Kecskeméti Közlöny, 1924. április (6. évfolyam, 76-99. szám)

1924-04-20 / 92. szám

a£*§s!:g«$ 1824 április 20. Ari 1500 kerana. Vasárnap, VI. évfolyam, 92. szám KECSKEMÉTI KÖZLÖM "llTriFlTmiTBMIIIFIMillrWIMiBI—Hl—IBITWi—MPM^I—millHltfllliilli WWIHWlWi'li HIWI—Hl l'll—l llllllf IH—MMIIIW—HEHIMHEIIIHWIffl WPII UHUI II Ilii" II ■-PWIPIIIMIIWIHIH—Will«—— ELIFIZITfi­l ARAK: Fotelül szerkeszti^ úr. KISS ENDRE. SZERKESZTŐSÉG: ma* *n..................................... 60000 koron. Egye* szám­­ra: 1500 korona. n,-, S«badsÉB-tér I. számj­­e. 3. ajtó. Telefon: 120. 3» Htay..................................... 20880 korona, Meflistealk hétfő kivételével a m Inden nap. KIADÓHIVATAL, Széchenyi­ tér 5. szám. Telefon: 114. Feltámadás. Az igazságtól félő világ legfúlyosabb és diadalmasabb ellenzéki ténye a húsvéti feltámadás volt. Nem­csak az egész a kor összeomlását jelentette, hanem­ a gyűlölet, az anyaghoz kötöttség halálát is. Ilyen formán a világtörténelem legsérelmesebb ellenzéki gon­dolata a szeretet, mely az anyagiasság fölé emelkedve az embert belső értékéért ta­rtja becsben és embernek. Ez az oka egyúttal annak is, hogy az évezredek nulljában az őzpogányságen nyugvó mai magyar fajiság, mint fajvédelem, a keresztény szeretetten ta­lálja meg megújulását és oltalmazó őrét. E két erő: a magyarfajiság és keresztényi igaz­ságok jelentik egy­úttal korunk legellenzékibb igazságát, a magyar fellárm­lást. A magyar fajvédelmi gondolat, mint ellenzéki törekvés legaláb­b is egy idős mai hazánk történetével. Bár igaza van Széchenyi­nek, mikor a magyarságot az örökös szét­húzásért , így a nem szűnő ellenzékieskedé­­sért korholja, azonban mégis igen csalódnak azok, akik ezt a tulajdonságot, mint f­­i sa­játságot emlegetik. E tévedést már maga az egyik iratot követelő honfoglalás, helyesebben tanalapítás ténye is megcáfolja. Kétségtelen, hogy a magyar kerész­ény­­ség első századaiban már fegyverkező ellen­zékieskedés zavarja a felső békét. Ennek azonban oka­ nem a feji­­újdonságokban keresendő, hanem az önvédelemben. Szint litván király uralkodása idején ez ország fed­ményzisíba már nagy befoly­ást nyert az idegen elem. Ha a ke­sztény hit hirdetői és a királyi udvarba özönlő idegen lovagok nem egyidőben érkeztek volna, akkor valószínűleg e korai századokban véres összeütközésekre vezető keresztény­ellenes irányzat nem is tá­­mad. Megállapíthatjuk így itt egyúttal ai is, hogy a magyar fajvédelmi gondolat a ma­gyar nemzet ezeréves tulajdona és önvédelmi politikája lett. Az elmúlt ezer évben felénk a fajvé­delmi politika, mia­ egymásba kapcsolódó szemű folytonos lánc húzódik. Egyszer erő­sebben, másszor gyengébb erővel nyilatko­zott meg. Sajnos, csak nagy lépésekben kö­vethetjük útját és csak a jelentősebb állomá­sokat vehetjük vizsgálat alá. Bár az Árpád-házi királyok és az An­jouk uralkodásának idején (a telepítések, be­vándorlások, talár­gutás, a hosszúa támadá­sok stb. mist­) állandóan éber volt a fájvé­delem, de annak teljes ellenzékivé fejlődése a török hódoltság évtizedeire esik. E kor­szakban kettős uralmi törekvés szaggatja szét az országo­t az egyik Bécs, a másik Kon­stantinápoly felől. Az ellenzékies tájvédelem hőskora is ez a korszak. A Bocskai, Bethlen, Thököly, Rá­kóczi-féle felkelések (szabadságharcé) ezen ellenzéki gondolat ü­gyében szűkítés. Ez után méginkább súlyosbodott a helyzet és a bécsi, centralizációs politika miatt Magyar­ország Ausztria provinciájaként szerepelt. A XIX. század két legkiválóbb ellenzéki