Üzenet, 1942 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1942-05-31 / 22. szám

2 különösen mostanában olyan sok­szor hallunk sajtóban, megbeszélé­seken, gyűléseken, de amit első­sorban is a szentírás parancsol: Álljanak világiak, nem lelkész egy­háztagok is az ige szolgálatára! Ha ez nem történik meg, kilátásta­lanná változik a legnagyobb bein­dított missziós munka is. Az igét hirdetni kell, nem évenként vagy havonként egyszer-kétszer, hanem mindig. Végül még egyet: Sokan hajlan­dók azt mondani : Ha sok nehéz­séggel járt ez a konfirmáció, miért nem lehetett azt mondani szük­ségből a református egyházban ? ez esetben pl. nem kellett volna égyül leánykának minden alka­lomra 10 km-t gyalogolni, vagy­ a másik konfirmandusnak sötét esté­ken kerékpározni át a szomszéd faluba. Azonban evangélikusok va­gyunk. Ha Istennek nem lenne külön célja azzal, hogy bennünket szétszórtan is, de evangélikusok­nak teremtett, vagy­ rendelt ide a Székelyföldre, akkor nem is in­tézte volna így, akkor nem is lenne itt evangélikus egyház. De célja van itt velünk, drága kinccsel aján­dékozott meg amikor éppen evan­gélikussá és nem más egyház tag­jává tett. Istennek parancsához, drága adományához hűtlenek nem lehetünk büntetlenül. Különben maga a református egyház is iga­zán messzemenő tanúságot adta­k munkánk megértésének és testvéri támogatásának, midőn erre az al­kalomra átengedte számunkra a délelőtti istentiszteletet. A konfirmáció ünnepségét emelte végül az a tény, hogy azon részt vett a székelyföldi missziói „legyen meg a A Miatyánk harmadik kérése a legszebb, de a legnehezebb része az Úr imádságának. Benne ra­gyog a hívő ember Istenbe vetett bizalmának minden fénye és föléje borul a hitetlenség minden sötétje. Emberi lelkek úgy vannak evvel a kéréssel, mint az úton haladó em­berek, akiket egyformán követ a nap és az árnyék. Az egyik arcával a nap felé néz örök szomjúsággal és várakozó alázattal, ennek min­dig ragyog az arca, a másik elfor­dul tőle és az árnyékba néz, ennek örökké sötét és bánatos az arca. Milliók és milliók élnek ezen a földön, akiknek ettől a kéréstől boldog az arcuk, mert ebben a kérésben «Legyen meg a Te aka­ratod !» megtalálták a lelkük bé­kéjét és nyugalmát, hiszen Isten arcát látták tündökölni örömök mosolyán éppúgy­, mint a fájdalom könnyein. De milyzen sokan van­­­nak, akiknek válaszút lett ez a egyházközség presbitériuma, nem kímélve a Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről történő utazás fáradságát és áldozathozatalát.­­ Csupán egy dolog volt elszomorító : A M­­agya­­­rán és környékén szét­szórt evangélikusok, azok akiknek az ünnepe volt ez az istentisztelet — a konfirmálók hozzátartozóin kívül szinte teljesen hiányoztak a templomból. Kérdem miért ? Kö­zönyösség, távolság, elfoglaltság tar­totta őket távol ? vagy az a körül­mény, hogy a mai nehéz helyzet­ben­­ kénytelenek voltak типка­­napnak felhasználni még ezt a nagy ünnepet is, az Úr Jézus mennybemenetelének a napját ? Ha vannak olyaiok akik azért nem jöttek, mert azt hiszik nincs szükségük istentiszteletre, azoknak azt üzenem : vigyázzanak, értsük meg Isten útmutatását helyzetünk­ben ! Azoknak pedig, akik azért nem jöttek, mert nem jöhettek, lehet legjobb akaratuk mellett sem, azok­nak a testvéreimnek is azt kell üzennem : Mégis csak, mégis meg kell próbálni áldozatot hozni az istentiszteletért ! Erre különben is több alkalom volt már Nagyrajtán és remélem fog is adni még Isten ilyen alkalmakat. Áldozathozatal és istentisztelet nélkül nem is lehe­tünk evangélikusok. Enélkül nincs keresztyénség. Hisszük, hogy Isten fel fogja ezt ébreszteni a szívekben. Hát így konfirmált Nagyajtán három fiatal apácai testvérünk : Mátis Anna, Soós Gyula és Varádi Mihály. Imádkozunk, hogy nemso­kára otthon, őseik szent templomá­ban térdelhessenek igaz evangéli­kus hittel az úrvacsorás oltár előtt. Kovács László Te akaratod...