Kecskeméti Közlöny, 1924. április (6. évfolyam, 76-99. szám)
1924-04-20 / 92. szám
a£*§s!:g«$ 1824 április 20. Ari 1500 kerana. Vasárnap, VI. évfolyam, 92. szám KECSKEMÉTI KÖZLÖM "llTriFlTmiTBMIIIFIMillrWIMiBI—Hl—IBITWi—MPM^I—millHltfllliilli WWIHWlWi'li HIWI—Hl l'll—l llllllf IH—MMIIIW—HEHIMHEIIIHWIffl WPII UHUI II Ilii" II ■-PWIPIIIMIIWIHIH—Will«—— ELIFIZITfil ARAK: Fotelül szerkeszti^ úr. KISS ENDRE. SZERKESZTŐSÉG: ma* *n..................................... 60000 koron. Egye* számra: 1500 korona. n,-, S«badsÉB-tér I. számje. 3. ajtó. Telefon: 120. 3» Htay..................................... 20880 korona, Meflistealk hétfő kivételével a m Inden nap. KIADÓHIVATAL, Széchenyi tér 5. szám. Telefon: 114. Feltámadás. Az igazságtól félő világ legfúlyosabb és diadalmasabb ellenzéki ténye a húsvéti feltámadás volt. Nemcsak az egész a kor összeomlását jelentette, hanem a gyűlölet, az anyaghoz kötöttség halálát is. Ilyen formán a világtörténelem legsérelmesebb ellenzéki gondolata a szeretet, mely az anyagiasság fölé emelkedve az embert belső értékéért tartja becsben és embernek. Ez az oka egyúttal annak is, hogy az évezredek nulljában az őzpogányságen nyugvó mai magyar fajiság, mint fajvédelem, a keresztény szeretetten találja meg megújulását és oltalmazó őrét. E két erő: a magyarfajiság és keresztényi igazságok jelentik egyúttal korunk legellenzékibb igazságát, a magyar fellármlást. A magyar fajvédelmi gondolat, mint ellenzéki törekvés legalább is egy idős mai hazánk történetével. Bár igaza van Széchenyinek, mikor a magyarságot az örökös széthúzásért , így a nem szűnő ellenzékieskedésért korholja, azonban mégis igen csalódnak azok, akik ezt a tulajdonságot, mint fi sajátságot emlegetik. E tévedést már maga az egyik iratot követelő honfoglalás, helyesebben tanalapítás ténye is megcáfolja. Kétségtelen, hogy a magyar kerészénység első századaiban már fegyverkező ellenzékieskedés zavarja a felső békét. Ennek azonban oka nem a fejiújdonságokban keresendő, hanem az önvédelemben. Szint litván király uralkodása idején ez ország fedményzisíba már nagy befolyást nyert az idegen elem. Ha a kesztény hit hirdetői és a királyi udvarba özönlő idegen lovagok nem egyidőben érkeztek volna, akkor valószínűleg e korai századokban véres összeütközésekre vezető keresztényellenes irányzat nem is támad. Megállapíthatjuk így itt egyúttal ai is, hogy a magyar fajvédelmi gondolat a magyar nemzet ezeréves tulajdona és önvédelmi politikája lett. Az elmúlt ezer évben felénk a fajvédelmi politika, mia egymásba kapcsolódó szemű folytonos lánc húzódik. Egyszer erősebben, másszor gyengébb erővel nyilatkozott meg. Sajnos, csak nagy lépésekben követhetjük útját és csak a jelentősebb állomásokat vehetjük vizsgálat alá. Bár az Árpád-házi királyok és az Anjouk uralkodásának idején (a telepítések, bevándorlások, talárgutás, a hosszúa támadások stb. mist) állandóan éber volt a fájvédelem, de annak teljes ellenzékivé fejlődése a török hódoltság évtizedeire esik. E korszakban kettős uralmi törekvés szaggatja szét az országot az egyik Bécs, a másik Konstantinápoly felől. Az ellenzékies tájvédelem hőskora is ez a korszak. A Bocskai, Bethlen, Thököly, Rákóczi-féle felkelések (szabadságharcé) ezen ellenzéki gondolat ügyében szűkítés. Ez után méginkább súlyosbodott a helyzet és a bécsi, centralizációs politika miatt Magyarország Ausztria provinciájaként szerepelt. A XIX. század két legkiválóbb ellenzéki