Kecskeméti Lapok, 1876. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1876-06-11 / 24. szám
Kilenczedik évfolyam. 24. szb. Június 11. 1876. KECSKEMÉTI LAPOK. Előfizetési díj: Megjelen hetenként egyszer, Szerkesztő- és kiadó-hivatal. Hirdetési díj: Egész évre 5 írt., félévre 2 írt. 50 kr., VASÁRNAP, ÜVAI-NAGY-UTCZA 184. SZÁM. 5 hasábos petit sor egyszeri hirdetésnél 5 kr., negyedévre 1 frt. 50 kr. ----- többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél ár„ ’ Az előfizetési pénzek, lap úgy szellemi, mint anyagi részét illető leengedés adatik. Az előfizetés az év folytán minden hónapban úgy a hirdetések is „Tóth László könyvnyom- naden küldemény a szerkesztő- és kiadó- megkezdhető.dójának 11 czimzendők. hivatalhoz intézendő. Bélyegdij minden belgtaldsért 30 kr. VEGYESTARTALMÚ HETILAP. s. Kecskemét, 1876. június hó 8-án. Rendszeres magas politikát űzni nem tartozik ugyan e lapok feladatához, ez azonban nem gátolhat abban, hogy helylyel közzel oly kérdéseket vitassunk meg, melyek szigorúan véve nemcsak helyi, hanem egyúttal országos érdekkel is bírnak. Elvetjük a magot s ha némely szem terméketlen talajba esik, lesz tán olyan is, mely televény földben gyökeret verve, dús kalászszal kárpótolja a munkás verejtékét. Hazánk anyagi érdekeinek megvédésére gondolunk s azt hisszük, ez oly kérdés, mely közelebbről minket is érdekel, mert amit megérez az egész, azt megérzi az egésznek kiegészítőjét képező rész is. Mindnyájan, maguk annak megalkotói is, elégedetlenek az osztrákokkal kötött legújabb gazdasági és financziális egyességünkkel. Az az egy két fecske, mely szokatlan megjelenésével az ellenkezőről akarna meggyőzni, még nem csinál tavaszt; pápistább a pápánál, császáriabb a császárnál s mint minden túlbuzgó, elfogulatlanul ítélni képtelen, s igy megbízhatlan, mert aki nagyon sokat bizonyít, nem bizonyít semmit. A lajthántúli lapok jajveszékelése sem elegendő bizonyíték az egyességnek jósága mellett; ha panaszaik, mit hinni nem akarunk, nem őszinték, figyelembe vételt nem igényelhetnek, akár igaz, akár hamis, magában véve az, amit állítanak; ha pedig, mint hinni szeretjük , őszinték, nem az egyesség jósága mellett, hanem az ellen bizonyítanak. Véleményünk szerint az egyesség nem oly jó, hogy jobb nem lehetne s készségesen elismerjük azt is, hogy olyan, amilyent az adott viszonyok között, mint részünkre legjobbat lehetett megkötni. Ámde ez nem akadályozhat abban, hogy jövőre ismét egy mindnyájunk elégedetlenségét felkeltő egyesség megkötését meg ne gátoljuk. S hogy e czért elérjük, idejekorán kell mozgásba hoznunk minden erőt, mert különben megint ott leszünk a hol voltunk, készületlenségünkben meglepetésből meglepetésbe esünk s egy szép reggelen a legvészthozóbb kényszerhelyzetben találjuk magunkat, melyből csak megadásra, de nem menekvésre marad mód és lehetőség. Nézetünk szerint ugyanis gazdasági és financiális kérdésekben nem szabad elvi álláspontra helyezkednünk ; nem szabad csupán azt néznünk, mit tartunk szépnek, igaznak , méltányosnak, hanem inkább arra kell tekintettel lennünk, mi a megoldandó kérdésnél a nélkülözhetetlennek , szükségesnek és hasznosnak mutatkozó, tehát a czélszerűség szempontjából kell meghatároznunk teendőinket s a fősúlyt mindenkor a nemzeti érdekre kell fektetnünk. Ami a nemzet érdekében fekszik, azt meg kell tennünk, a mi érdekében nem , bántja, azt eltűrjük a mi érdekének ellenére van, azt semmi szili alatt sem szabad megengednünk. A türelmes papiros, ez nagyon szép, fogják mondani, de tesék ezt alkalmazni akkor, mikor egyességrl van szó. Hiszen ezen elvekre támaszkodó, bezárjuk magunk mög ezt az ajtót, mert snki sem lesz olyegyógytt, hogy a kell és nem kellünket elfogadja s kegyes elnézéünkkel megelégedjék! ha mi is nem teszünk engedményeket. Csakhogy a bökkenő éppen az engedmények adásában és vételében fekszik. Mert, hogy valameg nemzet megerősödjék s különösen megvagyonosodjék, semmiféle erejének kifejtéséről és lehető megtakarításáról lemondania nem szabad. Mihelyt arra kényszentjük, hogy életre való erejét parlagon hagyja heverni, ezen erejét nem kellő mérvben használja, vagy arra, hogy amit máshonnan tán olcsóbban és jobban tudna megszerezni, egytől roszszabb minőségben s tán drágábban is vegye, megfosztottuk egy keresetágától, vagyonosodásának , jólétének egy tényezőjétől, vagy számokkal kimutatható k kárt okoztunk neki s még szerencsére, ha a drágább fizetéssel karöltve nem jó a rövidebb idejű tartósság és használhatóság. Mi, mint különben is szegény ország, saját rovásunkra s úgy lehet kiszámíthatatlan kárunkra vállalunk minden oly kötelezettséget , melynek értelmében idegeneknek iparczikkeik elárusítása, vagy saját nyersterményeinknek megvétele végett piaczainkon való megjelenését