Testvériség, 1883 (1. évfolyam, 1-37. szám)
1883-06-24 / 11. szám
1883. junius 24. Tiltakozás. Elnök: Arra nézve, hogy az előterjesztett vádnál inkább mentő okok használtatnak, melyek főkép a védelemhez tartoznak, semmi megjegyzésem nincs. (Helyeslés a közönség köréből.) Elnök: Csendet kérek! Azonban vissza kell utasítanom azt, mintha a törvényszéknek kiküldött vizsgáló bírája lázas tevékenységgel a föld felett és föld alatt kutatva és a halottak nyugalmát felzavarva működött volna. Nem ezt tette, hanem tette kötelességét. Vissza kell továbbá utasítanom azt is, mintha a kir. törvényszék az egész vizsgálat folyama alatt vagy annak fejlődése folyamán a vádban a vallásszertartási gyilkosságot tekintette volna és ezen ügyet mint ilyet, kívánta volna ellátni. * A tiszaeszlári bűnügy végtárgyalásának részletes tudósítását tisztelt olvasóink lapunk legközelebbi számában venni fogják, most csak általánosságban jelezzük, hogy a terhelő tanú — az alig 14 éves Scharf Haber — vallomása valóban meglepő. Hiába igyekszenek úgy a közvádló — ti a tárgyalásnál a védő szerepét átsza — valamint a védőügyvédek úrfangos keresztkérdéseik által őt zavarba hozni, meg tud felelni mindenkinek ügyesen s az igazságnak azzal a meggyőző erejével, a mely nála nem eshetik kétség alá, mert igennek. Bátran megmondja szemére atyjának az igazat, nem retten ússza annak haragos fenyegetésétől, őt kijelenti, hogy ha nem elégszik meg a czimmel, akkor kész „Méltóágos“ úrnak is czimezni és kinyilvánitja, hogy ő már nem zsidó, mely nyilatkozatára atyja kést kér a kir. oryszéktől, hogy ruháit megmetsztesse. Látjuk a bűnösöket, mint jönnek zavarba a védekezés közben, látok mint bonyolódnak ellenmondáokba, sőt hamis vallomásokat teszek alibijüket illetőleg. Egyszerű iszaeszlári asszonyok és leányok esznek tanúvallomásokat, keresetten előadásuk még egyrészt aegjobb benyomást tette, másrészt étségbe vonhatatlan határozottságai igazolja a terhelő vádat. A közálló és védők minden perezben őszies erejükkel és leleményekkel állnak sorompóki, kezet fogva iparkodók a vallomástevőket megzavarni, sforgatni. Mindhiába. A tanúk nem igedik magukat zavar kihozni, aédők egymást váltogatják a kikérezésnél, egy és ugyanazon kérdéstöbbször ismétlik, de a feleletek minigagyazok, határozottak, sohasem fenmondók és meggyőződésből ereik, így természetesen a vádlón és időkön van a sor zavarba esni; a jutkorta ismételt kérdések kínos izgődés benyomását gyakorolják. Argyalás folyamán kiderült esemérek a zsidókra nézve országszerte így izgatottságot keltett a zsidók ízéből. Nyíregyháza város falain ürös festékkel itt másd a zsidót felirők olvashatók. A tárgyalás lesújtó edménye folytán zsidóknak tulajmítják a felírásokat. Mindenfelől a perről beszélnek. Eddigi eredméek szerint a zsidók nagyon le vank hangolva. Izgatottság uralkodik lönben mindenütt. A hires theolos Rohling levelet irt Onody Géza 37. képviselőhöz, melyben előadja,gy egy 1868. héber nyelven irt „TESTVÉRISÉG.