Kecskeméti Közlöny, 1921. november (3. évfolyam, 250-274. szám)

1921-11-25 / 270. szám

Kecskemét, 1921 november 25. Ára 2 korona Péntek, K év!. 270. a*. S*» évre — fil évre — tiftgyed évre — ELŐFIZETÉSI ÁRAK: 469 korona. 240 . 120 Felelős szerkesztő: Dr. KISS ENDRE. Egyes szám ára 2 korona. Megjelenik minden nap. Szerkesztőség: III. kerület, Szabadság-tér 1. szám, II. emelet, 3. ajtó. Telefon 1200 Kiadóhivatal: Széchenyi-tér 5. sz. A vasúti közlekedés javítását kéri a helyi Baross­ Szövetség A Kecskeméti Baross Szövetség szer­dán este nagy értekezletet tartott az Iparos Othon olvasótermében, amelyen igen fon­tos ügyek kerültek megvitatásra. Mayetti Zoltán elnök sajnálkozását fejezi ki a fölött, hogy a főispán akadá­lyoztatása miatt nem jelenhetett meg az értekezleten, üdvözli a megjelenteket, majd kéri a szövetséget, hogy a közgyűlés tárgy­sorozatát előzően mi­dig vitassák meg gaz­dasági, ipari és kereskedelmi szempontból. Egyhangúan elfogadták az indítványt. Rosensuer Lajos kir. kereskedelmi ta­nácsos a személy és teheráru forgalom javí­tásáról terjesztett elő indítványt Eszerint az értekezlet kéri a gyorsvonatnak minden napra való beállitását, számozott helyekkel és korábbi indulási idővel, a kecskemét— tiszaughi és a kecskemét—kerekegyházi fin­­autoforgalom visszaalatását, a teherárufor­­galom­ban a gyümölcsszezon idején észlelt vagon- és mozdonyhiány megszüntetését a jövőben. Várokire­ndeltséget Kecskemétnek. Égetően szükséges volna az is, hogy városunkban vámkiren­deltséget létesítsenek. A kecskeméti bort, gyümölc­st, gabonát stb. Kőbányán vagy a határszélen vámolják el, ami 24 órai késedelmet jelent. Kecs­kem­é­ti vám­kirendeltséggel ezt a kése­delmet ki lehetne küszöbölni. Az érdekelt­ség már többször felterjesztést intézett a kereskedelmi miniszterh­z, de mindeddig eredménytelenül.­­ Feltétlenül szükséges­nek tartaná azt is, hogy a postán a hiva­talos árak alatt mindig és bármely összeg­ben tehessen pénzt feladni. Az e­ladáshoz Bóka Gyula szól hozzá. A Baross Szövetség nevében már a múlt­­kori forgalmi értekezleten is szóvá tette a szűk eges változásokat, most is hangsú­lyozza annak fontosságát, hogy a gyors mi­dennap közlekedjen és a reggeli órák­ba­ i­nduljon Ke­skemű­ről, az este 11 kor Budapestről induló személyvonat indu­ását szintén további idő­pontra kellene tenni. Az iparos tanoncok esti oktatnának visszaállításáról Citáay L­jós terjesztett elő ind­tványt. Szabó Lajos, Rosenauer Lajos és Bóka Gyula hozzászólása után elhatá­rozták­, hogy ilyen értelemben felterjesztést, illetve átiratot intéznek a kereskedelmi és iparkamarákhoz és a Baross Szövetség köz­pontjáh­oz. Bodor József, a Hitelbank kecskeméti fiókjának főnöke bejelenti, hogy a Buda­pesten nemrég tartott értekezlet elhatározta, miszerint K­cskeméten cukorraktárt létesít, amely pár nap múlva már meg is kezdi működését. Módosítják a forgalmi adót? Bóka Gyula különböző adóügyekről tartott előidül. A fényűzési adó alá eső tárgyak árusitásáról sokan lemondtak, mert a sokféle cedu­ázás és könyvelési munka­erő s­zapontás nélkül lehetetlen volt. Most Keszél Kadas pénzügyi tanácsossal és ab­ban állapodtak meg, hogy a fényűzési adót ezemnul ahányban is le lehet róni. Az ál­talános forgási adót, értesülései szerint, módosítani