Testvériség, 1883 (1. évfolyam, 1-37. szám)
1883-04-22 / 2. szám
X. з^тглгох^зг^-ъл.2. szám.E2Zecsksemét, 1383. április 22. Előfizetési ár: Igész évre ... 4 frt félévre ...... 2 frt Jegyedévre ... 1 frt Igyes szám ára 10 kr. Előfizethetni bármely ostahivatalnál. Szerkesztőség: II. tized, homoki utca 92. szám. A lap szellemi rését illető közlemények se elmezendők, nemülönben a hirdetések nyílttéri közlemények s reklamácziók is. Kéziratok nem adatak vissza. A KERESZTÉNYSÉG KÖZGAZDASÁGI és TÁRSADALMI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP REGGEL. Hirdetések és nyílttéri közlemények jutányos árakon számíttatnak. Többszöri hirdetéseknél lényeges engedmény adatik. Hivatalos hirdetményekért 3 frt számittatik. Bélyegdij 30 kr. minden beigtatás után. Kiadóhivatal: III. tized, homoki utca 100. sz. Minden pénzbeli küldemény ide címezendő. Héjjas Jó zsefné- Véré. A vértanú leány. Előttünk fekszik a vádirat, föltára a tiszaeszlári vérvád iszonyatos énválladékát. Hatása olyan az olvasóra, mint gy hihetetlennek tetsző rémmeséek borzalmas története, melynek lakjai megelevenídlni látszanak lelki semeink előtt, s mintha mély gyöeret verne sziveinkben az a gondolt, hogy az a mese még sem költött, anem való, hogy annak alakjai nem képzelet festette sötét árnyak, hnem tényként álló rémes valóságok! Igen! amaz iszonyú vérvád nem alászolható rémmese többé, hanemzonyatos valóság! Ha a fontolgató agy idegcsövein kresztül megszűrjük a gondolatot, s végig taglaljuk e titokzatos bün■ny egyes pházisait, a magába szállt über szent borzalommal kiált az ' felé: Istenem! ki hitte volna! Avagy talán még ma, a történtek a vádindítvány után is van ember, azságos ember, aki kétkednék az alázatos bűntény elkövetése fölött ? Ig annak a mindenható Isten maga azt fogja mondani: Bánom, hogy rémtettem! De hagyjuk ezt, ne zavarjuk a kiengedett, ártatlan vértanú leányok csendes nyugalmát a szánalomra éltő és megvetést érdemlő kufárok igatásával, majd eljön az idő, hogy rövid látó „ki hitte volna“-t kiált, midőn az ostobák és hülyék véletéről beszélnek! Igen, várjunk! Thémis istenasszony égre emelt birja igazságot kér e föld népének fia legfőbb birótól, a ki lát és tud indeneket és a kihez boszuért kiáltóternek kiontott ártatlan vére! Sok oly dolgokat vetett felszinre főügyészi vádirat, melyről eddig a jók hallgattak, s melyeknek tudása ideges volt annak meghatározását, hogy csakugyan fönnforoghat-e rituális gyilkosság esete? Most tet, midőn a nagyfontosságu okmány ittünk fekszik, s midőn átolvasva ‘Hegeljük az okot, okozatot, tényást, tanúvallomásokat és a tény rülményes kiderítésére közreható pes epizódokat: napnál világosabb áll előttünk a rituális gyilkosság íve! Istenem! Hiszen mi, a szeretet valának kebelén emberré nőtt teremények, azt hittük, hogy réges-régen mit már az a sötét kor, mikor az bér lelki sötétségben tévelyegve járatként pusztitá embertársát ét tanok miatt; mikor a középkor travállójából emelkedett fellegeken hullatták, a fanatismus vérit !e hajh! keserűen csalódtunk! )ül közöttünk még ma is a vadfanatizmus sötét tanával béklyókba vert állatias ösztön, a meggondolatlanul kebelünkre szorított fúriák sáskahada, mely keresztény vért kíván, mert arra szomjúhozik! Tanunk erre Tisza-Eszlár! Jertek, nézzétek csak azt a szegény, ártatlan leányt! Ott vonszolják a dühödt vérebek a