Kecskeméti Lapok, 1876. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1876-06-11 / 24. szám

Kilenczedik évfolyam. 24. szb. Június 11. 1876. KECSKEMÉTI LAPOK. Előfizetési díj: Megjelen hetenként egyszer, Szerkesztő- és kiadó-hivatal. Hirdetési díj: Egész évre 5 írt., félévre 2 írt. 50 kr., VASÁRNAP, ÜVAI-NAGY-UTCZA 184. SZÁM. 5 hasábos petit sor egyszeri hirdetésnél 5 kr., negyedévre 1 frt. 50 kr. ----- többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél ár­„ ’ Az előfizetési pénzek, lap úgy szellemi, mint anyagi részét illető leengedés adatik. Az előfizetés az év folytán minden hónapban úgy a hirdetések is „Tóth László könyvnyom- naden küldemény a szerkesztő- és kiadó-­­ megkezdhető.­dójának 11 czimzendők.­­ hivatalhoz intézendő. Bélyegdij minden belgtaldsért 30 kr. VEGYESTARTALMÚ HETILAP. s. Kecskemét, 1876. június hó 8-án. Rendszeres magas politikát űzni nem tartozik ugyan e lapok feladatához, ez azonban nem gátolhat abban, hogy hely­­lyel közzel oly kérdéseket vitassunk meg, melyek szigorúan véve nemcsak helyi, ha­nem egyúttal országos érdekkel is bírnak. Elvetjük a magot s ha némely szem terméketlen talajba esik, lesz tán olyan is, mely televény földben gyökeret verve, dús kalászszal kárpótolja a munkás verej­tékét. Hazánk anyagi érdekeinek megvédésére gondolunk s azt hisszük, ez oly kérdés, mely közelebbről minket is érdekel, mert a­mit megérez az egész, azt megérzi az egésznek kiegészítőjét képező rész is. Mindnyájan, maguk annak megalkotói is, elégedetlenek az osztrákokkal kötött legújabb gazdasági és financziális egyessé­­günkkel. Az az egy két fecske, mely szokatlan megjelenésével az ellenkezőről akarna meggyőzni, még nem csinál tavaszt; pápistább a pápánál, császáriabb a császár­nál s mint minden túlbuzgó, elfogulatlanul ítélni képte­len, s igy megbízhatlan, mert a­ki nagyon sokat bizonyít, nem bizonyít semmit. A lajthántúli lapok jajveszékelése sem elegendő bizonyíték az egyességnek jósága mellett; ha panaszaik, mit hinni nem aka­runk, nem őszinték, figyelembe vételt nem igényelhetnek, akár igaz, akár hamis, magában véve az, a­mit állítanak; ha pedig, mint hinni szeretjük , őszinték, nem az egyesség jósága mellett, hanem az ellen bizonyítanak. Véleményünk szerint az egyesség nem oly jó, hogy jobb nem lehetne s készségesen elismerjük azt is, hogy olyan, a­milyent az adott viszonyok között, mint részünkre legjobbat lehetett megkötni. Ámde ez nem akadályozhat abban, hogy jövőre ismét egy mindnyájunk elége­detlenségét felkeltő egyesség megkötését meg ne gátoljuk. S hogy e czért elérjük, idejekorán kell mozgásba hoznunk minden erőt, mert különben megint ott leszünk a hol voltunk, készületlenségünkben meg­lepetésből meglepetésbe esünk s egy szép reggelen a legvészthozóbb kényszerhelyzet­ben találjuk magunkat, melyből csak meg­adásra, de nem menekvésre marad mód és lehetőség. Nézetünk szerint ugyanis gazdasági és financ­iális kérdésekben nem szabad elvi álláspontra helyezkednünk ; nem szabad csupán azt néznünk, mit tartunk szépnek, igaznak , méltányosnak, hanem inkább arra kell tekintettel lennünk, mi a megoldandó kérdésnél a nélkülözhetetlennek , szükséges­nek és hasznosnak mutatkozó, tehát a czélszerűség