Alföldi Hiradó, 1908. augusztus (1. évfolyam, 4-28. szám)

1908-08-01 / 4. szám

fi tűz aratása. (R. L.) Ilyenkor folyik a tüzek ara­tása. Amint az érett aranykalász fölött megpendült a kasza, mintha a halvég­zet is megsuhogtatná falvaink fölött az ő lángsarlóját, mondván : kezdem én is az aratást. És ránk szakad a rettenetes pusz­tulás. Nincs nap, hogy itt vagy ott meg ne kondulna a tüzet jelző harangszó, nincs éjjel, hogy az égnek peremét el ne öntené a végzetes pirosság. A ma­gyar példaszó pedig rég meg­mondta a nagy igazságot, hogy a baj nem jár egyedül. A pusztító elemeknek is meg­van a maguk titokzatos barátsága. A tűznek a legtöbbször segítségére jön a vihar. Párosával járnak, mint az anyatigrisek. És ahova tüzes karmaikat bevágták, ott szinte gyógyíthatatlan sebeket ütnek. — Egy-két óra alatt évek, évtizedek szor­galmát teszik tönkre. Nem tudom más országokban minő a tűznek aratása. Úgy gondolom, ez a csapás közös emberi végzetünk. Azt hiszem mégis, hogy e szomorú téren ott állunk az elsők között. Talán nem lesz érdektelen, ha bel­ügyi kormányzatunk és közhatóságunk figyelmét felhívom e kérdésre és rá­mutatok a tapasztalt hiányokra. A mi tűzrendészetünk kezdetleges és gyarló. Egy pár év előtt elég szépen indult meg az önkéntes tűzoltóságnak szervezése. A közönség felismerte, hogy gyönyörű, férfias feladat ez. Hogy az elemekkel csatázva is lehet győzelmi borostyánt főzni a férfi homlokokra. A nemes hevület azonban kezd lankadni és lohadni. — Népünk pedig elejétől kezdve tartózkodó volt a tűzoltóság in­tézménye iránt. Nem előnyeit nézte, hanem­ félszegségeit, a túlhajtott külső­ségeket, a cifra díszeket, melyek egy nagy keleti király cicomáival is veteked­tek, így azután a gúny kezdte ki a máskép életrevaló és üdvös alkotást. Kezemben van az a könyv, mely­ben a kormány beszámol az 1906. év munkálkodásáról és döbbenve olvasom abban a tűzkárokról és tűzrendészetünk­ről szóló fejezetet. Sajnos — bizony szomorú jelentés, még szomorúbb adatok. Nem kevesebb, mint 44 millió ko­ronát tesz ki csupán ennek az egy év­nek a tizkára. Biztosítva pedig nem volt több, mint 29 millió korona. Van-e kétség eziránt, hogy azt a nem biztosított 25 millió koronát a leg­szegényebb nép vesztette el, azt a ren­geteg kárt ő szenvedte, a kis ember, a­kiről pedig annyiszor és oly szépen szól az ének, a divatos ének. Közel 25 ezer tüzeset volt hétezer községben. Sajnos, hogy a kimutatás nem részletezi, hogy az ország melyik részében, minő arányban fordultak elő tüzek, hogy láthatnánk, várjon a köz­­művelődéssel karöltve járt-e a gondos­. Majd vigyázok én rájuk! Már hajnal­ban talpon voltam, hogy kiosszam a napszá­mosok dolgait, és hogy megszidjam Mat­­thieut, a felügyelőt, aki egy idő óta lusta és hanyag. A szép asszony gyöngéden átölelte urát, aki megnyugodva aludt el ágyában. Néhány óra múlva nagy kiállítással ijedt föl. Azt álmodta, hogy élve akarták eltemetni. Madelon, a fe­lesége nevetve állott a ravatal és a sír szélén. Claudia letörölte magáról a verejtéket fá­radságos erőlködéssel kibújt az ágyból és felöl­tözködött. A házban nem talált senkit, az ud­varon halálos csönd. Végre elindult a mezőre, hogy megnézze munkásait. Amint a keskeny gyalogjárón a cerghy­­barlanghoz ért, csodálkozva állt meg. Látta, amint egyik régi munkása, Nicolas nagy cso­porttól körülvéve a barlang bejárója körül szor­goskodik. Claudin odalépett hozzájuk. — Mit csinálsz, Nicolas? — Amint látta, Claudin mester, — szólt komoly ábrázattal a napszámos — befalazom a cerghy-barlang bejáratát. Még három-négy nagy darab kő — és többé nem kell félnünk a barlangban lakó kísértetektől! —Csacsi vagy, Nikolas, — szólt Claudia. — Nem csacsi, biz ő! — szólt közbe az egyik munkás. —Minden hajnalba ide mennek vissza a kisértetek, miután már