“ Szabad sajtó és erkölcsi sülyedés. Mikor ezt a két szót: „szabadsajtó és erkölcsi sülyedés* egymás mellé tettük, akkor nagy eszméknek, s világot renditő igazságoknak fejtegetésére kellett vállalkoznunk. De ha már csakugyan odajutottunk, hogy a vallási s népnevelési tehetetlen s erkölcsi tekintetben sikertelen intézmények mellett a hírlapoknak kell erkölcsi prédikácziókat tartaniuk, tehát vizsgáljuk meg behatóan, hogy a népek erkölcsi süélyedésének csakugyan a szabad sajtó-e az oka, mert első tekintetre úgy látszik — vagy valami más? Mert annyi tagadhatatlanul igaz, hogy legalább nálunk Magyarországban a szabadságharcz óta, tehát a szabad sajtó működésétől kezdve a közerkölcsök rohamosan sülyedtek. Igenis rohamosan, mert azelőtt nálunk azoknak a vakmerő s szemtelenségig menő, a törvényt s bíróságot gúnyosan kijátszó hamis bukásoknak, azoknak a tekintélyes rablók által elkövetett s szinte felsőbb pártfogás alatt véghez vitt sikkasztásoknak; azoknak a becsületre s erkölcsiségre mit sem adó s másokat megrontó szédelgéseknek, hazafiatlan köpenyforgatásoknak, zsebeléseknek, jellemtelen elvtagadásoknak; azoknak a haza szent nevében történő hazudozásoknak, csalásoknak, népámításoknak, önhaszonleséseknek ; azoknak a vérlázító istenkáromlásoknak, miket a mai napság a bölcs és a bolond, a tudós és a tudatlan, az úr és a szolga, a gazdag és szegény, az öreg és az ifjú, a nő és a férfi, a biró és a vádlott, a pap és hallgatója, a tanító és tanítványa, szóval az egész egyetemes nemzet haragjában vagy jó kedvében, kevélységből és szokásból véghez visz, hite sem volt. S ha volt a nép erkölcsében akkor is fogyatkozás, amint hogy volt is, azt okozta akkor a tudatlanság, miveletlenség, a bigotismus, a vallásos intézményeknek önérdek vezette, egyoldalú kezelése, a népek hitével s vallásávali ravasz csempészkedés, ma pedig okozza az a hires álműveltség, az a felvilágosodott hangzatos korszellem. Hogyan ? Hát a szabad sajtó, a vallás, a tudomány, a felvilágosodás : ezek azok a veszedelmes tényezők, melyek a néperkölcsöket annyira sülyesztették ?!! Igenis ezek rémítő állítások uraim, és mégis úgy áll a dolog. Fejtsük ki az igazságokat egymásután, hogy azután tisztán láthassuk hol, mikben rejlenek a valódi okok. Nem-e úgy áll a dolog, hogy a szabad sajtó előtt a népek hite, vallása a dugárusok kezében ne nyúlj hozzá virág volt ? akkor a Krisztus istenségével, halálával, feltámadásával, szentekkel s minden egyéb észellenes dogmákkal szabadon csempészkedtek, s azzal teremtették a bigott, de a mai erkölcsöknél sokkal kevésbé veszélyes néperkölcsöket. Miután pedig a szabadsajtó, szabad szólás életbe lépett, nagyon természetes, hogy amaz észellenes dogmák a józan ész bírálata alá esvén, a Krisztus istenségét detronizálná s mint embert állította az elé a nép elé, melynek lelkébe, eszébe szivébe az előtt mint isten volt bele plántálva, diktálva, bele énekelve s akkor az a nép úgy okoskodott, hogy ha ember, hogy ha csakugyan nem isten, azt a Krisztust miért ne lehetne épen úgy összekáromolni, mint akár Kis Pétert ? tehát káromolta haragjában jó kedvében egyaránt s káromolja most is, mert most már szokássá vált. De most már nemcsak a Krisztust, nemcsak annak anyját, szentjeit káromolja, hanem divatos analógiája folytán most már káromolja a legszentebb valót, magát az Istenséget is, ennél pedig ember erkölcsileg alább már nem sülyedhet, mert ha én valakivel annyira jutottam, hogy én azt összevissza is káromlom, becstelenítem, világos, hogy ott a tiszteletnek már még csak árnyéka sincs. Az emberiség erkölcsiségének pedig legfőbb és végső oka kell, hogy az Istenség eszméje legyen. És mikor az erkölcsiségnek ezen legfőbb mottója, így lenézetik, így szidalmaztatik, csuda-e ha a többi erkölcstelenségek mint a gomba szaporodnak az emberi társadalmakban ? És ezt a helyzetet tagadhatatlanul a szabad sajtó, vagyis a sajtóban nyilvánult szabad gondolkodás