Kecskeméti Lapok, 1879. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1879-07-06 / 27. szám
Tizenkettedik évfolyam. 27. szám. Július 6. 1879. KECSKEMÉTI LAPOK VEGYESTARTALMÚ HETILAP. Előfizetési dij: Megjelen hetenként egyszer. Szerkesztő- és kiadó-hivatal. Hirdetési dij: Egész évre 5 frt., félévre 2 frt. 50 kr., VASÁRNAP. BUDAI-NAGY-GTCZA 184. SZÁM. 3 hasábos petit sor egyszeri hirdetésnél 5 kr., negyedévre 1 frt. 50 kr. [ --------- --------- többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél ár—— Az előfizetési pénzek , E lap úgy szellemi, mint anyagi részét illető leengedés adatik. Az előfizetés az év folytán minden hónapban úgy a hirdetések is „Tóth László könyvnyom- minden küldemény a szerkesztő- és kiadó- -----megkezdhető adójának“ czimzendők, hivatalhoz intézendő. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. m______________________________|________________________________|______________________________________________________________is Kecskemét, 1879. július 3-án. A történetirás megteremtője, a jó Herodotos, Kambyses feletti ítéletét: „Előttem mindenképen világos, hogy Kambyses erősen őrjöngött“, kimondván, állítását ekként indokolja: „mert még azon sem átallott nevetni, ami szent volt, vagy szokásos. Mert, ha valaki valamennyi ember elé tenné a törvényeket azon parancscsal, hogy a legszebbeket válaszsza ki közülök , nem lehet kétség benne, hogy mindenki a magáét fogja választani. Így minden ember azt véli, hogy az ő hazájának törvénye a legeslegszebb. Nem illik tehát más emberhez, mint őrjöngőhöz, az ilyeneket nevetség tárgyává tenni.“ Mennyi bölcseség, mennyi türelmesség, mennyi józan politika van e néhány sorban ! mily régen meg van írva! s mégis, mily kevéssé látjuk megértve, alkalmazva és tisztelve. A korunkat jellemző betegség, azon nyughatatlan vágy, folytonos újdonságokkal csiklandozni fel az anyagi kincsek utáni szomjában kiszáradt torkot, lázas tevékenységbe hozza a fejeket, s mint az abdekitásat a görög színész színészekké", úgy minden valamiként kimagasodó fej a saját környezetét a saját abdekitáivá alakítja át. így megy egy főkomédiás nyomán a többi, ott túrva-gyúrva magának szerepet, ahol lehet, s olyant ragadva kezébe, a minősnyére van, vagy jut; s minthogy inkább „népség, katonaság, betyárság“ stb., semhogy néző legyen, vállalkozik statistának, kellékesnek, színlapkihordónak délelőtt, vagy reggel, csakhogy este kikomédiázhassa magát, anynyira szenvedélye a komédia, a színpad. A feltűnési viszketeg különféle szerepekre ragadja az embert, s számtalan hóbortnak lesz alapjává. De e lélektani probléma megfejtésével és fejtegetésével foglalkozzanak a bölcsészek és költők; mi csak egyik igen gyakori alakjával, a reform neve alá rejtőzni vágyó törvényhozó szédelgéssel akarunk ezúttal foglalkozni; sőt, miután a törvényhozás intézkedési köre alá lehet vonni minden életviszonyt, e kört is megszorítjuk , s miután czélunk nem lehet az, hogy eredménytelenül és erkölcsi haszon nélkül szerte csapongjunk, foglalkozunk ezúttal csupán egyetlenegy, de annál nagyobb kérdéssel és tárgygyal a protestáns autonómiával, korántsem akarva azt kimeríteni, vagy gondolva azt, hogy arra ily kis czikkben képesek vagyunk, hanem bevett szokásunkhoz híven , olvasóinknak egykét irányeszmét tüntetve fel, amely ha egyedül nem, kiindulási pontot és illetőleg tájékoztatóul, azt hiszszük , mindenkor megjárja. . Előre is megjegyezzük , hogy nem tartozunk azok közé, akik veszélyeztetve látják az autonómiát, mert egy-két miniszter értekezletet tart, s azon többé-kevésbé ellenséges indulatot tanúsít egyes az autonómia köpönyege alá rejtőző visszaélések ellen. Valamin csak a miniszternek is meg kell botránkoznia, s így a kathólikusoktól támogatott kathólikus miniszter a protestáns síntődő és a zsidó zugiskolák ellen fog dörgedelmes hangon beszélni, a protestáns miniszter az apácza- és barátiskolák ellen, a zsidó pedig első teendőjének fogná tartani a káptalanokat, conventeket, zárdákat feloszlatni , az egyházi javakat secularizálni, s belőlük olyan iskolákat építtetni, amelyek többé sem keresztyén-, sem zsidó iskolák, mert így kívánja a reform, a felvilágosodottság, a liberalismus stb. Hiszen a leggyarlóbb teremtmény volna az, amely cselekvéseinek és mulasztásainak igazolására okot, ürügyet felhozni nem tudna, s a „hhipes animal“, amelyet embernek neveznek , tud hazudni is, ha épen kell. S ki az, aki a vesékbe belát ? Nem szükséges bővebben magyaráznunk , mi az a protestáns autonómia; röviden mondva: a magyarországi protestánsok szabad vallásgyakorlatát s azzal szorosan összefüggő, önálló és független