megnehezítjük. A mi érdekünk jelenleg s valószínűleg még jó ideig azt kivánja, hogy minél több iparczikket eladó és minél több nyersterményt vevő legyen közöttünk , hogy amazokat lehetőleg olcsón szerezhessük meg s em ezeket lehetőleg drágán adhassuk el. Az osztrákoknál ez nem egészen áll igy. Nekik van némi, a mienknél jobb és értelmesebb iparuk. De iparuk a nyugati műveltebb nép iparával sem mennyiség, sem minőség, sem jutányosság tekintetében nem versenyezhet. Hogy tehát megélhessen s le ne győzessék, az erősebb külföldi ipartól meg kell védni. S e védelmet az a védvám adja meg. S igy minden az Osztrák-Magyar monarchiából kizárt vagy abban vámmal sújtott iparczikk vagy okve- s tétlenül osztrák iparostól szerzendő meg, vagy méregdrágán lesz fizetendő. Szóval anyagi érdekeink az osztrákok anyagi érdekeivel nem azonosak s több irányban homlokegyenest ellentétesek. Ily ellentétes érdekeket pedig akként összeegyeztetni, hogy egyik fél se szenvedjen sérelmet, nem lehet. Az egyik, vagy a másik okvetetlenül megbánja, sőt, minthogy az osztrákok érdekét tekintve kétségtelen az, hogy elégedetlenségük bír alappal, bizvást mondhatjuk, hogy megbánja mind a kettő. A megkötött kéz nemcsak a mi, hanem az osztrákok szabad mozgását is lehetetleníti s a helyett, hogy a monarchia anyagi felvirágzásán lendítene, kényszerével a még mutatkozó jólétet is tönkreteszi. De akár jobbra, akár balra dűljön a vélemény, nekünk is, meg az osztrákoknak is kell, hogy jelszavunk legyen : ellenetek ugyan nem működünk s amily kedvezményt másoknak adunk, okvetetlenül nektek is megadjuk; hajlandók vagyunk veletek egyezkedni , ha érdekeinkről lemondást nem kivántok; de készek vagyunk önálló politikát is űzni, ha a további egyességet csak lemondások árán tudnók megszerezni. Kecskemét, 1876. május hó 31. Tekintetes szerkesztő úr! Kérem, szíveskedjék jelen soraimnak becses lapjában helyt adni, hogy miért, a következőkben elmondom: Nem szabad a szakember figyelmét kikerülni egy oly kitételnek, mint becses lapjának 22-ik számában annak újdonsági rovatában „A mitől rettegtünk és féltünk“ bekezdésű újdonságában a t. újdondász úr által kimondatott anélkül, hogy megfontolta volna mit is mond ily formán: „Hogy, mint észlelhető volt, a fagy már éjfélkor nagy pusztítást tett s igy a későbbi füstölés mit sem használt.“ Nem is ütközöm meg e kifejezésen, mert hiszem, hogy a t. újdondász úr aligha szakember minőségében írta újdonságát; miért is nem veszi tőlem rósz néven, ha helyreigazítani nemcsak czélszerű,—de szükségesnek is tartottam annál is inkább, minthogy egy ily fogalom terjesztése végetlen sokat árthat az ügynek, sőt a népszerű természettudomány terjedésének is útját vágja, melyannak bajnokai különben is — elég méltatlanul —bizony nem a legmegtisztelőbb czímekkel lettek illetve sokak által, kik, a csapás által kiragadtatva az emberi béketűrésből, a természet ura elleni harczot látták e cselekvényben. Bizony pedig, ha az illletők higgadtan megfontolnák, úgy ebben is azon törekvést fedezhetnék fel, mely minden nap ismétlődik az emberiség életében, amidőn az emberi ész, meglesve a természet folyamatát, annak törvényeit kiderítve, igyekszik ártalmatlanná tenni a vizet, tüzet és a természet egyéb károsító tényezőit, hogy megmentse életét, kenyerét s véres verejtékének egyéb gyümölcseit. Ez nem részakarat, mert ezt parancsolja önmagunk és családaink iránti kötelességünk. Szándékom ezúttal a t. újdondász úrnak s a kárt szenvedett közönségnek biztosabb tájékozottsága végett elmondani a következőket: Abból, hogy a növényzet már éjfélkor megfagyottnak észleltetett, még nem következik , hogy a termés tönkre van téve s hogy talán minden további füstölés nem használna, mert hisz a füst nem is éppen arra való, hogy a fagyasztó hideget a nem veszélyes fokig enyhítse — bár részben igen is —, de főkép arra, hogy a növényzetben a fagy azaz a benne levő vízből képződött jég kiengedését lassítsa, mert ez által — a menynyiben a kitágult növénysejtek valószínűleg természetes összefüggésüket visszanyerik s a növény tápnedvének rendszeres tovaszállitása ismét helyre lenne állítva — mentve volna a növényzet élete. ( Pár példát idézek itt a tapasztalatból. A megfagyott almát vízbe tesszük (s nem meleg helyre), ha azt még élvezni akarjuk. Az eközben lehűlő víz a fagynak csak lassú kiengedését eszközli. Avagy miért tesszük a megfagyott cserepes virágot árnyékos, hűvös helyre, miért nem hagyjuk a napon, ha azt akarjuk, hogy még egykor virágjával kedveskedjék nekünk? Íme a tapasztalat adja kezünkbe a mentő eszközt. Csak az a kérdés már most, miként kelljen a mentést nagyban — a szabad ég alatt — végrehajtani? Francziaország próbált és áldozott ez ügyben eddig elé legtöbbet. Ott eleinte a növényzetnek kora reggel