szempontjából kell meghatároz­nunk teendőinket s a fősúlyt mindenkor a nemzeti érdekre kell fektetnünk. A­mi a nemzet érdekében fekszik, azt meg kell tennünk, a mi érdekében nem , bántja, azt eltűrjük a mi érdekének­­ ellenére van, azt semmi szili alatt sem szabad megengednünk. A türelmes papiros, ez nagyon szép, fogják mondani, de tesék ezt alkalmazni akkor, mikor egyességrl van szó. Hiszen ezen elvekre támaszkodó, bezárjuk magunk mög ezt az ajtót, mert snki sem lesz oly­­­egyógytt, hogy a kell és nem kellünket elfogadja s kegyes elnézéünkkel megeléged­jék! ha mi is nem teszünk engedményeket. Csakhogy a bökkenő éppen az engedmények adásában és vételében fekszik. Mert­, hogy valameg nemzet megerő­södjék s különösen megvagyonosodjék, semmiféle erejének kifejtéséről és lehető megtakarításáról lemondania nem szabad. Mihelyt arra kényszentjük, hogy életre való erejét parlagon hagyja heverni, ezen erejét ne­m kellő mérvben használja, vagy arra, hogy a­mit máshonnan tán olcsóbban és jobban tudna megszerezni, egytől rosz­­szabb minőségben s tán drágábban is vegye, megfosztottuk egy keresetágától, vagyono­­sodásának , jólétének egy tényezőjétől, vagy számokkal kimutatható k kárt okoztunk neki s még szerencsére, ha a drágább fizetéssel karöltve nem jó a rövidebb idejű­ tartósság és használhatóság. Mi, mint különben is szegény ország, saját rovásunkra s úgy lehet kiszámíthatat­­lan kárunkra vállalunk minden oly kötele­zettséget , melynek értelmében idegeneknek iparczikkeik elárusítása, vagy saját nyers­terményeinknek megvétele végett piaczain­­kon való megjelenését megnehezítjük. A mi érdekünk jelenleg s valószínűleg még jó ideig azt kivánja, hogy minél több iparczikket eladó és minél több nyerster­ményt vevő legyen közöttünk , hogy amazo­kat lehetőleg olcsón szerezhessük meg s em ezeket lehetőleg drágán adhassuk el. Az osztrákoknál ez nem egészen áll igy. Nekik van némi, a mienknél jobb és értelmesebb iparuk. De iparuk a nyugati műveltebb nép iparával sem mennyiség, sem minőség, sem jutányosság tekintetében nem versenyezhet. Hogy tehát megélhessen s le ne győzessék, az erősebb külföldi ipartól meg kell védni. S e védelmet a­z a védvám adja meg. S igy minden az­­ Osztrák-Magyar monarchiából kizárt vagy abban vámmal sújtott iparczikk vagy okve- s tétlenül osztrák iparostól szerzendő meg, vagy méreg­drágán lesz fizetendő. Szóval anyagi érdekeink az osztrákok anyagi érdekeivel nem azonosak s több irányban homlokegyenest ellentétesek. Ily ellentétes érdekeket pedig akként össze­egyeztetni, hogy egyik fél se szenvedjen sérelmet, nem lehet. Az egyik, vagy a másik okvetetlenül megbánja, sőt, minthogy az osztrákok érdekét tekintve kétségtelen­­ az, hogy elégedetlenségük bír alappal, bizvást mondhatjuk, hogy megbánja mind a kettő. A megkötött kéz nemcsak a mi, ha­nem az osztrákok szabad mozgását is lehe­­tetleníti s a helyett, hogy a monarchia anyagi felvirágzásán lendítene, kényszerével a még mutatkozó jólétet is tönkreteszi. De akár jobbra, akár balra dűljön a vélemény, nekünk is, meg az osztrákoknak is kell, hogy jelszavunk legyen : ellenetek ugyan nem működünk s a­mily kedvezményt másoknak adunk, okvetetlenül nektek is megadjuk; hajlandók