Testvériség, 1883 (1. évfolyam, 1-37. szám)

1883-04-22 / 2. szám

X. з^тглгох^зг^-ъл.­2. szám.­­E2Zecsksemét, 1383. április 22. Előfizetési ár: Igész évre ... 4 frt félévre ...... 2 frt Jegyedévre ... 1 frt Igyes szám ára 10 kr. Előfizethetni bármely ostahivatalnál. Szerkesztőség: II. tized, homoki­ utca 92. szám. A lap szellemi ré­sét illető közlemények se elmezendők, nem­­ülönben a hirdetések n­yílttéri közlemények s reklamácziók is. Kéziratok nem adat­­ak vissza. A KERESZTÉNYSÉG KÖZGAZDASÁGI és TÁRSADALMI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP REGGEL. Hirdetések és nyílt­téri közlemények jutá­nyos árakon számít­tatnak. Többszöri hirdeté­seknél lényeges enged­mény adatik. Hivatalos hirdet­ményekért 3 frt szá­­mittatik. Bélyegdij 30 kr. minden beigtatás után. Kiadóhivatal: III. tized, homoki­ utca 100. sz. Minden pénzbeli kül­demény ide címezendő. H­é­j­j­a­s J­ó z­s­e­f­né- V­éré. A vértanú leány. Előttünk fekszik a vádirat, föltár­­a a tisza­eszlári vérvád iszonyatos énválladékát. Hatása olyan az olvasóra, mint gy hihetetlennek tetsző rémmesé­­ek borzalmas története, melynek lakjai megelevenídlni látszanak lelki semeink előtt, s mintha mély gyö­­eret verne sziveinkben az a gondo­lt, hogy az a mese még sem költött, anem való, hogy annak alakjai nem képzelet festette sötét árnyak, hn­em tényként álló rémes valóságok! Igen! amaz iszonyú vérvád nem alászolható rémmese többé, hanem­zonyatos valóság! Ha a fontolgató agy ideg­csövein kresztül megszűrjük a gondolatot, s­­ végig taglaljuk e titokzatos bün­­■ny egyes pházisait, a magába szállt über szent borzalommal kiált az ' felé: Istenem! ki hitte volna­­! Avagy talán még ma, a történtek a vádindítvány után is van ember, azságos ember, a­ki kétkednék a­z alázatos bűntény elkövetése fölött ? Ig annak a mindenható Isten maga azt fogja mondani: Bánom, hogy rémtettem! De hagyjuk ezt, ne zavarjuk a ki­­engedett, ártatlan vértanú leány­ok csendes nyugalmát a szánalomra éltő és megvetést érdemlő kufárok igatásával, majd eljön az idő, hogy rövid látó „ki hitte volna“-t kiált, midőn az ostobák és hülyék vélet­­éről beszélnek! Igen, várjunk! Thémis istenasszony égre emelt birja igazságot kér e föld népének fia legfőbb birótól, a ki lát és tud indeneket és a kihez boszuért kiált­óternek kiontott ártatlan vére! Sok oly dolgokat vetett felszinre főügyészi vádirat, melyről eddig a jók hallgattak, s melyeknek tudása ideges volt annak meghatározásá­­t, hogy csakugyan fönnforoghat-e rituális gyilkosság esete? Most te­­t, midőn a nagyfontosságu okmány ittünk fekszik, s midőn átolvasva ‘Hegeljük az okot, okozatot, tény­­ást, tanúvallomásokat és a tény rülményes kiderítésére közreható pes epizódokat: napnál világosabb­­ áll előttünk a rituális gyilkosság íve! Istenem! Hiszen mi, a szeretet val­­ának kebelén emberré nőtt teremé­­nyek, azt hittük, hogy réges-régen mit már az a sötét kor, mikor az bér lelki sötétségben tévelyegve já­ratként pusztitá embertársát ét tanok miatt; mikor a középkor travállójából emelkedett fellegek­en hullatták, a fanatismus vér­it !