Üzenet, 1944 (9. évfolyam, 1-39. szám)
1944-07-09 / 28. szám
2 sen szórványi hívő lesz. De jönnek új hírek az ország egész területéről is. Nélkülözhetetlenné vált már a templom. A Székelyföldi Misszió felügyelője, aki Kézdivásárhelyen lakik évek óta szövögette az emberi számítások szerint annyira valószínűtlen terveket az építendő templomról. Pedig a körülmények és a tehetőségek évről-évre inkább kilátástalanabbiakká lettek. Isten azonban rácáfolt minden emberi kilátástalansága. Hívő szívek munkáján keresztül készítette az ő szent hajlékának a felépítését. A Székelyföldi Misszió törhetetlen hitű, templomépítő felügyelője közölte már e lap hasábjain olvasóinkkal, milyen csodálatos dolgok történtek a templomépítés körül: Miképpen álltak a templomépítés ügye mellé munkával, törődéssel, adományaikkal egyesek presbitereink és híveink közül; miképpen állt mellénk a város tevékeny polgármestere, hogy a város részéről történő igen szép és értékes telek adományozásával méltó templomhelyhez juttasson; miképpen állt mellénk Sándy Gyula építészmérnök-professzor, az Országos Luther Szövetség, a Gusztáv Adolf gyármintézet, testvéregyházunk a Kelenföldi Egyházközség, továbbá az Üzenet, fáradságot nem ismerő főszerkesztőjével, valamint olvasótáborával és még sokan mások. így jutottunk el június 11-éjjek, az alapkőletételnek örömteljes napjához. Istentisztelet előtt légiriadó vészszirénázás zavarta meg a kis város vasárnap reggeli csendjét, mintha emlékeztetni akarta volna az ünneplő gyülekezetét Isten nagy kegyelmére, aki még ilyen vérzivataros időben is felépítteti templomát. A veszély baj nélkül múlt el, s az épülőfélben lévő templom verőfényes napsütésben, virágdíszben várta az első istentiszteleti alkalmat. Az istentiszteleti szolgálatot Járosi Andor theo. m. tanár kolozsvári esperes végezte. Mellette sorakoztak Rigó János székelyzsombori lelkész, Bayer Aurél nagyváradi hitoktató lelkész, vitéz Molnár János egyházmegyei segédlelkész és Kovács László a Székelyföldi Misszió lelkésze. A gyülekezet tagjain kívül igen szép számú érdeklődő és vendég volt jelen, elsősorban is a hatóságok képviselői: Dr. Szent Iványi Gábor főispán és vitéz dr. Barabás Andor alispán akik a vármegye székhelyéből Sepsiszentgyörgyről jöttek át az ünnepre, ezzel is mintegy kifejezésre jubletva egyházunk munkája iránti megbecsülésüket, továbbá dr. K. Kovács István a város polgármestere, D. Paid Lajos református lelkész, egyházközsége egész presbitériumával és még sokan. Járosi Andor esperes Efézius 2:19—22 alapján hirdetett igét. Elmondotta, hogy egyedül az ad nekünk lehetőséget és jogot ez élethez, megtartást, ha Isten országának is polgáraivá válunk. Ez a templom a kézdivásárhelyi gyülekezet polgárságának a forrása és biztosítéka, igehirdetés után Borhár L. Vilmos felügyelő vezetné be rövid beszéddel az alapkőletételt. Elmondotta, hogy a templom rendeltetése ugyanaz mint a követségé. A templom Isten országának a követsége itt a bűn világában. Azért van szükség rá, mert bűn van. L.éehet-e hát nagyobb szükség templomra, mint éppen ma? Ezután a helyi lelkész felolvasta az alapkőokmányt, majd az alapkő letétele és megáldása következett amelyet szintén Járosi Andor esperes végzett. Utána a jelenlevő lelkészek áldották meg az alapkövet egy-egy bibliai idézettel, majd a református lelkész lépett az alapkőhöz I. Korint, 13:13-at idézve: ,,Most azért megmarad a hit remény szeretete három; ezek közül pedig legnagyobb a szeretet.