szülte, de azért az eláradott erkölcstelenségnek korántsem a szabadsajtó az oka, hanem egyfelől az, hogy a vallás vezetői a sebes léptekkel haladó tudománynyal lépést nem tartottak, hanem a nekik nagyon kényelmes régi kerékvágásban mozogtak, másfelől az, hogy az anyagiságba merült kormányok, törvények minden legkisebb vétségekre ki tudnak terjeszkedni, figyelmet tudnak fordítani, csak annak érdekében hallgatnak, de nemcsak hallgatnak, hanem maguk is vétkeznek, kinek érdekében fellépni a legelső és legfőbb kötelesség volna. Így válik a legnagyobb áldás a szabad sajtó is az emberi hitvány kezek között átokká. Minden tudomány és szabadság nem egyéb, mint az igazságoknak keresése, kutatása, s minél tudományosabb tehát valaki annál tisztában látja az igazságokat, s tettek annál kifogástalanabbak lehetnek, hanem a társadalmi életnek a fényűzés, a divat, a miveltség parancsai szerint történő ezer és ezerféle módosulásai, a tudományos s tisztán látó és gondolkodó egyéneket is, mint áradat, magokkal ragadják s az élet scyllái s charibdisei között addig hányják-vetik, mig el nem sülyednek; ámde ennek, mint e beszédekből látszik, ismét sem az iskolák sem a tudományosság nem okai, hanem oka az álmiveltség. A műveltséget segélyezés, a természetes, becsületes arany középszerűséggeli meg nem elégedés, hírnév, rangkórság, anyagiságbani telhetetlenség. A tudomány, a műveltség, míg az igazság egyenes úton halad, addig az emberiségnek mind erkölcsi, mind anyagi életére csak áldásos lehet. Kecskeméten folyó hó 16-án az úri banda a város műkertjében zártkörű juniálist rendezett, mely igen fényesen sikerült. A vendégkoszorú oly szép volt, hogy kénytelen vagyok kijelenteni, miszerint, mióta élek, én még soha, de soha annyi szépséget egy helyen mulatni nem láttam. A „hebronidák” és nyúlbőr szeladonok képviseletében minden mellőztetése daczára a kecskeméti zug irka-firka gyáva és pimasz zsidó szerkesztője is, mint hívatlan vendég beszökött s mulatni akart. Ámde a túri kör, a midőn meglátta a revolver irka-firka zsidó kölyköt, mélyen felháborodott s megkérte városunk egyik szellemdus végzett jogászát, Füvessy Imre urat, hogy kérdezze a Kóbitól, van-e meghívó jegye, Füvessy ur a mulató társaság jó kedvének megzavaróját — a szerkeszthő odvashágot — nyomban fel is szólította a meghívó jegy előmutatására nézve, de feleletül azt nyerte, hogy Füvessy úrnak nincs joga tőle a jegyet kérni, ő is ur, hát mulatni joga van. Erre, miután az eszközlött vizsgálatból kiderült, hogy a zsidó ipse sem meghiva nem volt, sem jegyet nem váltott, mint a jó kedélyhangulatnak megrontóját négy szuronyos város rendőr a műkért helyiségéből kikisérte s útra valóul pedig megajándékozták ama kifejezéssel, hogy: „zsidó, ha szégyenpirt megtűrne az arczod, akkor a föld alá bújnál.* A jakhecz ur hazafelé menve s mélyen gondolkozva, szamár agyából kisütötte, hogy mivel őt, mint nagy kapaczitást nemcsak kilökték, de bensőleg is megsértették, azonnal összehivatta az orthodox nyulbőr vitézeket s nagy „diőlést* tartott. A deliberatum est ez lett: „Miután a zsidó zug irka-firka nemes szerkesztője Viczcz Lajos úr a goj úri banda képviseletében Füvessy ur által mélyen megsértetett, s a műkertből, mint egy csaló kikisértetett, a zsidó tekintély helyreállítása czéljából Füvessy úr párbajra haladéktalanul kihívandó.