Kecskeméti Lapok, 1872. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1872-09-15 / 37. szám
Ötödik évfolyam. ____________________________37. szám._________________________Szeptember 15.1872. ^ Előfizetési ^cRj ^J|aar Előfizetési pénzek el- ,, HMetések elfogadtatnak Ha 1-. ,,r Lia Fülop konyvkereskedesében fagadtatnak Cxallia.fcu.Jop a XJL ■ * rr I Kecskeméten. — Hirdetések ezenkönyvkereskedésében Kecs- IsmeretterjeSZIO 0 6118 30. ■ utcza 60. sz. Népesedésünk akadályai. Nem lehet czélom, midőn e fontos tárgyhoz szólok, arról akár tisztán tudományos szempontból, akár magasabb államtudományi felfogással értekezni, mert ily alakban nem e lapok szerény keretében , hanem inkább tudományos szaklapban találná illetékes helyét és nagy fontosságához képest annak megfelelő alapos tanulmányozást és szakavatottságot igényelne; jelen soraimmal nem célzok egyebet, mint hogy azon tapasztalatokat és észleléseket, melyek úgy magánorvosi gyakorlatom s még inkább több évi hivatalos működésem alatt önkényt ajánlkoztak, egybefoglaljam, hogy azok összegéből népünk egészségi és halálozási viszonyaira, s ezek nyomán népesedésünk akadályaira némi világot derítsek. Öt éven át folytatott halottvizsgálati hivatalos működésem természeténél fogva naponta jutott alkalmam a nép minden rétegeivel , leggyakrabban pedig a cseléd és napszámots osztálylyal, mint melyben a halálozás aránytalanul legnagyobb, — érintkeznem , de alkalmam volt megismerkednem annak jó és rész tulajdonaival, családi életével , erkölcseivel úgy mint bűneivel, babonás előítéleteivel és műveltségi fokával, tehát mindazon tényezőkkel, melyek közvetlenül vagy közvetve befolyással bírnak valamely néposztály egészségi viszonyaira, sőt azokat egyenesen föltételezik, és a tett tapasztalatok után azon megnyugtató meggyőződés erősödött meg bennem, hogy e népet a jóságos isteni gondviselés különös oltalma alá vette és őrködik fölötte minden angyalaival, mert ez emberek maguk oly édes keveset gondolnak a maguk és a szegény tehetetlen gyermekeik életével és egészségével, hogy ama magasabb gondviselés hiányában, akár egy lábig elvesznének. Évtizedek óta kiváló szakférfiak honfiúi aggodalommal emeltek szót a magyarországi gyér szaporodása tárgyában és serkentették a hatóságokat erélyesebb intézkedésekre , de a nemzet viszontagságos életében nem kínálkoztak oly kedvező körülmények , nem volt meg kellő nyugalom , hogy a nemzet életfáján rágódó e méreg ellen a szükséges óvszerek hatályba léptetéséről lehetett volna gondoskodni, és ha tétettek egyes intézkedések, azok a baj gyökeres orvoslására nem lehettek kielégítők. Míg más országok rendezett egészségügynek örvendhettek és úgy az állam mint a közegek részéről, legtágabb értelemben gondoskodva volt a polgárok egészségéről és ezt fenyegető mindennemű veszélyek elhárításáról , addig Magyarországon csak kevés ilynemű intézet létezett, ezek is csak a fő és így némely jelentékenyebb városban , míg kisebb városokban azokról szó sem lehetett. Meg kell azonban vallani, és a mindennapi tapasztalat eléggé bizonyítja e szomorú tényt, hogy még most is, midőn országszerte a hatóságok és ezek példájára a mi községhatóságunk is az egészségügyet nemes áldozatkészséggel felkarolták és a szegények ápolásáról kielégítőleg gondoskodtak, a nép e jótékony intézkedés előnyeit nem hajlandó saját javára felhasználni; egy részénél az önfentartási ösztön és ragaszkodás az élet édes megszokottságához gyakran elég erős, hogy betegségében segélyt keressen, csakhogy nem ott keresi, hol azt keresnie kellene és azért ritkán van benne köszönet. Megütközéssel látja az ember a halotti kimutatásokból, hogy körülbelül csak egy ötödrésze az elholtaknak volt orvosilag kezelve oly városban, hol 12 orvos foglalkozik orvosi gyakorlattal, ősisik között három hivatalból is foglalkozik a szegények