vagyunk veletek egyez­kedni , ha érdekeinkről lemondást nem kivántok; de készek vagyunk önálló politi­kát is űzni, ha a további egyességet csak lemondások árán tudnók megszerezni. Kecskemét, 1876. május hó 31. Tekintetes szerkesztő úr! Kérem, szíveskedjék jelen soraimnak becses lapjában helyt adni, hogy miért,­­ a következők­ben elmondom: Nem szabad a szakember figyelmét kikerülni egy oly kitételnek, mint becses lapjának 22-ik számában annak újdonsági rovatában „A mitől rettegtünk és féltünk“ bekezdésű újdonságában a t. újdondász úr által kimondatott anélkül, hogy megfontolta volna mit is mond ily formán: „Hogy, mint észlelhető volt, a fagy már éjfélkor nagy pusztítást tett s igy a későbbi füstölés mit sem használt.“ Nem is ütközöm meg e kifejezésen, mert hiszem, hogy a t. újdondász úr aligha szakember minőségé­ben írta újdonságát; miért is nem veszi tőlem rósz néven, ha helyreigazítani nemcsak czélszerű,—de szükségesnek is tartottam annál is inkább, minthogy egy ily fogalom terjesztése végetlen sokat árthat az ügynek, sőt a népszerű természettudomány terjedésé­nek is útját vágja, mely­­annak bajnokai különben is — elég méltatlanul —bizony nem a legmegtisztelőbb czímekkel lettek illetve sokak által, kik, a csapás által kiragadtatva az emberi béketűrésből, a termé­szet ura elleni harczot látták e cselekvényben. Bi­zony pedig, ha az illlető­k higgadtan megfontolnák, úgy ebben is azon törekvést fedezhetnék fel, mely minden nap ismétlődik az emberiség életében, a­mi­­dő­n az emberi ész, meglesve a természet folyamatát, annak törvényeit kiderítve, igyekszik ártalmatlanná tenni a vizet, tüzet és a természet egyéb károsító tényezőit, hogy megmentse életét, kenyerét s véres verejtékének egyéb gyümölcseit. Ez nem részaka­­rat, mert ezt parancsolja önmagunk és családaink iránti kötelességünk. Szándékom ezúttal a t. újdondász úrnak s a kárt szenvedett közönségnek biztosabb tájékozottsága végett elmondani a következőket: Abból, hogy a növényzet már éjfélkor meg­fagyottnak észleltetett, még nem következik , hogy a termés tönkre van téve s hogy talán minden to­vábbi füstölés nem használna, mert hisz a füst nem is éppen arra való, hogy a fagyasztó hide­get a nem veszélyes fokig enyhítse — bár rész­ben igen is —, de főkép arra, hogy a növényzet­ben a fagy azaz a benne levő vízből képződött jég kiengedését lassítsa, mert ez által — a meny­nyiben a kitágult növénysejtek valószínűleg termé­szetes összefüggésüket visszanyerik s a növény táp­nedvének rendszeres tovaszállitása ismét helyre­­ lenne állítva — mentve volna a növényzet élete. ( Pár példát idézek itt a tapasztalatból. A megfagyott almát vízbe tesszük (s nem­­ meleg helyre), ha azt még élvezni akarjuk. Az­­ eközben lehűlő víz a fagynak csak lassú kiengedé­sét eszközli. Avagy miért tesszük a megfagyott cse­repes virágot árnyékos, hűvös helyre, miért nem hagyjuk a napon, ha azt akarjuk, hogy még egy­kor virágjával kedveskedjék nekünk? Íme a tapasztalat adja kezünkbe a mentő eszközt. Csak az a kérdés már most, miként kelljen a­­ mentést nagyban — a szabad ég alatt — végrehajtani? Francziaország próbált és áldozott ez ügyben eddig­­ elé legtöbbet. Ott eleinte a növényzetnek kora reggel

Next