­­e hajh! keserűen csalódtunk! )ül közöttünk még ma is a vadfa­natizmus sötét tanával béklyókba vert állatias ösztön, a meggondolat­lanul kebelünkre szorított fúriák sáska­hada, mely keresztény vért kí­ván, mert arra szomjúhozik! Tanunk erre Tisza-Eszlár! Jertek, nézzétek csak azt a sze­gény, ártatlan leányt! Ott vonszolják a dühödt vérebek a zsinagóga pitva­rában, nézzétek csak mint rimánko­­dik, mint remeg és könyörög sze­gény, hogy esdekel kegyelemért ba­kóihoz ! Ah! De a bakók vért kíván­nak. Betömik a száját, leteperik a földre, megfosztják mezétől . . . bor­­zadály futja végig idegeimet . . . nézzétek csak, megvillant a sakter kifent kése, ömlik a vér, a kristály tiszta, ártatlan keresztény vér pisz­kos kő­edénybe. Eszter végsőt fuldo­kol, egyet vonaglik és . . . meghal! így beszélte el a gyilkos sakter egyik fia, Móricz. Lesze-e jel majd, a­hol nyugszol, nem tudom, de lelkünk képzetében hozzád el-elzarándokol kiszenvedett kis leányka, ki martyrja levél egy magasztos eszmének, áldozata a vad állatias fanatismusnak! S ha nyugvó­ helyed fölött ke­sereg bus dalt a fülmile, s zo­kog keservében a csalogány, vagy ha az esti szellő susogva játsza­­doz fekvő­ helyed vad virágai közt, gondolj mi reánk, a­kik siratva ál­dunk, hogy felráztál bennünket a raj­tad elkövetett iszonyú tettel a mély közönyből, a százados tespedésből. Gyilkosaid meg lesznek boszulva és meg lesz átkozva fajuk ismét és örökre, mint egykor megátkozá őket Jehova! A levegő meg fogja tagadni tőlük éltető erejét, a termékeny búzaföld sivataggá változik kezökben, közele­désökre kiúszik a szomjat enyhítő forrás, a­kihez szánalomért vagy ala­mizsnáért fordulnak, seprővel zavarja el küszöbéről mint egy rühes állatot, utálattal köpnek szemük közé, s gyer­meküknek első szava az lesz, hogy apját megátkozza. S az Isten, kinek teremtési művét meggyalázták, nem bocsájtja meg gaztettüket sem ezen, sem a más világon! Nagy Imre: Az újabb eseményekhez. „A zsidók keresztény vért áldoz­nak“. „Az oroszok röviden bánnak el és kihajtják a zsidókat (orosz szokás szerint) a határból.“ A „humanitás“ parancsolja, hogy Ausztria-Magyarország kapuit kitárja a zsidók előtt. Miután Oroszország megszabadította magát a zsidóktól, bizonyos, hogy Magyaror­szág azon állam, hol arány­lag a világ valamennyi álla­maihoz képest a legtöbb zsi­dó lakik. És ez se baj. Nekünk ki kell tárnunk kapuinkat más ország ezen söpredékének, ezt követeli a humanismus. Az erdélyi szászok magatartásán, példáján okulva, talán erősen tilta­koznánk egy por­osz vagy szász­ fölös­leg bevándorlása ellen. Hanem mikor zsidóról van szó,akkor „az már más.“ A magyarországi zsidók is ezen be­vándorlás ellen nyilatkoztak. Megle­het, hogy arra gondoltak, hogy ezen bevándorló zsidók az antisemitismus lángját csak növelni fogják. De bármi okból történt legyen, annyi tény, hog­y ellenezték a bevándorlást­ . Ámde hivatalosan tiltakoz­nunk a bevándorlás ellen a világért nem szabad. Ezt mondja maga a miniszterelnök. Az okos mi­niszterelnök, a gazdag Tisza Kálmán, a­ki nem függ egy zsidótól sem. A képviselő­házban hallatlan dol­gok történnek. Azon képviselő ház­ban, melyben a tagok fele szőröstől bőröstől zsidó kézben van és az atyai ház és udvarból már régen egy követ sem mondhat a sajátjának; azon kép­viselő házban, melyben a tagok har­mad része ügyvédekből áll, kik a zsidó végrehajtások, kiegyezések s talán hamis bukások-féle ügyeknek köszönik gazdagságukat, vagyonukat s olyan emberekből, kik vasutakat akarnak építeni, bankokat alapítani, a­mit tudvalevőleg zsidó nélkül nem is lehetséges; azon képviselőházban, melynek egyetlen tagja sem nél­külözheti a reklámot, a­kik nem le­hetnek közönyösek az iránt, ha a sajtó (melynek 95 perczentje zsidó kézben