Kecskeméti Lapok, 1869. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1869-07-03 / 27. szám
.]/ I'l IAEGZA. Beszélgetünk. — 1865 — Beszélgetünk boldogságról, Elcsevegünk szépen, Egymást nézve ábrándosan, Édes merengésben. Átölelve tartjuk egymást, Foly szerelmünk árja, Majd te csókolsz, majd én adok Csókot szép arczádra. Lehajolok szép válladra, S úgy suttogok néked Ha szerelmet, boldogságot, a földi üdvösséget... S míg igy enyelgünk egymással, Szerelmesen kérdlek: Van-e ennél szebb órája Fönt — az üdvösségnek! Pásztor Ferencz, én épen nem sintődöm, hanem csupán csak azon, azt hiszem nem kárhoztatható szándéktól indíttatva, hogy egy elkövetett hibámat nyilvánosan beismerjek, továbbá pedig, hogy az szerkesztő úr észrevételei egynémelyikét, mint reám nem illőt, magamtól tisztelettel elháríthassam. Válaszolok csupán a főbb pontokra, miután ezekre a válaszomból önkényt folytatik az, mit az elhagyott pontokra mondandó lennék. — Lehető rövidség miatt pedig a t. szerkesztő úr észrevételeinek nem szövegét, hanem csak megfelelő számlát fogom idézni. 2. Én, a t. szerkesztő úr által is kegyesen elismert bátor szabályozó, korántsem a Sántha- és Firtling-házak majdani elmetszésén ijedtem meg, hanem igen is megijedtem az utczának ez idő szerint látható 4 c ölnyi szélességén. — Ez ijedtségemnek egyszerű oka pedig az volt, hogy május 31-ke után én több oldalról is úgy értesültem, mely szerint illetékes helyen kimondatott volna az, „hogy mi olcsón akarunk s fogunk is szabályozni.“ — Én tehát komolyan azt hivem, hogy a Buttinger-ház alapjának letétele által, továbbá a S. és F. házak elég értékes karbanisága miatt az „olcsó szabályozás“ már véglegesen megalapíta az utcza most látható szélességét. — Itt tehát hibáztam. — hibáztam, hogy az „olcsó szabályozás“ hírét készpénzül vevem! — És e hibámat is nyilvánosan, — és az utczának a S. és F. házak kérlelhetlen levágása általi kellő bőre leendő szabályozásának reményében, most már örömmel is beismerem. E hibám egyébiránt nem részakaratból, nem mások nézetei fitymálásából származott, hanem csak azon érdekeltségből, melylyel a város szabályozásának lehető legjobb eredménye iránt viseltetem. Hogy pedig ez érdekeltségem nem csak segélyezett üres szó , hanem csekély tehetségeimhez képesti jóakaratú, lényeggel is bíró tény, azt hiszem eléggé bizonyítja azon korántsem szerződött kötelességemből folyó előterjesztésem a szabályozás érdemében, mely a közgyűlésben május 31-én felolvastatott. ( 3). A t. szerkesztő úr ezen észrevételét úgy is lehet ám értelmezni, miszerint szíveskedik tőlem megtagadni nem csak a szakismeretet, de még a józan megfontolást is. És ez, — pedig minden érzékenykedés nélkül ítélve — egy kissé sértő dolog, melyre én — úgy érezem — sem okot, tehát sem jogot nem adtam. — Mert arról, ki, már említett előterjesztésében első volt a szabályozás alapelvei közzé sorolni a többek között azon kérdés illetékes megfelelését is, hogy hány fokú lehet azon szeglet, mely alatti megtörése az utcza vonalának még eltűrhető?, — továbbá arról, kinek említett előterjesztéséről városunk egy átalánosan elismert, s tisztelt tekintélye, a tisztelt észrevételező úr jelenlétében s hallatára olyaténképen nyilatkozott, hogy ő az előterjesztést egész terjedelmében elfogadná, ha a szabályozás felett ő lenne az egyedüli intéző ; — mondom, hogy arról olyat feltételezni, mikép az nem tudja sem szakismerete, sem józan megfontolása után azt, hogy a budai utcza ezen része, az utcza vonala törésének lehető gyengítése szempontjából, okszerűleg csakis a Sántha-féle oldalon tágítandó, nem lehet, bocsánatot kérek — helyes lekövetkeztetés mellett legalább nem lehet. — Vagy talán írtam avagy mondottam-e én valaha valahol, vagy valakinek azt, hogy a budai utcza észszerű szabályozása múlhatlanul föltételezi a S. és F. házak ez időszerinti vonalának megtartását!?