“ Viczcz Lajos tehát két segédet el is küldött Füvessy Imre úr lakására, kik is tisztelettevésüknek czélját — a párbajra való kihivatását — vele közölték. Füvessy úr, a midőn a segéd urak megbízó levelüket felmutatták, kijelentette, hogy egy szemtelen, tolakodó, hitvány és buta zsidó kölyökkel párbajt nem viv, hanem botot szívesen mér a görbe hátára.* Ezen lovagias nyilatkozatot a két megbukott segéd a sértett nagy fülű laktabubossal közölte, ki jajveszékelve, mint egy őrült, kérte segédeit, hogy menjenek el dr. Szeless József úrhoz, mint az úri banda derék elnökéhez s kérjék meg egy becsületbeli bíróság rögtöni felállítására. Azonban a t. elnök úr kijelentette, hogy az egész ügy hű története tudomására jött s egyátalán nem látja szükségességét a becsületbiróság összehívásának. Ezen nyilatkozat után a segéd urak arctpirulva, hogy őket egy szemtelen zug irka-firka reverrel ily gyalázatba ejtette, kijelentették, hogy ha ők Viczez Lajosnak tolakodó szemtelenségét tudták volna, készebbek lettek volna inkább a szép élettől megválni, mintsem egy szemét zsidónak segédjeivé lettek. Ezekből is tudomást szerezhet minden keresztény, ki még eddig a zsidót pártfogolta, hogy a zsidó, még ha mindjárt újságíró is, alábbvaló az oktalan állatnál, s meggyőződhet Fekete úr is, hogy az általa védett s háta mögött álló „fekete sereg”-nek jelleme nincs, s a kecskeméti antisemitismusnak igen is nagy alapja van. Solymosi Károly -1 munkájában idézetekkel bizonyítja be, hogy a zsidók a keresztény vér használatát isteni cselekedetnek tartják. Dr. Rohling kész e pontra bármely törvényszék előtt esküt tenni. Ezt a levelet a magánvádló be fogja mutatni a törvényszéknek. A tutajosok kihallgatásakor szenzációs jelenetek várhatók. Bocsánatot kérünk lapunk előfizetőitől, hogy ígért csütörtöki számunk elmaradt. Oka a t eszlári ügyről az ideig be nem szerezhetett adatok hiánya. Lapunk 40 tagú lapfentartó bizottsága ma, vasárnap délelőtt 10 órakor a szerkesztőségi irodában rendkívüli ülést tart fontos tárgyak elintézése végett, melyre a bizottsági tag urakat tisztelettel meghívja a szerkesztőség. Kecskemét, 1883. jun. 17. Tekintetes szerkesztő ur! Örömmel értesültem becses lapjának a a „ Testvériség”-nek megjelenésén, mely Cicerói ékesszólással, Plátói bölcsességgel s vasszorgalommal szolgálja a keresztény társadalom jól felfogott érdekeit; napfénynél világosabban rámutat a zsidó pimaszságra, melynek már oly sok keresztény család esett áldozatul. Én is, mint antisemita, t. szerkesztő úr, ha elfogadja tőlem, szerény munkásságom ezennel felajánlom, s mint levelező, olykor-olykor meg fogom keresni (Szívesen veszszük. Szerk.) Most pedig elbeszélem s az olvasó közönség tudomására hozom, hogy mily szemtelen, piszkos és tolakodó a zsidó még ha újságíró is. Kecskemét, 1883. jun. 18. Тек. szerkesztő ur! Tisztelettel kérem fel t. szerkesztő urat, szíveskedjék b. lapja hasábjain jelen levelemnek tért nyitni, hogy egy szemtelen zsidó ocsmány tetteivel a t. olvasó közönséget megismertethessem. A közelmúlt hét egyik napján bementem Feuermann nevű zsidónak zálogüzletébe oly czélból, hogy tőle egy elveszett tárgyam visszaszerezzem. Én, mint a keresztény vallásnak hive, belépésemkor a zsidót teljes illemmel, művelt emberhez illő módon üdvözöltem s felkértem, hogy fontos kérelmein teljesíteni szíveskedjék, mire ő felbőszültén a legundokabb kifejezésekkel illetett s keresztényt „fosztogató” irodájából kiutasított. Mivel az udvaron igen sok szerencsétlen nép, mint áldozat, várakozott a jót tevő (! ?) s nagy 11. szám.