Alföldi Hiradó, 1909. október (2. évfolyam, 220-246. szám)

1909-10-01 / 220. szám

Egyes szám ara 4 fillér ' «r : ^ Hí ^ ^ f u Közpor i s^írke|^sós, ée ^ — NAGYKÖRÖS, Deák-tér 1. A „NYILTTÉR" sora 40 fillér. FÜGGETLEN I­A P­I L­A­P. KISKUNFÉLEGYHÁZA. . _ . Felelős szerkesztő: j , Péntek 220. szám. „ .. . „ 1909. Oktober 1. dalnoki Szovats Jenő. A föld. A statisztika minálunk kezd egy kissé kellemetlen tudomány lenni egye­sekre nézve. Azóta, amióta átalakult a társadalomtudomány egyik legfontosabb eszközévé , a legnehezebb, legkomolyabb társadalmi és nemzetgazdasági problé­mákba világít bele a csalhatatlan szám­sugarakkal. A magyar föld kérdése abban a vi­szonylatban, amelyben a kivándorlás kér­désével szemben áll, a statisztika szerint­­ nagyon szomorú és fekete kérdés. A ma­­j gyár kivándorol. Hazátlanná válik, mert­­ a hon megélhetést adni nem képes. Mert egészen a cigány állapotára jutott, aki azért volt kénytelen lopni, mert min­den, amihez csak nyúlt, minden a másé volt. A magyar nem lop, mint az anek­dotabeli cigány, de ő is csak azt kény­telen látni, hogy ami föld az országban van, az a másé. Neki nem juthat, amin a lábát megvethesse. Ha jutott is neki valamennyi, az kisebb, semhogy rajta családostól megélhessen s arra meg ép­­pen nagyon kicsi, hogy a gyermekei kö­zött örökségül szétossza úgy, hogy még azok is megélhetnének rajta. Ennélfogva elhagyja a hont­ s megy az ígéret föld­jére, ahol azt reméli, hogy munkával és verejtékkel szerezhet magának valamit. A pantallósok világából az erkölcsileg tönkrementek gravitálnak át az újvilágba, a nép emberei közül pedig az anyagilag elpusztultak. Vannak vidékei az országnak, ahol a nép nem a kivándorlás koldusbotját , tartja a megélhetés ultima ratiójának. Hogy el ne pusztuljon, hogy a földje, ami van, örökösödés által meg ne oszol­jon, rátért az „egyke“ rendszerre. Ott az anyák nem szülnek gyermekeket. A család csak egy gyermeket nevel, így akarván biztosítani azt, hogy ez az egy gyermek azután az örökségben rájutó földön megélhessen, természetesen szin­tén az egyke rendszer követelésével. De alapjában véve ez is olyan nemzetpusz­tulás, mint a kivándorlás. Franciaország­ban nemzeti csapásnak tartják, hogy a nemzet évek óta nem szaporodik. Hát nálunk itt van az egyik nép, amely itt­hon marad, de nem szaporodik, azután ott van a másik nép, amely szaporodik, de épp ezért kénytelen kivándorolni Amerikába. Abból az országból, amely tele van nagy földbirtokokkal, amelyek­nek nagy része hitbizomány, egy másik nagy része a holt kezén levő, más nagy része kicstári birtok. Ezt a lehetetlen helyezetet már Beksics Gusztáv fölismerte, amidőn ismeretes akcióját megindította abban az irányban, hogy az alföldi nagybirtokok­ból kisbirtokosát kell csinálni s a hitbi­­zományokat át kell vinni a hegyi vidé­kekre, ahol a nemzetiségek között még­­ hasznos szolgálatot is teljesíthetnének a magyar államiság javára Újabban szóba került a kincstári birokok parcellázása s eladása vagy bérbeadása, továbbá az egyházi kézen levő, több millió holdat kitevő birtokok szekularizációja. Ha egy or­szág annyira túlnépes, hogy népe egy részét már nem bírja­­ eltartani, természetesen nem állhat be más, mint a fölösleg kivándorlása. Itt előtérben lép a gyarmatpolitika az álla­mok részéről, hogy a kivándorló nép ott, ahova megy, szintén hazája egy darab földjét találhassa. Ahol, ha keservesen is a kezdet nehezében, de boldogul­hat. Nálunk túlnépességről szó sem lehet, hanem szó van túl sok nagybirtokról, amely a nép emberei közül csak a fogadott cselédjeinek adhat megélhetést. Akár hitbizomány, akár egyházi kézen levő birtok. Kisbérletek csak elenyésző mérvben vannak e nagy területeken s amennyiben