Kecskeméti Közlöny, 1921. december (3. évfolyam, 275-299. szám)
1921-12-04 / 278. szám
Kecskemét, 1921 december 4 óra 2 korona. Vasárnap, III. évf. 278. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: évr* — — — 48# korona. FS évm — — — 240 »Jízgyed ért« — — — 120 Felelős szerkesztő: Dr. KISS ENDRE. Egyes szám ára 2 korona. Megjelenik minden nap. Szerkesztőség: UIL kerület, I. emelet, 3. ajtó. Kiadóhivatal, Szét Klét, Szabadság-tér 1. szám, Telefon 1201 Széchenyi-tér 5. sz. Őstermelői igazolványok — váltságlefizetés. ■agy tolongás a telekkönyvi hivatalban. A vagyonváltság előrefizetéséhez szükséges kataszteri butokivet tudvalévően az adótelekkönyvi nyilvántartó hivatalban kell kérni az érdekeltekre"*. Bende László itt rögtön ki is számítja a birtok után járó vált Ságot. Amikor nyilvánosságra került, hogy lehet előre fizetéseket teljesteni, a birtokosok mindjárt igen 1*17 számban jelentkeztek, de különítsen sokan a váltságbuza árát decsétől 2537 koronára emelő kormányrendelet megjelenése óta. A hivatalban és előtte a folyosón valóságos tolongás van már napok óta, amelyet most még inkább növel, hogy az őstermelői igazolványok kikérését is épen most kezdték meg. Az általános forgalmi adóról szóló törvény szerint ugyanis az őstermelők, amennyiben saját terményeiket árusítják a piacon, nem tartoznak forgalmi adót fizetni, ha erre külön engedélyt szereztek. Ilyen igazolványt eddig többszöri felhívás ellenére is csak nagyon kevesen kértek, az ellenőrök nyomatékos figyelmeztetésére épen most már ezekért is tömegesen jelntkeznek. A pénzszike változatlanul tart. A váltságkötelesek valósággal megrohanták a pénzintézeteket betétjeikért és kölcsönért, úgyhogy csak a legmegfeszítettebb munka árán tudnak mindenkinek eleget tenni. A vagyonváltság előrefizetése felöszszegben saját jegyzési cosztrifikált hadikölcsönkén is történhet. Nagy baj azonban, hogy igen sok hadi kölcsönt lombardíroztak a a. kir. állami jegyintézet fiókjánál. Az érdekeltek temészetesen most nagyon szívesen kifizetnék a kölcsönt, csak haditkölcsöneikhez juthatanak. De ezeknek a kötvényeknek a nesztrifikálása még eddig sem történt meg, így előrefizetésekrem használhatók. Az állami jegyintézet fiókja és a pénzfogyaszgatósági kirendeltség között elől megindultak a tárgyalások. Süigeten kérik a resznifikáló bizottság kiküldését. Újpesten eltolták a helnyietolajokat. Megittuk, hogy november 23 ra akadó éjjel azv. Szabó Lászlóné Dlő utca 1 szám alatti lakos kárára 200 000 voronás kelengyelopást követtek el. A tipással a ferdertég egy ugyanabban az udvarban tartózkodó házaspán gyorsusnot, akik azon éjjel megszöktek Kecskemétről. A gyanú annál alaposabb lett, mert a nyomozás folyamán megállapitták, hogy a megszökött Kovács Kros álnéven tartózkodott Kecskeméten és tulajdonképen Sabó Kálmánnak hívják és Sipót mástokkatai születésű és illetőségi. A körözés, illetve a nyomozás alatt a rendőrség többzör a gyanúsított házaspár nyomoran volt, azonban mindig továbbállottak. Az újpesti rendőrségnek tegnap végrg ikerültt az asszonyt elfogni, amint a lopásból szármzó ruhaneműt eladásra kínálta. Az újpesti red rég a házaspárt azonnal Káckémére hozta, akik beismerő vallomást tetek. Az ellopott Le leigue legnagyobb része megkerült. Egy részét Szentmártonkátán, más részét Angyalföldön adták el. Az államrendőrség detektívtestületéba délben a tolvaj asszonyt Újpestre kisürte, hogy a már értékesben iusanemst összeszedjék. s Kik vesznek részt a 38-asok emlékünnepélyén. A 38 asok emléknnepélye iránt úgy Kecskeméten, mint vidéken nagy érdeklődés nyilvánul meg. Bejelentették eddig részvételüket Pálfi Lajos róm. kald. lelkész, az ezred tábori papja, aki a Szentháromság temetőben lévő hadisírokról a kozeri letétel alkalmáél mond beszédet. Az ókécskeiek hites református lelkésze, Okos Gyula, az ezred volt tábori lelkésze az ókécskei 38 ások 20 tagú küldöttségével jön a ref. templomba az istentisztelet alkalmával és a ref. temetőben a koszoruletétel alkalmából fog beszélni. Báró sóstófjai Lukacalik Géza aliábornagy, a 38-asok háborúban első ezredf»«, később a húszas honvéd hadj osztag hilis parancsnoka, Kárpáti Gábor és László Jenő ezredesek és az ezred tisztij karából igen sokan jelentették be részvételüket. A boszniai öreg 38 ások örömmel vették a felhívást és támogatják lelkes vezetőjüket, Francsiik Józsefet. A sírok fő díszítését a Hath, és proestáns leánykörök vállalták A rendező bizottság személyre szóló meghívót helyben nem bocsájt ki Kecskemét város egész társadalmát, a 38 as ezred tagjaiit, tisztelettel, úgy mint a legénységi állománybelieket is ez után