Pestmegyei Hirlap, 1898 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1898-01-01 / 1. szám
XI évfolyam. KECSKEMÉT, 1898. Január 1. ^B—BasssBaL Pestmegyei Hírlap SZÉPIRODALMI és TÁRSADALMI HETILAP. — ME G JE L E N IK MINDEN SZOMBATON. Egyleti és társulati hirdetés-------2 frt. Bírósági és városi »-------3 frt. Nyilttér sora 30 kr. — Nyiltter és hirdetés előre fizetendő — TELEFONSZÁM 32. Dr. FŐSZERKESZTŐ: Szerkesztőség: Kecskeméten, III. tsz. Budai nagy u. 161 sz. Bpesten, VI. Szondy u. 44/b sz. I. em. HOLLÓSY KÁLMÁN Kiadóhivatal: Kecskeméten, Görög egyház bazárépületében. Ünnepi beszéd. Irta s a kecskeméti uj városi székház közgyűlési termének felavatása alkalmából tartott díszközgyűlésen elmondotta Kada Elek Kecskemét th.-város polgármestere. E falak, melyek között városunk nagy ünnepét üljük, teljesen újak. A munka nagy alkotásai, az ipar és művészetnek körülöttünk levő összes remekei mind újak e teremben , csak egy van régi, mely a múltat idézheti fel gondolatunkban, az az égbolt, mely ide bocsájtott sugaraival szelíd fényt áraszt ránk és e teremnek történeti nagy korszakainkat feltüntető képeire. Magasztos munkát végzünk, s az áhitat, mely bennünk Kecskemét polgáraiban a mai felemelő munka által keletkezik, azt a gondolatot kell, hogy ébressze bennünk : vajon ez épület művészi alkotásaiban, vagy az ünnepi ténynek csillogásában keressük e ama néma jeleket, amelyek úgy a hangulat keltésére, mint a nagy jövő képeinek a hangulat által való kiszínezésére alkalmasak, vagy pedig ez ünnepélyes órában a fele az égbolté irányijuk e tekintetünket, a melyen nincs írás, nincsen jel, de a mely egyszerű fenségében hirdeti, hogy látta a nagy múltakat, nemzeti dicsőségeinket és mérhetlen szenvedéseinket; tanúja a jelennek és ő fog adni világosságot a jövő nemzedéknek. Mi, Kecskemétnek polgárai, akik ma itt egybegyűltünk és kiváló kedves vendégeket fogadunk körünkbe azért, hogy önkormányzatunk új templomát ünnepélyesen felavassuk, érezzük a polgári kötelességgel járó ama nagy felelősséget, amely reánk háramlik akkor, mikor a polgári tevékenységnek e szent csarnokában fel kell halmoznunk az ész, a jellem, a hazafiság és a városunk iránti szeretetnek alkotásait; amaz apáinktól maradt, a fejlesztés kötelezettségével ránk hagyott erényeket, amelyek Kecskemét jövő nemzedékeik, s ezzel a törzsökös magyarság egyik alkotó elemének erejét, haladását és boldogságát vannak hivatva előmozdítani. Nekünk, a Kecskemét város közügyeit vezető polgárságnak, kik egy szent czél munkásaiként gyűlünk itt össze, hogy a nemzeti geniushoz küldött benső fohásszal fogjunk hozzá a munka tovább folytatásához: nem e terem fényéből, hanem a fejünk felett örök tanúként álló, változatlan égbolt által látott nagy történeti igazságokból kell merítenünk azt az erőt, amely bennünket a követendő polgári kötelességekre figyelmeztet. Az a disz tehát, mely e falakra van halmozva, nem nekünk szól. Ez a disz nem a mi hivalkodásunk, ez az új alkotás csak a mi üzenetünk a jövőnek. Ezzel akarjuk folyton előre szenni az utánunk következő nemzedéknek azt, hogy majd akkor, mikor a nagy idők emésztő ereje összevegyítette a mi alakjainkat a szülőváros porával; akkor, mikor majd a rólunk való emlékezés is csak olyan lesz mint a fa alatt pihenő vándor gondolata, akinek a lomb nyújtotta élvezet alig juttatja eszébe az erő forrását képező föld porát, majd akkor ennek az épületnek látása juttassa a késő nemzedéknek eszébe azt, hogy a XIX-ik század végén élő kecskemétiek arra törekedtek és azt akarták, hogy e város az idők végezetéig legyen minden izében, külsőségeiben és érzelmeiben egyaránt magyar és fiai soha, semmi körülmények között ne riadjanak vissza azoktól az áldozatoktól, amelyek szülővárosunk haladását mozdítják elő. Ma tehát, mikor új székházunkat közgyűlésünkkel a munka templomává felavatjuk, a mi gondolatainknak nem lehet e terem szűk korlátai között pihenni, nem szabad csupán a művészi alkotásokban gyönyörködni, hanem gondolatainknak el kell szállni a messze múltba, s mert nekünk tisztelt bizottsági tag urak ez épülettel együtt a munka összehordott gyümölcseit is át kell adnunk a következő nemzedéknek, a távoli nagy idők útjain haladva kell eljutnunk a jelenig, hogy az egyes nagy korszakokat jelző emlékekből olvassuk le a követendő munkásságunkat irányitó tanulságokat. A honfoglaló ősöknek e város területén levő nagyobb temetője igazolja, hogy városunk már a vezérek korában szerepelt s levéltárunkban őrzőt részi pecsétünk bizonyítja, hogy a Xilj. ..fu adtam e varja már »tivitás«, tehát nagyobb kiváltságokká