Alföldi Hiradó, 1909. december (2. évfolyam, 271-295. szám)
1909-12-01 / 271. szám
Ügyes számára 4 fillér E&rnetest ar: ff ff J Központi szerkesztődés és fkvben. hézhot hoUvc tefe V 'WKk S239 WT V SV V H SHS ajmaga kiadóhivatal: e&tsz évre ..... k kor. 71 V ff ff f ff ff C^ff KECSKEMÉT, Főiskola-tér lív* ......................' k'v ff ff I BL. *5 5» | ff ff , , Jgt B M ff ff H ff ff ff A apót illdíő Összes küldetni ay s» Vecyedévre . . . ff ff I MM r Jt ff {8 ff ff ägjjS ff ffgff ff ff ff ff 9 ff ide rntézendők. Vidékre, pistin kük! ve ff. Jig ff ft IST ffj ff ff ft ff ff ff Sffjff ff jff^ff ff^ff ff ff ff ff Telefon 139. s r, f^n;TO In- 1.. Ijl| JLjj? fj Ifttti U %Jg 1 || I 1 I fffg laLS mM Fiók- szerkesztőségikei Negyedévre . . . ro.sok... «E» 1» ■ * **® kiadóhivatalok. . . _ NAGYKŐRÖS, Deák-tér 1. A „NYÍLTTÉR“ sora 13 Kitér. FÜGGETLEN NAPILAP. KISKUNFÉLEGYHÁZA. _ . ... , Felelős szerkesztő: Szerda, 271. szám. „ 1909. December 1. dalnoki Kováts Jenő. Földbirtokos osztályunk eladósodása. A közgazdasági politikának kétségkívül egyik legfontosabb ága a mező- s gazdasági vagy agrárpolitika. Ez alatt a mezőgazdaság fejlesztését célzó intézkedések és teendők értendők, nemkülönöben pedig azon állami tevékenység, mely ezen mezőgazdasági intézkedések és teendők elvégzésére irányul, avagy általában mezőgazdasági intézmények fejlesztését és létesítését célozza. Hogy ez állami segítség és beavatkozás mennenyire terjedjen, az minden a gazdasági viszonyoktól függ. Ha a mezőgazdaság helyzete kedvező, akkor kevésbbé várunk az államtól támogatást. Ellenben, ha válságos a helyzete, akkor az állami beavatkozás okvetlenül szükséges. Ma a mezőgazdaság nagyon rossz állapotban van, aminek oka a földbirtokososztály eladósodása. A földbirtokra nézve a hitel kétségkívül életbevágó fontosságú és elengedhetetlen. Azonban, mint minden termelési ágnál, úgy a mezőgazdaságnál is a hitel túltengése káros következményekkel jár. A föld-birtokos osztály krízisét vonhatja maga után. Minél jobban eladósodik a földbirtokos, annál kevésbbé ura földének. Ilyenkor az ur — mint Schmoller mondja — a hitelező. Ma nagyon eladósodott a földbirtokososztály s a gazdasági krízis befolyása alatt társadalom és tudomány egyaránt foglalkozik a baj orvoslásának a módjaival. Mégis annak gyökeres megszüntetése főleg az állam segítő beavatkozásától várható. Nálunk a bajok orvoslására mindenekelőtt mezőgazdasági kamarákat kellene létesítenünk. Amíg pedig ezen immár égető kívánság a kamarák felállításával megvalósulhatna, volna egy, a földhitel szervezése szempontjából bizonyára fontos javaslatunk. Nevezetesen kívánatosnak tartom a földbirtokososztály személyi hitelének megfelelő szervezését. Ez jogos és méltányos kívánság különösen nálunk, ahol a földbirtokos osztály a legkevésbbé van szervezve. Minden megyében olyan szövetkezeteket kell létesíteni, amelynek fő feladata a földbirtokosok személyi hitelszükségleteinek a kielégítése volna. Külföldön ezt a célt nem csupán szövetkezetek, hanem takarékpénztárak is szolgálják. De a takarékintézetek nincsenek nyerészkedési alapon szervezve. Hazánkban a személyhitel szervezése összeköttetésben van a takarékpénztárak éppen szőnyegen levő reformjával. E kérdés teljesen csakis a külföldi, altruisztikus alapokon álló takarékpénztárak átültetésével oldható meg. A kisbirtokos, főleg a földbirtokos parasztosztály e pénzintézetekkel szemben ma bizalmatlan. A személyi hitel kifejlődése tehát függ attól is, hogy milyen szoros lesz a kapcsolat a birtokososztály és a pénzintézetek közt. Az angol Henry George úgy akart segíteni a bajokon, hogy javasolta a földbirtokok államosítását, ami arra vezetne, hogy csak nagybérlő osztály lenne. Eszméit először az „Our land and and policy“ c. röpiratában tette közzé, melyet azonban érvelésben meszsze túlszárnyal aProgress and poverty.