—De azt most ime mondom, hogy azon esetre, melyben meg kellene maradni a szabályozási tervezeten az értékesebb S. és F. házak mostani vonalának, az olcsóanni szabályozhatás miatt (ami ellen azonban, hálistennek, a tisztelt észrevételező úr is tiltakozik) én ezél s okszerűbbnek tartanám, az utcza vonala törésének nagyítása, erősbítése mellett is, az utcza szélessége kellő mértékét inkább a Buttinger-telek felé eszközölni, mint azt a mostan látható 43/4 öl mértékében mindenkorra meghagyni. — És ezen nézetemből került ki azon „legalább is 2 öl,“ — melyre az észrevételeztetett: —hogy mit nyernénk vele? 8). Megengedi talán nekem a t. szerkesztő úr annak állítását, hogy én is csak tudom oly jól, mint bárki más, azt, hogy a vásári kis utcza a Fantó háztól a város széléig hányszor, s mily szeglet alatt törik meg; — sőt még azt is tudom, hogy ez utcza egy helyen csupán csak 3/4 öl szélességű. — Mindebből azonban én még valóban nem tudom megfejteni magamnak azon talányt, hogy hát tulajdonkép miért is járná az meg, ki — főleg latba vetve az anyagilag jól sikerült sokadalmak alkalmakor legalább meglehetősen neki csucsorodni szokott terjedelmes jó kedvét is sokaknak — a bár 4- szer törő vásári kis utcza 3/4 öl széles passusán át akarná oszlatni a forgalom azon részét, melyet a kétszer törő vásári nagy-utcza egy helyen csak 5 öl szélessége befogadni, nagyon könnyen eshető veszély nélkül, sokszor talán nem képes!? 9) . Ha csak úgy nem veszszik a közlekedés itt már két utczáral oszlását, hogy az, ki járművével kívülről jőve, teszem a Firtling-házhoz akar menni, de a mostani, s netalán mindenkorra úgy hagyandott felette keskeny utczán, a könnyen összetorolható többi járművek miatt, odább nem mehetvén, — hát menjen a görögtemplom Széchényi-utczán és főpiaczon utal vissza a budai nagy-utczára kitűzött czéljához!! 10) . Annak számára, ki a már többször felemlített előterjesztésében nyilvánosan kimondá: „kétségbevonhatlannak tartom azt, miszerint a város szabályozása nagy munkája mikéntjét egyetlen ember belátására, ítéletére, határozatára, s ezek folytáni intézkedésére bízni nem lehet“ — azt osztogatni hatalmas „tanácsoljuk“ képében, hogy ne legyen elfogult, ne legyen saját eszméibe szerelmes, minden más tervet ne tartson rosznak, — igazságosan legalább nem lehet. — És a tanács e részét, mint engemet egyátalában nem illethetőt, egész tisztelettel félre is teszem; — míg ellenben a tanács másik részét, nevezetesen, hogy várnám be az épen tárgyalásra kitűzött községhatósági átalános szabályozás eredményét, elfogadom, — és hűségesen meg is tartandom. Jelen soraim élére oda tüzöm az „utolsó“ szót, — és ennek okát még pár szóval ki kell fejeznem. E szó feltüzésének oka nem az, mintha talán engemet a t. szerkesztő úr észrevételei riasztottak volna el szólani többet a város szabályozásához ! — E szó feltüzésének indoka tehát csupán az, hogy én egy nagy fontosságú ügyhözi szólhatáshoz szükségeltető térnek, egykét egyén általi elfoglalását, nem látom sem az ügyre nézve üdvösnek, sem pedig az egyénre nézve ildomosnak. — Már én elmondottam azt a keveset, amit