zsinagóga pitvarában, nézzétek csak mint rimánkodik, mint remeg és könyörög szegény, hogy esdekel kegyelemért bakóihoz ! Ah! De a bakók vért kívánnak. Betömik a száját, leteperik a földre, megfosztják mezétől . . . borzadály futja végig idegeimet . . . nézzétek csak, megvillant a sakter kifent kése, ömlik a vér, a kristály tiszta, ártatlan keresztény vér piszkos kőedénybe. Eszter végsőt fuldokol, egyet vonaglik és . . . meghal! így beszélte el a gyilkos sakter egyik fia, Móricz. Lesze-e jel majd, ahol nyugszol, nem tudom, de lelkünk képzetében hozzád el-elzarándokol kiszenvedett kis leányka, ki martyrja levél egy magasztos eszmének, áldozata a vad állatias fanatismusnak! S ha nyugvó helyed fölött kesereg bus dalt a fülmile, s zokog keservében a csalogány, vagy ha az esti szellő susogva játszadoz fekvő helyed vad virágai közt, gondolj mi reánk, akik siratva áldunk, hogy felráztál bennünket a rajtad elkövetett iszonyú tettel a mély közönyből, a százados tespedésből. Gyilkosaid meg lesznek boszulva és meg lesz átkozva fajuk ismét és örökre, mint egykor megátkozá őket Jehova! A levegő meg fogja tagadni tőlük éltető erejét, a termékeny búzaföld sivataggá változik kezökben, közeledésökre kiúszik a szomjat enyhítő forrás, akihez szánalomért vagy alamizsnáért fordulnak, seprővel zavarja el küszöbéről mint egy rühes állatot, utálattal köpnek szemük közé, s gyermeküknek első szava az lesz, hogy apját megátkozza. S az Isten, kinek teremtési művét meggyalázták, nem bocsájtja meg gaztettüket sem ezen, sem a más világon! Nagy Imre: Az újabb eseményekhez. „A zsidók keresztény vért áldoznak“. „Az oroszok röviden bánnak el és kihajtják a zsidókat (orosz szokás szerint) a határból.“ A „humanitás“ parancsolja, hogy Ausztria-Magyarország kapuit kitárja a zsidók előtt. Miután Oroszország megszabadította magát a zsidóktól, bizonyos, hogy Magyarország azon állam, hol aránylag a világ valamennyi államaihoz képest a legtöbb zsidó lakik. És ez se baj. Nekünk ki kell tárnunk kapuinkat más ország ezen söpredékének, ezt követeli a humanismus. Az erdélyi szászok magatartásán, példáján okulva, talán erősen tiltakoznánk egy porosz vagy szász fölösleg bevándorlása ellen. Hanem mikor zsidóról van szó,akkor „az már más.“ A magyarországi zsidók is ezen bevándorlás ellen nyilatkoztak. Meglehet, hogy arra gondoltak, hogy ezen bevándorló zsidók az antisemitismus lángját csak növelni fogják. De bármi okból történt legyen, annyi tény, hogy ellenezték a bevándorlást . Ámde hivatalosan tiltakoznunk a bevándorlás ellen a világért nem szabad. Ezt mondja maga a miniszterelnök. Az okos miniszterelnök, a gazdag Tisza Kálmán, aki nem függ egy zsidótól sem. A képviselőházban hallatlan dolgok történnek. Azon képviselő házban, melyben a tagok fele szőröstől bőröstől zsidó kézben van és az atyai ház és udvarból már régen egy követ sem mondhat a sajátjának; azon képviselő házban, melyben a tagok harmad része ügyvédekből áll, kik a zsidó végrehajtások, kiegyezések s talán hamis bukások-féle ügyeknek köszönik gazdagságukat, vagyonukat s olyan emberekből, kik vasutakat akarnak építeni, bankokat alapítani, amit tudvalevőleg zsidó nélkül nem is lehetséges; azon képviselőházban, melynek egyetlen tagja sem nélkülözheti a reklámot, akik nem lehetnek közönyösek az iránt, ha a sajtó (melynek 95 perczentje zsidó kézben van), lepiszkolja