“ Ámde terve, a magántulajdon megszüntetése a földbirtokon, kárpótlás nélkül, közönséges jogfosztás, kárpótlással pedig pénzügyileg kivihetetlen. S ezenkívül bármelyik esetben nem csak, hogy az állami gépezet túlságos összebonyolítását vonná maga után, hanem megszüntetné egyúttal a föld ameliorációját, mert ehhez föltétlenül az a szeretet kell, amelylyel a földbirtokok tulajdona iránt viseltetik. A fölmerülő földproblémái közül bizonyára a legfontosabb a földtehermentesítés kérdése. Számos agrárpoliti- Kus emberek nagy regénye. Csoportokba verődik a falu apraja-nagyja. A férfiak nagyokat hallgatnak és lekonyult fejjel nézik a lábbelijük orrát. Az asszonyok megkönnyezve és sírva beszélik a szivfacsaró történetet. Balázs István, a déli termetű gazdag parasztlegény nagyon szerette a szépséges Annát, de a legény szülei nem akarták egybekelésüket megengedni, mivel olybá tűnt a leány viselkedése, de nagyon szegény volt, mintha a rengeteg vagyonra vetette volna gyönyörű csillagszemeit. Pedig hát nem egészen úgy volt. Igaz, hogy Kolompár Pali, a cigányprímás megkérette Annuska kezét és kosarat kapott, dehát istenem, csak nem megy cigányhoz, akármilyen prímás is az. No meg aztán nem lehetetlen, hogy vagyontalanul is szerette az istenfélé becsületes Pista gyereket. Aminthogy szerette el. Megmutatták a világnak, hogy szüleik ellenzésére is örökre egymáséi lesznek. Kora hajnalban kilopódzkodtak a kertek alá s végeztek magukkal . Balázs István agyonlőtte Molnár Annát, azután meg önmagát . . . Levelet is hagytak hátra. Megírták benne, hogy egymás nélkül nem élhetnek. Közös sírba tétessenek, de pap ne legyen a temetésen, hanem Kolompár Pali bandája kisérje ki őket az utolsó útra . . . Hogy is tudják ily gyönyörűen kifundálni ? .. . Ilyen eset még nem esett ebben a faluban. Pedig régente is voltak szerelmesek. Mondják is öregek: romlik a világ! — Hát hiszen romlik, — romlik, de olyan szépen romlik! ... így az emberek. A két gyászoló család meg mély fájdalmában egyesülve, most már csak azon volt, hogy hiven teljesítse a drága halottak utolsó kérését. A pap pénzért sem akarta elparentálni az öngyilkosokat. A cigányok meg ingyen is kikisérték volna a drága halottakat. S midőn elérkezett a temetés napja, oly nagy volt a gyülekezet, hogy nem fért el a tágas udvarban, még az utcán is állottak emberek, öregbiró uram mondott egy rövid miatyánkot, feltették a koporsókat a gyászkocsira s szép, lassú léptekkel megindult a menet. Tizenkét fehérruhás leány égő gyertyákkal haladt legelői, élükön a legszebb leányzó fehérselyem párnán vitte Balázs István felbokrétázott pántlikás kalapját. A leányok után tizenkét feketébe öltözött legény lépegetett méltóságos szomorúsággal, a legelső ugyancsak fehér vánkoson vitt egy lefátyolozott megtört menyasszonyi koszorút. Következtek a cigányok Kolompár Pali vezetésével. Mögöttük négy sötét paripa vontatta a halottas kocsit, mely után a gyászolók és a nép végtelen sora húzódott lassan, tömören, fel-felzokogva. Úgy játszott a banda, úgy muzsikált Kolompár Pali, ahogy még soha! Együtt sírtak az emberek a hegedű szavával: „Lehullott a rezgő nyárfa ezüst színű levele“ . . . Óhajtásuk szerint, pap nélkül, közös sírba helyezték őket. Nehezen oszlott szét a nép. A temető közelében laktam . . . Sokáig elnéztem a kis ajtóból, mint húzódnak hazafelé szomorúan, lassan az emberek. Leghátul ballagott Kolompár Pali. Fekete képe iszonyú bánatot tükrözött szerelmes, kárvallott lelkéből. Sohasem láttam még ilyen szomorú arcot. Késő este hozzá fogtam, hogy megírjam a történetet. De egy iszonyatos kép lebegett folyton szemem előtt s nem birtam írni. Balázs István rémlett előttem, amint görcsös erőfeszítéssel öleli véres keblére az átlőtt szivü halott Molnár Annát. A sarokból meg Kolompár Pali nézett rájuk mozdulatlanul s mintha véres könnycseppek gurogtak volna alá bánatos, fekete ábrázatán. Kifordult a toll a kezemből s tágranyilt szemekkel, borzongva néztem a jelenetet. A kísérteties, nyomasztó csendben egyszer csak őrjöngve, sikoltva felzokog a nóta: „Lehullott a rezgő nyárfa ezüst színű levele!“ . . . Elillan a rémes kép, de megdöbbenti lelkemet a hegedű szaggatott, panaszos, csukló kesergése. Majd csönd támad egy pillanatra és észrevétlenül lopódzik fülembe egy másik nóta dallama : „Most van a nap lemenőbe!“