van), lepiszkolja s legyalázza őket, a­melynek tagjai meg nem aka­dályozhatják azt, hogy a mi képvi­seleti systemünk kitűnő módszerénél hitvány kortesek, mivel nem kaptak pénzt, irigy ellenjelöltek és más ked­ves pályatársak „kárörömtől“, vagy talán csak pletykaságból vagy pi­kantériából otthon házról házra hordják a piszkolódásokat és a ka­szinóban felolvassák: ezen képvi­selő­házban a zsidókérdés mégis több napi heves vita tárgyává lett, és nemcsak Istóczy, hanem még több képviselő is merészkedett — hal­latlan! — daczára Irányinak, a zsidók ellen föllépni! Istóczy arczul üti Wahrmannt, a rendőrség, mely máskor fölötte oly óvatosan jár el, nehogy a párbaj meg­akadályoztassa most egyszerre „ki­tűnő szervezeténél fogva“ nem is „külön utasítás követ­keztében“ nyomról nyomra követi a párbaj feleket, és kétszer-három­­szor meg tudja akadályozni a párbajt. Máskor az ilyen párbajok egy-két megj­egy­zéssel el­ő­j­t élnek. A párbajok, sérülések és a halál­esetek a fővárosban természetesen már régóta nem tekintetnek rendkí­vüli dolgoknak. A legkiválóbb embe­rek, vagy a családok egyetlen remé­nyei esnek el párbajban. S mégis ma­radt minden a réginél. ■ Hanem ennél az esetnél az elzsidó­­sodott Budapest a legnagyobb fölin­dulásban van és a bécsi zsidósajtó, a­mely a tisza­eszlári esetről, az orosz zsidók bevándorlásáról alig találja érdemesnek csak megemlékezni, most két hasábot tele­lr ezen vér nélküli párbajról. Fölolvasások és vezérczik­­kekben emlékeznek meg róla. Még oda is eljutunk tán, hogy az esztelen párbajoknak érdemes esküdtszékek által gátat vonunk. És a kereszté­nyek ezt nyilván a zsidóknak fogják köszönhetni. Ezen „közönyös lusta“ keresztény népet „összetartás nélkül“ annyira fölrázza a zsidó vita, hogy azt a nagy fáradságot sem rönteli, hogy leve­leket ír a szerkesztőségekhez és 5 krajczárt áldoz bélyegre. A kereszté­nyek annyi bátorságot mutatnak, hogy teljes névaláírással írnak dol­gokat — nos a zsidók találják ki mi­lyen dolgokat. Mosony, Zemplén, Torontál és más megyék szorgalmas lakói ínségből kénytelenek elhagyni földjüket, me­lyet vérrel és az izzadság cseppjeivel termékenyítettek, és idegen világ­részben rabló szerecsencsordák szom­szédságában, soha nem művelt földből mindennapi kenyerüket kinyerni, ki­erőszakolni. S én nem emlékezem, hogy egy keresztény a humanitás nevében erélyesen föllépett volna ellene, s ké­pes lett volna kellő eszközöket érvé­nyesíteni és ezen kivándorlást meg­akadályozni. Hanem hivatalosan nyil­vánítani, hogy nem nyitjuk meg ha­tárainkat a zsidók legalább való osz­tályának, ezt tiltja a humanitás. És ezt gyakorlott szónokok mond­ták, józan emberek. Meggazdago­dott budapesti ügyvédek, mint Bus­bach Péter, Ország Sándor, vagy a különben szép törekvésű, műveit fiatal előadó, Berzeviczy Albert. Tegyük föl, hogy Istóczy terve meg­valósulna, Palastinát megvennénk Tö­rökországtól s mivel a törökök úgy is mindig pénzhiányban szenvednek, nem is lenne rosz üzlet s ily módon alkal­mat nyújtanánk a zsidóknak a „Sión birodalmat“ „soha nem látott fény­ben“ újra fölállítani. A mint tudjuk, a zsidó vallás és a nép géniusza ezen ezért a Messiás művének és vágyaik legfőbb ideáljának mondja. Persze, hogy e részben az orthodoxia nagy kibúvó lyukat csinált. A zsidó nép géniuszának ezen ideálja, mikor Is­tóczy ismert ajánlatát tette, minden zsidó lap — mi ugyan nem tudjuk , melyik ezek közül orthodox, melyik­­ (1 )

Next