felruházott város volt s így kétségtelen, hogy e korban is részesei voltak a kecskemétiek amaz erőnek, a mely a polgárság által élvezett önkormányzat alapján megszerezte számunkra a fokozott mérvű fejlődés előmozdításai a szükséges tényezőket. Az az erő azonban, amely az itt élő népnek faji jellegét, a polgárság szellemi képességét, az anyagi munkálkodásban kifejtett tevékenységet irányította, csak akkor kezd igazán a maga valóságában kidomborodni, mikor a mohácsi vész után kezdetét veszi az a martyrsággal azonos küzdelem, amelyet a város másfél századon át szenvedett, s amely nagy szenvedés alatt nem egyszer, nem százszor, de Isten a megmondhatója, hogy hányszor tett vagyonával és vérével bizonyságot arról, hogy ezt a földet, amelyet ősei szereztek, az utolsó leheletig képes volt védelmezni, ahhoz egy pillanatig, nem volt hittelen s erős hitét, a magyarok istenében való bizodalmát el nem veszítve, nem volt az a baj, amely elrabolta volna tőle legnagyobb kincsét, a józan magyar észt. Hányszor érték meg azt a veszedelmet, hogy a városból nem maradt egyébb, mint felperzselt templomának üszkös falai, amelyet temetni készült a pusztasággá változott táj homoktengere. De a kecskeméti polgárság megmenekedett része nem ment el idegen tájra jobb hazát keresni; nem kereste fel a biztos menedéket nyújtó fellegvárukat, hanem visszatért ide, hogy a legyilkolt apák sír hantjába szúrt koldusbotra feszülse ki sátorát. Hányszor ismétlődött az a nagy ítélet, hogy a nép viharhajtott, gyönge madárcsapatként szóródott szét világ minden tája felé és a pusztulás sötét éj ,van szétszórt madársereget minden biztatás nélkül, mindent világító szövétnek nélkül összeterelte szive a régi fészek helyéhez, s habár letarolta a virágot a vad hordák patkója, leperzselte a fák lombjait az ellenség üszke: szivének fájdalmára az adta a legjobb balzsamot, ha a kopárrá vált édes szülőföld száraz gallyain újíthatta meg fészkeit. Miért jött vissza a nép? Hisz tudta, hogy itt nincs erős sánczokkal övezett vár, amely védelmet nyújthat az ismételt csapás ellen. El lehettek készülve arra, hogy minden pillanatban átdöfheti keblüket az ellenség fegyvere. Visszajöttek. Visszajöttek azért, mert az idegen táj minden boldogságot hirdető forrásánál többre becsülték azt a könnyet, melylyel apáik sirkantját öntözték; visszajöttek azért, mert apáiktól örökölték azt az erős hitet, hogy nem a szilárd várak és nem a fegyver tartja fenn a népet, hanem az a szilárd akarat-erő és kitartás, amely a boldoguláshoz szükséges tényezőket, az egymás iránt érzett igazi szeretetten, a kitartó, nemes munkában és a gondolat világosságában keresi. A régi dúlások jóformán összes emlékeinket elpusztították, de csodálatos, azok a testékeny papírlapok, a művek, őseu.Miek a török uralom alatti szereplésüket teljes részletességgel ismertetik, megmaradtak. Az Isten — talán a nemzetnek akkorbeli bűneiért — mindenünket elengedett pusztítani, de ezekre a papírlapokra rátette védő kezét, talán azért, hogy mi, a késő nemzedék ezekből ismerjük meg amaz erőket, a melyek városunkat fentartották s a melyek jövő fejlődését biztosítják. Kecskemétnek a török uralom alatti szereplése álomképbe illő történet. Az ország sanyarog és pusztul; kül és bel ellenség dúlja a hazát; vallási viszály szórja szét magjait; ipar, kereskedelem pang; mértföldszámra gyommal van elárasztva a föld; vége nem látszik az ellenségtől letarolt pusztaságnak, le van igázva a magyar; de ebben a rettenetes nagy ítéletben, amelyre az idők végezetéig csak mérhetlen keserűséggel gondolhat vissza a nemzet, itt az akkori végtelen homoksivatag közepén van egy kis város, amely az akkori zsarnok hatalomtól nem kér egyebet, mint azt, hogy engedjék dolgozni, engedjék, hogy dolgaiban maga kormányozhassa magát. És mikor ezt a kis kegyet megkapja, mikor eléri azt, hogy levetve az idegen kormányzat szabad mozgást gátló bilincseinek egy részét, a maga lábán járhat és a saját esze szerint követheti az ítélőképessége által megszabott irányt, akkor fellélegzik, keblének szabad hullámzása felpezsdíti benne az agy gondolatait serkentő, az izmokat feszülésre késztető vért és a város nem csak él, de halad, virágzik, boldogul. A vallásháború dúl. A veszedelmes kígyó ide is becsúszik, de mérges fogaival nem pusztíthat, mert a kecskeméti józan polgárság összetiporja a fejét Régi vallás és a vallás követői összefogva uttják el a lelkiismereti szabadságnak kigyó bőrbe fúrt skátánját, mert a magyar józan gondolkozás világosságában meglátja szemük a mindnyájuk Előfizetési ár negyedévre tárt 110 egyes számára 12 kr.