“ A főispán, aki egyben unitárius egyházmegyei főgondnok, többek között ezeket mondotta: „Legyen e hajlék valóban erős vára, legdrágább bástyája az Istennek, hirdesse hazánk felvirágoztatását. Az alispán, aki viszont református főgondnok a következőket mondotta: „Épüljön e szent hajlék az Úr dicsőségére, Háromszék vármegye hitének erősségére.“ Ezután a polgármester lépett az alapkőhöz. Elmondotta, hogy ezena telken a város eredetileg igazságügyi palotát tervezett. Ez a terv ugyan nem valósulhatott meg, de a telken helyette eddig óvoda és egészségház épült, most pedig az evangélikus gyülekezet épít rajta házat Isten igéjének. A terv tehát ebben a formában mégis csak kiteljesedik! „Legyen e templom a magyar nemzeti eszme temploma!“ fejezte be szavait a polgármester. Végül az egyházközség felügyelője kérte Isten áldását az alapkőletételre I. Kálint, 1:18-at idézve: „A keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik megtartatunk, Istennek az ereje. Az istentiszteletet végül is Járosi Andor esperes imája és a himnusz eléneklése zárta be. Az alapkő letétetett. De vájjon milyen lesz a sorsa továbbra az épülő templomnak? Emberilleg nézve ismét kilátástalanság előtt állunk. Kétségeskedhetnénk és reménytelenkedhetnénk, ha nem tudnánk, hogy nem mi, hanem isten építi ezt a templomot. Még ha egyik napról a másikra békés idők is virradnának ránk kilátástalan lenne ez az építés, hiszen éppen az anyagi fedezet hiányzik az építés folytatásához, a még szükséges anyagokat pedig várjon pénzzel is, be fogjuk-e tudni szerezni? De Isten építi ezt a templomot! Ma kaptam éppen egy pénzküldeményt. Szonda István fronton harcoló honvéd, menekült presbiterünk küld 40 pengőt a kézdivásárhelyi templomra. Ilyen adományt még nem kaptunk. Most már bizonyossá válik számomra: a megkezdett templom rövidesen megépül; Isten tud teremteni magának fiakat a mi szétszórt, megtépázott, hitét és reményét vesztett szórvány népünk fiai közül is, és tud építeni templomokat a dúló világháború kellős közepén is. Amikor e templomépítés szent izgalomtól és gyönyörűségtől eltelt ,hónapjaiban újból és újból végig gondolom a székelyföldi misszió szétforgácsolódó és pusztuló evangélikusságának a sorsát, eszembe jut Rományik Sándornak a nagy erdélyi költőnek csodálatosan szép költeménye, a „Kövek zsoltára“. Mintha minket is megénekelt volna benne: „ „Mi kövek voltunk, rossz, rideg kövek, Kemény kövek és haszontalanok, Nehezek, otrombák, formátlanok, Tehetetlenek, tompák, elesettek ”,ordíthrailiatlanok. Hevertünk hét országban szerteszéjjel, Utak mentén, száraz patak mederben, Omlásokban, elhagyott kőtörőkben. Vad éleinkbe ütközött a nap, Horzsoltuk az éjszaka bársonyát. Véresre törtük vándor lábait. Hevertünk külön-külön szerteszéjjel, Egymásról alig tudtunk valamit, És nem álmodtunk templomról soha.“ De most már álmodhatunk templomról. Valóság lett számunkra. Nem fogunk már heverni két országban szerteszéjjel. Építi Isten a szétszórt kövekből az ő templomát. Hála és dicsőség legyen Neki érte! KOVÁCS LÁSZLÓ Felelős kiadó és laptulajdonos: Friedrich Lajos