fajvédelmi politikusa: Széchenyi és Kossuth. Míg az előbbi kulurális és gazdasági gyarapodással akarja a magyar faj erejét uralkodó hatalommá növelni, Kossuth a fegyveres felkelés, a szabadságharc gyorsabb eredményt ígérő útját választotta. A 6- es kiegyezés utn az ellenzéki pártok inkább voltak demokratikuok, marxisták s egyéb nyugati ideológiáktól vezetettek. A politika létébenelétfsi terült. Mi a zsidókérdés fejezetébe tartozik, de eleinte az emercipció harcát jelentette. Világosan megállapítható, hogy a bécsi politika sohasem kell volna az emancpíció védelmére, ha saját erősödését nem látta volna a zsidóságban a magyar fajjal szemben. Új nemzetiséget jelentett. Az utolsó évtizedekben vált helyesnek a bécsi politikai számítás. A zsidófaj lett a legenergikusabb harcosává az általa os emberinek mondott, mind baloldalibb radikalizmusnak (marxírrus) Az egyetemes magyar faji és függetlenségi tendenciákból ilyformán az utolsó két három évtizedben már a nemzetköziséggel kacérkodó osztályviaskodás lett. E törekvésekkel szemben ellentállás alig volt, mert 1848 óta az ország gerincit alkotó középosztály helyett új társadalmi osztály nem alakult. Ez a kicsiny vázlat a fajvédelmi gondolat évezredes történetére talán reávilágít és megmagyarázza az utolsó forradalmak okát is. De mindenesetre a jövőre nézve tanácsot ad, hogy mit jelentett apáink e jelszava: Ne bántsd a magyart! Csak a magyar faj védelme biztosítja a jövőt. A magyar páncéling. Irja: Pekár Gyula. ... Nézzünk körül ebben a magyar hazának nevezett nagy beteg szobában, hol a sebzett nemzet maga fekszik vívódva kórágyon, —eruhásan kettős érzés fog el; minden igaz magyar orvos és maga a beteg most egyszerre egy személyben. Nem a hazátlan bi lángokra célzok én most, kiket nem sújt, nem bénít semmiféle honszeretetúja, terhe, édesen kínos felelőssége, akik minden ily — szerintük — felesleges balaszttól mentesen vígan sütik a nagy égés romlásánál a maguk önző egyéni pecsenyéjét, nem, én szokra gondolok, akik nem tehetnek róla, ha istenadta szent érzésüknél fogva fáj nekik a szegény nemzet sebe, a kik nem eladó és átvitetheő kalmárnövények, akik számára e rögön kivül nincs más hely, a kiknek itt élniök s hajniok kell... s a kik majd ujjongva tudnak örülni velünk, ha e szent rög ismét ép és egész lesz! Aki ilyen, az most az orvos tárgyilagosságával s a beteg szubjekiv fájó éberségével nézze, tesse a nemzeti kór fenyegető minden jelenségét. Ki ki a maga szakmájában. Az irő a nyelvet, az irodalmat tartsa szemmel. Ezt tesszük. De a közönség, az olvasó közönség is tegye meg a magáét. Vesse ki magából, ne olvasson se Ipót, te könyvet, ami ellenséges rossz magyarsággal van irva! Ne várjon ilyet, mert maga is megrédelyeződik. Sajnos, az anyagi romlás közvetlenebbik égető veszedelmei napról napra annyira nyűgöznek, úgy elfoglalnak, hogy gyakran megfeledkezünk a csak közvetettebben megnyilatkozó kevésbé látható, delán még végzetesebb szellemi veszedelmekről. Az anyag pótolható; az anyag újra nő, újra terem, újra visszaegészedhet, mert vele van nem csak az aryaföld, hanem az egész természet regeneráló ereje; hogyne, hisz a szentistváni határokat nemcsak mi magyarok követeljük vissza, hanem követeli a földrajzi fekvés orognfiai és hydrográfiai egysége is, követeli az itt élni akaró élet... ára menynyire mások ezzel szemben a szeretni élet dimenziói! Az amputált szellemi tagok nem nőnek ki így újra maguktól, hanem csonkák