztosító Részvénytársaság el­len intézet ezen támadásban. A Hazai Biztosító teljesen magyar társulat egy évvel ezelőtt alakult meg, és összesen 8 hó­nap óta működik. Ellene mindjárt kezdetben áskálódni kezdtek egyes fennálló biztosító in­tézetek. És minél életerősebb lett a fiatal vál­lalat, az irigység annál keményebb rohamokat intézett elene. A Hazai Biztosító azonban elég er­ősnek mutatkozott és a leghevesebb táma­­dások daczára czéltudatosan ment előre. Ellen­ségei most újabb rohamot intéztek ellene, de ez­zel az utolsó rohammal nem a Hazai Biztosító­nak ártottak, hanem maguknak sütötték a rágal­mazás bélyegét. Sajnálatos dolog, hogy egy osztrák intézet, a­mely csak vendégjogot élvez nálunk, az iparko­dik, hogy egy fényes fejlődésnek indult, kizáró­lag magyar vállalatnak ártson. Az említett per megindításakor nem csak a magyar vidéki la­pokkal, hanem a külföldi sajtóval is sürgősen tudatták a kereset beadását s a helybeli biztosító társulatok majdnem mind ezer számra küldöz­gették vidékre a fapéldányokat terjesztés végett. Eddig azt hittük, hogy osztrák testvéreink csak otthon támadják vállalatainkat és hogy csak otthon merik kürtölni és kiabálni, ami nekik nem tetszik; most azonban sajnálattal kell ta­pasztalnunk, hogy egy osztrák intézet a mi ven­dégszeretetünk által nyújtott tető alatt is szaba­don mer áskálódni ellenünk. Az osztrák Phönix különben nem csak ná­­lunk mutatja ki, hogy a nemes versenynek egy­általán nem barátja, hanem saját hazájában , Ausztriában is számos ilyen dolgot művelt, melyért még a parlamentben is heves támadá­soknak volt kitéve. Nagyon helyesen tenné e társaság, és az egyéb, itt működő osztrák társa­ság, ha a vendégszeretettel való visszaéléssel ezentúl felhagyna, vagy ha egyáltalán nem akar velünk békében megélni, visszamenne oda, a­hová való — Ausztriába. A nekünk felmutatott okmányok szerint az Első Magyar Általános Biztosítótársaság szin­tén közreműködött, hogy a Hazai Biztosító jó hírnevének ártson. Ebből az okmányból ugyanis az tűnik ki, hogy a Hazai Biztosító ellen beadott rágalmazásra irányuló kereset megindítását tar­talmazó közlemény terjesztését a Magyar Álta­lános Biztosító Társaság is előmozdította. Fel­tételezzük, hogy ennek a társulatnak a vezető­sége nem helyesli közegeink ily nemű eljárását és gondoskodni fog arról, hogy szigorú büntetés érje azt, ki bizalmával ily rútul visszaélt. Még csak egyet akarunk megjegyezni. Saj­nálattal kell ugyanis tapasztalnunk, hogy míg a külföldön a biztosítás eszméje folyton terjed s míg ott minél inkább élvezik a biztosítás elő­nyeit, addig nálunk azt kell tapsztalnunk, hogy maguk a biztosító társaságok azok, melyek a versenynél kifejtett küzdelem közepette nem a biztosítás eszméjét iparkodnak terjeszteni, ha­nem különösen a körül fejtenek ki különös tevé­kenységet, hogy egymást gyanúsítsák, gyengít­sék. Innen van az, hogy nálunk a verseny nem terjeszti, hanem gyűlöletessé teszi magát a biztosítást. Kötelességünknek tartják, hogy ezentúl is éber figyelemmel kísérjük az osztrák biztosító in­tézet itteni működését, mert nem tűrhetjük, hogy egy szépen fejlődő magyar intézet egy idegen vállalat áskálódásainak legyen kitéve. Védekezés a szőlőmoly ellen. Irta: J­ó­k­a­i M­ó­r. Lapunk múlt számában közöltük Jókai Mór vészkiáltását, amelyben a szőlőmolyra hívja fel a figyelmet. Köszönettel tartozunk Kori­­zsánszky János és Jablonovszky József uraknak, hogy nyomban siettek bennünket meg­nyugtatni. Jókai azonban nincs megnyugtatva s aggodalmait és tanácsait közli a »Pesti Hirlap«­­ban, okulásul itt közöljük azt, habár azt hisszük, hogy Jókai aggodalma túlzott. „ Tudom jól, hogy kezdek már alaposan nevet­ségessé lenni ezzel az én vészharangozásommal emiatt a szőlőmoly miatt. Mert ez a baj is olyan, mint a Mercutio sebe: »nem olyan mély, mint egy kút, nem is olyan tág, mint egy városkapu, de éppen elég arra, hogy egy élő emberből holt embert csináljon.» A legtöbb szőlősgazda észre sem veszi ezt. A szőlő virágzás után lepereg. Mert hiszen más­kor is lepergett! Hogy agusztusban meglepi a zöld rohadás. Máskor is meglepte! Ki hinné azt el, hogy ezt egy eleven állat okozza. Nevet­nek azon. De éppen igy nevettek ki engem, mikor a balatonvidéki szőlősgazdáknak a lelkére beszél­tem, hogy védelmezzék szőlőiket a filoxéra ellen, ahogy én védelmezem az enyémet szenkévvel. Filoxera! Hogy jönne az idő? Nincs is az a vi­lágon ! Hadd lássuk, majd akkor elhisszük! Mi­kor aztán meglátták, akkor már késő volt a vé­dekezés. Akkorát így vagyunk a szőlőmolylyal. Minthogy a pilléje éjjel röpköd, amikor nem látjuk, minthogy a pondrója elbújik a szőlővi­rágba, meg a saját selyme alá és befurakodik a fürt kocsányába; főleg, minthogy a szőlő elvirág­zása után merőben eltűnik, azt mondják: »nincs az sehol.» Az egész csak egy poétába ojtott ker­tésznek a fantázia­ szülötte. Ha a szőlő már elvirágzott, ha már bogyót kötött, akkor már a szőlőmoly nem található a fürtön; a megrágott virágszemek lehullottak, a hernyó elbújt a karók hasadékaiba, ott átválto­zott pupává; a vizsgáló szőlősgazda csak annyit lát meg, hogy a fejlődő fürt szemei megritkultak s belenyugszik. Két hét múlva aztán előjönnek a lepkék s folytatják a munkát. Én már a magam kárából tudom, hogy van szőlőmoly. Tavaly is észleltem már (az amerikai lugasokon), de akkor én is félvállról vettem, majd elmúlik. Az idén aztán arról az egypár lugas­ tőkéről elszaporodott az egész szőlőmben a szőlőmoly. Most azután »Segíts, uram Isten!« — »Én segítelek, de láss hozzá magad is.« Azonban több helyről kaptam már leveleket szőlősgazdáktól, akik komolyan vették a figyel­meztetésemet s kérdést intéztek hozzám, mi mó­don védekezzenek a veszedelem ellen? Ezeknek óhajtok felelni — a szerkesztőség engedelmével. Első dolog felismerni a baj jelenlétét. Ahol a szőlőfürt szemeiről elvirágzás után nem akar lehullani a himszáltartó szirom, ha- KEC­SKEMÉT 1896. július 5.

Next