egyes helyeken áttértek a bérleti rendszerre, az a­ legtöbb esetben nagybérlet, ami a népre nézve mindegy, mert egyik helyen is, a másik helyen is csak cseléd lehet s az maradhat. Azokon a nagybirtokokon amelyek mai helyzetükben el nem adhatók, gaz­dát nem cserélhetnek, az egészséges kisbérlet-rendszer meghonosítása volna a kívánatos, különösen az egyházi kézen levőkön. Elvégre akármennyit vitatkoz­nak is ezen birtokok természete felől, azt csak nem tagadhatják el, hogy e birtokoknak a magyarsággal szemben kötelezettségei vannak. A kisbéried rend­szerrel a ma kivándorló magyarság nagy tömegét lehetne megmenteni a haza számára. Ez olyan birtokpolitika, amely­nek helyessége nyilvánvaló s amelyet nem követni nagy könnyelműség. Városi közgyűlés. Nehezen gyülekeztek a bizottsági tagok ma reggel 9 órakor a közgyűlési teremben, hogy a többé kevésbé fontos tárgysorozatot letárgyalják. Alig 50 bizottsági tag volt jelen, mikor Kada Elek polgármester, aki a távollevő Kullner Gyula főispán helyett elnökölt, meg­nyitotta a közgyűlést. interpellációk: A szokásos polgármesteri jelentés felolva­sása után — a közigazgatás augusztus havi állapotáról — Fodor József bizottsági tag állott fel és az elhullott állatok ügyében interpellált s indítványozta, hogy a vágóhíd ahhoz értő emberekkel vizsgáltassák meg. Az interpellációra Mészáros József ta­nácsnok reflektált. A vágóhíd vizsgálata folya­matban van, talán már be is fejeztetett. Meglé­tettek a szükséges intézkedések. Arra vonatko­zólag pedig, hogy az elhullott állatok húsából aprójószágokat hizlalnak, Kada Elek nyugtatja meg a törvényhatósági bizottságot. Tömöri Jenő interpellációja. Tömöri Jenő törvényhatósági bizottsági tag felolvassa egyik helyi lap cikkének egy kitételét, melyben a következő áll: „Kecskemét város szénája most nincs rendben. Éppen az előkelő magasrangú tisztviselők nem számol­tatták el még nyíltan a polgárok előtt azokat a zsiványokat, akik a város vagyonát éveken, évtizedeken keresztül lopták.“ Nem tűrhetik a polgármester és a tisztviselők, hogy ilyen vá­dakkal illessék őket, kötelességük eljárni a rá­galmazó ellen. Kada Elek nem tartja magára nézve sér­tőnek a cikket (?), de ha a közgyűlésnek úgy tetszik, megindítja az eljárást. Felteszi a kér­dést a közgyűléshez. Bagi László ekkor azt jelenti ki, hogy az eljárás megindítása a tiszt­viselők dolga, nem a közgyűlésé, egyébként véleménye megegyezik Kadáéval. Eötvös Nagy Imre felszólalása után a közgyűlés tényleg mellőzi Tömöri indítványát. Fekete Mihály a porondon. G. Fekete Mihály bizottsági tag azzal vezeti be interpellációját, hogy az országgyűlés és a kormány mindig iparkodnak a magyar iparnak és kereskedelemnek elsőbbséget adni az osztrák iparral és kereskedelemmel szem­ben. Ugyan­ezt kellene nekünk kecskemétiek­nek is tenni a mi szűkebb körünkben, be kel­lene hozni a „lokálpatrizmust“. Tapasztatja ugyanis, hogy a városnak szükséges papír­mennyiséget nem kecskeméti kereskedő szál­lítja s még­hozzá olyan kivitelben, hogy mi­kor nyomnak valamit, előbb a Patakihoz kell vinni a papírt megfelelő nagyságra elvágatni, amiért természetesen fizetni kell, mert nem bolond a Pataki, hogy ingyen csinálja. A pa­­pírszállításra vonatkozólag árlejtés kihirdetését kéri. Az interpellációra Sándor István főjegyző felel. Régebben helybeli kereskedő szállította a papirost a városnak, ez azonban a gyárak lel­kiismeretlensége folytán igen sok esetben a minőség rovására ment. Kilenc év óta a her­­maneczi papírgyár szállítja a papírt, de itt nem szenved hiányt a helybeli kereskedelem, mert Kecskeméten nincs papírgyár. Az pedig, hogy nagy alakú ívekben szállítják a papírt, egyenesen a mi kívánságunk szerint történik.

Next