Kecskeméti Közlöny, 1938. június (20. évfolyam, 122-144. szám)

1938-06-01 / 122. szám

2 pökök sorain és odalépett hozzá kezet fogni. Balla meghatód­ottan állt szemben a pápai követtel, két kezével átfogta annak gyűrűs kezét s meghatódot­­tan a szemébe nézve a kézcsók után csak ennyit mondott: „Dícsértessék a Jézus.“ A legátus magya­rul felelt rá: „Mindörökké Amen.“ Mind beszéde alkalmával, mind pedig ennél a jelenetnél igen megtapsolták az öreg Bálla Sándort. A „Kongresz­­szus“ című képesújság ragyogó fotográfiát közöl róla. _ Mindent elmondani nem tudok, hosszú na­pokra van szükség, amíg az élmények bennem le­­higgadnak, egy azonban már most megállapítható. Az Eucharisztikus Világkongresszus minden remé­nyen felül sikerült. Bármennyire fájt a német és osztrák katolikusok távolmaradása, ez az ünnepély lefolyásában észrevehető nem volt. Még az semn volt baj, hogy vasárnap délután a ragyogó napsugár­ban indult körmenet májusi záporesőt kapott a Hősök Terén. Nagyon jó volt ez így, legalább be tudtuk bizonyítani, hogy áldozatok árán is íriszünk. Az értékes egyházi ruhák együtt áztak a hívők ün­neplőjével, de ezt senki sem bánta. Ami pedig a rendezést, a rend fenntartását illeti, erre csak a váci püspök szavait idézhetem, aki jelen volt a csi­­kágói világkongresszuson is: „A magyar főváros­ban rendezett Eucharisztikus Kongresszus minden tekintetben felülmúlta a csikágóit.“ Százezreik és százezrek mozogtak az utcákon és tereken és ko­moly szerencsétlenség neon történt. Hatalmas fi­gyelmeztetés ez azoknak a vészmadaraknak, akik rosszindulatból, vagy ostobaságból állandóan rém­híreket hordoztak.­­ A sok élmény közül csak a pápai legátus­ról szeretnék még megemlékezni, valamint Van Roey József bíborosról, Belgium prímásáról, aki­nek a kíséretében szolgálatot teljesítettem. Papelli le­gátus lenyűgöző erejű nagy szellem, magas, finom alakjáról ragyogóan sugárzott a hit, minden moz­dulata, áldása, minden szava telve volt hittel és beszédei oly ragyogó szelleműek voltak, amilyene­ket Prohászka Ottokár óta nem hallott ez a ma­gyar föld. A földgolyó minden részéből összesereg­­let­t katolikusság tombolva ünnepelte, bárhova ment. A belgák bíboros érseke hatalmas, erős em­ber, komoly bensőség árad róla s nagy önfegyel­mezettség. Szépen beszél németül is. Az ünnepsé­geken mindenkor résztvett és a csöndes, kevés szavú bíboros a búcsúzás alkalmával a legnagyobb elragadtatással nyilatkozott személyemnek is az Eucharisztikus Kongresszus sikeréről. A bíborosok gyülekezetének különben egyik legérdekesebb tagja Gherlier Péter lyoni bíboros érsek, Gallia prímása volt. 1018-ig mint ügyvéd működött, végigharcolta a világháborút, azután ment el papnak és rövid évek alatt szédületes karriert futott be. Először tarbesi püspök volt és egyházmegyéjébe tartozott a híres lourdesi kegyhely is. Utána kerül Lyonba érseknek. Pesti tartózkodása alatt arca állandó mo­solygás volt. — Ezek csak kikapott részletek, azokból a rengeteg és felejthetetlen élményekből, amelyeket a kongresszus nyújtott. Gsonkai hazánk tekintélye az elmúlt héten óriásit emelkedett a külföld előtt. Ezt már most tényként lehet megállapítani. ’OOOOOOOOOOOOQOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC A fiarmincculik­ hadirok­­kant temetés tessz asz idén s­zerdán délelőtt. Megdöbbentően arat