hívja meg az ünnepséghez, melynek programját már ismertetlk. Földgáz okozza a muszáji csodát? Tudományos magyarázat a titokzatos eseményekről. Horváth Péter uram muszáj! csodálatos háza immár országos érdeklődés középpontjába került. A fővárosi sajtóban naponta jelennek meg hosszú cikkek, amelyek magyarázatát próbálják adni a különös eseményeknek. Legutóbb Kocsmánk Endre fizikus , tudományos alapon kísérel világosságot deríteni e titokra. Igen érdekes fejtegetésében alapos érvekkel bizonyítja, hogy Kecskemét alatt óriási mélységben ősi, vulkáni tűzfészek nyugtalankodik és rétegzavarokat idéz elő. Bármely erő hatására történjék is a Kecskemét alatti földrétegek elmozdulása, zökkenése, az bizonyos, hogy ez a mozgás rétegszakadásokkal, repedésekkel jár, mely utóbbiak utat nyitnak a nagy mélységben található különböző gázömegeknek. Ezek közül a földgáz tehát elsősorban tekintetbe. Geológusok véleménye szerint az Alföldön körülbelül 800 méter mélységben, földgázra akadhatunk. A földgáz a levegővel keveredő úgynevezett durranőgáz keveréket ad. A Muszáj Kecskemét legmélyebb részén fekszik, amely valamikor mocsaras hely lehetett. Benne az elpusztult állati szervekből foszforhidrogén keletkezett, amely a levegőn magától meggyulad. Ha a ház talajából a földgázzal együtt foszforhidrogén is átszivárog a lakásba, lángralobbanása meg-s gyújtja a földgázt is. Az okozott légnyomással, gyújtással és pukkanással az észlelt tüneményeket könnyű megmagyarázni. Fejtegetését így fejezi ki: „A muszáji ■ Csodák tehát tulajdonképen nem egyebek, erroszt az ipargazdasági szempontból meg■ becsülhetetlen s rétegzavarok folytán nagy s mélységből felszínre szivárgó földgáz pajkos tréfái Úgy hiszem, hogy a „Muzat” város* területén eszközölt mélyfúrás hamar ifilen fogná ezt a tréfás kedvű, illékony alvilági manót.* 1 Katn. Stáns&tub fehérfyt. Minden esztendőben szokásos fehérestélyét ’ az idén is december 8. án tartja meg a Ka th. Leányklub. Most is a rétdes nagy érdeklődés nyilvánul meg a kedves össze- s jövetel iránt, melyekre 30 Kosárban lehet előreváltani a Ka*bh. Leányklub tagjait nál. Műsor: 1. Gamauf Sir: Mottó. Énekli a Leányklub énekkara Csornák Elemér vezetésével, Tóth Tiba z©ngo,akisérete mellett. 3. Ünnepi beszédet mozd Törnek Vince k. r. , theológiai tanár. 4. Schumann : Cigányélet. Énekli a vegyes kar, Csornák Elemér karnagy vezetésével. Zongorán négykézie kísérik Tóth Ana és Tilda. 5. Pap Váryné: Újodás. Szavalja Nikolich Midi 6. Énekel Csa Joán, a budapesti leányklub tagja. 7 Zongorázik . Csimegh Manci, a budapesti leányklub tagja. 8 Szabados—Pap Várynné: Hiszekegy. Énekli a vegyes kar. - Kis hírek a Nagyvilágból. Németország, Oroszország és Ausztria között kereskedelmi tárgyalások indultak. — Zita királyné engedélyt kapott Svájcba utazásra, hogy beteg gyermekét meglátogathass. — A bécsi vörös forradalom általános zavargásokká fajult. A mozgaimai állítólag Berlinből irányítják. — Oláhországnak 2 milliárd svájci frankot kínálnak az erdélyi földgázterületekért. Ebből a pénzből könnyen ki lehetne fizetni az összes oláh államadósságot, mely 60 milliárd lej. — A nemzetközi posta egyezményt 16 ember 3- án Madridban aláírták. — Az evezés | világbajnoka, Kemp Péter Melbourneben | meghalt. — A kínai delegáció azzal a ki* j vansággal állt elő Washingtonban, hogy milden idegen hatalmi befolyás és intéz* | mély szfinjék meg Kínában. — Anglia három éves fizetési haladékot hajlandó adni Németországnak. Az olasz vámosok néhány sztrájkoló nápolyi munkás elbocsátása miatt általános sztrájkot proklamálnak. Kis hírek Magyarországból. A budapesti főiskolai hallgatók bajtársszövetégei október 5 én este fáklyásmenetet rendeznek Horthy Milós kormányzó tiszteletére. — Szamárról 70 vasutast kiutasítottak az oláhok, mert a kifizott idő alatt nem tudták megtanulni az oláh nyelvet. — Sopronba minden korlátozás nélkül lehet utazni. — A Danán jégzajlás miatt úgy az áru , mint a személyforgalmat megszüntetik. — Oiler bug a fogságban meg-betegedett. Ügyében nem statáriáns, hanem rendes bíróság fog ítélkezni. — Bethlen István a jövő hét elejére összehívja a nemzetgyűlést. A kormány bemutatkozásával kapcsolatban akarja megalakítani egységes pártját. — A legutóbbi 10—12 nap alatt több százezer darab magyar részvényt válsaroltak a budapesti piacon berlini és bécsi érdekeltségek. — Az elmeorvosok most tarttanak szakértői vizsgálatot Kövér Ibrahim felett. Az új kormány végleges listájái ma, szombaton este hozzák nyilvánosságra. A 38-as gyalogezred és Kecskemét város világháborúban elesett hőseinek 1921 december 7.MLEKÜNNEPE 1921 december 7.