Üzenet, 1942 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1942-11-15 / 46. szám

­felé menő dolgozóinál ennek a ha­talmas városnak. Tisztviselők és gyári gyári munkásfiúk, és leá­nyok, mozdonyvezetők és lakato­­sosok. Végig megyek a vonaton. Most már figyelek. És itt is, ott is, Шот ismételten ezt a kis jelvényt. De milyen sokat! Hát ennyien va­gyunk ? * Már nem is tudom hányat is lát­tam­, csak egy nap alatt ! Azóta mindig figyelem, szinte önkéntele­nül. Mindég jól eső érzés tölt el amikor meg pa­lantom­. Tehát va­gyunk ! És öntudatosak vagyunk ! Sokan vagyunk ! Не, még ha mind­annyian hordanánk is ! Mennyire egynek tudhatjuk magunkat, mennyire eltűnik közöttünk így minden emberi különbség! És mi teszi ezt ? Nem miami pompás szó­noklat, hanem csak egy jelvény. Egy kis jelvény ,amely elfér a mun­kás ember zubbonyán ,a kórházi köpenyen, az egyensapkán és a leg­előkelőbb ember gomblyukéiban is. Leike Béla Csodák a szórványokban * * Két éves imádkozás után megsegített ben­nünket az Isten. A sepsiszentgyör­gyi gyülekezeti ház a megvalósulás küszöbén áll. A 400 evangélikus, aki eddig templom nélkül élt itt, egy-két hét múlva már saját ima­termében dicsérheti Istent. Eddig csak kölcsönkért templomba jár­tunk, igazi evangélikus áhítattal nem tudtunk leborulni Isten színe előtt, el is felejtettük milyen a sa­ját templomunk , vannak híveink, aikik evangélikus templomban nem i­s voltak még soha életükben. Való­ban szórványsors ez ! Ha visszagondolok a körülmé­nyekre, amelyből ez a gyülekezeti ház megszületet, nem tudok eléggé hálát adni Istennek. Kegyelmes volt hozzánk, megajándékozott minket. A semmiből imaházat teremtett számunkra. Talán nem lesz érdek­telen elmondani pár szóban, ho­gyan történt ez meg: gyülekeze­tünk a bécsi döntés idejében tört­­ént megalakulása első perceiben is látta már maga előtt, mint leg­égetőbb és legsürgősebb feladatát, a templomépítést. Az ország min­den részéből, különösen pedig a Budapest-Kelenföldi egyházközség­ből felénk nyújtóit segítő kezek ál­dozatkészségének köszönhetjük, hogy a második év elején együtt volt már 4000 pengő erre a célra. De mit lehet kezdeni ennyi pénz­zel, mikor az a valamire való lélek amit meg szerettünk volna venni 15.000 pengő, az­ az épület a város központibb helyén, amely megfelelt volna imaháznak és lelkészi lakás­nak 40 ezer pengő ! Sok keresés ■és alkudozás után eljutottunk végre egy ecetgyárhoz. 17.000 pengő volt az ára. Bothár L. Vilmos egyház­községünk felügyelője, aki külön­ben nem is sepsiszentgyörgyi la­kos , összegyűjtött pénzünkhöz adományozott még háromezer pengőt Tízzel a tettével bizonysá­got tett arról, hogy él még közöt­tünk őseink mindennél drágább evangéliumi hite, amely valóban terem gyümölcsöket megmutatta azt is, hogy Isten m­unkamezején A sepsiszentgyörgyi gyülekezeti ház küzködés, tusakodás és dolgozni csak nagy áldozatok árán lehet; a sepsiszentgyörgyi gyüle­­megmutatja, hogy kezeinek pedig ha mi magunk nem tudunk áldo­zatot hozni, akkor ő, a kézdivásár­­helyi testvér meghozza ezt az áldo­zatot. Hát így vált lehetővé Sepsiszent­­györgyön az imaházvétel, így mu­tatta meg Isten az ő nagy kegyel­mét gyarló eszközein keresztül. A vételárhoz még így is hiányzó 10 ezer pengőt kölcsönként vettük föl a kézdivásárhelyi takarékpénztár­ból. Isten tovább folytatta csodá­latos kegyelmét. Már csak 7 ezer pengő a tartozásunk. Az átalakí­tási és berendezési munkálatok pe­dig gyors iramban folynak. Hogy miből fogjuk kifizetni az átalakí­tás pár ezer pengős