gyógyításával ; azt hinné valaki, talán oly földhöz ragadt ínséges nép ez, hogy egészsége kedvéért nem akadna egy pár hatosa; de hogy olyan, nem kell neki orvosi segély ingyen sem, inkább folyamodik a kuruzsoló asszonyhoz, lekeneti, bekötteti magát és olvastat magára, és ezt jól megfizeti, csak mikor már semmiféle fű és ital nem használ, akkor folyamodik az orvoshoz, és ha az egyszeri orvosi rendelvény is nem volt sikeres, unisono kimondják a sententiát: halál ellen nincs orvosság, és török fatalizmussal bevárják a minek jönni kell. Az idegenkedés az orvosi segélynyújtástól a nép alsóbb osztályánál oly átalános, hogy csak kivételképen történik az ellenkező, e megrögzött rész szokás, ha csekélyebb bajoknál nem is nagy jelentőségű és legfölebb hosszabbra nyújtja a felgyógyulást, de súlyosabb betegségekben az elhanyagolás és legviszásabban alkalmazott szerek behatása alatt sok élet vész el, mely gondos ápolás mellett a társadalomra nézve megmenthető lett volna. Fölöslegesnek tartom annak fölemlítését, mennyi anyagi kárt szenved városunk gazdaközönsége, mikor járvány idejében a cselédek egymásután kibetegedvén, ahelyett, hogy rendes gyógykezelésnek vetnék alá magukat, mely mellett 6—8 nap alatt felgyógyulásuk bizonyos lenne, mindenféle kuruzsolással pénzt és az ennél még sokkal drágább időt pazarolják, a gondos gazda hivat cselédeinek orvost, a gyógyszert is szívesen maga fizeti, de ezek sok esetben, mint azt saját tapasztalatomból is tudom, a kínált, segélyt és jóakaratot visszautasítják, és több heteken, nem ritkán hónapokon át tartó betegeskedéssel fizetik meg ostoba előítéleteket. A babonás előítélet és értelmetlenség képezi tehát egyik okát a köznépnél tapasztalt nagy halálozási százaléknak. Egy másik ok, mely az említettnél pusztítóbb és lélektanilag is szomorítóbb, a kedélyek szilajságában, az erkölcsök vadságában és a szeretetlenségben keresendő. Valóban lealázó az emberi méltóságra, midőn egy emberi élet oly könnyelmű módon pusztíttatik el, mint azt nem épen ritkán látjuk történni, ép annyi kedély vadság, mint tökéletes hiánya minden erkölcsi érzetnek kell ahhoz, hogy egy emberi lény egy bősz pillanatban a kést döfje szívébe, hurkot kössön nyakára, vagy vízbe áztatott gyufát igyék! És hogy ítéljünk azon anyákról, kik vétkes, nem ritkán szándékos hanyagságból és szívtelenségből engedik édes gyermekeiket egymásután elveszni, elpusztulni. Pedig az így elpusztult gyermekek az összes elhaltak számának nagyobb felét teszik, ilyen szomorú statisztikát nem mutathat fel az egész szárazföldön egy mivelt nemzet sem, s ily halálozási számarány mellett, egy nemzet gyorsabb népesedése nem is képzelhető. Nálunk, fájdalom, nemcsak a szegényebb néposztálynál, de még a vagyonosabbaknál is a gyermekeket nem istenáldásnak, de nyomasztó tehernek és bajnak tartják. A gyöngébb kisdedek, kik csak az anyai szeretet lágy ölén gyarapodhatnának és erősbödhetnének, a szívtelenség és közöny, nem ritkán durva bánásmód jégfugalmától kora halálukat lelik, de mindegyik élet elenyészésével a nemzet egy-egy veszteséget szenved. Ritka eset az, ha egy kertésznőnek 8—10 gyermekéből 3—4-nél több marad életben, ezek is megmaradásukat korántsem anyjuk gondozásának, hanem a jóságos természetnek köszönhetik, mely őket oly szívós és erős szervezettel áldotta meg, hogy daczolni képes legveszélyesebb ellenével, az anyai szeretetlenséggel. Ha már most meggondoljuk, hogy a zsenge gyermekkor fejlődése első korszakában amúgy is számtalan veszélynek és betegségnek van kitéve, melynek fejletlenségénél fogva nehezebben tud ellentállni, könnyen megfoghatjuk, hogy szerető gondozás hiányában a halálozási statisztikában a gyermekek halálozási számaránya rendes körülmények között körülbelül 44%-ot tüntet fel, tehát oly magas számot, mely minden más európai államban kimutatott szám