éjjel megmér­gezték a forrásokat. — Mi pedig most kihasználjuk az időt, a­mig benn vannak a barlangban és befalazzuk őket, — szólt Nicolas­­ság és elővigyázat és ennek következ­tében csökkent-e a tűzi veszedelem. Megdöbbentő azonban az az adat, hogy a tüzeket 22 százalékban gondat­lanság, 27 százalékban pedig szándékos gyújtogatás okozta. Ki nem látja e gyá­szos adatokból, hogy e tények és iskola­ügyünk siralmas volta, várhatatlan kap­csolatban állanak egymással. Valamint összefüggésben van a tűzesetek nagy száma is azzal a körülménynyel, hogy hazánkban csupán 2400 szervezett tűz­oltóság van. De legmegdöbbentőbb né­pünknek elhagyatottsága akkor, mikor végig száguldott rajta a csapás, mikor tűz és vihar összefogva, elégeti, rommá teszi lakóházait. Nem úgy kellene-e lenni, hogy ily esetben kormány és vármegye össze­fogva, azon nyomban ott teremjen a színhelyen, hogy a sorsüldözött község azon nyomban érezze az országnak gondoskodását. — Érezze szeretetét az államnak, melynek ő is egyik szerve. Tanácsadó kellene, a ki hivatalból ellenőrzi, hogy a kárfelvételeknél a nép meg ne rövidüljön; szakértő kellene, a­ki megismertetné őket az építőipar hasznos újításával, melyekben a cél­szerűség vetekedik az olcsósággal. Csakhogy mi a vármegyéket gyám­ság alá vetettük, koldusokká tettük és mindent összepontosítottunk az állam kezében. Mire az állam hivatalosan tu­domásul veszi, hogy egy szegény köz­ség leégett — akkorra az már rég új­­ból fölépült.__________________ — Hát igazán azt hiszitek, hogy kisérte­tek járnak a barlangba? — nevetett Claudia. — Egészen bizonyos. — erősítgette egy öregasszony. — Ma hajnalban is láttam, a­mint a bokrok mögül bementek a bar­langba. — Siess a munkával, Nicolas, — kiáltot­ták a napszámosok. — A nyílás még elég nagy és megszökhetnek rajta. Nicolas folytatta munkáját, egymásra rak­ta a hatalmas kődarabokat, amelyeket a töb­biek odahordtak neki. Az egyik asszony oda­­szorítva fülét a frissen falazott torlaszhoz, félve nógatta Nicolast: — Igen, siess, Nicolas, úgy hallom, mintha járkálnának odabenn . . . mintha valaki kiáltozna . . . S amikor látta, hogy a gazda mosolyog, odaszólt hozzá: — Hallgassa meg, Claudia mester tudom biztosan, hogy nem tévedek . . . A gazda odalépett a falhoz és figyelt. Gú­nyos arca egyszerre elkomolyodott. — Valóban, mintha hallanék belülről vala­mit. Elhaló kiálltások ... és mintha kaparnák a falat, hogy a nyíláshoz érjenek . . . biztos, hogy valami élő­lény van bezárva .. . talán egy macska . .. nem látsz semmit Nicolas ? Nicolas odalépett és gazdájával együtt hallgatta a belülről előtörő kétségbeesett kiál­tásokat. — Menj le a barlangba, — szólt Nico­­lashoz a gazda — talán valami vándor van lenn vagy másvalaki tévedt oda . . . engedd, majd magam megnézem . . . gyufát gyújtok és Az „ALFÖLDI HÍRADÓ“ tárcája. Plain-aire. — Kép. — Mint szerteszórt aranyló pénzek. Arany színfoltok égnek zöld mezőn. A sok virág ringó aranyba pattan. A napsugár, hull, hull arany szálakban S aranyhálóban ég ott reszketőn. Mint óriás aranykupola, Izzón az ég a rét fölé hajol. Aranyban égnek tű­zszirmu pimpárok. Arany a rét s aranyfolyó az árok, Amely ott villog, messze, valahol! . . . Sovány két ló, béklyóba verve, A dús fűben, ott, mozdulatlan áll S melletük, derékig kövér herében, Meg-meghajolva, szorgosan, serényen Egy ember némán, egyhangún kaszál . . . (Nagybánya.) Balla Ignác: A kisértetek. Irta: Foley Charles — Miután beteg vagy, Claudia, — szólt férjéhez a csinos parasztmenyecske — jobb lesz, ha ma az ágyban maradsz. De a munkások . . . Egyes szám ára 4 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR : 1 SZERKESZTŐSÉG ÉS * A­­NyiltSér- sora 40 fillér. Telefon KECSKEMÉT 1908. Felelős szerkesztő: Peterdi Andor. Szombat, augusztus 1. (4. szám).

Next