a halál a háború Ha­dirokkant hőseinek csapatában. Szerdán dél­előtt a harmincadik gyászszertartást adják meg ebben az évben a rokkantaknak. Rövid három nap alatt egymásután most két hadi­rokkant hős halt meg. Vasárnap temették a Szentháromság-temetőben Nagy János 55 éves cipészmestert, városföldi lakost, a 25. gy. e. KECSEQtm­ lOZLilfil 1938. június 1. közvitézét a ref. egyház gyászszertartása sze­rint. Végtisztességén megjelent a város, HONSZ-csoportjának és a katonaságnak kép­viselete. Felesége, két felnőtt gyermeke és baj­társainak nagy családja gyászolja. Tegnap pedig Kovács Mihály 58 eszten­dős napszámos, a 29. honvéd gy. e. közvitéze halt meg hosszantartó betegség után. Kovács Mihálynak is két gyermeke van. A hős hadi­rokkant három évet az orosz hadifogságban is töltött, súlyos betegen érkezett haza és tért vissza a földhöz, amelynek kétkezű­ munkása volt. Szerdán délelőtt fél 11 órakor temetik el a Budai­ úti református temetőben. «■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■a P­ünkösdikor leplezik le a branyiszkói kós emléktábláját az Erdősi Imre^utca sarkán. — A Közlöny tudósítójától. — A piarista telek rendezésével kapcsola­tban már elkészült a pompás új kőkerítés, a munkások a járda és bejárat kiképzésén dolgoznak. Ügy volt, hogy már holnap megtörténik a két utca sarkán, a kerítésbe helyezett Erdősi Imre emléktábla telep­ AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA „Minden kézbe könyvet!...“ Június 2—3—4-én lesznek a kecskeméti könyvnapok, amelyeken Wass Albert gróf, Koós Károly, Sárközi György, Szitnyay Zoltán és­ Benedek Marcell is megjelenik. —­ A Közlöny tudósítójától. —­­­ban, amelyek a Nagykőrösi-utcán lesznek, megjelen Az idei könyvnap június 2—3—4-én lesz a vi­­lük öt neves magyar író, névszerint: Wass Albert déli városokban, egy héttel megelőzi a budapestit, gróf. Koós Károly, Sárközy György, Szitnyay Zol­ A kecskeméti könyvkereskedők az idén igen főské­­tán és Benedek Marcell. Az eladott könyveket alá­­szültek a könyvnapra, égbeszárnyaló írásukkal látják el és autogramot osztanak. Pegazust ábrázoló plakát látható a Az idei könyvnapot az olcsóság fogja felle­város több pontján, felirata, az idei mezői, egypár árat ide jegyzőnk: Ady Endre össze­­magyar könyvnap jelszava: „Minden kézbe köny- gyűjtött versei 4.80, Madách: Ember tragédiája vet!“ A mai könyv nem éri be azzal, hogy kiválasz- 0.96, Petőfi összes versei 0.96, Móricz: Légy jó tott kevesek féltett, drága kincse legyen, egyszerű mindhalálig 1.80, Komáromi Esze Tamás 1.80, köntöst, olcsó árat kíván, hogy mindenkié lehet- két kötet Művészeti Lexikon 10 pengő, Szülészeti­ben. Lexikon 2.50 pengő. Az idei könyvnapra egész se-A kecskeméti könyvnapnak az idén különös rég új könyvet adtak ki, igen érdekesek, nívósak, érdekességet és jelentőséget ad az, hogy a sátrak­ érdemes őket elolvasni. /aki ráfizetett a kontármunkára. Le kell bontani egy engedély nélkül épített ház tetejét. A köszönség nem tanul a más kárán és súlyos káro­sodások érik a kontárok garászdálkodása miatt. A kontármunka egyik legsúlyosabb ellensége a tisztes iparnak. Egymásután kerülnek kihágást bíróság elé a sorozatos kontárügyek, sajnos, még­sem vet gátat neki, aminek legfőbb oka, hogy maga a nagyközönség sem szívleli meg a sok súlyos pél­dát és továbbra is támogatja a