fogják. Azt kellene keresztül­vinn­i itt is, hogy a kisebb kereskedők bé­lyegek helyett átalányban teljesíthetnék a fizetést. Iyen értelemben felterjesztést intéz­nek a Baross Szövetség központjához és a kamarához. Az utóbbi időben túlságosan elharapódzott az a szokás, hogy a piaci álmok kereskedelmel cikkeket árusítanak. Új tagokul egyhangúan felvették Be­­retvás Istvánt, Wind Gyulát, Bodor Józse­fet, Szu­mákovics Bélát, Szőke Gyulát, Szath­máry Jánost, Ambrus Jánost, Rojcsik Jó­zsefet és Gulyás Lajosáét. A Baross Szövetség, ez a tisztán ke­resztény kereskedők és iparosok egyesülése ezzel a nagyszabású értekezletével ismét bebizonyította, hogy nagyon fontos előnye­ket tud kivívni tagjai részére és érdekeikért most is, a jövőben is minden áldozatra hajlandó. Hónnén lehet előre fizetni az ingatlan­­váltságot­­ Múlt számunkban rámutattunk már arra, hogy a végrehajtási utasítás késlekedése miatt az ingatlan vagyonváltság elsőfokú kivetése nem történhet meg. Mint illetékes helyről értesülünk, a váltság összegét azonban már most is le­tétbe lehet helyezni a m. kir. állampénz­tárnál A tor­ony megjllenésétől számított nem 8, mint sajtóhiba folytán közöltük, hanem 3 tempon belöl, tehát 1921 decem­ber 7.-ig a búza métermázsája 1000 koro­nánál többre nem számítható az olyan válságkötetesnél, aki a váltságot teljes ösz­szegében lefizeti ez alatt a három hónap alatt. Az e­jírtsr* köv?.,kt26: Az érdekelt kikéri a kataszteri bir­­tokivét és ennek segítségével, a törvény­ben megállapított kulcs alapján kiszámítja a váltságot és azt teljes összegében a te­lekkönyvi lappal együtt pénzügyi letétbe helyezi a ma­gyar kualyi állampénztárnál. A válság pénzügyi letétbe helyezése min­denkinek jól felfogott érdeke, mert lehetsé­ges, hogy december 7 e után a búza má­zsája után fizetendő összeget jóval maga­sabba állap­tják meg. 555 útlevelet adott ki ebben az évben az államrendőrség. Kecskem­étről csak betett vándoroltak ki. Felkerestük hivatalába Füredy Lajos­­ rendőrkapitányt, az állatre­ndőrség útlevél és internálás ügyosztályának vezetőjét, aki­­­től az útlevélforgalomra vonatkozólag a­­ következő érdekes adatokat és felvilágosí­­­­tást kap­ok : Az ügyosztály a folyó évben május­­ végéig 253 darab útlevelet állított ki. Ezek­­ között 7 kivándorlási engedélyt is adtak ki.­­ Június hóban 76 an, júliusban 80 an, súg.­r hóban 50 en, szeptemberben 43-an, október­ben 24 en, november hóban pedig a mai­­ napig 29 en kértek útlevelet. Az év máso­lo­dik felében egyetlen egy kivándorlás sem­­történt Kecskemétről. Megjegyzendő, hogy tanulmányútra, illetve rövidebb tartózko­­­­dásra néhányan kértek útlevelet Amerikába. A törvény azonban csak azokat tekinti ki vándor­oknak, akik kenyérkereset céljából állandó tartózkodás végett keresik föl az Újvilágot, illetve hagyják el a hazai földet.­­ A folyó évben tehát összesen 555 útlevelet adott ki a rendőrség. Mindenkép­pen a magyar embernek a hazai röghöz való ragaszkodásának tudható be, hogy csonkaországunk mai teljes gazdasági le­bot gyolódottságában is, amikor szinte két­ségbeesett szent erőlködéssel kell a meg­élhetésért küldenünk , Kecsk­emétről az egész év fo­lamán csak heten vándoroltak ki. A kivándorlást különben is részben a hazai törvények, illetve rendeletek, részben az Egyesült Államok rendkívül megnehe­zítették.