irányú közművelődésüket nemzetközi szerződésekkel biztosító jogoknak összesége, ami ezen jogok gyakorlásához megkivánutik , gyűlések tartása, templomok, iskolák építése stb., az a protestánsoknak már a törvényben mind meg van engedve, s így azokat külön-külön mindannyiszor kérelmezni egyátalán nem szükséges. Ez a protestáns autonómia a maga eredeti valódiságában, amint azt a vérontást megunt őseink karddal kezükben megállapították. A tizennyolczadik század vége felé és még inkább azután, a folyó tizenkilenczedikben , a nyugati népek nagy tudósai, különösen a nálunk követett németek, az állam főfelügyeleti jogának czímén, elrúgva maguk alól a históriai alapot, mint ósdi nézetek halmazát, a saját theóriájuk szerint construálták s kivánták és fájdalom kívánják még ma is összealakítani az államot a helyett, hogy az élettel tartva lépést inkább azt vizsgálnák, mi bir életképességgel, s mi nem, mire alkalmas a kérdésben forgó társadalom , mire nem ? a külföld példájára hivatkozó ezen újítók, akik azért, mert valamit a francziáknál, németeknél, angoloknál jónak állítanak, azt nálunk is ajánlják, állítják ki a legnagyobb contingenst azon csapathoz, mely a szabadérettség czíme alatt, a saját eszmeszegénységét az idegentől ellesett szójárás majmolásával iparkodik eltakarni. Ez szavaz meg vagy nem meg az idén törvényt, amelyet esztendőre eltöröl vagy megsirat, beszél a választók előtt és baráti körökben szabadság-, egyenlőség- és testvériségről, s interpellálja a minisztert, ha valamely pandúr garázda legényeket rendre utasított. Az első phrasis tehát, amely históriai alappal sem bir, hanem csak históriával, mint minden parveni, az állam főfelügyeleti joga. Azt kérdezni, ha vagyon az államnak azon jogát, hogy felügyeljen és felügyelhet-e vagy sem? kétségbe vonta-e az a szegény autonómia, az ily felvilágosodott harcosnak soha sem jut eszébe. Pedig, a mi nézetünk szerint, ez a kiindulási pont, mert nem szabad theóriáknak a meglévő jogokat feláldozni, különösen akkor, ha ezen jogok nemzetközi szerződésekkel vannak biztosítva, s a jogosítottak e jogokkal vissza nem éltek. Nagyon sok szépet lehet arról beszélni, miként volna ez vagy az elrendedezendő, stb., de gyakran minden legjobb úgy , mint van, s természetes fejlemény tökéletességét emberi gyártmány még sohasem érte el. De másrészt tiltakoznunk kell, mint a magyar protestánsok autonómiája feltétlen híveinek azon sértő alfront ellen, amely e főfelügyeleti jog alá rejtőzik. Tagadjuk , hogy a protestánsok akármikor is okot és alkalmat szolgáltattak volna arra, hogy autonómiájuk csúcsa ily csörgősipkával láttassék el; ha a külföldi fejedelmeknél kerestek védelmet egykor-máskor, akkor e védelemre az említett nemzetközi szerződések értelmében a magyarországi protestánsoknak joguk, a külföldi fejedelmeknek kötelességük volt. Ne bolygassa az álladalom e jogokat főfelügyeletének czímén , a főfelügyeletét ott, ahol az állam érdeke megkívánja, erejére támaszkodva úgy is gyakorolhatja és gyakorolja. Egy másik a fennebbivel szorosan összefüggő phrasis, amelyet még higgadt emberek is egyre emlegetnek, a reform. Nem vagyunk oly elfogultak, hogy azt hinnők, miszerint a protestáns autonómia oly tökélyen áll, hogy semmi kívánni valót nem hagy hátra; ellenkezőleg bizonyos szemetszúró sajátságok egyátalán nincsenek ínyünkre, s azokat magunk is szeretnők kiküszöbölve látni. Így például, mikor az autonómia védpajzsa alatt politikai és nemzetiségi üzelmek gyakoroltatnak. E visszaéléseknek lehetőleg elejét venni az amit mi a reform általános kifejezése alatt foglalunk össze; de ennek lehetőségét látjuk akkor is, ha az autonómia épségben meghagyatik, s aki ily visszaélések miatt az autonómiát támadja meg, a fát fűrészeli le, mert arra férgek is felmásztak. De ez orvoslatnak sem szabad kívülről erőszakosan jönnie, hanem önmagától kell megteremnie. A tapasztalás is azt mutatja, hogy a protestánsok autonómiájuk féltékeny megőrzése mellett, valahányszor szükség volt rá, önmaguk intézkedtek az iránt, hogy e visszaéléseknek eleje vétessék. A hazafiatlan irányt követő gyülekezetektől és iskoláktól megvonták a védelmet, s azok kénytelenek voltak a józan és hazafias közvélemény előtt fejet hajtani. Ennélfogva szükségtelennek mondható az álladalom felügyelése, mert az ellenőrzés magában az intézményben gyökerezik, s az álladalomnak nem lehet czélja minden fejlődésbe beleavatkoznia, hanem ellenkezőleg a szabad fejlődést lehetőleg biztosítani. Mi lesz az autonómia jövőben ? ki tudna arra felelni. Ha él a keblekben, azt törvényczikkekkel kiölni nem fogják, s ha nem él, akkor amúgy is magától elenyé-