fajvé­delmi politikusa: Széchenyi és Kossuth. Míg az előbbi kul­urális és gazdasági gyarapo­dással akarja a magyar faj erejét uralkodó hatalommá növelni, Kossuth a fegyveres fel­kelés, a szabadsághar­c gyorsabb eredményt ígérő útját választ­otta. A 6- es kiegyezés u­tn az ellenzéki pártok inkább voltak de­­mokratiku­ok, marxisták s egyéb nyugati ide­ológiáktól vezetettek. A politika létébe­n­elétfsi terült. Mi a zsidókérdés fejezetébe­­ tartozik, de eleinte az emercip­ció harcát jelentette. Világosan megállapítható, hogy a bécsi politika soha­sem kell volna az emancpíció védelmére, ha saját erősödését nem látta volna a zsidó­ságban a magyar fajjal szemben. Új nemze­tiséget jelentett. Az utolsó évtizedekben vált helyesnek a bécsi politikai számítás. A zsidófaj lett a leg­­energikusabb harcosává az általa o­s embe­rinek mondott, mind baloldalibb radikaliz­­musnak (marxírrus) Az egyetemes magyar faji és függetlenségi tendenciákból ilyformán az utolsó két három évtizedben már a nem­zetköziséggel kacérkodó osztályviaskodás lett. E törekvésekkel szemben ellentállás alig volt, mert 1848 óta az ország gerincit alkotó kö­zéposztály helyett új társadalmi osztály nem alakult. Ez a kicsiny vázlat a fajvédelmi gon­dolat évezredes történetére talán reávilágít és megmagyarázza az utolsó forradalmak okát is. De mindenesetre a jövőre nézve tanácsot ad, hogy mit jelentett apáink e jelszava: Ne bántsd a magyart! Csak a magyar faj védelme biztosítja a jövőt. A magyar páncéling. Irja: Pekár Gyula. ... Nézzünk körül ebben a magyar ha­zának nevezett nagy beteg szobában, hol a sebzett nemzet maga fekszik vívódva kór­­ágyon, —­eruhásan kettős érzés fog el; min­den igaz magyar­ orvos és maga a beteg most egyszerre egy személyben. Nem a ha­zátlan bi lángokra célzok én most, kiket nem sújt, nem bénít semmiféle honszeretet­­­úja, terhe, édesen kínos felelőssége, akik minden ily — szerintük — felesleges balaszttól men­tesen vígan sütik a nagy égés romlásánál a maguk önző egyéni pecsenyéjét, nem, én szokra gondolok, akik nem tehetnek róla, ha istenadta szent érzésüknél fogva fáj nekik a szegény nemzet sebe, a kik nem eladó és átvitetheő kalmárnövények, akik számára e rögön kivül nincs más hely, a kiknek itt élniök s hajniok kell... s a kik majd uj­jongva tudnak örülni velünk, ha e szent rög ismét ép és egész lesz! Aki ilyen, az most az orvos tárgyilagosságával s a beteg szub­­jek­iv fájó éberségével nézze, tesse a nem­zeti kór fenyegető minden jelenségét. Ki ki a maga szakmájában. Az irő a nyelvet, az irodalmat tartsa szemmel. Ezt tesszük. De a közönség, az olvasó közönség is tegye meg a magáét. Vesse ki magából, ne olvasson se I­­pót, te könyvet, ami ellenséges rossz ma­gyarsággal van irva! Ne­­ vár­jon ily­et, mert maga is megr­édelyeződik. Sajnos, az anyagi romlás közvetleneb­bik­ égető veszedelmei napról napra annyira­­ nyűgöznek, úgy elfoglalnak, hogy gyakran megfeledkezünk a csak közvetettebben meg­nyilatkozó kevésbé látható, de­lán még vég­­zetesebb szellemi veszedelmekről. Az anyag pótolható; az anyag újra nő, újra terem, újra visszaegészedhet, mert vele van nem csak az ar­yaföld, hanem az egész termé­szet regeneráló ereje; hogyne, hisz a szent­­istváni határokat nemcsak mi magyarok kö­veteljük vissza, hanem követeli a földrajzi fekvés orognfiai és hydrográfiai egysége is, követeli az itt élni akaró élet... ára meny­nyire mások ezzel szemben a szeretni élet dimenziói! Az amputált szellemi tagok nem nőnek ki így újra maguktól, hanem