maradnak s ha egyszer nincs többé vagy csak gyönge az a magyar szellem, ez a Spiritus hungaricus, azai ezt a szentistváni anyagi egységet, országegységet áthassa, magáénak vallja, akkor ide, az Attila, Árpád, Mátyás örökébe más jön, egy más foglaló szellem... amint az ilyenre elég a példa a világtörténetben. Ezt akarjátok? Az anyagi országot csak a nemzeti érzés szellemi ereje tartja össze, csak ez, semmi más; e nélkül az a terület a szélességi és hoszszúsági fokok egyszerű földdarabja ... nos, az a nemzet, meg az anyagiakat összetartó szellemi erő megbontását, sorvadását nyugodtan nézi, az öngyilkosságba rohan. Petőfi is zengte a nagyszerű halált, de nem az öngyilkosságot, és ne legyen oly turáni átok, ami ily percben elgáncsoljon, hogy észbe ne kapjunk. Nekünk rengeteg faji és nemzeti hibánk mellett egy palládiumunk, egy isteni erőnk, egy magyar páncélingünk van: a nyelvünk. Ennek a szép magyar nyelvnek a dialektust nem ismerő csudás egysége óvott meg bennünket, ez a páncéling tartotta össze ezer éven át a Szent István birodalmát. Sokan kérdik, kutatják, mi a titka annak, hogy annyi történeti szerencsétlenség dacára a magyar mégis él és fennmaradt? Hát én kimondom: a csoda nyitja nyelvünk eme dialektus nélküli hatalmas egységében van. Ezzel a kompakt erejű nyelvhatalommal sikerült nekünk ezer év óta ,annyi idegent magyarrá amalgamizálnunk s a magyar szó muzsikáján át a magyar gondolat, a magyar állameszme osztályosává, bajnokává gyúrnunk. A Husztpázmánoktól a Németujvári Hedrichekig, a Zínyiektől a Dimjanichokig, Pöltenbergekig, Degenfeldekig, Wenckheimokig mindvégig a magyar nyelv bája, ereje, egysége szerezte át és kötötte hozzánk azt a sok jó új magyart, akikből annyi fanatikus nemzeti munkás, hős és mártír tellett. A Sent Istvánnak Imre herceghez adott utasításához képest sohse féltünk mi az idegentől ; jó az a magyar gyomor, magyarrá ettük mi azt az idegent ! Ezer év óta ez az ország folyton emészt, idegent esz. És kellett is ti, mert bizony felette kevesen jövőnk mi be ide honfoglaló igazi megyeri magyarok és azóta is biz’ több vért sirattunk, sem mint síiporodtunk. Ha tetszik, ha nem, kellett az az idegen: belőlük sül az ország nagy kenyere, akihez a törzsökös türk magyarság, a kisebbség, a kovász. De ha kicsi is az a kevés, a kovász, azért mégis az teszi a kenyeret kenyérré, az országot országgá, Magyarországgá! Sok új vér? Hit hisz tán épp éttől tud oly örök fiatal lenni az ország A szentkirályi ellenforradalom évfordulóján. Az időfájáról peregnek a levelek. A feledés vastaguló avarja temeti a múltat. A köznapi rohanás gondtalanul tapos az avaron. Hősi erőfeszítések, mártiromság halványuló ködképekként merülnek fel az emlékezésből. Az utóbb elmúlt viharos időkből de sok szép ilyen emléke van nemes Kecskemétnek, amit soha soha sem szabad feledni. A legszebb emlékek egyike marad mindig a szentkirályi föltámadás évfordulója. 23-án öt éve már, hogy a hasát, magyar életet, magyar lelket elkufárkodó vörös nemzetköziség örök lelkiismeretfordításakánt merész tetté vált a millió magyar szívben elfojtottan élő kerűség. A hivatásos vezető politikusok által elárult és ruti cserben hagyott magyar nép, a maga erejéből próbált gátat emelni a puszuló nemzetközi áradat ellen. Hijjas Iván, Haage osztrák százados, Raád Apád ellenforradalmi szervezkedése Francia Kiss Mihály és Liszka Béla vezetésével Szentkirályon kirobbant. A magyar eszmék fanatikus hívei