tudok. — Elmondottam, hogy mit nem szeretnék, de mit óhajtanék tettlegesitve látni a szabályozási tervezetben. -- És elmondom mindezt, átalános fővonásokban e lapok hasábjain, — részletezve, alapelvekre bonczoltan pedig a t. közgyűléshez bocsátott előterjesztésemben. A méh. (Apis). A mi házi vagy mézelő méheink, — melyek úgy látszik Görögországból származtak, onnan most már nemcsak Európában, hanem Afrika és Amerika északi tartományaiban is elterjedtek — gyarmatokban élnek. Egy-egy gyarmatban 10—30 ezeren élnek, melyek között nem szerint egy nő, hat vagy nyolczszáz hm van. A többiek nem nélkül valók. A méhészek a nőt, mivel egy maga az egész gyarmaton uralkodni látszik királynőnek; a hímeket, melyek a királynő körül véghez vitt rövid hivatás után teljességgel semmit sem tesznek, dolog nélküli heréknek; a nem nélkül valókat pedig, melyek a társaság fennállására s jóllétére megkívántató munkákat hajtják végre — dolgozóknak nevezték el. Ez utóbbiak kétfélék: viaszgyűjtők s egyszersmind mézelők, melyek az élelem szert, s az építésre szükséges szükséges anyagokat gyűjtik össze s építenek; aztán a dajkák, melyek a háztartás belsejével t. i. a kicsinyek nevelésével s gyarmat tisztán tartásával foglalkoznak. Midőn a kikelet meghozza a mező virágait, a figyelmesen szemlélődő embert lelkiörömre ébreszti e kicsiny állatok körül tett vizsgálódása. Kicsiny, de ha képét nyújtják ők a társadalmi rend és munkásságnak. Mintha okszerű számításon alapulna minden cselekedetük , annyira bámulatos munkákat visznek véghez! Pedig csupán ösztön az, mi őket így is ilyen munkálkodásra készteti. De lássuk csak őket működésük közepette. A viaszgyűjtőméh, midőn valamely általa kedvelt virág jól kinyílott már, bebuvik a virág szirmok közé, hol a növény hímszálai himporral födvék. Ím, addig sűrög-forog mig a himpor nagy része, testének ágas-bogas szőreire rakodott, honnan e lábainak végén levő kisded keféivel két hátulsó lába belső oldalán levő kosaraiba szépen belé rakja. Máskor állkapcsai segélyével a növények felszínéről, bizonyos gyantás anyagot, úgynevezett propolist szedeget s rak előbb említett kosaraiba. midőn eképen megrakodott visszatér a gyarmat közös lakhelyére, mely valamely üreg, faodú vagy pedig a méhészek által számukra készített kas szokott lenni: vagy takarmány gyűjtés végett újra kirepül, vagy pedig a már begyűjtöttnek a feldolgozásához fog. Belső munkájuk már sokkal bonyolultabb. Legelőször is lakók minden létezhető hasadékát bizonyos gyantás anyaggal betapasztják, rajta egyetlen meglehetősen kicsiny nyílást hagyván a ki- és bejárhatásra. Azután a lépek készítéséhez kezdenek, melyek nemcsak magzataik fészkéül, de a gyarmat eleségének raktárául is szolgálnak. E lépek viaszból készülnek , melyet föntebb említettük módon a növények felszínéről szednek, s potrohuk gyűrűi alatt levő e czélra szolgáló életművekkel választanak ki. Mindenikép két sor hatszögü, s keskenyedő aljukon egymáshoz ragasztott sejtből áll, s egyik oldalánál fogva függőlegesen van felragasztva a kas boltozatához, egymás mellé szépen párhuzamosan, egymás között annyi üres helyet hagyván hogy a méhek előre s hátra járkálhassanak. A sejtek e szerént vízirányosan állanak, egyik végök nyitva van. Ezeket a méhes állkapcsaikkal faragják, darabról darabra s bámulandó ügyességgel forrasztják össze. Tökéletesen egyforma nagyságúak és alakúak, a királyi sejtek kivételével, melyek amazoknál nagyobbak és hengeralakúak. Mikor a méhek himport bőven gyűjtöttek, az ebből ke