kontárokat. Pedig nagyon rá lehet fizetni az engedély nélküli mun­kára, mint azt most egy jellemző példa is bizo­nyítja. A Sétatér­ utca 28. szám alatti háznál a tulaj­donos kétszob­a -konyha, fürdőszoba és kamra -helyi­ségekből álló épületet építtetett. A munkát 3600 pengőért vállalták el és ahhoz a hatósági engedély kiadása nélkül hozzáfogtak. A város mérnöki hi­vatala a napok­ban arról értesült, hogy az épület tető alatt van. Azonnal helyszíni szemlét rendeltek el s az megdöbbentő eredményt hozott. Az enge­dély nélkül megkezdett építkezés tipikus kontár­­munka. A tetőszerkezet olyan gyenge, hogy ön­súlyán kívül több terhet nem bír el, le kell bon­tani és újra építeni, ezenkívül egyéb szabálytalan­ságokat és rejtett hibákat is mutat az épület. Még az sem bizonyos, hogy nem esik-e az új épület vá­rosszabályozási vonalba, ezt csak most fogja meg­állapítani a hatóság, ebben az esetben az egész épü­let elbontásával is számolni lehet, legjobb esetben Rezese, azonban a munkálatok még nem fejeződhet­tek be és így a holnapra tervezett ünnepség a pün­kösdi ünnepekre marad. A branyiszkói hős emléktáblája 50 cm. széles és 80 cm. hosszú svéd gránit­tábla lesz. Elkészültek és holnapra már felszerelik a díszes lámpákat is, azonban a tetőszerkezetet teljesen újra kell építeni, ami szerény számítás szerint is 1000 pengő többlet­­kiadást jelent. A vállalkozók pedig a 3600 pengő munkadíjból 3000 pengőt már előre felvettek. PÜCH, Styria, Silberrad, I CSEPEL és N. S. U. I kerékpárok és motorkerékpárok | PAPP S. és FIA I kerékpár szaküzletében | Tel: 162 LUTHER UDVAR | D. K. W. és B. M. W. autók körzetkép?is€lete. I Részletre is kedvező fizetési feltételek. i H­APJn­ehVíh: A sajtókamara ügye rövidesen a gyakorlati megoldás útjá­ra lép. A törvényjavaslatot el­fogadta a felsőház, hamarosan megtörténik a kihir­detés és nem lesz akadálya a végrehajtási rendeletek kiadásának. A kérdést természe­tesen rendkívüli érdeklődéssel várják nem­csak a sajtó munkásai, hanem a nagyközön­ség széles rétegei is, ami egészen természe­tes, mert semmiféle intézmény nem áll any­­nyira a nagy nyilvánosság érdeklődésének homlokterében és közvetlen ellenőrzés alatt, mint a sajtó, amelynek gazdája maga a nyilvánosság. A sajtókamarának természe­tesen meg kell oldania a kari kérdés szá­mos belső problémáját, de a köz szempont­jából még fontosabb, hogy a sajtóerkölcs védelmét és felemelését szolgálja. A sajtó a közvéleményformálásnak legsúlyosabb eszköze, feltétlen erkölcsi magasságból kell tehát feladatát betöltenie. A nagyközönség például semmiképpen sem tudja megérteni azt, ami — mondjuk — legutóbb történt, hogy egy lap ma még teljes erővel támad­ja a nemzeti szocialista tanokat, holnap pe­dig azoknak szolgálatába szegődik, .A sajtó­­kamarának intézményesen jogot kell bizto­sítani az ilyen változások elbírálására, mert a kamarának kötelessége az egyetemes ma­gyar sajtó érdekében, hogy a közönség bi­zalma és a sajtó iránti becsülése töretlenül megmaradjon. Szeretnénk ezen túl még azt is, hogy a kamara ellenőrzést gyakorolhas­son a példányszámok felett és bizonyos pél­dányszámon alól ellenőrizhesse a lapok be­vételi forrásait. Ilyen elvek alapján a kama­ra biztosítani tudná a tisztulási folyamat megindulását és felbecsülhetetlenü sokat tenne a komoly magyar sajtó, érdekében.

Next