csonkák maradnak s ha egyszer nincs többé vagy csak gyönge az a magyar szellem, ez a Spiritus hungaricus, azai ezt a szentistváni anyagi egységet, országegységet áthassa, magáénak vallja, akkor ide, az Attila, Ár­pád, Mátyás örökébe más jön, egy más fog­laló szellem... amint az ilyenre elég a példa a világtörténetben. Ezt akarjátok? Az anyagi országot csak a nemzeti érzés szel­lemi ereje tartja össze, csak ez, semmi más; e nélkül az a terület a szélességi és hosz­­szúsági fokok egyszerű földdarabja ... nos, az a nemzet, me­g az anyagiakat összetart­ó szellemi erő megbontását, sorvadását ny­u­godtan nézi, az öngyilkosságba rohan. Petőfi is zengte a nagyszerű halált, de nem az öngyilkosságot, és ne legyen oly turáni átok, ami ily percben elgáncsoljon, hogy észbe ne kapjunk. Nekünk rengeteg faji és nemzeti hibánk mellett egy palládiumunk, egy isteni erőnk, egy magyar páncélingünk van: a nyelvünk. Ennek a szép magyar nyelvnek a dialektust nem ismerő csudás egysége óvott meg bennünket, ez a páncéling tartotta össze ezer éven át a Szent István birodalmát. So­kan kérdik, kutatják, mi a titka annak, hogy annyi történeti szerencsétlenség dacára a magyar mégis él és fennmaradt? Hát én kimondom: a csoda nyitja nyelvünk eme dialektus nélküli hatalmas egységében van. Ezzel a kompakt erejű nyelvhatalommal sike­­rült nekünk ezer év óta ,annyi idegent ma­gyarrá amalgamizálnunk s a magyar szó muzsikáján át a magyar gondolat, a magyar állameszme osztályosává, bajnokává gyúr­nunk. A Husztpázmánoktól a Németujvári Hedrichekig, a Z­ínyiektől a Dimjanichokig, Pöltenbergekig, Degenfeldekig, Wenckheimo­­kig mindvégig a magyar nyelv bája, ereje, egysége szerezte át és kötötte hozzánk azt a sok jó új magyart, akikből annyi fanatikus nemzeti munkás, hős és mártír tellett. A S­ent Istvánnak Imre herceghez adott utasí­tásához képest sohse féltünk mi az idegen­től ; jó az a magyar gyomor, magyarrá et­tük mi azt az idegent ! Ezer év óta ez az ország folyton emészt, idegent esz. És kel­lett is ti, mert bizony felette kevesen jövőnk mi be ide honfoglaló igazi megyeri magyarok és azóta is biz’ több vért sirattunk, sem mint síi­porodtunk. Ha tetszik, ha nem, kel­­lett az az idegen: belőlük sül az ország nagy kenyere, akihez a törzsökös türk ma­gyarság, a kisebbség, a kovász. De ha kicsi is az a kevés, a kovász, azért mégis az teszi a kenyeret kenyérré, az országot országgá, Magyarországgá! Sok új vér? Hit hisz tán épp éttől tud oly örök fiatal lenni az ország A szentkirályi ellenforradalom évfordulóján. Az időfájáról peregnek a levelek. A feledés vastaguló avarja temeti a múltat. A köznapi rohanás gondtalanul tapos az ava­ron. Hősi erőfeszítések, mártiromság hal­ványuló ködképekként merülnek fel az em­­lékezésből. Az utóbb elmúlt viharos időkből de sok szép ilyen emléke van nemes Kecs­kemétnek, amit soha­ soha sem szabad fe­ledni. A legszebb emlékek egyike marad min­dig a szentkirályi föltámadás évfordulója. 23-án öt éve már, hogy a hasát, magyar életet, magyar lelket elkufárkodó vörös nem­­zetköziség örök lelkiismeretfordításakánt me­rész tetté vált a millió magyar szívben el­­fojtottan élő kerűség. A hivatásos vezető politikusok által el­árult és ru­ti cserben hagyott magyar nép, a maga erejéből próbált gátat emelni a pu­sz­uló nemzetközi áradat ellen. Hijjas Iván, Haage osztrák százados, Raád A­pád ellen­forradalmi szervezkedése Francia Kiss Mihály és Liszka Béla vezetésével Szentkirályon ki­robbant. A magyar eszmék fanatikus hívei

Next