s legyalázza őket, amelynek tagjai meg nem akadályozhatják azt, hogy a mi képviseleti systemünk kitűnő módszerénél hitvány kortesek, mivel nem kaptak pénzt, irigy ellenjelöltek és más kedves pályatársak „kárörömtől“, vagy talán csak pletykaságból vagy pikantériából otthon házról házra hordják a piszkolódásokat és a kaszinóban felolvassák: ezen képviselőházban a zsidókérdés mégis több napi heves vita tárgyává lett, és nemcsak Istóczy, hanem még több képviselő is merészkedett — hallatlan! — daczára Irányinak, a zsidók ellen föllépni! Istóczy arczul üti Wahrmannt, a rendőrség, mely máskor fölötte oly óvatosan jár el, nehogy a párbaj megakadályoztassa most egyszerre „kitűnő szervezeténél fogva“ nem is „külön utasítás következtében“ nyomról nyomra követi a párbaj feleket, és kétszer-háromszor meg tudja akadályozni a párbajt. Máskor az ilyen párbajok egy-két megjegyzéssel előjt élnek. A párbajok, sérülések és a halálesetek a fővárosban természetesen már régóta nem tekintetnek rendkívüli dolgoknak. A legkiválóbb emberek, vagy a családok egyetlen reményei esnek el párbajban. S mégis maradt minden a réginél. ■ Hanem ennél az esetnél az elzsidósodott Budapest a legnagyobb fölindulásban van és a bécsi zsidósajtó, amely a tiszaeszlári esetről, az orosz zsidók bevándorlásáról alig találja érdemesnek csak megemlékezni, most két hasábot telelr ezen vér nélküli párbajról. Fölolvasások és vezérczikkekben emlékeznek meg róla. Még oda is eljutunk tán, hogy az esztelen párbajoknak érdemes esküdtszékek által gátat vonunk. És a keresztények ezt nyilván a zsidóknak fogják köszönhetni. Ezen „közönyös lusta“ keresztény népet „összetartás nélkül“ annyira fölrázza a zsidó vita, hogy azt a nagy fáradságot sem rönteli, hogy leveleket ír a szerkesztőségekhez és 5 krajczárt áldoz bélyegre. A keresztények annyi bátorságot mutatnak, hogy teljes névaláírással írnak dolgokat — nos a zsidók találják ki milyen dolgokat. Mosony, Zemplén, Torontál és más megyék szorgalmas lakói ínségből kénytelenek elhagyni földjüket, melyet vérrel és az izzadság cseppjeivel termékenyítettek, és idegen világrészben rabló szerecsencsordák szomszédságában, soha nem művelt földből mindennapi kenyerüket kinyerni, kierőszakolni. S én nem emlékezem, hogy egy keresztény a humanitás nevében erélyesen föllépett volna ellene, s képes lett volna kellő eszközöket érvényesíteni és ezen kivándorlást megakadályozni. Hanem hivatalosan nyilvánítani, hogy nem nyitjuk meg határainkat a zsidók legalább való osztályának, ezt tiltja a humanitás. És ezt gyakorlott szónokok mondták, józan emberek. Meggazdagodott budapesti ügyvédek, mint Busbach Péter, Ország Sándor, vagy a különben szép törekvésű, műveit fiatal előadó, Berzeviczy Albert. Tegyük föl, hogy Istóczy terve megvalósulna, Palastinát megvennénk Törökországtól s mivel a törökök úgy is mindig pénzhiányban szenvednek, nem is lenne rosz üzlet s ily módon alkalmat nyújtanánk a zsidóknak a „Sión birodalmat“ „soha nem látott fényben“ újra fölállítani. A mint tudjuk, a zsidó vallás és a nép géniusza ezen ezért a Messiás művének és vágyaik legfőbb ideáljának mondja. Persze, hogy e részben az orthodoxia nagy kibúvó lyukat csinált. A zsidó nép géniuszának ezen ideálja, mikor Istóczy ismert ajánlatát tette, minden zsidó lap — mi ugyan nem tudjuk , melyik ezek közül orthodox, melyik (1 )