­­ A kiadott útlevelek háromnegyed­­része a cseh, szerb és oláh megszállott te­rületekre, egynegyedrésze pedig Ausztriába szólt. Az előbbieket menekültek, az utób­biakat pedig kereskedők részére állították ki. A havi kimutatásokat összehasonlítva azt látjuk, hogy az útlevélkiadások száma az év elejétől kezdve egyre csökken. A kül és belpolitikai események miatt az utóbbi időben a külfölddel való összeköttetésünk rendkívül­ megnehezült. A csehek és a ju­­goszlávok által megszállt területek felé ugyanis csak a napokban nyitották meg a hosszabb idő óta lezárt vonatforgalmat. Mit tárgyal a város? A város törvényhatósági bizottsága f. évi nov. hó 29. napján, kedden d. e. 9 óra­kor tartja e havi rendes közgyűlését, mely­nek tárgysorozata a következő: A közigazgatás f. évi okt. havi álla­potáról polgármesteri jelentés.­­ A köz­­igazgatási bizottságból a folyó év végével kilépő 5 tag helyének 2 évre leendő betöl­tése végett a választás kitűzése iránt főjegy­zői jelentés. Kilépnek: dr. Szabó Iván, dr. Ivány­osi Szabó László, Crősz Péter, B«»gi László, Faragó Béla. Maradnak: Kovrea Sándor, Pacsu Mihály, Sárkány Béla, Révész István, Németh László. — A központi vá­lasztmánynak 3 évre leendő újraalakítása iránt ugyanaz. Tagok jelenleg: dr. Angyal­i Vidor, dr. Bodócs Gyula, Borbás Béla, Bodi János, dr. Bóka Béla, Csősz József, Dékány László, Füvessy Imre, Gömöry Sándor, dr.­­ Iványosi Szabó László, dr. Joó Gyula, Est- I­vös Nagy Imre, Puliusz István, ifj. Szappa­­­­nos Erk, dr. Váry István. Időközben elhalt 1 3 tag. Tagok száma 18. — A th. igazoló­­ választmánynak 1 évre leendő újraalakítása­­ végett a választás kitűzése iránt ugyanaz. Jelenleg a főispán által kinevezett elnök Faragó Béla. Kinevezett tagok: dr. Farkas Béla, Györffy Balázs, dr. Nagy Mihály.­­ Választott tagok: dr. Iványosi Szabó László,­­ dr. Kiss Kálmán, Pacsu Mihály, ifj. Szap­­j­­anos Elek és Dömötör Pál. — A számon­­i kérőszéknek 1 évre leendő újraalakítása vé­­s­zett a választás kitűzése iránt ugyanaz. Ta­gok: Bigi László és balásfalvi Kiss Ferenc. Utóbbi tagsági joga 1. évi február hóban, viilis bizottsági tagsági jogával kapcsolat­ban­ megszűnt. — A muzeum és könyvtár­­bizottságnak 3 évre leendő újraalakítása végett a választás kitűzése iránt ugyanaz. Választott tagok jelenek: dr. Hajnóczi Lán, dr. Tóth György, Révay László, Hajdú Jó­zsef, dr Garzó Béla, Sárkány Béla, dr. Szántó Kálmán, Noll József, Györffy Balázs, He­­cnninger Miklós, Iványi Grünwald Béla és Bircza József.­­ A siketnéma intézet fel­ügyelő bizottságának újraalakítása végett a választás kitűzése iránt ugyanaz. Tagok je­lenleg : Németh László, dr. Horváth Mihály, Györffy Balázs, Gömöry Sándor, Petter Géza. — A községi iskolaszékben Brach József és G­asse­ly Miklós eltávozásával és Pasthy Károly elhalálozásával megüresedett 3 hely betöltése végett a választás kitűzése iránt ugyanaz. — Lovas Antal utcafelügyelő 1 havi szabadság iránti kérelme. — Horváth Lajos mezőőr 2 havi szabadság iránti ké­relme. — Epreskert melletti 3. sz. részlet haszonbérbe adására tartott átverés tárgyá­ban tan­ácsi jelentés. — Gicch Albina bér­tartozáso­ak törlése iránt tanácsi jelentés. — Wolf György főerdőőr nyugdíjazása —

Next