kiadását, most még ismeretlen előttünk , egészen ismeretlen, de nem kétséges ! Az áldozatosságnak és Iliinek a példái amelyeket most, vagy pedig lapunk­­előző számaiban tártunk fel olva­sóink előtt, Iliire és rendíthetetlen bizalomra tanítottak meg bennün­ket. Ez a hit képessé kell, hogy tegye a sepsiszentgyörgyi gyüleke­zetét annak az áldozatnak a meg­hozatalára ,amit követel most tőle az Isten ! Úgy érzem, hogy Isten meg akar most mérni bennünket sepsiszentgyörgyi evangélikusokat ; mérlegre tett. Jaj nekünk, ha köny­­önyűnek találtunk, mert nem tu­dunk és nem akarunk áldozatot hozni ! Ez­­az épülő imaház meg­ítél bennünket: akarunk-e Isten­nek élő, szent, evangéliumi népe lenni, akarunk-e igaz evangélikus gyülekezet lenni, vagy nem­­! ! — Hogyan tudunk megállni ezen.őtt az ítélet előtt­­! Talán száraznak tűnt fel a sok szám, amit a leírtakban közöltem. De azért tettem, mert ezt az üze­netet elsősorban is a sepsiszent­györgyi gyülekezet számára írom, amelyről nyilvánvaló ,hogy a ke­zébe vette most Isten, élő gyüleke­zetet akar teremteni belőle és eze­ken keresztül nagy kegyelméről ad neki üzenetet. Lehet, hogy imaházunkat sokan szegénynek fogják találni. Talán kicsiny is lesz. Ök­ bár lenne ki­csiny ! Hiszen a sepsiszentgyörgyi 400 evangélikusból annak a 30-40- nek, amely eddig istentiszteletre járt bizony meg kellene ötszörö­söd­nie, különben semmi jele nincs, hogy élő gyülekezet lennénk! Most már mégis van valamink , megve­­seltük a lábunkat! Két vármegye szétszórt evangé­likusának, legalább egyetlen ima­háza van. Ez a nehéz és szegényes kezdet biztatás arra, hogy pár év múlva már harang fogja hívni és templom fogja várni a sepsiszent­györgyi evangélikusokat minden vasárn­ap istentiszteletre és bizo­nyíték arra, amit sok szórványunk­ban olyan kételkedve hallgattak eddig, hogy nemsokára Kézdivá­­sárhelyen, Baróton és Csíkszeredán is épül evangélikus hajlék az Úr számára. Ha van hitünk, akkor ez nem túlzás és nem ábránd, hiszen a sepsiszentgyörgyi gyülekezeti há­zon keresztül éppen azt mutatja meg nekünk az Isten, hogy első­sorban is hitre, van szükségünk, az ő kegyelmébe, erejébe, csodála­tos tetteibe feltétlenül bízó Ilikre ! Kovács László Lelkész a fronton Sok szó esett már katonáink di­cső és hősies cselekedeteiről, de keveset beszéltünk lelkészeink nagy szent és felelősségteljes fronti szol­gálatairól. Kevesen vannak tisz­tában ennek jelentőségével. Azt még csak megérti minden ember, hogy a háborúban szükség van orvosokra és ápolókra, a papokban nem látnak mást csak háborús uszítókat és frontmögötti lógásokat. Ez a felfogás azonban teljesen helytelen. Aki csak egy kicsit kí­séri nyitott szemekkel a háborús eseményeket, az nagyon jól tudja, hogy a lebészek közül, — főleg finnek és németek,­­ már többen haltak hősi halált. Ez a háború a gépek gigászi harca. Azonban nem csupán a gé­pek és nem csupán az emberi anyag nagysága hozza meg a győ­zelmet, hanem elsősorban a lélek hősies és önfeláldozó bátorsága. Lelkierő nélkül csak sorozatos ku­darc lehetséges. Egyedül a minde­neket megelevenítő Szentlélek ad erőt a harcra, hősiességre, győze­lemre. A golgothai Krisztus szen­vedő arca és áldozati halála sar­kaiba csak az igazi helyállásra és az utolsó lehel­­etig való kitartásra. Ő tanít meg minden bajtársat arra, hogy nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért». (Ján. 15:13.) Ezt az illető megelevenítő evan­géliumot viszi közel a lelkipásztor a harcoló katonákhoz. És habár nincs a kezében sem gépfegyver. 3

Next