“ Máté ev. 6. 10. kérés, és a megbotránkozásnak a köve, amelyik mellett elindultak a sötét árnyékok felé, mert nem az égről kívánták leolvasni az Isten örök akaratát, hanem földi utak árnyakában ők akartak diktátorok lenni, mert ez volt a hitvallásuk és az imádságuk , legyen meg az én akaratom. Nem ! Nekünk Isten akaratáért kell könyörögnünk, mert ha egyszer más akarat venné át fölöttünk a hatalmat, akkor ez a kormány változás a mi halálunkat jelentené. Tegyük fel, hogy az Isten egy­szer milliók titkos "kívánságára ele­get tenne annak a kérésnek, hogy megváltoztassuk ezt az imádságot erre a formára . Legyen meg az én akaratom ! Tegyük fel, hogy­ ki­engedné az embert az ő uralma alól és azt mondaná itt van az életed kocsijának a kormánykereke annyit akartad, hát most ülj mellé, szabad az út és menj amerre akarsz Mit gondolsz baj nélkül mennél végig az úton és megérkeznél egy­szer boldogsághoz és üdvösséghez, melyt az élet egyetlen célja. Előre megmondhatom, hogy nem ! — Csakhamar rájönnél már az első kilométeren, hogy akaratod nélkü­lözi a bölcsességet. Mi milyen sok­szor tévedünk. Vedd csak számon az életedet és látni fogod, milyen sokszor tévesztet­ted el már eddig is az életedet. Milyen sok lelkiis­­meretfurdalásod volt, milyen sok mindent nem tudtál és ezért sok mindent elhibáztál. Nem ismerted az embereket, nem ismerted a vi­lágot, nem ismerted az időt és a képességeidet és mindenek előtt nem ismerted önmagadat. Ha ta­lán ma újra kezdenéd az életet, sok mindent máskép csinálnál, sok mindent kihagynál belőle és sok mást megtennél és én azt hi­szem egészen más lennél. Miért történt ez meg, miért nem lettél több és miért nem vagy más, azért mert nem tanultad meg idejekorán azt az imádságot «Uram legyen meg a Te akaratod !» A magad bölcsessége, illetve balgasága után mentél. Az emberi akarat azonban nem­csak a bölcsességet nélkülözi, ha­nem az erőt is. Tegyük fel, hogy te bölcs ember vagy és mindent világosan látsz. Látod, ami a földön van, tudod mi a jó és mi a szép, mi hasznos az életednek és mi káros, tegyük fel, hogy látod tisz­tán csillogni a magasságokban a célt, amelyik felé az életed elin­dul. Mit gondolsz van erőd is hozzá, hogy oda elérkezzél ? Egye­dül, önmagad erejével ? Gondolj csak vissza arra az időre, amikor néha-néha megtelt a lelked valami széppel, amikor valami nagyot akartál és elindultál feléje hősies lélekkel és azután egyszerre el­lanyhultál és elbuktál. Gondolj vissza széthullott fogadásaidra és összetörött álmaidra. Gondolj visz­­sza azokra a magaslatokra, ahová nem érkeztél él és a lejtőkre, ahonnan sírva és ütődve alázuhan­tál. Látod ez a te akaratod, balga és erőtlen, légy magabízó és meg­látod hova visz ez az imádság , le­gyen meg az én akaratom ! És mi lenne belőled, ha embe­rek akaratától függne az életed. Még akkor is elpusztulnál, ha ki­halna egyszerre minden haragosod irígyed és ellenséged. Ha csak azok élnének a földön, akik szeret­nek téged, akkor is mire mennél a mások akaratával. Akik szeretnek, azoknak karja éppen olyan gyenge, mint a tied, az értelmük fénye éppúgy besötétedik, mint a tiéd. És ha bölcsek lennének és erősek, akkor is egyszer elhagynak téged. Ha máskép nem, elviszi őket tő­led a halál és akkor az életedből vak vágányra állított mozdony lesz, amelyikből kibukott a vezető • •

Next